koronavirus

Én jelentkeztem a koronavírus elleni védőoltásra – Elmondom, miért

2020. december 12. 06:05 | Árgyelán Ágnes

Én jelentkeztem a koronavírus elleni védőoltásra – Elmondom, miért

Nagyon megosztott a világ és a magyar társadalom is azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán beadassa-e magának a koronavírus ellen kifejlesztett vakcinák valamelyikét, vagy csak később vállalja, amikor már több információ áll rendelkezésre. Én úgy döntöttem, jelentkezem itthon a védőoltásra, azt is elárulom, miért.

Vegyes zárás a tengerentúli tőzsdéken

2020. december 11. 22:03 | Portfolio

Vegyes zárás a tengerentúli tőzsdéken

Az ázsiai tőzsdék ma felemásan teljesítettek, a hangulatot az amerikai gazdasági mentőcsomag késlekedése árnyalta be. A tegnapi 1,1 százalékos emelkedést követően ma is jó hangulatban indult a kereskedés a magyar tőzsdén, a BUX több, mint 0,6 százalékos pluszt mutatott a reggeli órákban, Európában a koradélutáni órákra azonban egyre több ország börzéje került lejtmenetbe. Az EU csúcs találkozója utáni sajtótájékoztatója során Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kijelentette, hogy az Egyesült Királysággal megkötni kívánt kereskedelmi megállapodás elmaradásának nagyobb a valószínűsége, mint a létrejöttének - erre a kijelentésre komoly lejtmenetbe kapcsoltak a börzék, több ország esetében is 2 százalék körüli volt a mínusz a kijelentést követően, a magyar börze is lefordult. A késődélutáni órákra valamelyest enyhült az eladói nyomás, a legtöbb börze azonban így is komoly visszaesést könyvelhet el ma.  Eséssel nyitották a kereskedést a tengerentúli börzék is, a borongós hangulatot többek között a késlekedő gazdaságélénkítő stimulus határozta meg a kereskedés végéig.

Mi folyik itt? Több európai országban romlik a járványhelyzet, válságos a helyzet Svájcban

2020. december 11. 21:00 | Portfolio

Mi folyik itt? Több európai országban romlik a járványhelyzet, válságos a helyzet Svájcban

A koronavírus-járvány hivatalosan regisztrált fertőzöttjeinek száma 69 598 462-re nőtt a világban, a halálos áldozatoké 1 581 902-re, a gyógyultaké pedig 44 872 013-ra a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem péntek reggeli adatai szerint. Közben nagyon úgy tűnik, hogy több európai országban (Csehország, Németország, Szlovénia, Horvátország) nem javul a járványhelyzet, vagy legalábbis nem úgy, mint várták.

Kásler Miklós: sok a vírustagadó az egészségügyben is

2020. december 11. 20:50 | Portfolio

Kásler Miklós: sok a vírustagadó az egészségügyben is

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az Inforádiónak adott interjúban beszélt többek között arról, hogy a legmagasabb fertőzöttségi szintet talán már elérte Magyarország, a kormány pedig keményebben készül fellépni a vírustagadókkal szemben.

Itt a kormány döntése: szombattól vége az idősek vásárlási sávjának

2020. december 11. 16:22 | Portfolio

Itt a kormány döntése: szombattól vége az idősek vásárlási sávjának

Egyre nagyobb volt a nyomás a kormányon (egyrészt a kereskedelmi szervezetek részéről, másrészt az ünnepek miatt felpörgő vásárlási szezonban résztvevő emberektől valószínűleg), hogy gondolja át az üzletbejárás - koronavírus miatti - speciális szabályait. Az elmúlt napok nyilatkozataival összhangban a kormány arról döntött, hogy szombattól felfüggeszti az idősek vásárlási sávját. A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye szerint a döntésről szóló kormányrendelet hamarosan olvasható lesz a Magyar Közlönyben. Ez érthető is: ha azt akarja a kormány, hogy szombaton életbe lépjen a felfüggesztés, akkor még ma éjfél előtt meg kell jelennie a jogszabálynak.

Fék nélkül kezdi nyomtatni a pénzt az EKB a koronavírus miatt - de a valós okról keveset beszélnek

2020. december 11. 16:02 | Zsoldos Ákos

Fék nélkül kezdi nyomtatni a pénzt az EKB a koronavírus miatt - de a valós okról keveset beszélnek

Nem meglepő módon az Európai Központi Bank tegnapi kamatdöntő ülésén megnövelte a pandémiás eszközvásárlási program keretét, így már összesen 1850 milliárd euró összegben vásárolhat állampapírokat. A jegybank emellett a PEPP futamidejét, a lejáró papírok megújításának határidejét és kitolta, és egyéb eszközeivel is biztosította a likviditást és a laza pénzügyi kondíciókat. Az EKB jelzéseiből arra következtethetünk, hogy még évekig alacsony kamatkörnyezetre és alkalmazkodó monetáris politikára számíthatunk, erre a reálgazdasági fejlemények miatt szükség is lesz. Az EKB-t viszont az erős euró és az alacsony infláció motiválja, és a vészhelyzeti eszközeit is ehhez igazítja.

Gyorsan korrigált a kormány: mégsem kapnak visszamenőleg bértámogatást a szállodások

2020. december 11. 14:41 | Portfolio

Gyorsan korrigált a kormány: mégsem kapnak visszamenőleg bértámogatást a szállodások

Korai volt a szálloda szektor öröme a szerdai rendelet megjelenése után. Azt ugyanis úgy is lehetett értelmezni, hogy a szállodát üzemeltető vállalkozások - a koronavírus-járvány okozta helyzetben adott támogatások keretében - már novemberre is kapnak bértámogatást. A munka.hu oldalon megjelent frissített hirdetmény azonban egyértelműsíti a helyzetet és kizárja a novemberi bér utáni támogatást.

Lemondott a Ferrari vezérigazgatója

2020. december 11. 13:35 | MTI

Lemondott a Ferrari vezérigazgatója

Visszalépett hivatalából a Ferrari vezérigazgatója, Louis Camilleri. Feladatát átmenetileg az Agnelli család leszármazottja John Elkann, a cég elnöke veszi át - jelentette be a Ferrari.

Működik a nagy rotáció, a korábbi kedvenc befektetéseket lecserélik a profik

2020. december 11. 13:00 | Portfolio

Működik a nagy rotáció, a korábbi kedvenc befektetéseket lecserélik a profik

Nemrég Dél-Korea nemzeti vagyonalapja komoly változtatásokat eszközölt az amerikai tőzsdéken jegyzett befektetéseinél. A KIC (Korea Investment Corporation) jelentősen csökkentette érdekeltségét többek között az Alibabában, de az Apple és az Intel részvényeinek nagy részétől is megvált az alap. A felszabadult tőke egy részét a General Motors papírjaiba fektette a dél-koreai vállalat – ennek apropóján megnéztük, hogy az elemzők szerint is jó befektetés lehet-e most az autógyártó részvénye.

Megütötte a piacokat Von der Leyen üzenete

2020. december 11. 12:48 | Portfolio

Megütötte a piacokat Von der Leyen üzenete

Nagyon komoly lefordulás zajlik Európa börzéin, miután Ursula von der Leyen közölte, hogy az Európai Unióból idén kilépett Egyesült Királysággal megkötni kívánt kereskedelmi megállapodás elmaradásának nagyobb a valószínűsége, mint a létrejöttének. A hír hatására lejtmenetbe kapcsoltak a tőzsdék, több ország börzéje is 2 százalék körüli esést mutat.

Operatív törzs: járványtagadókat, vírusszkeptikusokat vizsgál a rendőrség saját hatáskörben

2020. december 11. 11:23 | Portfolio

Operatív törzs: járványtagadókat, vírusszkeptikusokat vizsgál a rendőrség saját hatáskörben

Az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) osztályvezetője elmondta, hogy ma kezdődik a vakcinákról szóló tájékoztató postázása a nyugdíjasoknak, valamint elindult a védőoltásra való regisztráció lehetősége a portálon is. Gál kristóf rendőrségi szóvivő elmondta, hogy büntetőeljárást indítottak járványtagadók és vírusszkeptikusok ellen, és a vád hatósági intézkedés elleni uszítás.

Részletes keresés