Felülteljesít a magyar tőzsde
Felülteljesítő a magyar tőzsde a mai kereskedésben, miközben az európai részvénypiacokat az eladók uralják, a BUX kismértékű pluszban áll.
Felülteljesítő a magyar tőzsde a mai kereskedésben, miközben az európai részvénypiacokat az eladók uralják, a BUX kismértékű pluszban áll.
Kis elmozdulással nyitott a magyar tőzsde, miközben az európai részvénypiacokon mérsékelten negatív a hangulat.
A pénteki piaczárás után közzétette legfrissebb, második negyedéves termelési jelentését a PannErgy, a számok alapján a társaság a negyedévben a bázisidőszak rekord nagyságú hőértékesítését megközelítő kibocsátást realizált. Elsősorban az elmúlt időszakok beruházási tevékenységének és a megfelelő időjárásnak köszönhetően a Győri Geotermikus Rendszer 2023 második negyedévében történelmi szezonális rekord nagyságú hőenergiát értékesített.
A vártnál alacsonyabb amerikai inflációs adat után tegnap is folytatódott a dollár gyengülése az euróval szemben, eközben a részvénypiacokon továbbra is optimista volt a hangulat, így a hét első négy napjában komoly ralit láthattunk a nemzetközi piacokon. Az elmúlt napok emelkedését követően ma visszafogott hangulatban telik a kereskedés Európa tőzsdéin, Amerikában azonban tovább emelkednek a tőzsdék, a befektetők most főként a remekül rajtoló gyorsjelentési szezonnak örülhetnek, a nagybankok ugyanis kifejezetten jó számokat produkáltak eddig.
Mind a négy hazai blue chip pluszban zárt ma.
A kereskedési idő felénél továbbra is felülteljesít a magyar tőzsde az európai átlaghoz viszonyítva, emellett mind a 4 hazai blue chip árfolyama pluszban van. Legnagyobb mértékben a Magyar Telekom papírjai emelkedtek a nap eddigi részében, közel 2 százalékot.
Felemás teljesítményt láthatunk a hazai blue chipek piacán.
Már a hét korábbi része is pozitív hangulatban telt a tőzsdéken, viszont az igazi lökést a tegnap megjelent amerikai inflációs adat adta, amely azt mutatta, hogy júniusban a vártnál nagyobb mértékben csökkent az infláció az Egyesült Államokban, és ezt a pozitív meglepetést a piacok is kedvezően fogadták, így már tegnap is jelentősen emelkedtek a tőzsdék. Úgy látszik azonban, hogy a lendület még a mai napon is kitarthat, hiszen az ázsiai tőzsdéken komolyabb emelkedést láttunk, Európában pedig a kezdeti bizonytalanság után délutánra határozott emelkedés alakult ki, valamint az USA-ban is végig kitartott a lendület.
Kedvező amerikai inflációs adatok miatti optimizmus ma tovább hajtotta az emelkedést a nemzetközi piacokon, amiből a magyar tőzsde is kivette a részét. A BUX európai viszonylatban a középmezőnyben zárta a napot, mérsékelt emelkedéssel.
Az elmúlt hetekben a lélektani szempontból fontos 50 000 pontos szintek körül billegett a BUX, a múlt heti hangulatromlást követően pedig egy rövid időre ugyan, de úgy tűnt, hogy egy mélyebb korrekció veszi kezdetét és hosszabb időre kell kell búcsúznunk az újabb idei csúcsoktól. A hét eleje óta azonban folyamatosan javul a hangulat a piacokon, a magyar tőzsde mellett pedig a forint is látványos erősödésen van túl. Éppen ezért megvizsgáltuk, hogy kitarthat -e a lendület a következő hetekben is is, és hogy mi várhat a befektetőkre az idei csúcs elérést követően.
A tegnapi rali után ma reggel már csak iránykeresés látszik a magyar tőzsdén, a blue chipek mérsékelt és vegyes mozgásokat mutatnak.
Kiváló hangulatban telt a kereskedés az európai tőzsdéken, és az USA-ban is pluszban zártak a vezető indexek, miután júniusban éves alapon a várt 3,1 százalék helyett mindössze 3 százalékos volt a fogyasztói árak növekedése az Egyesült Államokban, ami 2021 júniusa óta a legalacsonyabb érték.
A kereskedési idő felénél mind a 4 hazai blue chip pluszban van, legnagyobb mértékben a Richter részvényei emelkedtek a nap eddigi részében.
Egy jelenleg alacsony termékpenetrációjú, ellenben komoly növekedési potenciált hordozó pénzügyi szegmensben, a befektetési alapok piacán sző további nagyratörő terveket Szerbiában az OTP Csoport. Ezek megvalósításához az OTP Bank Nyrt. két leányvállalata, az OTP Alapkezelő és a szerb piacon a lakossági és vállalati hitelek terén piacvezető OTP Banka Srbija közösen vásárolta meg a ljubljanai székhelyű Ilirika csoport vagyonkezelési szolgáltatásokat nyújtó szerbiai leánycégét, az Ilirika DZU-t.
A nyitást követően mind a 4 hazai blue chip árfolyama pluszban van.
Jó hangulatban telt a kereskedés az európai piacokon, annak ellenére, hogy kedvezőtlen gazdasági adatok érkeztek: több hónapi csökkenés után júniusban ismét emelkedett az infláció Németországban, ezt elsősorban az élelmiszerárak hajtották. Emellett az Egyesült Királyságban rekordmagas volt a bérnövekedés, ez pedig tovább mélyítette a tartósan magas inflációval kapcsolatos aggodalmakat. Alapvetően a holnapi napra várnak a befektetők, szerdán kapunk ugyanis az amerikai inflációval kapcsolatban friss tájékoztatást. Az mai nap során jó hangulatban várta az amerikai piac a holnapi adatot.
A kedvező nemzetközi hangulat a magyar tőzsdét sem kerülte el a mai napon, a hazai blue chipek kivétel nélkül pluszban zárták a napot.
Váratlan bejelentést tett az OTP: még nyáron elindul a bank webshopja, a fizz.hu, amelyet keddtől már tesztelhetnek is a pénzintézet munkatársai – írja a Forbes.hu.
Folytatódhat a forintgyengülés a hazai alapkezelők szerint – derül ki a Portfolio havi rendszerességgel elkészített alapkezelői felméréséből. Mindeközben a hazai részvénypiacra optimistábbak lettek a befektetési szakemberek, a BUX index emelkedhet a következő egy évben a válaszadók szerint.
Az OTP már több, mint 1 százalékos pluszban van a kereskedési idő felénél.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Hatalmas robbanás rázta meg Krasznozavodszkot.
"Meg kell tudni védeniük magukat."
Nagy fába vágta a fejszéjét.
Új tájékoztatást küldött az ügyfeleknek a neobank.
Több százezer háztartás maradt áram nélkül.
Sötét felhők a költségvetés felett.
Az éghajlatváltozás lehet az, ami átbillenti a növekedést a recesszióba.
Szinte bárhol és szinte bárki igénybe veheti majd.