nyugdíj

2010. október 13. 08:35 | Szabics András Zsolt

Nyugdíj: a politikusok ránk hozták a frászt

A válságot követően a régió politikusai több esetben is belenyúltak a nyugdíjrendszer magánpillérébe, ami nem feltétlenül váltotta ki a szakma és a szakértők elismerését. A Financial Times újságírója, az IPE oldalán jelentetett meg egy cikket, amiben sorra veszi az elmúlt egy év eseményeit, mindebből pedig az derül ki, hogy nem csak mi hagytuk bizonytalanságban a szektort, és több országban is hasonló trendek mentén támadták a nyugdíjalapokat, és szigorítottak a feltételeken. A lépések között találhatunk a lakosság számára kedvező megoldásokat is, azonban több esetben is inkább arról volt szó, hogy a komoly vagyonokat kezelő nyugdíjalapokból hogyan lehet pénzt kiszivattyúzni. A cikkből azonban egyértelműen kiderül, hogy mivel hasonló úton indultunk el a jövőnk is közös, és ennek tudatában nem véletlen, hogy az összefogás megvalósult a reform költségeinek elszámolása kapcsán.

2010. október 12. 09:05 | Portfolio

Szűz területre tévedt a világ legnagyobb nyugdíjalapja

Történetében először a feltörekvő piacokon akar befektetni a japán állami nyugdíjalap, ami akkora vagyont kezel, mint India egész gazdasága. A mandátumok kiosztása vélhetően decemberben zárul le, belső források szerint viszont csak 100-200 milliárd jent helyezhetnek ki, mivel a környezet nem teszi lehetővé a nagyobb elmozdulást. Az alapnak a következő években komoly nyugdíjkiadásokat kell teljesítenie, és nem engedhetik meg maguknak, hogy túlságosan nagy kockázatot vállaljanak fel.

2010. október 11. 09:22 | Portfolio

A belső piac fejlesztésének legnagyobb akadálya a nyugdíjrendszer

Szakértők szerint a közös belső piac kiépítésének egyik fő akadálya, hogy a tagországokban eltérő szabályozói feltételek érvényesek, ami például megnehezíti a négy fő szabadság elvének érvényesülését. A német nyugdíjalapok szövetségének konferenciáján elhangzottak szerint a nyáron kiadott Zöld Könyvet éppen ezért nem csak egy Fehér Könyv követheti.

2010. október 08. 15:04 | Portfolio

"A kitörési pontokra akarunk rámutatni"

Újra eltelt egy év, napokon belül sor kerül a Stabilitás Pénztárszövetség kétnapos konferenciájára, ami a pénztári szektort érintő legfontosabb kérdések sorra vételén kívül nemzetközi kitekintésre is alkalmat ad. A konferencia mottója "Van-e, kell-e magyar modell?", ami arra utal, hogy meg kell állnunk és el kell gondolkoznunk azon, hogy hol tartunk most és hova, milyen módon akarunk eljutni. A cél, hogy a szektor be tudja mutatni, hogy milyen kitörési lehetőségekkel rendelkezik. Mi készen állunk, most már a politikusokon a sor - mondta el Nagy Csaba, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke, aki azt is hozzátette, hogy kényesen ügyeltek arra, hogy az egyes pénztári ágazatok között meglegyen az egyensúly a konferencián, hiszen mindannyian egy közös célért küzdenek.

2010. október 08. 11:50 | Portfolio

A nyugdíjjal játszadozik a kormány, miközben államosítanak Írországban

A kelta tigris nagyon rossz állapotban van, betegeskedik, a romokban heverő bankrendszert a kormány pedig már sokadszorra próbálja megmenteni tőkeinjekcióval. A katasztrofális helyzetet úgy próbálják rendezni, hogy az állami nyugdíjalap pénzét allokálják, nem is először a bankmentésre. Az alapot még 2001-ben hozták létre, jelenleg 24 milliárd eurós vagyont kezel, a pénz 40 százalékát minden bizonnyal a Bank of Ireland és az Allied Irish Bank részesedés teszi majd ki az év végén. Teljesen egyértelmű, hogy semmi keresnivalója sem lenne ilyen részvényeknek a nyugdíjalap portfóliójában, legalább is ilyen mértékben. Az államosítást felvetők számára tanulságos példával szolgálhat az eset, hiszen a napnál is világosabb, hogy a politika képes megdöbbentő dolgokra, ha szorongatott helyzetben érzi magát.

2010. október 07. 08:35 | Portfolio

Simán átment az alkotmánybíróságon a nyugdíjtörvény

Nem kell aggódniuk a románoknak, hiszen az alkotmánybíróság nem talált kivetnivalót az új nyugdíjtörvényen. Még júniusban a bírák nem egyeztek bele abba, hogy drasztikusan csökkentsék a nyugdíjasok járandóságát, ennek megfelelően most ezzel már nem is próbálkozott a kormány, ezzel szemben inkább korhatáremeléshez, és a nyugdíjak emelésének csökkentése mellett kardoskodtak a politikusok.

2010. október 06. 15:39 | Portfolio

Novemberben 0,6%-os kiegészítő nyugdíjemelés jön

A korábban tervezettnél magasabb infláció miatt, törvényi kötelezettségből eredően, ősszel kiegészítő nyugdíjemelést hajt végre a magyar kormány, amelynek mértéke 0,6%-os lesz - jelentette be a mai kormányülést követő sajtótájékoztatón Nagy Anna. A kormányszóvivő tájékoztatása szerint a kabinet döntése értelmében a nyugdíjak és a baleseti járadék 2010. évi egyösszegű kiegészítése novemberben várható. Ez azt jelenti, hogy egyrészt januárig visszamenőleg kapják meg az érintettek a többlet járandóságukat, másrészt előre kifizetve már a decemberit is.

2010. október 06. 09:20 | Portfolio

A nyugdíjreform az egyik legfontosabb dolog Csehországban

A csehek évekkel ezelőtt még a régióban egész jól álltak, azonban az utóbbi években a csillagok kedvezőtlen állása miatt lemaradtak a tőzsdei versenyben. Miközben a lengyelek a kötelező nyugdíjalapokra vonatkozó befektetési korlátok, valamint az állami vállalatok privatizálása miatt Európa élvonalába kerültek, addig a cseh tőzsde kispályássá vált, a tőzsdén forgó vállalatok száma drasztikusan visszaesett. Szakértők szerint a lengyelek példájából tanulva a kormánynak lépnie kell, egyrészt jó lenne a nyugdíjreformot folytatni egy új kötelező pillér bevezetésével, miközben az önkéntes nyugdíjalapokra vonatkozó hozamgaranciát is meg kéne szüntetni, hiszen az arra ösztönzi a szereplőket, hogy kisebb kockázatot vállaljanak.

2010. október 04. 13:20 | Portfolio

"A Fidesz feladhatja a büszkeségét" (interjú)

Közgazdaságilag értelmetlen az Európai Bizottság javaslata, ami szerint a jövőben csak feltételekkel és átmeneti időre lehetne elszámolni a nyugdíjreform költségeit - véli Simonovits András nyugdíjszakértő, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos tanácsadója. A Portfolio.hu-nak adott interjújában a szakember elmondta, hogy a legsürgetőbb a járadékszolgáltatás kérdéskörének tisztázása, jelen helyzetben pedig valószínű forgatókönyv, hogy a kormány a 2009-es törvénycsomaghoz fog visszatérni. Simonovits András szerint az állami pillért finomhangolással sokáig fent lehet tartani, a kulcskérdés a bizalom, viszont 30 év múlva elképzelhető, hogy csak bevándorlással lehet a rendszert egyben tartani, annak minden hátulütőjével együtt.

2010. október 01. 10:24 | Portfolio

Nyugdíj: nem lehet boldog a kilenc tagország

Csalódottan nyilatkozott tegnap a lengyel pénzügyminiszter, az Európai Bizottság túlköltekező országokra vonatkozó javaslata ugyanis a nyugdíjreformban érdekelt országoknál meglehetősen szigorú. A pénzügyminiszter szerint nem megfelelő a szabályozás, hiszen az visszatartó erővel bír, miközben azt is kifogásolta Jacek Rostowski, hogy az EU maximum 4 százalékos hiányig lenne elnéző. Magyarország esetében a feltételek annyira korlátozóak, hogy ekkora mozgástérre nincs lehetőség, sőt több szempontból is azt lehet mondani, hogy mindösszesen néhány tized százalékpontos teret kaphat a kormány, ami valós könnyítést nem jelent.

2010. szeptember 30. 09:00 | Portfolio

Brüsszel akarata kivégezheti a növekedést

Az új tőke-megfelelési szabályrendszer több kockázatot is hordoz magában, a belga nyugdíjalapok szövetségének elnöke szerint az új rendszer arra kényszeríti a piaci szereplőket, hogy rövid távon gondolkozzanak és fektessenek be. A nyugdíjalapoknál mindez azt jelenti, hogy túlságosan sok kötvényt kellene tartani, ami kötvénypiaci buborék kialakulásához vezethet, illetve csapást mérhet az EU gazdasági növekedésére.

2010. szeptember 29. 16:20 | Portfolio

Nem kap nagyobb mozgásteret a kormány? - Itt a jelzés Brüsszelből

Az Európai Bizottság (EB) nyilvánosságra hozta a túlköltekező államokkal szembeni szigorítási tervezetét, ez pedig azért is érdekes, mivel a törvényszövegben szó van a nyugdíjreformot bevezetett és majdan bevezető országokról. Az EB részben visszanyúlt a 2004-es megoldáshoz, azonban most a hivatalos statisztikákat nem lehet "átírni", csak a Túlzott Deficit Eljárás esetében lehet könnyítésekkel számolni. A szövegből kiderül, hogy az EU nem osztogatja ingyen a kedvezményt, csak úgy veszik figyelembe a nyugdíjreform költségeit, ha a reformer országok csökkenő pályára állították korábban a hiányukat és az adósságukat, előbbi pedig ennek hatására közel lesz a 3 százalékos plafonhoz. A lényeg tehát az, hogy a hivatalos statisztikákból nem lehet levonni a nyugdíjreform költségeit, de ha Túlzott Deficit Eljárás indulna, vagy folytatódna egy adott országgal szemben, akkor Brüsszel figyelembe venné a reform okozta költségeket.

2010. szeptember 28. 09:19 | Portfolio

Megmenekült Magyarország? - Brüsszel elismerheti a nyugdíjreformot

Brüsszeli hírforrások szerint a nyugdíjreform költségei nem lesznek elszámolhatók a hivatalos statisztikákban, viszont a túlzott deficit eljárás alatt álló országok részben leírhatják majd a nyugdíjreform költségeit a szankciók életbe léptetése előtt. Még semmi sem biztos, viszont véleményünk szerint is ez egy valóban járható út, mind Magyarország mind az EU számára. A sok bizonytalanság ellenére, ha ez lesz valóban a végső megoldás, akkor az a helyzet is előfordulhat, hogy jövőre néhány százalékponttal magasabb lehet a hiány, bár ez nem feltétlenül lenne jó üzenet a befektetőknek.

2010. szeptember 24. 09:53 | Portfolio

Nyugdíj: a képviselők különbek az átlagpolgárnál

Az országgyűlési képviselők hamarabb és kedvezőbb feltételekkel mehetnek nyugdíjba, mint az egyszerű polgár. Az erről szóló, sokakat felháborító törvénymódosítást pár hónappal a kormányváltás előtt, a költségvetési salátatörvénybe csempészve tudták a lehető legalaposabban elrejteni a közvélemény elől - írja az Index.

2010. szeptember 24. 09:07 | Portfolio

A nyugdíjasok hozzák a vállalatokra a frászt

Az S&P kosárban szereplő vállalatok 11 éve nem voltak ilyen rossz helyzetben, legalább is, ha az általuk szponzorált nyugdíjalapokat nézzük. A vállalati nyugdíjprogramok a rossz befektetési teljesítmények és az alacsony kötvényhozamok miatt deficitesek, a hiány 400 milliárd dolláros, ennek egy részét pedig valamilyen módon a vállalatoknak kell kiegyenlíteniük. A Credit Suisse elemzői szerint még a várakozásokba nem épült be a nyugdíjkiadások előnytelen alakulása, ami sok esetben a nyereség akár 10 százalékát is elviheti.

2010. szeptember 23. 16:19 | Portfolio

A bizonytalanság felértékeli az alternatív nyugdíjmegtakarítási formákat

"A magánnyugdíj-pénztári rendszerrel kapcsolatos bizonytalanságok felerősítik az érdeklődést az egyéb hosszú távú befektetések iránt. Az emberek döntő többségének a 25-30 éves időtáv elég megfoghatatlan és nehezen tervezhető előre, ezért olyan alternatív megtakarítási lehetőségek irányában érdemes gondolkodni, amelyek hosszú, ugyanakkor még tervezhető időtávra szólnak" - nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója. A következőkben a K&H Alapkezelő sajtóközleményét tesszük közzé.

2010. szeptember 22. 16:59 | Portfolio

Rövidtávú haszonért feláldozná a jövőt a Jobbik (Stabilitás)

Határozottan elutasítja a Jobbik magánnyugdíjpénztári rendszerre vonatkozó elképzeléseit a Stabilitás Pénztárszövetség. A magánnyugdíjpénztárak 100 százalékát tömörítő érdekképviseleti szervezet szerint a Jobbik minden szakmai alapot nélkülöző javaslatait a 3 millió magánnyugdíjpénztári tag több mint 2800 milliárd forintnyi egyéni megtakarításának elvonását eredményezné. A következőkben a Stabilitás Pénztárszövetség sajtóközleményét tesszük közzé változatlan formában.

2010. szeptember 22. 11:17 | Portfolio

Súlyos nyugdíjválság fenyeget, de az államosítás nem megoldás

Az Aviva csoport európai felméréséből nagyon borús kép rajzolódik ki, hiszen csak Magyarországon a következő 50 évben nyugdíjba vonuló 5 millió nyugdíjasnak átlagosan havonta 45 ezer forintot kellene félre tennie ahhoz, hogy a nyugdíjas éveiben az utolsó év keresetének 70 százalékát a nyugdíjban is megkaphassa. A helyzet nem megnyugtató, hiszen az Európai Uniós országok hiánya évente 1,900 milliárd euró, vagyis a 2010-es összesített GDP 19 százaléka. A legfontosabb, hogy minél hamarabb el kell kezdeni a reformokat, illetve ezen felül kulcsfontosságú az öngondoskodás, az egyéneknek be kell látniuk, hogy nem számíthatnak mindig az államra - hangzott el a mai Aviva Életbiztosító sajtótájékoztatóján. Iván László az előadások után elmondta, hogy a Fidesznek nem célja a nyugdíjpénztárak államosítása.

2010. szeptember 16. 09:23 | Portfolio

Simán átment az alsóházon a nyugdíjreform tervezete

Megnyugtató többségének tudatában nem volt kérdés, hogy a francia parlament alsóházán átmegy a friss nyugdíjtörvény, aminek fő eleme a csökkentett összegű nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatár emelése. A kormány szándéka szerint ezzel a lépéssel egy időre rendbe lehet tenni a rendszert, azonban figyelmeztető jel, hogy az erős tiltakozás miatt a teljes öregségi nyugdíjra jogosító korhatár nem emelkedik 65-ről 67 évre. A felsőház várhatóan október elején kezdi meg a vitát a törvénytervezetről, mait novemberben fogadhatnak el.

2010. szeptember 16. 08:48 | Portfolio

Új nyugdíjtörvényt fogadtak el Romániában az IMF hitelért cserébe

Az IMF hitel következő részletének lehívása felgyorsította a román kormányt, a Nemzetközi Valutalap ugyanis szeptember végéig adott határidőt az országnak, hogy rendbe tegyék a nyugdíjrendszert, és rendezzék a magáncégek felé a tartozásukat. Tegnap a parlament elfogadta a nyugdíjkorhatár emelését 65 évre, miközben a jövőben csak azok lesznek állami nyugdíjra jogosultak, akik legalább 15 éves szolgálati időt fel tudtak mutatni. A kormány ezen felül a fennálló tartozás felének kifizetését is tudta bizonyítani az IMF felé, tehát nagy valószínűséggel minden feltételnek eleget tud majd tenni Románia a szeptember 24-i határidőig.