mol

Csak megtérülő beruházások jöhetnek szóba a Molnál (2.)

Nem indít olyan beruházásokat a Mol, melyek nem térülnek meg a jelenlegi és a középtávra előrejelzett olaj-és gázár környezetben - mondta a Világgazdaságnak a társaság magyarországi kutatás-termelési igazgatója.

OTP-t vagy Molt vegyünk a héten?

Ritkán, de előfordul, hogy lelkifurdalás nélkül bemásolhatjuk azt, amit egy héttel korábban már megírtunk: a mögöttünk álló hét nem sok izgalmat hozott abból a szempontból, hogy a nagypapírok árfolyamai azokban a sávokban mozogtak, amelyeket előre lehetett valószínűsíteni. A sávos kereskedés pedig jó eséllyel tovább folytatódhat, amit elsősorban a Fed egyre közeledő kamatdöntő ülése tesz indokolttá. A konkrét döntés előtt ugyanis a partvonalra húzódhatnak a befektetők és kivárhatnak az újabb pozíciók felvételével. Azért a tőzsdén soha nem minden fekete vagy fehér, a Mol okozhat már a hét elején is izgalmakat.

Rossz híreket közölt Kurdisztánról a Mol

Friss híreket közölt Kurdisztán kapcsán mai közleményében a Mol, melyben kiemelik, hogy a legutóbbi kúttesztek alapján az Akri-Bijeel blokk geológiai potenciálja jelentősen csökkent. A Mol minimalizálta beruházásait a blokkban.

Jelentős céláremelés jött a Molra

Jelentős céláremelést hajtott végre a Molnál a Nomura, a társaság európai olajiparról közölt friss elemzésében a korábbi 10 500 forintról 14 000 forintra javította a Mol papírok fair érték becslését. Az ajánlás is javult ezzel párhuzamosan, a korábbi csökkentésről semlegesre.

9 hír, amiről tudnod kell ma reggel

Tovább esnek az ázsiai tőzsdék, mivel a kínai és a japán gazdaság zsugorodására utaló makroadatok jelentek meg.

Kemény hetünk volt - Merre mehet tovább az OTP és a Mol?

Hétfőn nem kímélték a hazai részvénypiacot a befektetők, a hét további része viszont a korábban elszenvedett veszteségek ledolgozásáról szólt. A Mol és a Telekom be is töltötte az esésben hátrahagyott rést, az OTP-nek és a Richternek viszont nem sikerült ez a mutatvány. Mindezek tükrében megnéztük, hogy most mire számíthatunk a nagypapírok piacán.

Nem kerül szabadlábra a volt horvát kormányfő

Elutasította a Zágráb megyei bíróság szerdán kihirdetett döntésével Ivo Sanader volt horvát kormányfő szabadlábra helyezésének kérelmét, így a politikus vizsgálati fogságban marad - írja az MTI.

Jó hírek a Mol kurdisztáni partnerétől

Közzétette az idei második negyedévre vonatkozó beszámolóját a Mol kurdisztáni partnere, a Gulf Keystone, mely alapvetően jó hírekkel szolgált, a társaság ugyanis elérhetőnek látja a Shaikan mező kapcsán korábban adott kitermelési várakozásait, továbbá bizakodik, hogy a kőolaj értékesítések stabil kifizetésének rendszere hamarosan megvalósul.

Tőzsdei zuhanás? Á, csak hiszti egy pohár vízben!

Nagyot estek az elmúlt napokban a világ tőzsdéi, ennek kapcsán kérdeztük meg a profi befektetőket, mi jöhet most a tőzsdéken és hogy mit ajánlanak a befektetőknek, hogyan pozícionálják magukat a volatilis piacokon.

A Mol nem kivételezett - Mindenki örülhet

Péntektől bruttó 2-2 forinttal csökkenti a Mol a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi listaárát. A mostani árváltozás azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó 339,6, a gázolajét pedig bruttó 330,6 forintért adja majd a kiskereskedőknek.

Megint a benzinesek örülhetnek

Szerdától bruttó 3 forinttal csökkenti a Mol a benzin nagykereskedelmi listaárát, a dízel ára ugyanakkor nem változik. A mostani árváltozás azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó 341,6, a gázolajét pedig bruttó 332,6 forintért adja majd a kiskereskedőknek.

Mit érdemes venni a héten?

Megvizsgáltuk, hogy melyik nagypapírban lehet fantázia a hosszú hétvége előtt a technikai képe alapján. Komoly mozgásokra aligha számíthatunk, az OTP-t viszont érdemes szemmel tartani.

Eladnák a magyar Agip-kutakat

Eladná az Eni a Magyarországon harmadik legnagyobb benzinkúthálózatnak számító Agipot - értesült a Népszabadság. Az érdeklődők között ott van a Mol és a lengyel PKN tulajdonában lévő Unipetrol is.

22 százalékkal többet ér a Mol

Tegnapi dátummal tette közzé a Molra vonatkozó friss elemzését a Raiffeisen, melyben megerősítette a papírokra vonatkozó vételi ajánlását. A részvényekre megfogalmazott célárfolyam enyhén emelkedett, 17 600 forintra, ami a jelenlegi piaci ár alapján 22 százalékos felértékelődési potenciált tartalmaz.

Itt vannak a legfontosabb hírek ma reggel

A görög miniszterelnök elmondása szerint közel a hitelezőkkel való megállapodás, a görög tőzsde azonban hétfői újranyitása óta folyamatosan esik. Emellett rengeteg vállalati hír érkezett, a Magyar Telekom több eredménysoron is a vártnál jobban teljesített a legutóbbi negyedévben, a Mol-részvényekre céláremelés érkezett, de a Tesla is közzétette legfrissebb számait.

Londonból kapott jó hírt a Mol

A Mol tegnap közzétett negyedéves gyorsjelentését követően megemelte a papírokra vonatkozó célárfolyamát a Barclays, mely így a korábbi 16 000 forintról 17 000 forintra nőtt. Az ajánlás egyenlő súlyozás.

Növekvő kockázatokat lát Kurdisztánban a Mol (2.)

Igen erős negyedéves jelentést tett közzé ma hajnalban a Mol, a kilátások kapcsán ugyanakkor a cég pénzügyi igazgatója egy videóinterjúban elmondta, az év második felében is kedvező külső környezettel számolnak a finomításnál, de nem olyan kedvezővel, mint az első félévben.

Itt vannak a legfontosabb hírek ma reggel

Kínában a vártnál jobb makrogazdasági adat érkezett, ennek ellenére a sanghaji tőzsde nem tud erősödni. Tovább záporoznak a gyorsjelentések, ma hajnalban a Mol tette közzé eredményeit, ami több soron is meglepetést okozott, tőzsdezárás után pedig a Magyar Telekom fog jelenteni.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.