ingatlan

2016. március 15. 09:38 | Portfolio

Ezt tudja a világ első 1 kilométeres felhőkarcolója

Már három éve folyik a világ legmagasabb épületének kivitelezése, a szaúd-arábiai Jeddah városában helyet kapó Kingdom Tower a maga 1008 méteres magasságával minden eddigi rekordot meg fog dönteni. Az architizer.com összegyűjtött tíz meglepő tényt az épületről, mely az első lesz a világon, ami átlépi az egy kilométeres magassághatárt. Az 1,23 milliárd dolláros (kb. 345 milliárd forint) beruházás a tervek szerint 2020-ra fejeződhet be.

2016. március 14. 22:34 | Portfolio

Megvan, mennyiért bontják el a Puskás Stadiont

A bontást megrendelő Nemzeti Sportközpontok nem árulta el, de az Átlátszó.hu az Európai Unió közbeszerzési értesítőjében megtalálta, hogy a Puskás Stadion bontását négy jelentkező közül csaknem nettó négymilliárd forintért végzi el a ZÁÉV Zrt és a Föld-Trans 2001 Kft. konzorciuma - írja az Index.

2016. március 12. 08:40 | Portfolio

A szükségesnél jóval kevesebb lakás épül, ami nem véletlen

A 4,2 milliós magyarországi lakásállományt figyelembe véve évente legalább 42 ezer új lakásnak kellene épülnie és 400 ezret kellene felújítani az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerint.

2016. március 11. 17:20 | Portfolio

Újabb ingatlanokat vásárolna az Appeninn

4,6 millió euró bruttó bevétel mellett 3,4 millió euró adózott eredménnyel zárta a 2015-ös évet az Appeninn. A cég az idei évben újabb ingatlanvásárlásokat tervez és a 2016-os évben elért nyereség esetében az osztalék fizetését is elképzelhetőnek tartja.

2016. március 11. 14:10 | Budai Ákos

Ne csak a Délit romboljuk le, a Nyugatit is zárjuk be!

Lázár János a tegnapi napon ismerte el, hogy a kormánynak van olyan terve, mely szerint lebontanák a Déli pályaudvart és a helyén parkot alakítanának ki. Ha ez megtörténik, a kelenföldi pályaudvart uniós forrásból fejlesztenék. Március végére ígért bővebb információt a Miniszterelnökség vezetője, az újabb részletek megérkezésére várva pedig megvizsgáltuk, mennyire életszerű a krisztinavárosi vasútállomás bezárása.

2016. március 10. 10:55 | Portfolio

Mindenki új lakást akar

Sokat változott a lakáspiac alig két hónap alatt: 2016. január-február időszakban az előző év végéhez képest az Otthon Centrum tapasztalatai alapján az látszik, hogy a 40-50 négyzetméteres lakások helyett inkább a 60-70 átlagos alapterületű lakásokat veszik. Emellett észrevehető, hogy a kínálat szűkössége miatt - néhány kivételtől eltekintve - az év végéhez képest az újépítésű lakások átlagára 5-15 százalékkal nőtt az év első két hónapjában - foglalta össze az Otthon Centrum.

2016. március 08. 16:20 | Portfolio

Tovább bővült a Váci út legnagyobb fejlesztése

Átadták a Váci Greens irodakomplexum harmadik, "B" épületét, mely összesen 24 500 négyzetméternyi irodaterületet kínál 6 szinten. Az új épületet területének 60%-át már előszerződéssel bérbe vette a GE Infrastructure Hungary Holding Kft., így a Váci Greens márciustól közel 4000 munkavállalónak biztosít irodaterületet. A fejlesztés az új épület átadását követően tovább folytatódik, a hatodik épülettömb helyén fekvő régi épület bontásával, valamint a Váci Greens negyedik épületének mélyépítési munkálataival.

2016. március 08. 15:35 | MTI

Lakóparkot épít az önkormányzat a CSOK-osoknak

Kilencven lakásos lakóparkot épít és kedvezményesen kínál építési telkeket a tamási önkormányzat a családi otthonteremtési kedvezményt (CSOK) igénylőknek - közölte a város polgármestere.

2016. március 08. 11:36 | Portfolio

Viszik a lakásokat, mint a cukrot

Továbbra is erős hónapokat produkál a hazai lakáspiac, a forgalom kiugróan magas volt februárban.Panellakást 145 és 315 ezer forintos négyzetméteráron lehetett vásárolni az országban, a legdrágábban Budán, míg a legolcsóbban Kelet-Magyarországon, míg a téglalakások fajlagos ára 197 ezer és 553 ezer forint között mozgott. Nem csökken a befektetők vásárlási kedve, arányuk a fővárosban 41 százalékos volt a vásárlók körében az év második hónapjában - derül ki a Duna House legfrissebb elemzéséből.

2016. március 07. 13:22 | Portfolio

Félmilliárd eurós hitel a közúthálózat fejlesztésére

Félmilliárd eurós hitelkeretről írt alá megállapodást Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Baranyay László, az Európai Beruházási Bank (EIB) alelnöke. A kedvezményes hitelből a közúthálózat fejlesztését fogják finanszírozni a következő öt évben.

2016. március 04. 14:35 | Portfolio

Gyorsvillamos helyett metrófelújításra költene pénzt Budapest

Új logót kap Budapest, március 14-ig elkészül a fonódó villamoshálózatot egyelőre kettévágó lánchídi alagút, hatvan új buszt vásárol a BKV - többek között ez derült ki Tarlós István főpolgármester szokásos heti sajtótájékoztatóján.

2016. március 03. 16:40 | Portfolio

Bukarest alaposan lekörözte Budapestet

A CBRE Közép- és Kelet-Európára vonatkozó 2016-os előrejelzése szerint erős év vár a régiónkra, egy olyan kivételes 2015-ös év után, amikor az ingatlanpiac szinte minden szegmensében rekordok dőltek meg. Az idén a növekedés lesz a kulcstényező a régióban és a gazdasági fellendülés üteme meghaladja a nyugat-európai országok szintjét.

2016. március 03. 14:41 | MTI

2000 fős stadiont kap egy 6000 fős város - 440 millióból

Kétezer fő befogadására alkalmas, 800 ülőhellyel rendelkező futballstadion épül fel az év végéig 440 millió forintos állami támogatással Kozármislenyben - hangzott el a baranyai városban szerdán tartott sajtótájékoztatón.

2016. március 03. 14:05 | Portfolio

Akik kedvük szerint rángatják a lakáspiacot

A tavalyi év a befektetési célú lakásvásárlásokról szólt, a befektetők addig soha nem látott arányban léptek be a piacra. Ennek hátterében részben a nagyon alacsony kamatszint, részben pedig az év eleji brókerbotrányok álltak. A kamat jövőbeli alakulásának továbbra is kulcs kérdés lehet a lakáspiac szempontjából. A tavalyi év vártnál sokkal nagyobb áremelkedését épp a befektetési célú vásárlások megugró száma hozta, nagy kérdés, hogy az idei évre mennyi pénz maradt a befektetők kezében, amit a lakáspiacon szándékoznak elkölteni.

2016. március 03. 13:40 | Portfolio

Luxuslakópark épül a pesti bulinegyed közepén

Az új építésű lakásokat terhelő áfa csökkentése, valamint a CSOK kibővítése alaposan felforgatta az újlakás-piacot, számos fejlesztő jelentette be régi-új projektek elindítását. A belvárosban elsőként a Gozsdu Udvar és a Marina Part kivitelezője, a Triholding jelentette be, hogy új luxuslakópark építésébe kezd. Az ingatlanfejlesztő csoport a pesti bulinegyed ütőerének számító Király utcában kezdi meg fejlesztését, a K40 névre keresztelt 105 lakásos projekt tervezett átadása 2017 végére várható.

2016. március 02. 18:24 | MTI

Karácsonykor már az új Puskás Ferenc Stadiont építik

A tervek szerint nyolc hónapig tartanak majd a Puskás Ferenc Stadion már jelenleg is zajló bontási munkálatai. Az új aréna építése idén decemberben kezdődhet el és 2019-ben fejeződik be, 2020-ban pedig már futball EB-meccsek lesznek a füvén egy újításnak köszönhetően.

2016. március 02. 14:02 | Portfolio

Új lakást vennél? - Itt az utolsó jó lehetőség!

Nem látszik az áfa-csökkentés az új lakások árain, sőt azok a csökkenés helyett inkább emelkedtek. A fajlagos árak 3,8 százalékkal mentek fel a 17 százaléknyi áfamegtakarítás ellenére, de egyes projektekben 20 százalékos drágulással is lehet találkozni - derül ki a Budapesti Lakáspiaci Riport legfrissebb elemzéséből.

2016. március 02. 11:40 | Portfolio

Egyre többen keresik a tanácsadói szolgáltatásokat a régióban

Önálló szolgáltatási ágakat indít Valuation és Corporate Finance névvel a Grant Thornton Magyarországon. A cég 25 éve van jelen Magyarországon, és egyre erősebben fókuszál Közép-Kelet-Európára. Szerdai sajtótájékoztatójukon elmondták: hazánkban is egyre keresettebbek a tanácsadói szolgáltatások a középvállalatok körében.

Részletes keresés