művészet

Megette a kiállítás 120 ezer dollárt érő banánját egy látogató

Megette egy látogató Maurizio Cattelan alkotását, egy ragasztószalaggal falra erősített banánt a kortárs képzőművészeti Art Basel Miamiban rendezett kiállításán, ahol előzőleg egy francia műgyűjtő 120 ezer dollárért megvásárolta az olasz képzőművész Comedian (Komédiás) című művét.

Már Magyarországon is kapható világ legjobbjának tartott kamera

Már Magyarországon is kapható világ legjobbjának tartott kamera

Több millió forintos áruk ellenére Magyarországon is egyre nagyobb piaca van a csúcskategóriás kameráknak. A kis szenzoros fotográfia mellett a középformátum is keresi az új utakat, a világ egyik csúcsgyártójának számító dán Phase One cég pedig azoknak alkotott egy teljesen új kamerarendszert, akiknek számít a könnyű hordozhatóság és a jelenleg elérhető legjobb képminőség, az olyan extrákról nem is beszélve, mint az eltolható hátfal, a különlegesen magas minőségű Rodenstock objektívek, vagy a IQ4 Infinity platformba integrált különleges szolgáltatások. De mi kerül egy ilyen kamerán 14 millió forintba?

Lebuktak a drogbárók és befektetők, akik művészettel mosták tisztára a pénzüket

Lebuktak a drogbárók és befektetők, akik művészettel mosták tisztára a pénzüket

A műkincseken keresztüli pénzmosás az elmúlt 10 évben egyre gyakoribbá vált - írja az IMF. A drogbárók és az oligarchák, de akár a fehérgalléros bűnözők is rájöttek, hogy a műkincspiacon lévő titoktartás íratlan szabályai az előnyükre válhat. Épp ezért az Európai Unió és az Egyesült Államok is egyre nagyobb erővel próbálja bezárni a törvényekben lévő kiskapukat. A művészeti iparág viszont próbál harcolni a szerintük indokolatlan szabályozás ellen.

Első magyar kortárs művészeti aukció Londonban

Első magyar kortárs művészeti aukció Londonban

Felfokozott hangulatban zajlott a Dobossy Aukciósház által megrendezett első magyar kortárs aukció Londonban. A csütörtök esti teltházas eseményen Maurer Dóra képei eladási rekordot döntöttek.

Művészeti igazságok

A Pesti Vigadó reprezentatív épületében, egy kamaratárlat keretében mutatják be a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának 2017 és 2018 között díjazott alkotóinak emblematikus alkotásait. A művek mindegyikére az őszintesége és karakteresség a legtalálóbb jelzők.

Normantas Paulius - a művész, aki a Himaláján szülinapozott

2017 januárjában hunyt el Normantas Paulius, litván származású, de Magyarországhoz kötődő fotóművész. Az alkotó életrajzát Kincses Károly írta meg, különös hangsúlyt fektetve a nehezen megragadható karakter bemutatására.

Személyes vonások - modellek és festők viszonya a kortárs művészetben

A portréfestészet hosszú évszázadokig a képzőművészek egyik legfőbb megélhetési forrását biztosította. Az idő múlásával és a megközelítési módok változásával azonban az is sokat változott, hogy ma miért és miként ábrázolják kortárs alkotók modelljeiket. A decemberi kortárs aukciók anyagából a műtárgy.com olyan portréábrázolásokat válogatott, melyek művészek példaképeit, családtagjait örökítik meg, de találhatunk köztük humoros parafrázist is.

Háttérsztorik a festmények mögött

Mi volt Aba-Novák Vilmos telefonszáma? Ki volt Vincent van Gogh festészetének egyik ösztönzője? Hogyan szerzett Munkácsy Mihály egy szűrt Párizsban? És ki lehetett Mednyánszky László barátja, Klein Dávid? Minden műtárgynak van egy titokzatos háttértörténete, de közel sem biztos, hogy miközben gyönyörködünk bennük, ezekről bármit is megtudhatunk. Főleg, ha az információk nem is a művek elő-, hanem a hátlapján találhatóak. A decemberi árverések anyagából a műtárgy.com most "sztorizós" festményeket válogatott!

Föld és ég közötti történetek

Maszkarcú emberek és fürkésző tekintetű állatok cselekvéssorai egy különleges jelképrendszerbe kódolva, hétköznapi jeleneteket ábrázolva ragadják ki a nézőt általános megfigyelő helyzetéből. Földi Péter alkotásai égi szférákra emlékeztetnek minket, és új gondolatokat ébresztenek bennünk földi valóságunkról.

Életreform-mozgalmak és a művészetek

A modern korok embere a városokból gyakran kereste a menekülőutat a természetbe, amelytől azt várta, hogy gyógyírt jelent a modernizáció okozta problémákra. A természet és ember közötti harmónia visszaállításához a legkülönfélébb módszerekhez folyamodott, az alapelv a civilizációkritika volt. Az elvesztett teljességhez nemcsak a természethez, hanem Istenhez és a munkához, valamint a társakhoz való viszonyt is újra kellett értelmeznie. A 19. század utolsó harmadában világszerte megjelentek a reformmozgalmak, Közép-Európában az "életreform". A Monarchia nagyvárosaiban, Bécsben, Prágában és Budapesten az ekkoriban megjelenő új értelmiség, többek között a művészek, lelkes híveik, sőt, gyakran terjesztőik is voltak a reformtörekvéseknek. Így tehát joggal feltételezhető, hogy a korszak művészete és az életreform-mozgalmak között számos összefüggés található, ezek azonban mindezidáig rejtve maradtak a nagyközönség számára. Most viszont a Műcsarnok nagyszabású tárlata, a Rejtett történetek, az életreform-mozgalmak és a művészetek bemutatja a rendkívül szerteágazó mozgalmakat, valamint a művészetre gyakorolt hatásukat is.

Magyar festmények, amelyeknek az értéke 30 év alatt a húszszorosára nőtt

Az utóbbi években egyre gyakrabban bukkannak fel olyan egységes művészeti gyűjtemények, melyek 1990 után jöttek létre. Ezek a kollekciók lehetőséget adnak arra, hogy a szakma pontos következtetéseket tudjon levonni az elmúlt 30 év középtávú kereskedelmi trendjeiről, és a korábbi prognózisok helyességéről. A Virág Judit Galériában szeptember 6-án megnyílt, Remekművek egy magángyűjteményben című kiállítása tökéletes alkalom egy ilyen számvetésre. A ma 1,5-2 milliárd forintra értékelt, 42 tételt magába foglaló kollekció ugyanis az 1998 és 2006 között időszakhoz képest 300-400%-os értéknövekedést produkált.

10 kiemelkedő két világháború közötti magyar alkotás kalapács alatt!

A két világháború közötti magyar festészet a hazai műtárgypiacnak egy mindig biztos érdeklődésre számot tartó szegmense. A műtárgy.com eheti ajánlójában 10 kiemelkedő alkotást mutat be az 1920-as, 1930-as évek magyar művészetéből, ezen belül is a tradicionálisabb irányzatokból, amik inkább a nagybányai művésztelep, a századfordulós müncheni és párizsi festészet formakincséből inspirálódtak, és csak ritkán érződik rajtuk a század eleji avantgárd művészet hatása.

Mutasd Magad! - Zsemberi-Szígyártó Miklós

Zsemberi-Szígyártó Miklós Lewis Carroll Alice Csodaországban című művéhez készült illusztráció sorozatával a Mutasd Magad! pályázat első három legjobbja közé került. Mikós jelenleg a METU tervezőgrafika mesterszakos hallgatója képgrafika specializáción, valamint a Szily Kálmán Nyomdaipari Szakiskola tanulója. 2014-ben végzett képi ábrázolás alapszakon a METU-n, akkor még BKF-n.

Ki a 10 legdrágább ma élő női képzőművész?

Habár az aukciós piac rekordjaiban a férfiak állnak az élen, az utóbbi években igen komoly piaci sikereket értek el a nők által készített alkotások is. Az artnet aukciós leütéseket elemző munkatársai felsorakoztatták a 10 legértékesebb élő képzőművésznőt, akik alkotásaikkal rekordokat döntöttek a legnagyobb aukciós árveréseken. Az utóbbi években megfigyelhető növekvő tendencia a női alkotók piaci helyzetének megerősödésére utal - írja a műtárgy.com.

Ismerj meg fiatal kortárs művészeket - Bereczki Kata

A műtárgy.com és KUBIK coworking szervezésében, november 30-án nyílik Bereczki Kata "Arctalan Pillanatok" című pop up kiállítása. Ellátogattunk Kata műtermébe, festményeiről és inspirációiról beszélgettünk vele. Ismerjük meg Bereczki Katát!

Magyar tehetségek képeit árverezik el Londonban

Dübörög az aukciós piac itthon és a nagyvilágban is. A műtárgy.com eheti cikkében annak járt utána, hogy a londoni képzőművészeti aukciókon milyen magyar műalkotások jelennek meg. Nem árulunk el nagy titkot, ha elmondjuk, hogy ebben az évben jóval több magyar művész alkotása kerül kalapács alá a brit fővárosban, mint a korábbi években.

A művészet és az autótervezés

Az ipari formatervezés és azon belül az autódizájn ugyan egy speciális művészeti ág, ugyanakkor szorosan kapcsolódik a "hagyományos" képzőművészethez. Egy-egy ikonikussá vált autóforma - mint pl. a Porsche 911 - nem csak az autótervezők, hanem a művészek, művészetet tanulók számára is remek ihletet képes adni. A "Porsche Classic Art - A művészet örök" pályázatot ennek szellemében írta ki a Porsche Centrum Budapest.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.