koronavirus

Elszabadult a vírus Ukrajnában

2020. július 26. 13:02 | MTI

Elszabadult a vírus Ukrajnában

Továbbra sem lassul a koronavírus-fertőzés terjedés Ukrajnában: egymást követően harmadik napja regisztráltak kilencszáznál több új beteget, vasárnapra az azonosított fertőzöttek száma már megközelítette a 65 ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.

Jogállamot és piacpárti fordulatot vártak, válságot és botrányokat hozott az új kormány a szomszédban

2020. július 26. 10:39 | Zsoldos Ákos

Jogállamot és piacpárti fordulatot vártak, válságot és botrányokat hozott az új kormány a szomszédban

Kormányválságok sora alakult ki Szlovákiában, miután az idén hatalomra kerülő kormány tagjairól sorra derül ki, hogy diplomamunkájukat másolták. Előbb a parlament elnöke, péntek hajnalban pedig a miniszterelnök elleni bizalmi szavazás miatt ült össze a parlament, végül mindkét politikus a helyén maradt. A kormánykoalíciót előzetesen az elemzők egy jobboldali, piacpárti fordulatot vártak, valamint a jogállami normák helyreállítását. Pedig előre lehetett látni, hogy a koalíció tagjai egyenként és együtt sem rendelkeznek koherens gazdaságpolitikai vízióval, a koronavírus pedig csak rontott a helyzeten. Pedig valamilyen reformokra szükség lenne, mert az ország gazdasága nem diverzifikált, túlságosan nyitott, emiatt a koronaválság is nagyobb visszaesést hoz, mint a régió többi országában.

Koronavírus Magyarországon: 11 új fertőzött egy nap alatt, 6 beteg Pest megyében

2020. július 26. 08:55 | Portfolio

Koronavírus Magyarországon: 11 új fertőzött egy nap alatt, 6 beteg Pest megyében

11 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4435 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma - írja a koronavirus.gov.hu. Nincs újabb elhunyt, így az elhunytak száma változatlanul 596 fő, 3329-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 510 fő. Az aktív fertőzöttek 34%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 45 %-a budapesti. 69 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 6-an vannak lélegeztetőgépen.

Leállnak a magyar autógyárak, de a koronavírusnak ehhez semmi köze

2020. július 26. 07:36 | Portfolio

Leállnak a magyar autógyárak, de a koronavírusnak ehhez semmi köze

A kényszerű tavaszi leállások után újra szünetel majd a termelés a magyar autógyárakban, ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a koronavírus-járványnak ehhez semmi köze. Csupán a nyaranként szokásos, tervezett leállásokra kerül sor, amelyeket a vállalatok karbantartási, átalakítási munkák elvégzésére használják fel, illetve Kecskeméten a plug-in hibrid Mercedes-Benz A-osztály gyártásindításához kapcsolódó felkészülés is zajlik majd.

Sosem látott gyorsasággal terjed a koronavírus

2020. július 25. 19:00 | Portfolio, MTI

Sosem látott gyorsasággal terjed a koronavírus

Egy nap alatt 290 ezer új koronavírusos beteget regisztráltak világszerte. Ilyen sok új fertőzöttet a világjárvány kirobbanása óta egyetlen napon sem lehetett látni, az utóbbi időben 240-270 ezer volt a napi esetszám.

Németországban a koronavírus-járvány második hullámára figyelmeztetnek

2020. július 25. 16:30 | MTI

Németországban a koronavírus-járvány második hullámára figyelmeztetnek

Németországban figyelmeztetések hangzottak el szombaton arról, hogy már elindult a koronavírus okozta járvány második hulláma, amire az utal, hogy növekszik a fertőzések száma. Ennek ellenére turistákkal a fedélzetén kifutott Hamburg kikötőjéből az első luxus óceánjáró a betegség miatt elrendelt zárlat óta.

5 hasznos tipp, ha a koronavírus-krízis alatt külföldre mennél nyaralni

2020. július 25. 16:20 | Portfolio

5 hasznos tipp, ha a koronavírus-krízis alatt külföldre mennél nyaralni

Néhány hete megnyitottak a magyar határok, aztán múlt héten újra korlátozásokat jelentett be a kormány, hiszen számos országban jelentősen megnőtt a koronavírus-fertőzöttek száma. Világossá vált, hogy a Covid-járvány nem múlt el, így a szokásosnál jelentősebb körültekintéssel kell eljárnunk, ha külföldön szeretnénk nyaralni. Pénzbírságot, karantént, rosszabb esetben pedig fertőzést és jelentős kórházi költségeket kockáztathatunk, ha nem vagyunk elég körültekintők. Összeszedtünk öt hasznos tippet azoknak, akik a jelenlegi helyzetben szeretnének külföldön nyaralni.

Nagyon gyorsan terjed a koronavírus Romániában

2020. július 25. 14:33 | MTI

Nagyon gyorsan terjed a koronavírus Romániában

Romániában továbbra is gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-járvány, a fertőzések száma naponta megdönti az előző nap feljegyzett csúcsot és rendre legalább másfélszerese az előző két hét napi átlagának.

2020. július 25. 14:20 | Infostart

Mire figyelj, ha most utazol külföldre? A szakember tanácsai

Külföldi utazás előtt és alatt is tájékozódni kell a járványügyi helyzetről és az országok besorolásáról – tanácsolja az InfoRádió turisztikai szakértője. Kiss Róbert Richard szerint sárga jelzésű országoknál érdemes a konzuli szolgálatnál regisztrálni. Arra is felhívja a figyelmet, hogy egy hagyományos utasbiztosítás nem téríti meg a járványhelyzetből fakadó károkat, de már létezik karanténbiztosítás is.

Ezek a kötelességek és feladatok zuhannak a munkavállalók és a cég nyakába, ha mindenki visszamegy dolgozni

2020. július 25. 14:00 | Portfolio

Ezek a kötelességek és feladatok zuhannak a munkavállalók és a cég nyakába, ha mindenki visszamegy dolgozni

Most akkor home office vagy office office? Vagy a kettő keveréke? Mire kell mostantól figyelni a bérleti szerződés tárgyalásakor? Mi lesz, ha jön a második hullám? Hogy függ össze az adatvédelem és az irodahasználat járvány idején? Tóth Pétert, az OPL ügyvédi iroda munkatársát kérdeztük arról, hogy milyen jogi kérdéseket vet fel a COVID miatt újra gondolt irodai és otthoni munkavégzés.

Ezért fáj a gyenge forint: százmilliárdokkal ugrott meg Magyarország adóssága

2020. július 25. 06:10 | Beke Károly

Ezért fáj a gyenge forint: százmilliárdokkal ugrott meg Magyarország adóssága

Majdnem 2200 milliárd forinttal emelkedett a központi költségvetés adóssága az első félévben, így átlépte a 30 ezer milliárd forintot – derül ki az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) júniusi beszámolójából. A növekedésből több mint 900 milliárd forintot a devizaadósság tett ki az új kibocsátásoknak és a gyengébb forintnak köszönhetően. Utóbbi tényező önmagában közel 400 milliárd forintot adott az adósságunkhoz.

Részletes keresés