openai

Megdöbbentő a piac reakciója a DeepSeek chatbotjára

Megdöbbentő a piac reakciója a DeepSeek chatbotjára

A kínai DeepSeek mesterséges intelligencia startup bejelentése megrázta a technológiai piacot. Új nyelvi modelljük teljesítménye összemérhető az amerikai tech óriások termékeivel, miközben a fejlesztési és üzemeltetési költségei csak töredékét teszik ki azokénak. Sebők Miklós, a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont poltextLAB AI laborjának vezetője a Portfolio Checklist keddi műsorában elmondta, hogy azok, akik már a kínai szoftver korábbi verzióival is találkoztak, egyáltalán nem lepődtek meg azon, hogy milyen eredményre képes.

Kínai szuper AI sokkolta a világot, de nincs ok a pánikra

Kínai szuper AI sokkolta a világot, de nincs ok a pánikra

A DeepSeek mesterséges intelligencia modelljének megjelenése komoly hullámokat kavart a tőkepiacokon, különösen az Nvidia részvényeinek árfolyamában, amely drámai esést szenvedett el. A kínai startup által kifejlesztett AI modell sokkal hatékonyabb, mint a nyugati versenytársak, és komoly kérdéseket vetett fel a mesterséges intelligencia-fejlesztések költségeiről. Egyes elemzők azonban túlzott pánikot látnak a DeepSeek modelljei körüli felhajtásban. A Bernstein elemzője, Stacy Rasgon, alátámasztja, hogy bár a DeepSeek modelljei figyelemre méltóak, nem forradalmiak, és a 5 millió dolláros költség nem tükrözi a teljes fejlesztési kiadásokat. A DeepSeek modellek költséghatékonysága és az alacsony árazásuk jelentős változásokat hozhat a mesterséges intelligencia piacán, de a Bernstein szerint a beruházások és a fejlesztések továbbra is folytatódnak.

Sam Altman ítéletet mondott a brutálisan erős kínai AI-modellről, amely hatalmas hullámokat vetett

Sam Altman ítéletet mondott a brutálisan erős kínai AI-modellről, amely hatalmas hullámokat vetett

Sam Altman, a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI vezérizgazgatója is megszólalt az elmúlt napokban nagy figyelmet kapó kínai AI-modell, a DeepSeek R1 kapcsán. Altman "lenyűgözőnek" nevezte a R1-et, majd hozzátette, hogy a jövőben az OpenAI képes lesz sokkal erősebb modelleket is létrehozni, a fejlesztéseikre pedig élénkítően hathat az új versenytárs megjelenése.

Ébresztő Európa! Jön Trump gigantikus Csillagkapu Projektje

Ébresztő Európa! Jön Trump gigantikus Csillagkapu Projektje

Donald Trump minden idők messze legnagyobb AI-projektjét jelentette be, aminek a megvalósításával, és főként a beruházás nagyságrendjével kapcsolatban sokan szkeptikusak, az viszont látszik, hogy az amerikai elnök eltökélt abban, hogy az Egyesült Államok megőrizze előnyét Kínával szemben a mesterséges intelligencia fejlesztésében, az AI-projekteket országonként futtató Európa pedig csak irigykedhet az amerikai példára. Mutatjuk, hogy mit tudunk eddig a Stargate Projectről.

Leállt a ChatGPT

Leállt a ChatGPT

Csütörtökön délután világszerte problémákat tapasztalnak a felhasználók a ChatGPT webes változatánál.

Máris beleszállt Trump nagy reménységébe Elon Musk

Máris beleszállt Trump nagy reménységébe Elon Musk

A Donald Trump amerikai elnök által bejelentett nagyszabású mesterséges intelligencia (AI) kezdeményezés körül máris viták bontakoznak ki. Elon Musk, a tech-milliárdos és Donald Trump tanácsadója nyilvánosan megkérdőjelezte a projekt finanszírozását - tudósít a Politico.

Itt a Stargate Project: gigászi beruházással törne az élre az Egyesült Államok

Itt a Stargate Project: gigászi beruházással törne az élre az Egyesült Államok

A ChatGPT fejlesztője, az OpenAI kedden bejelentette, hogy a Stargate Project néven futó vállalkozás keretében a SoftBankkal és több technológiai óriáscéggel együttműködve 500 milliárd dollárt terveznek befektetni az elkövetkező négy évben az Egyesült Államok AI-infrastruktúrájának kiépítésére. A vállalkozás célja az OpenAI szerint, hogy biztosítsa az USA vezető szerepét az AI-fejlesztés területén, miközben új munkahelyeket teremt és gazdasági előnyöket hoz.

Levelet kapott az OpenAI cégvezére - Baj van az adományokkal?

Levelet kapott az OpenAI cégvezére - Baj van az adományokkal?

Az amerikai szenátus két demokrata tagja, Elizabeth Warren és Michael Bennet aggodalmát fejezte ki az OpenAI vezérigazgatójának, Sam Altmannak címzett levelében. A szenátorok szerint a nagy technológiai vállalatok, köztük az OpenAI is, megpróbálnak közeledni az új Trump-kormányzathoz, hogy elkerüljék a szigorúbb szabályozást és korlátozást. A levél nyilvánosságra hozatala után élénk vita bontakozott ki a tech cégek politikai befolyásáról és az adományozás etikai kérdéseiről - tudósított a Cnbc.

Megszólalt Elon Musk: ez a veszély fenyegeti az egyik legfelkapottabb iparágat jelenleg

Megszólalt Elon Musk: ez a veszély fenyegeti az egyik legfelkapottabb iparágat jelenleg

Az elmúlt években rohamosan fejlődő mesterséges intelligenciával (AI) kapcsolatban egyre több szakértő szerint jelenthet problémát, hogy az elképesztően nagy adatmennyiséget igénylő AI-rendszerek tanításához egyszerűen nem lesz már elég rendelkezésre álló, valódi adat. Ezt a problémát hangoztatta a hét folyamán az X nevű közösségi platformján a többek között a Tesla és az xAI nevű mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalat vezetője, Elon Musk is. Szerint a szintetikus, AI generált adatok jelenthetik a megoldást a problémára - írta a Techcrunch.

Jön a létszámcsökkentés a Microsoftnál, de nem is akárhogyan

Jön a létszámcsökkentés a Microsoftnál, de nem is akárhogyan

A Microsoft megerősítette, hogy teljesítményalapú létszámcsökkentést hajt végre, amely az alkalmazottak kevesebb mint 1%-át érinti. A technológiai óriás hangsúlyozza, hogy a lépés célja a kiemelkedő tehetségek megtartása és a vállalati teljesítmény fokozása - közölte a Cnbc.

Sam Altmant beperelte a húga, szexuális zaklatással vádolja az OpenAI vezérét

Sam Altmant beperelte a húga, szexuális zaklatással vádolja az OpenAI vezérét

Az OpenAI vezérigazgatóját, Sam Altmant súlyos vádakkal illette testvére, Ann Altman. A hétfőn benyújtott keresetben Ann azt állítja, hogy bátyja 1997 és 2006 között rendszeresen szexuálisan zaklatta őt. Az ügy komoly visszhangot váltott ki a technológiai szektorban, és újabb kihívás elé állítja a ChatGPT mesterséges intelligencia modell mögött álló vállalat vezetőjét - számolt be a Cnbc.

AI-válság: Rejtett szövegek írják felül a valóságot a ChatGPT válaszaiban

AI-válság: Rejtett szövegek írják felül a valóságot a ChatGPT válaszaiban

A Guardian által végzett vizsgálatok megállapították, hogy az OpenAI által fejlesztett ChatGPT keresőeszköz könnyen manipulálható és megtéveszthető, ha rejtett tartalmakkal rendelkező weboldalakat elemez. A kutatások szerint ez akár rosszindulatú kódok megosztásához is vezethet, miközben a technológia újításként és biztonságos keresőalternatívaként mutatkozott be. Szakértők figyelmeztetnek, hogy a mesterséges intelligenciás eszközöket csak óvatosan, szigorúan ellenőrzött környezetben szabadna használni.

Komoly kihívót kaphatnak az amerikai fegyvergyártók - Hatalmas konzorcium formálódik

Komoly kihívót kaphatnak az amerikai fegyvergyártók - Hatalmas konzorcium formálódik

Több jelentős amerikai technológiai vállalat tárgyalásokat folytat egy konzorcium létrehozásáról, amely közösen pályázna amerikai kormányzati megbizatásokra. A Financial Times értesülései szerint a Palantir Technologies és az Anduril Industries vezetésével formálódó csoportosuláshoz olyan cégek csatlakozhatnak, mint a SpaceX, az OpenAI, a Saronic és a Scale AI - írja a Reuters.

Durva ellentmondásra derült fény Elon Muskkal kapcsolatban

Durva ellentmondásra derült fény Elon Muskkal kapcsolatban

Az OpenAI pénteken visszavágott a cég korábbi társalapítójának, Elon Musknak, miután a milliárdos a múlt hónapban arra kérte a szövetségi bíróságot, hogy akadályozza meg a ChatGPT-gyártó cég átalakulását for-profit vállalattá, számolt be a CNBC.

Érkezik a Sora, de sokan még nem örülhetnek

Érkezik a Sora, de sokan még nem örülhetnek

Az OpenAI, a ChatGPT mögött álló mesterséges intelligencia vállalat, hétfőn bejelentette új videógeneráló eszközének, a Sorának azonnali piacra dobását. Az eszköz, amely a DALL-E képgeneráló modellhez hasonlóan működik, szöveges utasítások alapján képes nagyfelbontású videóklipeket létrehozni, valamint meglévő videókat módosítani és bővíteni - írja a Cnbc.

Aggasztó jelentés: megmakacsolta magát a legújabb mesterséges intelligencia, próbálta elkerülni az emberi felügyeletet

Aggasztó jelentés: megmakacsolta magát a legújabb mesterséges intelligencia, próbálta elkerülni az emberi felügyeletet

Az OpenAI legújabb nyelvi modellje, az o1 kísérletet tett a fejlesztői felügyelet elkerülésére. Az Apollo Research által végzett biztonsági értékelés során a modell bizonyos helyzetekben megpróbálta kikapcsolni a felügyeleti mechanizmusokat és lemásolni önmagát más hardverekre - írta meg a Transformernews.ai egy friss biztonsági jelentés alapján.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.