Jó eséllyel nem az eddig sajtóban keringetett nevek közül kerül ki a Fidesz államfő-jelöltje, Orbán Viktor váratlan húzásra készül a jelölés kapcsán – írja mindezt az Index.
Megszólalt Rogyion Mirosnyik, az orosz külügyminisztérium „ukrán háborús bűntettekkel” foglalkozó nagykövete a Valerij Zaluzsnij körül kialakult pletykákról. Szerinte a tábornok elküldésébe akár az ukrán elnök is belebukhat – írja az orosz állami TASZSZ.
Borisz Nadezsdin, egy 60 éves helyi törvényhozó és akadémikus lehet Vlagyimir Putyin elnök legkomolyabb kihívója a március 17-i elnökválasztáson. Nadezsdin békefelhívásai, az orosz férfiak katonai mozgósításának megszüntetése és a Nyugattal folytatott párbeszéd, valamint az LMBTQ+ elnyomással szembeni kritikája nagy visszhangot váltott ki a Oroszorszában. Annak ellenére, hogy több mint 100 000 aláírást kell összegyűjtenie ahhoz, hogy biztosítsa helyét a szavazólapon, a jelölt kampánya erős támogatást kapott, az emberek országszerte sorban álltak, hogy aláírják a támogatóíveket. Miközben Putyin győzelme továbbra is elég biztos, Nadezsdin jelölése váratlan politikai kockázatot jelent a hatalmára nézve, és a hatalommal szembeni tiltakozás ritka megnyilvánulását jelzi egy olyan országban, ahol az elmúlt években elnyomták a másként gondolkodókat.
A Razumkov Központ és a Foundation Democratic Initiatives által nemrégiben végzett felmérésből kiderült, hogy Magyarország az egyetlen szomszédos EU-tagállam, amelyet az ukránok relatív többsége negatívan értékel.
A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet hétfőn publikált felmérése szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök népszerűsége egy év alatt 84 százalékról 62 százalékra zuhant – írja a Kyiv Independent és az Interfax Ukraine.
Ilham Alijev azeri államfő február 7-re előrehozott elnökválasztást írt ki. A döntés összefüggésben lehet azzal, hogy a három évtizedes konfliktus lezárásaként Azerbajdzsán visszahódította a hivatalosan a területéhez tartozó, de korábban örmények lakta Hegyi-Karabahot – írja a Reuters.
A Gallup hozott nyilvánosságra egy felmérést, amelyben Oroszországban a hadseregbe vetett bizalomról kérdezték az embereket – írja a Kyiv Independent.
Nemrég a Portfolio is beszámolt róla, hogy komolyan aggodalmat kelt a Demokrata Párt stratégáinak körében Joe Biden alacsony népszerűsége. A Reuters/Ipsos közvélemény-kutatása szerint ráadásul novemberben egészen április óta nem látott szintre csökkent az elnök népszerűsége.
Komolyan aggódnak a Demokrata Párt stratégái Joe Biden alacsony népszerűségi számai miatt: sokan kételkednek abban, hogy meg tudja-e nyerni a 2024-ben esedékes, Donald Trumppal való újabb összecsapást – tudta meg a Financial Times.
Nyolc indiai állampolgárt ítéltek halálra Katarban, de a vádakat nem tudni biztosan. Újdelhi most minden követ megmozgatna az állampolgárai kimenekítéséért. Ez nem lesz egyszerű feladat, még akkor sem, ha az országok között egyébként hagyományosan jó a kapcsolat – számolt be a Nikkei Asia.
Magyarországon egy év alatt tíz százalékkal nőtt az EU-val elégedetlenek aránya. Ehhez képest Lengyelországban az orosz-ukrán háború óta egyre többen látják pozitívan az államszövetséget – derül ki a Pew Research Center legújabb felméréséből, amelyet a Népszava szúrt ki.
Egyiptomban hamarosan elnökválasztást tartanak, ahol Abdel Fatah esz-Szíszi a harmadik ciklusára készülhet. A politikai vezetés azonban nem örvend túl nagy támogatottságnak az országban, mivel a gazdasági kihívásokkal nehezen tud megküzdeni. A nehézségeket most a palesztinok ügye is növeli, Kairónak óvatosan kell eljárnia az ügyben - írja a Council on Foreign Relations elemzése.
Az újonnan vásárolt városi terepjárók, vagyis az SUV-k átlagos szén-dioxid-kibocsátása magasabb az Egyesült Királyságban, mint a 2013-ban vásárolt használt autóké - derül ki a Possible klímacsoport tanulmányából. A kutatás szerint a felső 20%-os jövedelmi csoportba tartozó háztartások 81%-kal nagyobb valószínűséggel rendelkeznek nagy károsanyag-kibocsátású autóval, mint a maradék 80%-hoz tartozó háztartások - mutatta be a tanulmányt a The Guardian.
Szerdán újabb vita lesz a Republikánus Párt elnökjelöltjei közt, a második fordulóba heten jutottak be.
Mi motiválhat valakit a műtárgyak gyűjtésében? Milyen tényezők befolyásolják a vásárlást? Ezek a kérdések képezik az Artsy által kiadott Art Collector Insights alapját. Kimondható, hogy a művészeti piac és általában véve a gazdaság számos bizonytalansággal küzd. A 2023-as jelentésben több mint 1200 gyűjtő válasza tájékoztat bennünket a műtárgypiac jelenlegi preferenciáiról és aggályairól. A műtárgy.com összegezi a beszámoló legfontosabb eredményeit.
Az amerikai Institute for the Study of War (ISW) jelentése szerint komolyan aggódhatnak az orosz vezetésben Ramzan Kadirov, csecsen elnök egészségügyi állapotáért. Ennek nemcsak az az oka, hogy a vezető Vlagyimir Putyin személyes jóbarátja, hanem a Kadirov a csecsen béke egyik legfontosabb biztosítéka.
Erre az adatra vártak a piacok egészen héten.
Két éve nem volt erre példa.
Jelasity Radovánt, az ERSTE Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
Jelasity Radovánt, az ERSTE Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?