otp

Fordulat az OTP-nél, de ez még nem a válság előtti szint

2020. augusztus 05. 16:50 | Portfolio

Fordulat az OTP-nél, de ez még nem a válság előtti szint

Augusztus 7-én, péntek hajnalban teszi közzé második negyedéves számait az OTP. Az elemzői várakozások alapján a bankcsoport bevétele és működési eredménye negyedéves alapon nagyjából stagálhatott, és bár az OTP a negyedévben több mint 50 milliárd forint céltartalékot képezhetett meg, az adózott eredmény az első negyedéves 4 milliárd forint veszteség után 68 milliárd forint lehetett, ami negyedéves alapon nagy fordulat, de még így is közel harmadával kevesebb, mint az egy évvel korábbi profit.

Felpörgött az NHP Hajrá, mégis hatalmasat zuhantak a céges hitelek

2020. augusztus 05. 09:50 | Portfolio

Felpörgött az NHP Hajrá, mégis hatalmasat zuhantak a céges hitelek

Július 31-éig, vagyis elindulása után több mint három hónappal 285 milliárd forint szerződéses összegnél jár a Magyar Nemzeti Bank kis- és középvállalkozások számára a koronavírus miatt elindított refinanszírozott hitelprogramja, az NHP Hajrá. 4098 vállalkozás vette igénybe eddig a programot. A koronavírus miatt jócskán felértékelődött a likviditási célú hitelfelvétel, a forgóeszközhitelek és a refinanszírozott vagy kamattámogatott hitelek szerepe, de úgy tűnik, lassan heverheti ki a vállalati hitelpiac a koronavírus-járvány hatásait. Az MNB ma közzétett adatai szerint a gyenge május után júniusban is kevesebb mint feleakkora összegben kötöttek a bankok vállalati hitelszerződéseket, mint egy évvel korábban.

Tovább meneteltek az amerikai indexek

2020. augusztus 04. 22:02 | Portfolio

Tovább meneteltek az amerikai indexek

Ázsiában a tőzsdék többsége erősödött a keddi kereskedésben, az európai börzéken is zömmel emelkedést láttunk a nap első felében, azonban a csalódást keltő vállalati eredmények után a korábbi emelkedés elolvadt. A tengerentúli tőzsdéken mérsékelt elmozdulást látunk kedden, miután továbbra sincs érdemi előrelépés az újabb körös amerikai gazdaságélénkítő csomagot illetően.

Nyaralni mentek a befektetők - Visszaesett a forgalom a budapesti tőzsdén

2020. augusztus 04. 16:50 | Portfolio

Nyaralni mentek a befektetők - Visszaesett a forgalom a budapesti tőzsdén

A nyári hónapokhoz méltóan jelentősen visszaesett a részvénypiaci forgalom júliusban a BÉT-en, a napi átlagos forgalom mindössze 8 milliárd forint volt az elmúlt hónapban. A brókercégek közül az Erste került az élre, a top 3 brókercég továbbra is jelentős részesedést hasít ki a piacból, együttesen a teljes piaci forgalom több mint kétharmadáért feleltek júliusban.

Az aranyról szólnak a hírek, pedig közel sem az volt a legjobb befektetés idén

2020. augusztus 04. 11:02 | Portfolio

Az aranyról szólnak a hírek, pedig közel sem az volt a legjobb befektetés idén

A szalagcímek alapján azt gondolhatnánk, hogy a fontosabb tőkepiaci eszközök közül az arany volt idén A Befektetés, és valóban, az arany ára idén már 30 százalékot ralizott, ráadásul korábban nem látott csúcsra emelkedett, amivel az egyik legjobban teljesítő eszköz idén, azonban az elmúlt hetek ralijával az ezüst ára még annál is nagyobbat, közel 37 százalékot emelkedett. A február-márciusi esésből a részvénypiacok is kezdenek magukhoz térni, az élmezőnyben jellemzően amerikai és kínai részvényindexeket, a lemaradók között pedig európaiakat találunk, az OTP és a Mol mélyrepülésével a magyar tőzsde is a mezőny hátsó felében áll. A pandémia a nyersanyagpiacot is alaposan átrendezte, a szénhidrogének ára nagyot zuhant, a bioetanol alapanyagául is szolgáló kukorica ára is nagyot esett, miközben a karantén alatt népszerű narancslé árfolyama kilőtt. Megnéztük az év első 7 hónapjának tőkepiaci mozgásait.

A héten felpörög a hazai gyorsjelentési szezon

2020. augusztus 04. 10:36 | Portfolio

A héten felpörög a hazai gyorsjelentési szezon

A héten felpörög a hazai gyorsjelentési szezon, a Richter hétfői számai után a Magyar Telekom szerdán jelent majd, míg a Mol és az OTP legfrissebb számait pénteken ismerhetik meg a befektetők. Európából is csak úgy záporoznak majd a gyorsjelentések, az előttünk álló néhány nap folyamán jelent majd többek között a BMW, a Continental, az Adidas és a Henkel is.

12 éves rekordot döntött meg az OTP

2020. augusztus 04. 08:41 | Portfolio

12 éves rekordot döntött meg az OTP

Új rekordot állított fel idén az OTP sajátrészvény-vásárlás tekintetében, hiszen a hétfői vásárlással a bank meghaladta a 2008-ban beállított korábbi 61 milliárd forintos rekordját.

Új csúcson zárt a Nasdaq, a Microsoft és az Apple is

2020. augusztus 03. 22:16 | Portfolio

Új csúcson zárt a Nasdaq, a Microsoft és az Apple is

Az ázsiai tőzsdék felemásan teljesítettek hétfőn, a hangulatot javította, hogy a vártnál jobban alakult a kínai feldolgozóipar beszerzési menedzserindexe. Az európai börzék raliztak hétfőn, miután a vártnál kedvezőbb makrogazdasági adatok érkeztek, a magyar tőzsde viszont mérsékelt eséssel zárt. Az Egyesült Államokra ráragadt a nyugat-európai bizakodó hangulat, így a fő indexek ott is emelkedéssel zártak. Elsősroban a tech papírok teljesítettek jól.

Közel az új rekord az OTP-nél

2020. augusztus 03. 08:27 | Portfolio

Közel az új rekord az OTP-nél

Március eleje óta veszi saját részvényeit az OTP, azóta már összesen közel 61 milliárd forint értékben vett részvényeket. A múlt pénteki vásárlással közel került a bank a 2008-as csúcshoz, abban az évben 61 milliárd forintért vett saját részvényeket a bank.

Az Apple repítette Amerikát

2020. július 31. 22:20 | Portfolio

Az Apple repítette Amerikát

Mérsékelt erősödéssel vágtak neki a pénteki kereskedésnek az irányadó európai részvényindexek, a befektetők a vállalati gyorsjelentések mellett az európai GDP-adatokat emésztették, majd délutánra lefordultak az európai tőzsdék. A magyar tőzsde eséssel zárt, a Molt alaposan megütötték. A tengerntúli tőzsdék a korábbi emelkedés után lefordultak, a Nasdaq felülteljesítő.

Maszk a fiókokban, hazaküldött dolgozók: ahány bank, annyi szokás Magyarországon

2020. július 31. 10:45 | Portfolio

Maszk a fiókokban, hazaküldött dolgozók: ahány bank, annyi szokás Magyarországon

A home office, az irodába való visszatérés és a fióki maszkviselés megkövetelése szempontjából is eltér az egyes hazai nagybankok gyakorlata banki körképünk szerint. Amiben nagyjából egységes a bankszektor: nem esett vissza a veszélyhelyzet elmúltával a digitális csatornák használata, a fiókok forgalma pedig megnőtt ugyan a krízisidőszakihoz képest (a legtöbb helyen a felére esett vissza még tavasszal), de nem éri el a korábban megszokott szintet.

Rossz kezdés után vegyes zárás Amerikában

2020. július 30. 22:10 | Portfolio

Rossz kezdés után vegyes zárás Amerikában

A csütörtöki kereskedés második felében egyre lejjebb kerültek az irányadó európai részvényindexek, a német tőzsde különösen gyengén teljesített. A befektetők a beérkező vállalati gyorsjelentések mellett a vártnál kedvezőtlenebb makroadatokat emésztették. A magyar tőzsde mérsékelt eséssel zárt, az OTP-t viszont alaposan megütötték. Az amerikai részvényindexek eltérően teljesítettek, miután a vállalati beszámolók mellett a piaci szereplők a második negyedéves amerikai GDP történelmi visszaesésére figyeltek. A hangulatot tovább rontotta, hogy Donald Trump felvetette a novemberi elnökválasztás elhalasztását.

A kereskedés végén kaptak erőre az amerikai tőzsdék

2020. július 29. 22:01 | Portfolio

A kereskedés végén kaptak erőre az amerikai tőzsdék

Felemásan teljesítettek az irányadó európai részvényindexek szerdán, a befektetők a Fed kamatdöntésére vártak, míg a részvénypiacok hangulatára a járványügyi aggodalmak vetettek árnyékot. A magyar tőzsde emelkedéssel zárt, a hazai blue chipek közül az OTP teljesít a leggyengébben, míg a Waberer's árfolyama hatalmasat emelkedett. A tengerentúli tőzsdék mérsékelt emelkedést teljesítettek a szerdai kereskedésben.

Tőzsdei körkép - online előadás

2020. július 29. 10:30 | Portfolio

Tőzsdei körkép - online előadás

Meddig emelkedhetnek még a tőzsdék? Lesz-e egyáltalán korrekció, és ha igen, milyen árfolyamszintek lehetnek elérhetőek? Mi lesz a dollárral vagy a nemesfémekkel? Milyen egyedi részvénysztorikban lehet fantázia? Számos kérdés, amely megfogalmazódik mostanság a tőzsdei kereskedők, befektetők fejében egy ilyen fél évvel a hátunk mögött. Az online webináriumon áttekintjük, hogy hol állnak a hazai és nemzetközi tőzsdék, részvények, devizapiacok, valamint fel lehet tenni a Portfolio Trader elemzőjének a saját kérdéseket is.

Mínuszban végezték a kereskedést az amerikai tőzsdék

2020. július 28. 21:59 | Portfolio

Mínuszban végezték a kereskedést az amerikai tőzsdék

A kezdeti emelkedésüket ledolgozva felemásan teljesítettek az irányadó európai részvényindexek a keddi kereskedés második felében, míg a magyar tőzsde eséssel zárta a keddi napot. A tengerentúli tőzsdék is lejjebb kerültek a keddi kereskedésben.

Így kereskedj a forinttal! - Online előadás

2020. július 28. 10:45 | Portfolio

Így kereskedj a forinttal! - Online előadás

Online előadásunkon a devizapiac rejtelmeiben kalandozunk egy kicsit, fókuszban pedig a hazai fizetőeszköz árfolyammozgása lesz. Az aktuális helyzet áttekintése mellett vételi és eladási pontokat azonosítunk a grafikonon, valamint átbeszéljük, hogyan kereskedhetőek le a különféle irányok.

Részletes keresés