Elromlott a hangulat, esik a magyar tőzsde
Gyengén indítja a napot a magyar tőzsde annak ellenére, hogy az európai piacokon óvatos optimizmus látszik. A hazai piacon a nagypapírok közül az OTP szerepel a leggyengébben.
Gyengén indítja a napot a magyar tőzsde annak ellenére, hogy az európai piacokon óvatos optimizmus látszik. A hazai piacon a nagypapírok közül az OTP szerepel a leggyengébben.
Az ázsiai piacokon ma negatív hangulatban telt a kereskedés, ezt követően pedig Európában is esés volt. Gazdasági események szempontjából azonban elérkeztünk a hét legfontosabb napjához, hiszen Amerikában kamatdöntő ülést tartott a Fed, amely a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal emelte az irányadó rátát. Viszont a New York-i tőzsdék egyelőre nem váltottak pályát. A Dow-nak viszont így is összejött a 36 éves rekord.
Ma gyakorlatilag végig negatív hangulatban telt a kereskedés az európai tőzsdéken, és a rossz nemzetközi hangulat alól a magyar piac sem volt kivétel. Hozzá kell tenni, hogy időszerű volt már az esés a hazai piacon, hiszen az elmúlt hetekben töretlenül emelkedett a BUX.
Már néhány héttel ezelőtt, július elején megbillent a forint, majd az utóbbi napokban valami hasonlót látunk. Közben az euró-dollár és a régiós devizák alig mozdultak, vagyis ismét alulteljesítő a forint. De minek köszönhető ez, ha a jegybank a vártnak megfelelő döntést hozta kedden? Elkezdtek aggódni hirtelen a befektetők a magyar kamatvágások miatt? A következő napokban a Fed és az EKB kamatdöntései még tartogathatnak izgalmakat a forint számára is.
Mérsékelt esés látszik ma a magyar tőzsdén, ami nem meglepő, tekintve, hogy az európai piacok is esnek a szerdai kereskedésben. A nemzetközi hangulatot részben a legértékesebb európai cég, az LVMH részvényeinek esése rontja, de a Fed esti kamatdöntése miatt is feszültek a befektetők.
Kisebb eséssel indul a nap a magyar tőzsdén, a hazai blue chipek közül egyedüliként a Magyar Telekom részvényei vannak pluszban.
Európában iránykereséssel telt a nap a tőzsdéken, a magyar tőzsde azonban felülteljesített az európai átlaghoz viszonyítva, főként az OTP emelkedésének köszönhetően. A mostani emelkedéssel együtt pedig ma reggel új 16 hónapos csúcsra értek a bank részvényei, az árfolyam pedig a reggeli nyitást követően rövid időre a 13 000 forintos szint felett is volt már.
Idehaza elsősorban az MNB Monetáris Tanácsának kamatdöntő ülésére és az azt követő háttérbeszélgetésre figyeltek a befektetők, a várakozásoknak megfelelően pedig újabb 100 bázisponttal 17,5 százalékra csökkentette a kamatfolyosó felső szélét a Monetáris Tanács. Emellett pedig ugyanilyen mértékben, 15 százalékra csökkent az irányadó kamat is.
Kisebb emelkedéssel zárta a napot a BUX, legnagyobb mértékben pedig az OTP részvényei emelkedtek a hazai blue chipek közül.
A kereskedési idő felénél minimális pluszban van a BUX, a blue chipek közül pedig egyedüliként az OTP részvényei vannak pluszban.
Több mint 60 százalékot száguldott az OTP árfolyama a tavalyi mélypontról, idén már 28 százalék a plusz, tavaly március óta nem látott szintre, újra 13 ezer forintig emelkedett ma az árfolyam. Ezen az úton sok volt a szembe szél, de a kockázatok egy része utólag visszanézve kisebb lett, mint amire sokan számítottak, közben a bankcsoport már jóval többről szól, mint Magyarország.
Kisebb elmozdulásokkal indul a nap a magyar tőzsdén, a hazai blue chipek vegyes képet mutatnak az MNB délutáni kamatdöntését megelőzően: emelkedik a Mol és az OTP, stagnál a Richter, a Magyar Telekom részvényei pedig mínuszban vannak.
Vegyes elmozdulásokkal indult a hét a világ részvénypiacain, a japán tőzsdét elsősorban vártnál jobb vállalati gyorsjelentések húzták feljebb, a kínai részvénypiacok viszont estek, ott a helyi ingatlanpiaci turbulenciák miatt aggódnak a befektetők. Ma a spanyol választások eredményén felül beszerzésimenedzser-index adatok érkeztek Európából és az Egyesült Államokból, a vállalati gyorsjelentések mellett elsősorban ezekre reagáltak és reagálnak a befektetők. Európában a kivárás volt a jellemző, az amerikai tőzsdéken pedig egyre jobb a hangulat, annak ellenére, hogy a legfrissebb BMI-adatok azt mutatták, hogy az Egyesült Államok gazdasági bővülésének lendülete csökkent.
Másfél hónap alatt több mint duplájára emelkedett az Opus árfolyama. A mai emelkedés mögött hír is van, a vállalat saját részvény visszavásárlási programot indít.
Az európai tőzsdéken és a magyar tőzsdén is általánosságban a mérsékelt optimizmus jellemezte a kereskedést pénteken, az amerikai tőzsdék pedig vegyesen, kis elmozdulással zártak. Hat év után most először a Dow 10 egymást követő napon emelkedett.
A hazai blue chipek közül egyedüliként a Richter részvényei zártak mínuszban, legnagyobb mértékben az OTP papírjai emelekdtek.
A hazai blue chipek közül egyedüliként a Richter részvényei vannak kisebb mínuszban a kereskedési idő felénél, legnagyobb mértékben pedig az OTP papírjai emelkedtek a nap eddigi részében.
A reggeli nyitást követően a hazai blue chipek vegyes képet mutatnak: kisebb pluszban van a Mol és a Magyar Telekom, míg a Richter és az OTP kisebb eséssel kezdik a napot.
Vegyesen zárták a mai kereskedést az ázsiai tőzsdék, aztán az európai részvénypiacokon mérsékelt emelkedés alakult ki. Idehaza a Molnál szelvényvágás miatt nagy esés volt, az OTP folytatta a menetelését, a Richter is emelkedni tudott az új akvizíciós bejelentés mellett. Az amerikai piacon a többek között a Netflix és a Tesla részvényei nagyot estek a gyorsjelentés után, ami igencsak lehúzta a technológia-túlsúlyos Nasdaq-ot, és az S&P is esett, míg a Dow emelkedni tudott.
Nagyot esett ma az egyik legfontosabb magyar részvény, a Mol árfolyama, ez alapján akár azt is gondolhatnánk, hogy a teljes BUX index értékének esnie kellene. Mutatjuk, hogy ez miért nem így működik.
Többnyire jó hangulatban zajlott a kereskedés Európa tőzsdéin, ez annak a kedvező körülménynek is köszönhető, hogy a legfrissebb adatok alapján a vártnál jobban alakult a brit infláció. Emellett az Eurostat az építőipar és az infláció júniusi számait közölte - utóbbiból az is kiderült, hogy még mindig toronymagasan a magyar infláció a legnagyobb az egész EU-ban, a hazait követő második legmagasabb infláció messze elmarad az itthon tapasztalt áremelkedéstől. Ennek a hírnek nem igazán volt hatása a hazai részvénypiacon, a forint azonban gyengülésbe kapcsolt a vezető devizákkal szemben. Az amerikai tőzsdéken enyhén pozitív hangulatban telt a nap, miközben a befektetők már az esti gyorsjelentésekre vártak.
Hosszas csődeljárás után bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról
Gigantikus eladási hullám jöhet a kötvénypiacon.
Több mint 60 százalékos hozamra lehetett szert tenni.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Hathatott Trump keményebb fellépése.
A Xiaomi autója árnyékot vethet a Porsche modelljeire is.
A szomszéd felvételét nagy viták övezik.
Ennyire erős a verseny?