A szubszaharai, vagyis a Szaharától délre fekvő térség vált az iszlám szélsőségesek új globális központjává az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNDP) kedden közzétett jelentése szerint, melyben rámutatnak arra, hogy nő azok száma, akik nem vallási, hanem gazdasági megfontolásokból csatlakoznak az iszlamista mozgalmakhoz.
A Szudán és Izrael közötti kapcsolatok normalizálására irányuló diplomáciai megállapodás megkötésének, valamint katonai és biztonsági kérdések egyeztetésének szándékával az afrikai ország fővárosában, Kartúmban tett látogatást Eli Kohen izraeli külügyminiszter - közölte a szudáni külügyminisztérium és a Reuters hírügynökségnek nevük elhallgatását kérve nyilatkozó források.
Az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete szerint a Wagner-csoport természeti erőforrásokat csempész afrikai országokból, ezáltal kihasználva Afrikát az ukrajnai háború finanszírozására - írja a The Guardian.
Az egyébként is súlyos válságokkal küzdő afrikai országok helyzetét tovább súlyosbítják az ukrajnai háború és a klímaváltozás hatásai miatt elszálló élelmiszerárak, ami miatt a nemzetközi szervezetek már a vészharangot kongatják. Az egyik legsúlyosabb helyzetben lévő Szomália mellett Szudánt és Dél-Szudánt is akut élelmezési válság fenyegeti, Szudánban hamarosan a lakosság 40 százaléka nézhet szembe az éhínség rémével. A kelet-afrikai muszlim országban októberben zajlott le katonai puccs, ami félresiklatta a korábban megindult demokratikus változásokat. A tüntetések azóta folyamatosak a fővárosban és környékén, miközben az évtizedek óta etnikai konfliktusok sújtotta nyugat-szudáni Dárfúr tartományban újabb véres összetűzések voltak. Az országban több tízezren kényszerülnek lakhelyük elhagyására, akik részben Szudánon belül maradnak, részben Észak-Afrika országaiba vándorolnak az Európába jutás reményében. Június végén súlyos incidens történt szudáni menekültek részvételével Marokkó és a Spanyolországhoz tartozó Melilla határán, ahol több mint 20-an vesztették életüket, zömében Dárfúrból menekülők.
Legalább 100 embert öltek meg a hét végén ismeretlen fegyveresek Burkina Faso északi részén – közölte hétfőn az afrikai ország kormányszóvivője. A szudáni, korábban polgárháború sújtotta Dárfúrban újra törzsi villongások törtek ki.
Harmadik napja tüntetnek Szudán délnyugati részén a növekvő élelmiszerárak, elsősorban a kenyér árában történt drágulás miatt, Líbiában pedig Abdulhamid Dbeibah miniszterelnök megbeszélést hívott össze az ukrajnai háború miatt elapadó gabonaimport okozta válság ügyében - jelentette csütörtökön az as-Sark al-Avszat című, londoni székhelyű pánarab napilap. A helyzet Líbiában is Egyiptomban is egyre feszültebb.
Moszkvába utazik szerdán Mohammed Hamdán Daglo "Hemedti", a szudáni katonai vezetés kettes számú vezetője, aki atommeghajtású tengeralattjárók fogadására alkalmas vörös-tengeri támaszpont építéséről tárgyal majd. Vlagyimir Putyin ma a Haza Védelmezőjének Napja alkalmából tartott beszédében kijelentette, hogy Oroszország továbbra is nyitott a diplomáciára, de tovább erősíti haderejét.
Tüntetők barikádokat emeltek az utakon kedden a szudáni fővárosban, Kartúmban, valamint számos üzlet és hivatal bezárt, miután kétnapos általános sztrájkot és polgári engedetlenségi kampányt jelentettek be – írja a Reuters.
Ismét könnygázt vetettek be hétfőn a szudáni fővárosban, Kartúmban az elnöki palota felé menetelő, a katonai hatalomátvétel miatt tiltakozó tüntetők ellen a biztonsági erők.
Szudánban az újév második napján lemondott Abdalla Hamdok miniszterelnök. A kormányfőt a tavaly október 25-i katonai puccs után egyszer már eltávolították a hatalomból, ám az államcsíny után véres tüntetések kezdődtek, ezért a hadsereg alig egy hónappal később visszahívta a megbuktatott kormányfőt. Közben azonban elfogyott körülötte a levegő, egykori hívei szembefordultak vele, és most félő, hogy polgárháborús helyzet alakul ki az afrikai országban, amelyben 2019-ben, az akkor harminc éve regnáló diktátor megbuktatása után pozitív irányba mutató, demokratikus folyamatok indultak el. Szudánnal újabb afrikai ország süllyedhet pokoli körülmények közé. A kontinensen számos országban dúl polgárháború vagy zajlott le az utóbbi időben államcsíny, miközben a túlnépesedés, a klímaváltozás és az iszlám terrorizmus is fenyegeti őket.
A szudáni biztonsági erők könnygázzal oszlatták a vasárnap Kartúmban a katonai hatalomátvétel ellen tüntetőket - jelentette az északkelet-afrikai ország állami televíziója.
Tízezrek vonultak ki szombaton Szudán nagyvárosainak utcáira, hogy a katonai hatalomátvétel ellen tiltakozzanak és követeljék a polgári kormány visszaállítását.
Napokon belül új, technokrata miniszterelnököt nevez ki Szudánban a hadsereg - jelentette be pénteken Kartúmban a hatalmat a hét elején magához ragadó tábornok.
Felszólította csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) a héten puccsal hatalomra került szudáni katonai vezetést, hogy állítsa vissza a civilek vezette átmeneti kormányt, és azonnal engedje szabadon a katonai hatalomátvétel után őrizetbe vett embereket.
Hivatalosan is magához ragadta a hatalmat a hadsereg Szudánban. A katonák őrizetbe vették Abdalla Hamdok miniszterelnököt és feloszlatták az országot irányító katonai-civil koalíciós testületet. Abdel Fattah al-Burhan tábornok, a puccs vezetője vészhelyzetet hirdetett és beszédet intézett Szudán népéhez, melyben tettét a "béke és stabilitás megőrzésével" indokolta. Elemzők szerint valószínűleg épp a puccs lesz az, amely ismét destabilizálja az országot, melyben alig 16 éve zárult le a történelem egyik legvéresebb polgárháborúja.
Szudánban totális katonai puccs zajlik, amelyet a népnek meg kell akadályoznia, a hadsereg őrizetbe vette a kormány legtöbb tagját és több kormánypárti pártvezetőt - közölte hétfőn az ország tájékoztatási minisztériuma.
Úgy tűnik, katonai puccs zajlik Szudánban. A hadsereg több civil kormányzati tisztségviselőt is őrizetbe vett, többek közt Abdallah Hamdok miniszterelnököt is – írja több regionális hírportál.
A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.
Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!