készpénz

Ez lesz az új módi a szuperállampapírnál?  - Gyengén indult a március is

Ez lesz az új módi a szuperállampapírnál? - Gyengén indult a március is

Azok után, hogy februárban indulása óta a leggyengébb értékesítési hónapot zárta a szuperállampapír, márciusban is gyengén kezdett: a friss adatok szerint múlt héten összesen 44,5 milliárdot jegyeztek le a papírból, ami az eddig mért második leggyengébb hét. Az értékpapíradatok alapján azonban továbbra is az állampapírok az egyetlenek, amelyek érdemi megtakarítást tudnak bevonzani a lakosságtól.

Örökre eltűnhet a készpénz az életünkből, ha bejön a svédek új mesterterve

Örökre eltűnhet a készpénz az életünkből, ha bejön a svédek új mesterterve

A svéd jegybank szerdán elkezdte tesztelni a világ első digitális jegybankpénzét, az e-koronát – jelentette be a központi bank. Ha egyszer élesben is bevezetik, az e-korona hétköznapi fizetési tranzakciók elszámoló egysége lesz, úgy küldhetik egymás között az emberek, akár egy smst. Az új pénzhez a bitcoin révén ismertté vált megosztott főkönyvi technológiát használják a svédek.  Az e-korona újdonsága azonban nem ebben áll: a Riksbank évszázados tabut döntene le azzal, hogy nem fizikai, azaz dematerializált pénzt bocsát ki. Elmagyarázzuk, miért olyan nagy dolog ez.

Koronavírus: több mint egy hétig fertőzhet a készpénz

Koronavírus: több mint egy hétig fertőzhet a készpénz

Az új koronavírus akár a készpénzzel is terjedhet, ezért a kínai jegybank bejelentette: mélytisztítják és ha kell, megsemmisítik a feltehetően fertőzött bankjegyeket és érméket. Mint kínai kutatók 22 korábbi kutatást megvizsgálva megállapították: akár kilenc napig is életben maradhat a vírus a különböző felületeken.

Egy csapásra a világ negyedik legnagyobb fizetési cége jöhet létre

Egy csapásra a világ negyedik legnagyobb fizetési cége jöhet létre

A Worldline SE francia elektronikus fizetési cég hivatalosan bejelentette vételi szándékát a főleg POS-terminálokat gyártó Ingenicóra, a két cég egyesülésével a világ negyedik legnagyobb elektronikus fizetési cége jöhet létre – írja a Bloomberg.

Újfajta 100 forintosokat helyez forgalomba az MNB

Újfajta 100 forintosokat helyez forgalomba az MNB

2020 második negyedévében kerülnek forgalomba az új, réz-nikkel-cink ötvözet alapanyagú 100 forintos érmék. A jelenleg használt, acél alapanyagú 100 forintosokkal továbbra is lehet majd fizetni – közölte a jegybank.

Milliárdokba kerül, mégsem hagynak fel a készpénzgyűjtéssel a németek

Milliárdokba kerül, mégsem hagynak fel a készpénzgyűjtéssel a németek

A negatív kamatok sem tudták visszatartani az ultrakonzervatív befektetési politikával rendelkező németeket attól, hogy tovább halmozzák a készpénzt: tavaly rekord magasra, 1800 milliárd euróra nőtt a készpénz és számlapénz állománya – írja a Financial Times.

Bankautomatákat robbantó bűnbandát fogtak el

Németországban robbantásos módszerrel bankautomatákat fosztott ki egy magyar állampolgárokból álló csoport, a magyar és a német hatóságok közös erővel fogták el a bűnözői csoportot – írja a Police.hu.

A kormány egyetlen húzása miatt fulladozik a készpénzben Magyarország

A kormány egyetlen húzása miatt fulladozik a készpénzben Magyarország

Az IMF elemzése szerint a tranzakciós illeték 2013-as bevezetése miatt jelentős mértékben nőtt a forgalomban lévő készpénzállomány, évente mintegy 100 ezer forinttal nőtt az egy főre jutó készpénz iránti kereslet az intézkedés hatására. A készpénzállomány növekedését ugyanakkor az utóbbi években a szürkegazdaság felszámolását célzó intézkedések, az online pénztárgépek bevezetése és az elektronikus számlázás  valamelyest lassította. Megállapítják azt is, határozott szabályozói lépések híján a készpénz elektronikus alternatívái nem nyerhetnek gyorsan teret, és kíváncsian várják, a 20 ezer forint alatti tranzakciók tranzakciós illeték mentességének hatását.

Tömegével vonja be a 10 ezreseket az MNB, érdemes résen lenni

Tömegével vonja be a 10 ezreseket az MNB, érdemes résen lenni

Már csak ebben az évben, azaz 2019. december 31-ig fizethetünk a készpénzes vásárlásaink során a régi – 2014 előtt kibocsátott – 10 000 forintos bankjegyekkel, mert december végén a Magyar Nemzeti Bank bevonja a forgalomból azokat – közölte a jegybank.

Ennyi volt a szuperállampapír-hatás? Fordulat jött a népszerű befektetésnél

Ennyi volt a szuperállampapír-hatás? Fordulat jött a népszerű befektetésnél

Az MNB friss statisztikái szerint május óta októberben volt először pozitív a befektetési alapok tranzakciós adata, tehát úgy tűnik, végre talán sikerül lerázniuk magukról a szuperállampapír nyomását. Ezzel együtt a kezelt vagyon is újra elérte a 7200 milliárd forintot, a kezelt vagyon mintegy ötöde viszont semmit sem hoz a befektetőknek, az ugyanis készpénzben és bankbetétben hever. Különösen az ingatlan-és kötvényalapok esetében.

Futótűzként terjed a bankok halálos ellensége: hétköznapi magyarok ügyködnek a háttérben

Futótűzként terjed a bankok halálos ellensége: hétköznapi magyarok ügyködnek a háttérben

Influenszerek, MLM-guruk és egyszerű diákok is beszálltak a Revolut terjesztésébe, hiszen a fintechcég pénzjutalmat kezdett el osztogatni azoknak, akiknek az ajánlása mentén új ügyfeleket tudnak behúzni. A stratégia eddig kifizetődőnek tűnik: a díjmentes devizaváltással foglalkozó londoni startup futótűzszerűen terjedni kezdett Európában és ezen belül Magyarországon is. A Revolut fő vonzereje az, hogy szinte minden lényeges szolgáltatásukhoz hozzá lehet férni ingyenesen, de a díjmentes alapszolgáltatássokkal nem sokra megyünk sem akkor, ha gyakran járunk külföldön, sem akkor, ha egy magyar bankszámla alternatívájaként akarjuk használni: ha egyszer kimerítjük a díjmentes keretünket, még a banki díjaknál is magasabb költségekkel találhatjuk magunkat szembe.

Újításokat vezet be az OTP a fiókokban és az ATM-eken

Újításokat vezet be az OTP a fiókokban és az ATM-eken

Az OTP Bank újításokat vezet be fiókjaiban és automatáinál: egyes ki-és befizetésre alkalmas okos terminálokon az ügyfelek mostantól már nemcsak saját, de más, OTP-s számlákra is fizethetnek be készpénzt, és novemberben több mint 100 fiókban vezet be tanácsadói időszakot a hitelintézet - derül ki az OTP közleményéből.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.