Élénkítő intézkedést hozott Kína
Enyhén csökkentette a kínai jegybank a referencia kamatlábakat szerdán annak jeleként, hogy a Peking igyekszik mérsékelni a reálgazdaság finanszírozási költségeit.
Enyhén csökkentette a kínai jegybank a referencia kamatlábakat szerdán annak jeleként, hogy a Peking igyekszik mérsékelni a reálgazdaság finanszírozási költségeit.
Nem változtatott a monetáris kondíciókon a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a mai kamatdöntő ülésen, összhangban a Portfolio által megkérdezett közgazdászok várakozásával. A 3 hónapos betéti kamatot (alapkamat) 0,9%-on tartották, az egynapos betét -0,05%-on, az egynapos hitel kamata pedig 0,9%-on maradt.
Globális jelenség, hogy a jegybankok laza monetáris politikája ellenére sincs infláció. Sokan ennek az egyik okát is tudni vélik: szerintük a lakhatási költségek a valósnál kisebb súllyal szerepelnek az inflációs kosárban. Ezek áremelkedésével számolva pedig akár lényegesen magasabb is lehetne az infláció. Erről most kezd beindulni egy vita Európában is, ami végső soron akár a ma ismert inflációs fogalom újraértelmezéséhez vezethet. Most megnéztük, mi a helyzet Magyarországon: mekkora a lakhatási költségek súlya és mi lenne, ha nagyobb lenne.
Találkozott ma az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump a Federal Reserve elnökével, Jerome Powell-lel. A tárgyaláson Steven Mnuchin pénzügyminiszter is részt vett – számol be a CNBC.
Változatlanul hagyhatja a monetáris kondíciókat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a keddi kamatdöntő ülésen a Portfolio által megkérdezett közgazdászok szerint. Az inflációval kapcsolatos kép azonban kissé változott a szakértőkben: októberben a vártnál magasabb volt az áremelkedési ütem, a mélyben húzódó inflációs folyamatok (maginfláció) is erőteljesebbek, miközben a harmadik negyedéves kifejezetten gyors GDP-növekedési adat is robusztus belső keresletet feltételez, ami szintén magasabb inflációs pályát jelezhet. A külső, euróövezeti inflációs környezet azonban alacsony, ami lefelé húzza a hazai áremelkedési ütemet is, így az MNB várhatóan még hosszú ideig nem szigorítja a monetáris kondíciókat.
A klímaváltozás befolyásolhatja a reálkamatok természetes szintjét és ha a klímával kapcsolatos kockázatokat alulértékeljük, akkor egy hirtelen piaci korrekció a pénzügyi intézeteket nagy veszteségekbe lökheti – figyelmeztet Lael Brainard a Fed kormányzója. Az amerikai jegybank közgazdásza arról beszélt, hogy a klímaváltozásnak milyen következményei vannak a monetáris politikára és a pénzügyi stabilitásra.
Újrakezdődnek a minimálbér tárgyalások, a felek álláspontja azonban nagyon messze van egymástól.
Mérsékelt elmozdulást mutattak az amerikai vezető tőzsdeindexek azután, hogy Jerome Powell Fed-elnök a jegybank várható monetáris politikájáról beszélt, de így is új csúcsra kerültek.
Az elmúlt időszak három kamatvágása után nem várható további monetáris lazítás - ez rajzolódik ki Jerome Powell Fed-elnök szerdai parlamenti meghallgatásról kiadott beszédéből. Ez azt jelenti, hogy idén már nem lesz negyedik kamatvágás, így jelenlegi 1,5-1,75%-os kamatsáv maradhat meg. Ez egyébként nem okozott meglepetést a piac számára, mert a beszéd megjelenése előtt már szinte biztosra vette ezt a kimenetet.
A világon egyre több jegybank kezd monetáris lazításba, hogy újra fellendítse a gazdasági növekedést és felélessze az inflációt, ám úgy tűnik, a kelet-európai jegybankoknak eszük ágában sincs felülni erre a hullámra. Az Európai Központi Bank újra is indította a válság során használt kötvényvásárlási programját, viszont Kelet-Európa számára az a legjobb út, ha nem csinál semmit és kivár. Régiós kitekintésünkben megvizsgáltuk a csehek, a lengyelek, a románok és szerbek mellett a magyar monetáris politika alakulását.
A kétéves bérmegállapodás ellenére újranyitják decemberben a jövő évi minimálbéremelésről szóló tárgyalásokat, mivel a gazdasági teljesítmény a vártnál jobbnak ígérkezik - írja a Népszava.
Korunk inflációs trendjeit új jelenségek mozgatják, ráadásul a digitális átalakulás kezdetén kérdéses, hogy képesek vagyunk-e megfelelően mérni az infláció mozgásait - áll a Magyar Nemzeti Bank friss írásában, amelyet többek között Matolcsy György jegybankelnök jegyez.
A szeptemberi adatok az MTI által megkérdezett elemzők szerint továbbra is az infláció kettőségét támasztják alá: a bérkiáramlás miatt egyes szolgáltatások ára meredeken emelkedik, míg az importált infláció a tartós fogyasztási cikkek árának csökkenésén keresztül lassítja az áremelkedés ütemét. Az élelmiszerárak emelkedése mögött a sertéspestis hatása fedezhető fel.
Az adószűrt maginfláció és a keresletérzékeny infláció is emelkedett októberben az MNB jelentése szerint. Előbbi mutató közel 11 éves csúcsán jár, ami arra utal, hogy a jegybanknak továbbra is érdemes kiemelt figyelemmel követnie az árfolyamatokat.
Októberben 2,9% volt az egy évre visszatekintő drágulás mértéke Magyarországon - jelentte a KSH. A piac 2,7-2,8%-os inflációt várt.
A külső gazdasági környezet a korábbiaknál sokkal kevésbé támogatóvá vált, a feldolgozóipar nagyon szenved a sok bizonytalanságtól és közben strukturális átalakuláson is átmegy, így az európai gazdaság egy olyan elhúzódó időszak elé néz, amelyet visszafogott növekedés és alacsony infláció jellemez – állapítja meg az Európai Bizottság a ma kiadott őszi gazdasági előrejelzésében. Az azért jó hír, hogy egyetlen országra sem vetít előre recessziót 2019-2021-es időszakra a brüsszeli testület és például a német növekedés élénkülhet a következő években, miközben az olasz deficit és adósságráta tovább emelkedhet.
Jócskán, 3,7%-ról 4,6%-ra megemelte az idei évi gazdasági növekedésre adott tavaszi prognózisát ma kiadott új előrejelzésében az Európai Bizottság, de ezzel párhuzamosan továbbra is 2,8%-os GDP-növekedést vár 2020-ra, így nagy fékezés vár a magyar gazdaságra a brüsszeli testület szerint. Sőt, szerintük 2021-ben sem lesz érdemi gazdasági növekedési gyorsulás, hiszen akkorra is 2,8%-os növekedéssel számolnak.
Októberben 2,8%-kal nőttek a fogyasztói árak a Portfolio által megkérdezett közgazdászok szerint, ami megegyezik a szeptemberi ütemmel. A mélyben húzódó folyamatok azonban nagyobb drágulásról tanúskodnak.
A harmadik negyedévben az eurózóna tagállamainak GDP-je 0,2%-kal nőtt az előző negyedévhez képest, míg az uniós szintű növekedési ütem 0,3% volt - írja az Eurostat közleményében. Éves szinten a növekedés továbbra is az 1%-os sávban mozog, de minimálisan romlott az előző negyedéves adatokkal szemben. Az októberi inflációs adat pedig tovább csökkent 0,8%-ról 0,7%-ra.
A szeptemberi csökkenés után októberben minimálisan emelkedtek a fogyasztói árak Németországban – derül ki a szerdán megjelent előzetes adatokból. Ezzel az éves infláció is élénkült egy kicsit, bár még mindig nagyon messze van az EKB céljától.
Nem aprózzák el a haderő felvonultatását.
Reagált a svájci jegybank a csökkenő árakra.
A víz zöld elszíneződése már szembetűnő lehet.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a közel-keleti háborúról.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Baj van a hitelezéssel.
Hogyan válhat Magyarország valóban függetlenné az orosz földgáztól 2027-re?
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.