Meghaladta a 260 milliárd forintot az otthonfelújítási támogatás összege a Magyar Államkincstár adatai szerint - írta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalára felkerült posztban pénteken.
Magyarországon a lakosság 48 százaléka tervez, illetve végez az idén építkezést vagy felújítást, a legtöbben a munkálatok drágulásától, illetve elhúzódásától tartanak - mondta el az újHÁZ Centrum vezérigazgatója az építőanyag-kereskedelmi hálózat tavaszi Trendriportját ismertető sajtótájékoztatón. Rázsóné Szórády Csilla közölte, a május elején készített reprezentatív felmérésbe 1142 embert vontak be.
Franciaországnak, Olaszországnak és Magyarországnak is vannak hosszú távú tervei az ingatlanok korszerűsítésére vonatkozóan, hazánkban a cél, hogy 2050-re a közel nulla energiaigény-szintnek megfelelő épületek százalékos aránya elérje a 90%-ot. Ehhez azonban jó sok hazai ingatlant kell a következő időszakban teljes körűen felújítani. Az épületek energiahatékonyságára vonatkozó európai és nemzeti politikák illetve célok alapján az Euroconstruct francia tagintézete (BDO BIPE), készített egy modellt mely 2050-ig előrejelzi az épületek energetikai tanúsítványának megoszlását az épületállományban.
CSOK, falusi CSOK, babaváró hitel és támogatás, hitelelengedés, illetékmentesség, áfa-visszaigénylés, otthonfelújítási támogatás, autóvásárlási támogatás, zöldhitel, CSOK-hitel: ismerősen csengenek ezek a fogalmak a gyermekesek számára, de vajon milyen szabályokkal igényelhetők a milliós nagyságrendű, akár vissza nem térítendő támogatások 2022-ben? Cikkünkben most összefoglaljuk a lakásfelújítási támogatás 2022-es szabályait a tavalyi változásokkal és az igénylés részleteivel együtt.
Fennállása első egy évében csaknem 88 ezer otthonfelújítási támogatás iránti igény érkezett a Magyar Államkincstárhoz, a folyósított támogatások összege 2021. december 31-ig meghaladta a 128 milliárd forintot – közölte a Portfolio megkeresésére a Családokért Felelős Parlamenti Államtitkár sajtóosztálya.
Novák Katalin augusztusi és tegnapi bejelentésének megfelelően több ponton is módosította a kormány az otthonfelújítási támogatásról szóló rendeletet. A Magyar Közlönyben megjelent, szeptember 29-én életbe lépő módosítások szerint bővült azoknak a felújítási munkálatoknak a köre, amelyek elszámolhatók a legfeljebb 3 millió forintos lakásfelújítási támogatás igénybevételéhez. A legtöbbeket érintő változás az, hogy a Magyar Államkincstár csak elektronikus benyújtás esetén lesz köteles 30 napon belül elbírálni a kérelmet, minden más esetben 60 nap lesz a határidő.
26 ezer család igényelte eddig az otthonfelújítási támogatást, közülük 13 ezer kapta már meg a Magyar Államkincstártól - tudta meg a Portfolio. Az igénylések összege 42 milliárd, a megítélt támogatásoké 23 milliárd forintnál jár. A kamattámogatott otthonfelújítási hitelből 24 milliárd forintot igényeltek eddig, az igénylő családok száma ez alapján 4500 és 5000 között lehet.
Ahhoz képest, hogy száguld a lakáspiac, és tombol a felújítási láz az országban, nem meggyőző a sikere a kamattámogatott otthonfelújítási kölcsönnek, amelyet fél éve az állami támogatás megelőlegezésére vezetett be a kormány. A Portfolio becslései szerint fennállása első fél évében mintegy 30 milliárd forintnyi ilyen hitelt vettek fel a háztartások, pedig tavasszal évi 100-200 milliárdos kihelyezésre számítottak a bankszektorban. A felújítási költségek emelkedése, az alternatív hiteltermékek vonzereje és a kölcsön ügyféloldali megismerésének időigénye mellett a hiteltermék szabályaiba beépített korlátok is ludasak lehetnek ebben. Az egyik hazai nagybank egyenesen a kormány által meghatározott paraméterek módosítását javasolja.
Magyarországon a lakosság 49 százaléka tervez lakás- vagy házfelújítást egy éven belül – derül ki az újHÁZ Centrum féléves Trendriportjából. Az építőanyag kereskedési hálózat reprezentatív kutatása szerint a felújítók több mint fele festést vagy tapétázást tervez, de közel harmaduk burkolat- vagy nyílászárócserébe, valamint szigetelési munkálatokba is belevágna. A renoválni vágyók átlagosan 2,4 millió forintos beruházással kalkulálnak, harmaduk pedig a finanszírozásához igénybe veszi majd az állami Otthonfelújítási Támogatást is. A cég a lakosság mellett a kivitelezők körében is felmérést végzett a témában. A szakemberek közel kétharmada szerint jelenleg átlagosan 3-8 hónappal előre tudnak megbízásokat vállalni, az alapanyag ára mellett pedig megváltozott munkadíjakra is kell számítani: a megkérdezett kivitelezők közel felénél 11-30 százalékos árnövekedés volt megfigyelhető 2021 első négy hónapjában.
Komoly terjeszkedési tervei vannak a DIEGO-nak. A franchise-rendszerben működő, elsősorban padlóburkoló anyagokra, szőnyegekre, függönyökre, tapétákra szakosodott üzletlánc ügyvezetője, Varga Balázs a Portfolio-nak elmondta, hogy Magyarországon még a csatolt eladásokban és leginkább az online térben látnak potenciált, a szomszédos országokban és a Balkánon viszont érdemi expanzió jöhet. Ez elsősorban annak is köszönhető, hogy az elmúlt hónapokban sok családnál előtérbe került a lakásfelújítás, így a forgalom is jelentősen megélénkült.
A külföldről hazatérők is jogosultak lehetnek a babaváró támogatásra és a családi otthonteremtési kedvezményre (CSOK) itthoni munkavállalás esetén - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán. Novák Katalin közösségi oldalán a különböző élethelyzetekben lévő családok CSOK-kal kapcsolatos kérdéseire válaszolt.
Több mint 3000 család igényelte már az otthonfelújítási támogatást, ebből több mint 1000 család már meg is kapta – közölte Facebook-videójában Novák Katalin családügyi miniszter.
Novák Katalin miniszter pénteki bejelentésének megfelelően megérkeztek a hétvégén az első lényeges változások a január 1-jén elindított otthonfelújítási támogatás és a február 1-jén debütált kamattámogatott otthonfelújítási kölcsön szabályaiban. A talán legtöbbeket érintő változás az, hogy mégsem kell az otthonfelújítási hitel folyósítását követő egy éven belül „lezavarni” a felújítást. Jelentős módosítások lépnek hatályba április 21-én, szerdán a felújítási támogatás mellett a CSOK egyes szabályaiban is, ezekre is kitérünk cikkünkben.
A koronavírus-járvány enyhülése után a legtöbben utazásra, nyaralásra költenének, a BÁV Zálog szerdai közleménye szerint ugyanis a válaszadók 36 százaléka erre fordítana komolyabb pénzt. A nyaralástól alig maradnak el a lakásfelújításban gondolkodók, ezt 34 százalék említette a tervezett nagyobb összegű kiadások között.
A január elsejével bevezetett otthonfelújítási támogatás komoly lendületet adhat a következő években a családok lakásfelújítási, korszerűsítési kedvének. Ezért is fontos felhívni a családok figyelmét a felújítások lakásbiztosításokat érintő vonatkozásaira is, nehogy nem várt helyzettel szembesüljenek egy káreseményt követően – figyelmeztet közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége.
A Portfolio becslései szerint már több mint 10 milliárd forint összegben igényelték a fix 3%-os kamatozású otthonfelújítási hitelt annál a kilenc hitelintézetnél, amely február 1-je óta bevezette termékkínálatába a kölcsönt. A járványügyi korlátozások idején is népszerű a hitel, a piac akár az évi 100-200 milliárd forintos kihelyezést is elérheti, így akár minden ötödik lakáshitel felújításra mehet. Az egyes bankok beszámolói alapján a hitelfelvevők nagy része kihasználja a maximális, 6 milliós összeget és a 10 éves futamidőt, a legnagyobb nehézséget pedig a számlákkal kapcsolatos ügyintézés mellett a tb-igazolás beszerzése jelenti számukra. Cikkünkben azt is összefoglaljuk, milyen költségekkel kalkulálhatnak a hitelfelvevők.
Az állami támogatás igénybevételével lakásfelújítást tervezők 41 százaléka önerőből, 31 százaléka pedig hitelből teremti elő a munkák elvégzéséhez szükséges pénzt, 28 százalék viszont még nem döntött a finanszírozásról. A legtipikusabb tervezett hitelösszeg 1,5-2 millió forint között mozog - mutatja az OTP Bank és a Groupama Biztosító megbízásából készített országos kutatás eredménye.