Átadták a 20 millió forint összdíjazású OTP Fáy Oktatási Innovációs Díj idei pályázatának díjait a leginnovatívabb általános- és középiskolai pedagógiai eszközök és módszerek megalkotóinak. A Nagydíjat a BuildUp virtuális valóság-alapú, térgeometriai oktatóeszköze nyerte. A díjátadón Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója mellett részt vett Varga Mihály pénzügyminiszter és Freund Tamás, az MTA elnöke is.
Az eddigi választási kampány talán legkeményebb interjúján van túl Kamala Harris amerikai alelnök és demokrata elnökjelölt, akinek a Fox News műsorvezetőjével, Bret Baierrel készült beszélgetése szerda este került adásba az amerikai tévécsatornán. A Google Trends adataira támaszkodva megnéztük, mennyire hatott a beszélgetés a Harris iránti internetes keresésekre, növelte-e az érdeklődést a választás iránt.
Egy új, a Nature tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint az óceánok mélyén zajló hőhullámok jelentőségét eddig alulbecsülték a kutatók. Ezeknek a mélyen zajló hőmérsékleti anomáliáknak a nagy többsége valójában független a felszíni hőmérséklettől. Az ausztrál nemzeti tudományos ügynökség (CISRO) és a Kínai Tudományos Akadémia közös kutatása rávilágít a tengeri felmelegedés egy olyan területére, amelyet eddig nagyrészt figyelmen kívül hagytak a szakemberek.
Az Egyesült Államok Űrhadereje (Space Force) bejelentette, hogy a Boeing által fejlesztett titkos X-37B űrrepülőgép egy speciális fékezési manővert fog végrehajtani a Föld légkörébe való visszatéréskor, amellyel minimális üzemanyag felhasználásával lesz képes megváltoztatni a pályáját - jelentette a LiveScience.
A Napciklusok alakulását vizsgáló tudósok megállapították, hogy az átlagosan 11 évente bekövetkező napmaximum időszaka már javában tart, és a legintenzívebb napkitörések még előttünk lehetnek. A Nap aktivitási ciklusának csúcspontját jelentő maximum-állapot a vártnál korábban érkezett meg, és várhatóan még legalább egy évig folytatódik majd - közölte a LiveScience.
Kína kedden bemutatta közép- és hosszútávú nemzeti űrtudománnyal foglalkozó fejlesztési programját, amely 2050-ig hivatott meghatározni az ország nemzeti űrtudományos küldetéseinek és űrkutatásának tervezését – jelentette a kínai állami média.
Az amerikai Northwestern Egyetem szakemberei friss kutatásuk során meglepően nagy mennyiségű és sokféle vírust fedeztek fel a vizsgálatban résztvevő önkéntesek által használt zuhanyfejeken és fogkeféken. A tanulmány rávilágít arra, hogy mindennapi használati tárgyaink rengeteg mikrobának adnak otthont, amelyek között számos, a tudomány számára eddig ismeretlen vírus is található - írta meg a ScienceAlert.
A Svéd Királyi Tudományos Akadémia hétfőn bejelentette, hogy Daron Acemoglu, Simon Johnson és James Robinson kapta meg a 2024-es közgazdasági Nobel-díjat. A díjat "az intézmények kialakulásának és a jólétre gyakorolt hatásának tanulmányozásáért" ítélték oda. A kitüntetés hivatalos neve "Sveriges Riksbank gazdaságtudományi díja Alfred Nobel emlékére", és 11 millió svéd korona (körülbelül 1,1 millió dollár) pénzjutalommal jár.
A világ űrügynökségei ezen a héten Milánóban találkoznak a Nemzetközi Asztronautikai Kongresszuson (IAC), amelyen többek között a legnagyobb globális űrhatalmai - Kína és az Egyesült Államok is - részt vesznek majd. Az idei kongresszus izgalmasnak ígérkezik, ugyanis jelenleg egyre inkább kibontakozó űrverseny folyik a Föld körüli keringési pályákért, valamint a Hold meghódításáért, amelyben a geopolitikai szereplők mellett a magánvállalatok, például az amerikai SpaceX is meghatározó szerepet játszik.
Újabb mérföldkőhöz érkezett Paks II. építése: augusztusban megérkezett az első nagyberendezés, a zónaolvadék-csapda, amely a legkorszerűbb passzív biztonsági berendezések egyike. A 730 tonnás eszköz az orosz Energotex gyárból igazi nemzetközi logisztikai projekt keretében 42 nap és több mint 4000 kilométer út után jutott el Paksra. A gyártást rendkívül szigorú dokumentációs és engedélyeztetési eljárás előzte meg: a folyamat végén az átadott gyártási dokumentáció jegyzőkönyvekkel, műbizonylatokkal, hőkezelési diagramokkal együtt összesen közel 500 kilogrammot nyomott. A következő nagyberendezés, amelyik elkészül, várhatóan az 5-ös blokk reaktortartálya lesz, mely már az alapanyaggyártási fázisban van a Szentpétervár melletti Kolpinóban. A félkész termék elkészülte után kerül át Volgodonszkba, ahol elnyeri végleges állapotát. Paks II. építéséről szóló cikksorozatunk második részében Bánki Attilával, a Paks II. Zrt. gyártandó és beszerzendő rendszerek, rendszerelemek programelem-felelősével tekintettük át az építkezéshez tartozó berendezések főbb mérföldköveit, a nyomottvizes technológia működését, és a zónaolvadék-csapda műszaki részleteit.
Robert Fico miniszterelnök kiállt Peter Kotlár, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szélsőjobboldali politikusa mellett, aki nemrégiben azt javasolta a kormánynak, hogy haladéktalanul függesszék fel az mRNS alapú vakcinák alkalmazását. Fico egy videóüzenetben hangsúlyozta, hogy nem támogatja az általa „kísérletinek” nevezett oltóanyagok használatát – számolt be a 444.hu.
A héten híradások sora számolt be az Atlanti-térséget, és rendhagyó módon Európát is érintő hurrikánokról. A Milton hurrikánt Floridában történelmi evakuáció előzte meg, ahol a hatóságok az évszázad legnagyobb viharára készültek. A Miltonnal párhuzamosan, az amerikai kontinenst elkerülő, Európa felé terjedő Kirk hurrikán csütörtökön heves széllökésekkel érkezett meg Délnyugat-Európa partjaihoz, ahol több helyen is készenlétben állnak az esetleges árvízhelyzet miatt. Ahogy a legtöbb extrém időjárási jelenségnél, a hurrikánok esetében is kulcsszerepe van a globális felmelegedésnek, és a szakemberek szerint a jövőben nem csak a észak-amerikai és a Karibi-térséget fenyegethetik a hasonló veszélyek. Elsőre ugyan meglepőnek tűnhet hurrikánok Európára gyakorolt hatásáról beszélni, a klímaváltozás következményeként a tudományos megfigyelések szerint a jövőben egyre gyakoribbá válhatnak az extrém viharok az európai kontinensen is.
A 2024-es hurrikánszezon alatt már több rendkívül erős vihar is pusztított az Atlanti-térségben. Csütörtök hajnalban több mint 140 kilométer/órás széllökésekkel érkezett meg Florida partjaihoz a korábban még 5-ös erősségűként számon tartott Milton hurrikán, amelyet már most az évszázad legerősebb trópusi viharaként emlegetnek. A valamivel gyengébb Kirk hurrikán pedig a héten Nyugat-Európa partjait is elérte. A Google Trends adataira támaszkodva megnéztük, mennyire mozgatták meg azt internetezőket az idei hurrikánszezon legerősebb hurrikánjai.
Az AI nemcsak az energiafelhasználás hatékonyságát növelheti, hanem segíthet a klímaváltozás elleni küzdelemben is. Azonban az AI energiaigénye is jelentős, és megfelelő infrastrukturális fejlesztésekre van szükség ahhoz, hogy ezeket az új technológiákat hatékonyan lehessen alkalmazni. Hajós Balázs, a Schneider Electric értékesítési igazgatója a Portfolio Energy Investment Forumon kiemelte, hogy az AI nem fogja elvenni a magyar munkaerő munkáját, hanem inkább a termelékenység és a hatékonyság növelésében fog segíteni, amely lehetőséget jelent Magyarország számára is.
Több jelentés, többek között az európai versenyképességről szóló Draghi jelentés egyértelműen rámutat, hogy energiaárak tekintetében Európa jelentős hátrányban van Észak-Amerikához és Kínához képest. Ez értelemszerűen emeli az európai vállalatok termelési költségeit, amely rontja a versenyképességüket. Ez a földgáz- és villamosenergia árakra is egyaránt igaz. Az európai energiarendszer előtt álló kihívások komplexek és sokrétűek. A gáz- és villamosenergia-árak növekedése, a rendszerek bővítésének költségei, valamint a politikai és gazdasági együttműködés szükségessége mind-mind fontos szerepet játszanak. Az energiarendszerek integrációja és a technológiai innovációk jelenthetik a jövőbeli versenyképesség kulcsát, azonban ezek elérése politikai és szabályozási akadályokat is magában foglal. „Az energiarendszerek költségeinek kordában tartása, a digitális megoldások alkalmazása és a tagállamok közötti bizalom kiépítése elengedhetetlen az európai energiaunió sikeréhez” – mondta el Christian Zinglersen az Európai Energiaszabályozói Együttműködési Ügynökség (ACER) igazgatója a Portfolio Energy Investment Forum 2024 konferencia nyitóbeszédében.
Ha visszatekintünk a klímavédelmi agitáció több mint húszéves történetére, két jelenség rajzolódik ki: egyrészt a kampányolók makacsan vonakodnak attól, hogy elismerjék a kényelmetlen tudományos eredményeket, másrészt folyamatosan változnak az általuk hangoztatott történetek, amelyeket kezdetben kiemelten kezelnek, majd mellőzik azokat. Egy dolog nem változik: a közvélemény megrémítésére való törekvés, ami viszont rossz klímavédelmi politikát hozott létre.
Egy frissen megjelent tanulmány összefüggést mutatott ki a koffeinbevitel és a jobb érrendszeri egészség között. A kutatást végző olaszországi Sapienza Egyetem szakemberei szerint a kávéban, teában és kakaóban található koffein aktívan segítheti az erek regenerálódását. A vizsgálat eredményei különösen fontosak lehetnek a gyulladásos reumatikus betegségekben, például lupuszban (SLE) szenvedő betegek számára, akiknél magasabb a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázata - írta meg a Medical Xpress.
A Nobel-bizottság a stockholmi Svéd Királyi Akadémián bejelentette, hogy idén David Baker amerikai biokémikus, Demis Hassabis brit informatikus és John M. Jumper amerikai kutató kapta a kémiai Nobel-díjat. A fehérjék kutatása területén elért eredményeikkel érdemelték ki az elismerést – számolt be a Reuters.
A SpaceX űrhajójával hazaindulni készülő négy űrhajós kénytelen tovább maradni a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) a Milton hurrikán miatt. A NASA bejelentette, hogy a Crew-8 küldetés március óta Föld körüli pályán lévő legénysége legkorábban október 13-án, vasárnap landolhat - írta a Futurism.
Egymás után két nagy erejű hurrikán is lecsapott az Egyesült Államok déli részére, ami komoly aggodalmakat kelt a világon. A jelenség azért is különösen aggasztó, mivel mind a Helen, mind pedig a Milton viharos sebességgel, mindössze egyetlen nap alatt Saffir–Simpson-féle hurrikánskála szerint a leganalacsonyabb 1-es szintről minimum 4-esre emelkedtek. A National Geographic írt a jelenség mögött húzódó okokról egy részletes magyarázatot.