FONTOS Többéves csúcsra erősödött a forint!

mnb

2015. március 25. 13:58 | MTI

A szakértői véleményre vár a Beva

A Befektető-védelmi Alap tudomásul vette a Magyar Nemzeti Bank kedden közzétett álláspontját, miszerint a Bevának kártalanítani kellene a fiktív Quaestor-kötvénnyel rendelkező befektetőket, az alap igazgatósága azonban csak azt követően alakítja ki hivatalos álláspontját, hogy az általa megbízott külső jogi szakértők véleményét kézhez kapta - reagált Farkas Péter, a Beva ügyvezető igazgatója a jegybank alelnökének kijelentésére az MTI-nek.

2015. március 24. 19:33 | Portfolio

Így látják Londonból Matolcsy döntését

Rövid, néhány kamatcsökkentésből álló monetáris enyhítési ciklust, de hosszú ideig igen alacsonyan maradó jegybanki alapkamatot jósoltak londoni pénzügyi elemzők a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden végrehajtott 0,15 százalékpontos kamatcsökkentése és az azt követő közlemény, illetve jegybankelnöki tájékoztató után.

2015. március 24. 15:15 | Portfolio

Újraindult a kamatcsökkentés Magyarországon!

Mai ülésén 15 bázisponttal mérsékelte az irányadó kamatát a Monetáris Tanács, így az holnaptól már 1,95 százalék lesz. Ezzel újraindult a kamatcsökkentés időszaka, amit elsősorban a rendkívül alacsony infláció kényszerített ki. Elemzők előzetesen azt várták, hogy 20 bázispontos vágással indít a jegybank, amit további csökkentések követnek, amíg a ráta el nem éri a 1,5 százalékot.

2015. március 24. 15:02 | Portfolio

Nulla inflációt vár idén az MNB!

Idén átlagosan 0 százalék lehet a hazai infláció - derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, melyet részletesen majd csütörtökön ismerhetünk meg. A növekedés kapcsán ugyanakkor sokkal optimistábbá vált a jegybank: a decemberi 2,3 százalékos előrejelzésüket egészen 3,2-ig húzták 2015-re vonatkozóan.

2015. március 24. 15:00 | Portfolio

Ezért kezdték újra Matolcsyék

Az óvatos kamatcsökkentés addig folytatódhat, amíg az a középtávú inflációs cél elérését támogatja - áll a jegybank közleményében, amit szokás szerint egy órával a kamatdöntés után jelentetett meg. A monetáris tanács 15 bázispontos vágással indította újra a kamatcsökkentési sorozatát, elsősorban az inflációs megfontolások miatt. Az alábbiakban a közleményt ismertetjük szerkesztett formában.

2015. március 20. 17:04 | Portfolio

Rákérdeztek az MNB-alapítványok milliárdos költéseire

Mi a magyarázata annak, hogy az MNB "súlyos milliárdokat" költ különféle eszközök, vagyonelemek megvásárlására, miközben a nemzetközi szakirodalom szerint a gazdasági felzárkózáshoz hasznosabb lenne az oktatásra több pénzt fordítani? - tette fel egy konferencia résztvevő a kérdést a HBLF pénzügyi csúcstalálkozó záróelőadása nyomán Balog Ádám MNB-alelnöknek. A válasz után zúgolódó hangok hallatszottak a teremben, amelyet gyorsan megszakított az, hogy begurították a terembe a jubileumi konferenciát ünneplő nagy tortát.

2015. március 20. 16:20 | Portfolio

Beszóltak Matolcsyéknak a brókerbotrány miatt

A pénzügyi felügyelet felelősségét firtatta Kupa Mihály és Bod Péter Ákos volt pénzügyminiszter, illetve jegybankelnök azon a panelbeszélgetésen, amely a mai HBLF pénzügyi csúcstalálkozón került sorra és az elmúlt hetekben kirobbant brókerbotrányokkal kapcsolatos véleményeket összegezte. Kupa Mihály volt pénzügyér Varga Mihály jelenlegi pénzügyi tárcavezetőnek is beszólt azzal, amikor azt firtatta, hogy az ő adójából is fizeti az állam a lakossági állampapírok megemelt kamatprémiumát a brókerbotrányok árnyékában.

2015. március 20. 15:02 | Portfolio

Óvatos lazításba kezdhet kedden az MNB

Hosszú hónapok óta először várhatóan izgalmas kamatdöntő ülés elébe nézhetünk itthon. A Portfolio által megkérdezett elemzők átlagosan 80% esélyt adnak annak, hogy a Magyar Nemzeti Bank jövő héten tovább vágja az irányadó rátát, míg az elemzői konszenzus szerint a kamatcsökkentés mértéke 20 bázispont lehet, azaz jövő héttől 1,9 százalékos alapkamatra számítanak.

2015. március 18. 12:55 | Portfolio

MNB: százezer ügyfél már a héten megkapja az elszámolólevelet

Április végéig több mint 1,7 millió ügyfélszerződés kapcsán küldik ki a hitelintézetek a deviza alapú kölcsönök elszámolási, s a jelzáloghitelek esetében a forintosítási értesítőit. Az első százezer ügyfélhez már e héten megérkezhet az elszámolás. Az MNB előzetes vizsgálat keretében már az ügyfélkör döntő részét felölelő bankok elszámolási felkészülését is ellenőrzi, különös tekintettel a számítási módszertan helyességére - áll az MNB legfrissebb közleményében.

2015. március 17. 11:12 | Portfolio

Újabb botrány: 300 millió forintos büntetéssel sújtott le az MNB

Csaknem 300 millió forintos bírságot szabott ki az MNB az MNG Investmentsre, mivel két cége is (MTS Broker, Safebroker) engedély nélkül végzett befektetési szolgáltatást. Az anyavállalat a függő ügynöki nyilvántartásba vétele ellenére sem volt jogosult a portfoliókezelési tevékenységre - indokolta az MNB.

2015. március 16. 15:46 | Portfolio

Jönnek az olcsó hitelek - Itt van Matolcsy újabb programja

A Magyar Nemzeti Bank 500 milliárd forintos keretösszeggel elindítja a Növekedési Hitelprogram Plusz (NHP+) konstrukciót, amellyel a jegybank célja a Növekedési Hitelprogramból kiszoruló mikro-, kis- és középvállalkozások hitelhez jutási lehetőségeinek javítása - derült ki az MNB legfrissebb közleményéből.

2015. március 15. 08:41 | Portfolio

Bekavarhat a brókerbotrány az MNB menetrendjébe

Bár az inflációs folyamatok alapján lenne még mozgástér a Magyar Nemzeti Banknak a kamatcsökkentésre, de a közelmúltban kibontakozott magyar brókerbotrány befektetői bizalmat csökkentő hatása és egyéb okok miatt a jegybank is óvatos lépésekre kényszerülhet kamatpolitikájában - véli Gárgyán Eszter. A Citi budapesti elemzője a minap járt külföldi befektetőkkel nemzetgazdasági minisztériumi, jegybanki és adósságkezelős szakembereknél és ebből állított össze egy helyzetképet, amely alapján úgy gondolja, hogy még mindig nyitott kérdés a kamatvágás, de alap esetben márciusra egy 10-15 bázispontos csökkentést vár.

2015. március 13. 06:35 | Portfolio

Durva reformcsomaggal állt elő az MNB

A Buda-Cash Brókerház és az ugyanabba az érdekeltségi körbe tartozó DRB bankcsoportnál feltárt hiányosságok következtében már korábban is szó esett arról, hogy az MNB szigorítani kívánja a befektetési szolgáltatókra vonatkozó jogszabályokat. Mindez mostanra már nemcsak ígéret, az MNB honlapján csütörtökön közzétett dokumentum szerint radikális változások jönnek a pénzügyi szektorban. Kiterjesztenék a személyi felelősség körét, összeolvadna a Beva és az OBA és élesen elválna egymástól az értékpapírok kibocsátójának és forgalmazójának személye - hogy csak néhányat említsünk az elképzelésekből.

2015. március 12. 06:06 | Madár István

Erre mit lépnek Matolcsyék?

Elkerülhetetlen, hogy a Magyar Nemzeti Bank márciusban kamatot csökkentsen - hangzik az egységes piaci vélemény, amit a jegybank felkészítő jellegű megszólalásai is megerősítenek. Valóban ennyire egyértelmű a helyzet?

2015. március 10. 07:47 | Portfolio

Pénzt követel a Buda-Cash ügyfeleitől az MNB

A Magyar Nemzeti Bank felügyeleti biztosa máig adott határidőt a svájci frankon erősödése miatt jelentős veszteséget elszenvedett befektetőknek, hogy kiegyenlítsék a Buda-Cash-sel szemben fennálló tartozásaikat. Ügyfelenként akár több százmillió forintról is szó lehet.

2015. március 09. 06:12 | Portfolio

Megtudtuk a részleteket az MNB új csodafegyveréről!

Március 16-án, azaz jövő hétfőn elindul az NHP+, a jegybank kiterjesztett Növekedési Hitelprogramja. Az NHP+ az eredeti programból eddig kiszorult, magasabb kockázatú kkv-k számára teremt a piacinál kedvezőbb feltételeket hitel felvételére. Egy kkv maximum 500 millió forintot kaphat az új konstrukcióban, és az egy vállalkozás által felvett hitelből legalább 70%-nak beruházási hitelnek (ideértve a lízinget is) kell lennie. Azaz forgóeszköz-finanszírozásra - ideértve a faktoringot és az EU-s támogatások előfinanszírozását is - csak korlátozott mértékben van lehetőség, hitelkiváltásra pedig egyáltalán nincs - árulta el Vonnák Balázs, az MNB igazgatója a Portfolio-nak. Azt is megtudtuk, mit vár a jegybank az új programtól, mekkora költségekkel számolnak és hogyan hitelezhetnek az NHP+-ban a bankok.

2015. március 06. 10:00 | András Bence

Mit érdemel Magyarország ezért a teljesítményért?

Elérkezett a számvetés ideje Magyarország gazdasági teljesítményéről, ugyanis az elkövetkező hónapokban mindegyik nagy hitelminősítő felülvizsgálja az adósbesorolásunkat. A kérdés kényes, bár a tétje szerintünk annyira valójában nem óriási. Most viszont az alábbi elemzésben sorra vesszük az összes fontos szempontot, hogy eldöntsük: megérdemli-e Magyarország, hogy visszakerüljön a befektetésre ajánlott kategóriába. A cikk végén szavazhat is, hogy mit gondol!

Részletes keresés