Október 25-ig véleményezhetik az érintettek a globális minimumadó tervezetét

Október 25-ig véleményezhetik az érintettek a globális minimumadó tervezetét

Magyarország is bevezeti a globális minimum-adószintet biztosító kiegészítő adót, melynek hivatalos tervezetét tegnap, október 18-án, hozta nyilvánosságra a kormány. Bár hazánk a végsőkig harcolt az eredeti G7-es tervezet ellen, de a nemzetközi nyomásnak engedve az OECD-vel és az EU-val karöltve mi is beadtuk a derekunkat. A kitartásnak köszönhetően az eredeti tervekhez képest sikerült jobb feltételeket kiharcolni. A jelenlegi tervezet pénzügyminisztériumi hatástanulmánya alapján kedvező költségvetési szempontból, de a hazánkban működő nemzetközi hátterű leányvállalatoknak, illetve a hazai nagyvállalatoknak is komoly többlet adóterhelésre és még annál is nagyobb adminisztrációs teherre kell felkészülniük.

Varga Mihály a bankadóról: ez egy fiskális eszköz, de a monetáris politika is léphet

Varga Mihály a bankadóról: ez egy fiskális eszköz, de a monetáris politika is léphet

Varga Mihály pénzügyminiszter a Portfolio-nak csütörtök délelőtt elmondta, hogy októberben mutatja be a tervezett adómódosításokat a Pénzügyminisztérium, amelyben már a január 1-től bevezetendő globális minimumadó részletszabályait is ismertetik. Közölte, a magyar kormány már levélben kereste az Egyesült Államok kormányát a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény újratárgyalásáról, de még Washington válaszára várnak. A kabinet megerősítette, hogy sor kerül a nyugdíjak inflációs korrekciójára, valamint jelezte, hogy a fiskális politika eszköztárában a költségvetést segítő intézkedések során valóban szó lehet a bankadó megemeléséről is, valamint a kamattámogatott hitelek felülvizsgálatáról.

Igent mondanak a svájciak a globális minimumadóra

Igent mondanak a svájciak a globális minimumadóra

A svájci választók várhatóan megszavazzák a globális minimálisadóra és a 2050-ig zéró kibocsátást célzó klímatörvényre vonatkozó javaslatokat a vasárnapi népszavazáson – írja a Reuters.

Rejtett emelésekkel van tele a 2024-es adócsomag

Rejtett emelésekkel van tele a 2024-es adócsomag

A jövő évi adótörvényekben számtalan a veszélyhelyzet ideje alatt bevezetett adóemelést emel törvényi erőre a kormány. Vagyis így hosszútávon is velünk maradnak a korábban ideiglenesnek mondott intézkedések. Jogtechnikailag viszont így az Európai Bizottság felé tett vállalások kiskapujára mehet rá a kabinet, hogy különadók helyett a meglévő terhek közé sorolják át ezeket a tételeket. Például velünk marad a megemelt tranzakciós illeték, de a chipsadó bővített termék listája is. Törvényi szintre emelkednek az ekho-s adózás ideiglenes szabályai, de új elemként osztalékadót vetnek ki a bizalmi vagyonkezelőknél, magánalapítványoknál is. A kormány viszont a családi kedvezmények összegeit nem írja át jövőre.

Csúnya meglepetés üthet be a kormány bevételi terveinél

Csúnya meglepetés üthet be a kormány bevételi terveinél

Az idén egyelőre felültervezettnek tűnnek a költségvetés társasági adóból származó bevételei, de a Pénzügyminisztérium által most bemutatott 2024-as büdzséterv még magasabb tételekkel számol. A különbségre részben magyarázatot adhat a globális minimumadó jövő évi kötelező bevezetése, de bőven lehet ebből még kellemetlen meglepetés.

A franciák egyedül is belevágnának a kulcsfontosságú adóreformba

A franciák egyedül is belevágnának a kulcsfontosságú adóreformba

Franciaország egyedül is hajlandó bevezetni a minimális társasági adót, ha nem születik európai egyezség – mondta Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter. A politikus szerint előbb-utóbb a többi nagy európai ország is követi majd őket.

Van még egy aduásza az USA-nak a magyar adóvitában

Van még egy aduásza az USA-nak a magyar adóvitában

Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon jelentkező podcastjének keddi adása. A mai műsor első részében azt jártuk körbe, milyen hatással lesz a magyar magánszemélyekre és cégekre, hogy az Egyesült Államok július 8-án felmondta a Magyarországgal 1979-ben kötött, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló nemzetközi szerződést. Az adásban az is szóba került, hogy az USA bármikor hatályba léptethet egy másik, Magyarország által már jóváhagyott megállapodást, ami ráadásul Amerika számára a '79-es megállapodásnál jóval kedvezőbb helyzetet eredményezne. A témával kapcsolatban Fajcsák Gábor, az RSM Hungary adóüzletág-vezető partnere volt a Checklist vendége. A műsor második részében azzal foglalkoztunk, hogy a panellakások kereslete extrém mértékben emelkedik, ami az árakat is húzza magával. Budapesten volt már olyan tranzakció, ahol a négyzetméterár az 1 millió forintot is meghaladta. A témával kapcsolatban Rácz Gábor, a Portfolio Ingatlan divíziójának elemzője volt a vendégünk.

Minimumadót vethet ki a szupergazdagokra Biden

Minimumadót vethet ki a szupergazdagokra Biden

Joe Biden várhatóan új, 20%-os minimumadó bevezetését rendeli majd el az amerikai szupergazdagokra a 2023-as költségvetés ismertetése során – írja a témában szerzett hivatali dokumentumokra hivatkozva a CNBC.

Válaszcsapás a késlekedő EU-pénzekért? - Magyarország is késleltetné a globális minimumadó bevezetési menetrendjét

Válaszcsapás a késlekedő EU-pénzekért? - Magyarország is késleltetné a globális minimumadó bevezetési menetrendjét

Három uniós tagállam, Magyarország, Lengyelország és Észtország, pénzügyminisztere jelezte nyíltan a keddi uniós pénzügyminiszteri ülésen, hogy addig nem támogatja a globális minimumadó szabályozás második pillérét (15%-os effektív kulcs), amíg az első pillérre vonatkozó tervek amerikai szenátusi elfogadása kétséges, így ezzel az a globális menetrend is veszélybe került, hogy 2023 januártól minden részt vevő tagállamban hatályba lépjenek az új szabályok – derül ki a Politico összefoglalójából. A lap szerda reggeli hírlevele felveti, főleg amiatt, hogy eddig a lengyelek nem feküdtek keresztbe a globális minimumadó terveknek, hogy ez egyfajta válaszcsapás lehet a magyar és a lengyel kormány részéről amiatt, hogy pont az ő helyreállítási terveiket nem fogadta el még az Európai Bizottság és a két ügy közötti kapcsolatra áttételesen utalt egy kedd délutáni PM-közlemény is.

Globális minimumadó: ne dugjuk homokba a fejünket!

Globális minimumadó: ne dugjuk homokba a fejünket!

A globális minimumadó – vagy ahogy újabban hívják az elvárt adó – pallosa már évek óta ott lebeg a multik felett, de az elgondolás idén érik be, és jövőre már alkalmazni is kell majd. Ugyan Magyarország a végsőkig harcolt a jobb feltételek eléréséért, és vitathatatlanul sikerült is jelentős eredményeket elérnie, de így is nagy számban lesznek olyan hazánkban működő leányvállalatok, akiknek vagy többet kell fizetniük, vagy nagyon bonyolult számítási feladatokkal kell megküzdeniük. – figyelmeztetett Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere.

Elfogadták a 15 százalékos globális minimumadó bevezetését

Elfogadták a 15 százalékos globális minimumadó bevezetését

A G20-országcsoport vezetői támogatják a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek (OECD) a 15 százalékos globális minimumadóra vonatkozó megállapodását - erről határoztak szombaton a tagállamok vezetői római csúcstalálkozójukon.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.