Eladásra kínálják a becsődölt Signature Bank hiteleit
Nyáron indítják el a közelmúltban bedőlt Signature Bank mintegy 60 milliárd dollár értékű portfóliójának értékesítési folyamatát – jelentette be az amerikai betétbiztosító (FDIC) hétfőn.
Nyáron indítják el a közelmúltban bedőlt Signature Bank mintegy 60 milliárd dollár értékű portfóliójának értékesítési folyamatát – jelentette be az amerikai betétbiztosító (FDIC) hétfőn.
Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány, hogy miként vegyék figyelembe a bankok a lakásbiztosítások díját a jelzáloghitelek teljes hiteldíj mutatója (THM) maximális értékének, vagyis a THM-plafonnak a meghatározása során. Mivel a jelzáloghitelek esetében (a fedezetlen hitelekkel ellentétben) a jogszabály szerinti THM-plafon nem effektív, ezért magának a szabályozásnak nem sok értelmét látjuk, a mostani pontosítás csak a bankoknak ad mankót, hogyan feleljenek meg a nem túl célirányos rendelkezésnek. Magának a THM-nek a kiszámítási módjába ugyanis egyelőre még mindig nem emelték bele a lakásbiztosítás díját.
Az amerikai bankszektor elmúlt kétheti zűrzavarának volt egy jó oldala is a banki ügyfelek, különösen a lakásvásárlók számára: a jelzáloghitelkamatok csökkenése.
Az Egyesült Államokban népszerű 30 éves fix jelzáloghitelek átlagos kamatlába hétfőn 6,57%-ra csökkent. Ez a pénteki 6,76%-os és a múlt szerdai 7,05%-os csúcshoz képes már érezhető visszaesést jelent. A bankválság viszont az ingatlanpiacot is megütheti.
Az OTP Bank és a CIB Bank kamatot csökkentett, a K&H Bank kamatot emelt népszerű jelzáloghiteleinél.
Nemcsak az állampapírpiaci hozamok, a bankközi kamatlábak is emelkedtek februárban, tovább mélyítve a piaci kamatszint és a kormány által rögzített kamatstopszint közötti szakadékot az érintett hitelszerződéseknél. Az MNB friss adatai alapján a BUBOR rekordközeli szinten tartózkodik, így egy tipikusnak mondható, 7 éves hátralévő futamidejű, 5 millió forintos fennálló tőketartozású hitel törlesztőrészlete a kamatstop nélkül nem 71 ezer, hanem 109 ezer forint körül járna. A kamatstop megszüntetése tehát jelentős sokkhatással járna most az adósok számára, és jelen állás szerint 18% körüli lakáshitelkamatokat hozna. Egyelőre nem látszik a fény az elvileg június 30-áig tartó „kamatstopalagút” végén.
Meredeken emelkedett a héten a jelzáloghitelek átlagos kamatlába az USA-ban, és ismét közelebb került a 7%-hoz, csökkentve a lakásvásárlói keresletet.
Végtörlesztett hitelekről küldött ki tévesen sms-eket a K&H Bank - értesültünk egy olvasónktól.
Március 10 -én, pénteken 10 órától tartja rendkívüli közgyűlését a Takarék Jelzálogbank Nyrt., amelyen a ma megjelent közgyűlési előterjesztések szerint MBH Jelzálogbank Nyrt.-vé nevezhetik át a társaságot, a bankcsoport április 30-án lezáródó fúziójában létrejövő univerzális nagybank, az MBH Bank Nyrt. elnevezéséhez hasonló módon.
Mérsékelt gyengüléssel reagált a zloty árfolyama, és nagyobb eséssel a lengyel bankok részvényárfolyama az Európai Bíróságtól érkező, rég várt mai hírre. Devizahitel-szerződések ezreit támadták meg a bíróságokon a lengyelek az elmúlt években, mondván, tisztességtelen feltételekkel kötötték meg velük a bankok. Az esetek több mint 90%-ban az adósnak adtak igazat a bíróságok eddig, és hitelszerződések tömegét nyilvánították semmissé. A kérdés az volt, milyen extra követeléssel léphetnek fel ilyenkor az ügyfelek a bankokkal szemben a szokásos késedelmi kamatokon túl, és ez vajon mennyibe fog kerülni a bankoknak. Az Európai Bíróság főtanácsnokának – nem kötelező érvényű, de a későbbi ítéletet jó eséllyel előre jelző – véleménye szerint az ügyfelek akár a késedelmi kamatokon túl is felléphetnek követeléssel a bankokkal szemben, de hogy milyennel, azt a helyi bíróságoknak kellene eldönteniük. Egyelőre fennmaradhat tehát a bizonytalanság devizahitelügyben a lengyel bankrendszer számára.
Elhűlve bontotta fel olvasónk a bankja levelét, amelyben arról tájékoztatták, hogy a lakáshitele törlesztőrészlete májustól az eddigi 78 ezer forint helyett 152 ezer forint lesz, miután a hitel kamata 3% körüli szintről 14,5%-ra emelkedik. Meglepetése nem volt alap nélküli, hiszen tavaly november óta nemcsak a változó kamatozású, hanem az 5 éves kamatperiódusú jelzáloghitelekre is kiterjed a kamatstop, és neki ilyen hitele van. Mint megtudtuk, a jelenség tömeges lehet, és csak részben megnyugtató rá a magyarázat. Cikkünkre annak megjelenése után a Gazdaságfejlesztési Minisztérium is reagált, az állásfoglalást szintén az alábbiakban közöljük.
Az ingatlanhitelüket előtörlesztő lakossági ügyfelek kizárólag a kamatok és a szerződés időtartamától függő költségeik csökkentését követelhetik, a többi költségét nem – hozta meg ítéletét az Európai Bíróság.
Dolgozók százait bocsátja el a JP Morgan bank, órákkal azután, hogy bejelentették 500 bankár felvételét - írja a Reuters a forrására hivatkozva.
Az otpotthon.hu alig több mint fél éve jelent meg a hazai ingatlanhirdetési piacon, és alaposan felkavarta az állóvizet a stabil pozíciókat évek óta őrző szereplők között. Az ingatlanportálok versenyképességének kulcsa a minél nagyobb kínálat és ügyfélelérés, de a hitelesség felépítése is elengedhetetlen. Bár még mindig nem tűntek el az offline apróhirdetések és az utcára kiragasztott hirdetmények, egyértelmű, hogy a hirdetési piac a fényképes, vizuálisan vonzó, online ajánlatok irányába halad. A lassuló ingatlanpiacon egyre fontosabbá válnak a figyelemfelhívó hirdetések, amelyek elkészítéséhez viszont érdemes segítséget is igénybe venni, mert a címsor első 5-6 kulcsszaván hónapok és milliók is múlhatnak. A Portfolio Lipták Zsuzsát, az OTP Otthonmegoldások Kft. ügyvezető igazgatóját kérdezte a hazai ingatlanhirdetési piacról, a hirdetési trendekről és az innovációs irányokról.
2011 óta a legnagyobb mértékben szigorították vállalati hiteleik feltételeit az eurózóna bankjai, a jelzáloghitelek iránti keresletben pedig még soha nem tapasztaltak a régió bankjai ekkora visszaesést – közölte hitelezési felmérésének eredményeit az Európai Központi Bank.
Felére esett a lakáshitelek iránti kereslet, jelentős bevételtől és munkamennyiségtől fosztva meg a jelzáloghitel-piac szereplőit: a hitelközvetítőket, a közjegyzőket, az értékbecslőket és nem utolsó sorban a bankokat. Bankpiaci forrásaink szerint a tömeges elbocsátások elkerülésének egyik életszerű módja az lehet, ha ráállnak a jelzálogpiac érdekeltjei az utóbbi évtizedben „elfeledett” szabad felhasználású jelzáloghitelek értékesítésére. Keresleti oldalon kapóra jöhet a személyi kölcsönök megdrágulása, részben ezek helyét vehetik át a devizahitelezés idején jól ismert, de ezúttal tisztán forintalapú, nagyobb összegű konstrukciók.
A jegybanktörvény év végi módosítása újabb jogosítványokat ad a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) a hitelezési feltételek szigorítására. Ha a magas kamatok miatt hosszabb futamidőt választanak az ügyfelek, a jegybank bevetheti az új fegyvert – derült ki az MNB Bank360.hu-nak adott válaszából. Személyre szabott lakáshitelkalkulációhoz a Pénzcentrum kalkulátorát ajánljuk.
Kevés figyelmet kap a hírekben, pedig nagy segítség lehet a családoknak idén is a kormány tartozáscsökkentési programja. A két kisgyermeket nevelők egy-, a legalább három kisgyermeket nevelők öt-, vagy akár még több millió forintos támogatást is igénybe vehetnek jelzáloghitel-elengedési formájában. Cikkünkben összefoglaljuk e családtámogatás szabályait.
Fontos BUBOR-adatokat tett közzé ma az MNB: ezek határozzák meg a decemberi fordulónapos változó kamatozású hitelek törlesztőrészletét. Pontosabban csak határoznak meg: a kormány által év elején bevezetett, majd novemberben kétszer is kiterjesztett kamatstop most már 1500 milliárd forintnyi jelzáloghitelre és 1200 milliárd forintnyi kkv-hitelre terjed ki, és a jövő év közepéig biztosan velünk marad. Több lényeges újdonságot is megtudtunk a kamatstopról az MNB friss Pénzügyi stabilitási jelentéséből, például azt is, mekkora sokkot okozna most az intézkedés eltörlése. Számkavalkád következik.
Akár hétéves futamidő-hosszabbítást, ötéves türelmi időt és egyéves törlesztés-befagyasztást tesz lehetővé a jövő év elejétől a 25 200 euró, illetve 29 400 euró alatti éves jövedelemmel rendelkező háztartások számára egy kedden véglegesedő kormányzati intézkedés Spanyolországban.
A csomagolóanyagban határérték feletti vegyületek találhatók.
A Pest felé vezető oldalon is megkezdődnek a munkák.
A hónap végéig nyélbe üthetik az üzletet a felek.
Gyakorlati, hasznos, érthető
Százszorozás 34 év alatt.
Ennyire erős a verseny?
Friss adatok érkeztek.
Sötét felhők a költségvetés felett.