Elhunyt Vágó István
Váratlanul elhunyt Vágó István, írja közleményében a Demokratikus Koalíció. Az ismert műsorvezető és politikus 74 éves volt.
Váratlanul elhunyt Vágó István, írja közleményében a Demokratikus Koalíció. Az ismert műsorvezető és politikus 74 éves volt.
Magyarországon jelenleg is kidolgozás alatt vannak a felnőttkori elhízás irányelvei - jelezte a Mandinernek adott interjújában Bedros J. Róbert, a Dél-budai Centrumkórház – Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatója, obezitológiai tanszékvezető, címzetes egyetemi tanár. A szakembert a portál az elhízás okairól és annak kezeléséről is kérdezte.
Miért ellenállóak a baktériumok a még forgalomba sem került antibiotikumokkal szemben? Vajon megoldható, hogy a jövő antibiotikumai egyszerre gyűrjék le a baktériumok ellenálló és fertőzőképességét? És mi köze mindennek a Macskafogó Safranekjához? Pál Csaba, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biokémiai Intézetének tudományos tanácsadójának akadémiai székfoglaló előadásából kiderül, amit az MTA foglalt össze közleményében.
Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) legfrissebb összefoglalója újra ugyanazt az egybites üzenetet közvetíti, amit az elmúlt években már sokszor hallhattunk. Ugyanakkor a jelentés számos tudományos tényt figyelmen kívül hagy. Nagy kérdés, hogy az emberiség mikor ébred fel, és a zöld lufik eregetése helyett szembenéz-e a valósággal. El kell gondolkodnunk ugyanis azon, hogy az emberi élet feltételeit – ha a mainál lényegesen szerényebb anyagi körülmények között is – miként tudjuk biztosítani a jövőben.
Az új, Arcturus nevű Covid-variáns, amely Indiában pusztít, de már Nagy-Britanniában is megjelent, már 5 brit halálát okozta és az eddigi legfertőzőbb törzs lehet - írja a Daily Mail.
A Leopoldina, a Német Természettudományos Akadémia (Deutsche Akademie der Naturforscher Leopoldina) tagjává választották Karikó Katalin biokémikust, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatóprofesszorát - közölte honlapján a felsőoktatási intézmény pénteken.
A krónikus légúti gyulladással járó tüdőbetegségek eltérő kórlefolyása előrejelzéseinek kutatására nyert el 1,2 milliárd forint állami támogatást az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI) és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK).
Magyarországra az elkövetkezendő években több 10 milliárd eurós akkumulátoripari beruházások érkeznek, amelynek köszönhetően hazánk Európa élvonalába kerül a legyártott akkukapacitásokban. A döntő részben ázsiai vállalatok főként elektromos autókhoz gyártanak lítiumion cellákat, és bár jelenleg ez a leghatékonyabb technológia, egyáltalán nem biztos, hogy ez a jövőben is így marad. Milyen új fejlesztési irányok vannak, és melyik technológia lehet a befutó a versenyben? Mi lesz a Magyarországon működő akkugyártókkal, ha mégsem a lítiumion akkumulátorok kerülnek az újgenerációs elektromos autókba? Mire számíthat a hazai gazdaság: K+F tevékenység helyett csak az összeszerelés marad? A témában Gergely András és Kövesy Károly, a Portfolio elemzői írtak átfogó cikket a héten, a Portfolio Heti podcastjében pedig még részletesebben beszéljük át a témát.
Április 25-re tervezik egy japán űrkutatási startup űrszondájának holdraszállását. Az Ispace Inc. ezzel az első magánvállalkozás lehet, amely eljut a Holdra.
Dél-Korea május 24-re tűzte ki saját fejlesztésű Nuri űrrakétája harmadik kilövésének időpontját.
A Budapesti Corvinus Egyetem április 1-jével átvette a Pénzügyi Szemle szakfolyóirat alapítói és laptulajdonosi jogait az Állami Számvevőszéktől - közölte az egyetem csütörtökön az MTI-vel.
Az elmúlt 50 évben a daganatellenes terápiák óriási fejlődésen mentek keresztül, számos súlyos halálos betegség krónikus betegséggé alakult, vagy gyógyíthatóvá vált - mutat rá az originális gyógyszergyártók kiemelt jelentőségére egy konkrét példán keresztül a Portfolio-nak adott interjújában Dávid Tamás, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke, aki az innovatív gyógyszeripar elmúlt évtizedekben előállított új terápiái miatt azt hangoztatja, hogy minden ilyen készítmény mindig egy új esély is. A gyógyszeripari szakemberrel a klinikai vizsgálatok kiemelkedő szerepét hangsúlyozva kiemelte, hogy azok összértéke már eléri a 90 milliárd forintot éves szinten, de jelentős potenciált lát még ebben a szervezet, ezért érdemes lenne ösztönözni ezt a tevékenységet, akár a gyártók itteni működési környezetének megváltoztatásával. A Magyarországon működő innovatív gyógyszeripari vállalatokat tömörítő szervezet ezért is üdvözölte Varga Mihály pénzügyminiszter néhány héttel ezelőtti nyilatkozatát a gyógyszeripar lehetséges tehercsökkentéséről. Talán az utolsó pillanatban láttuk meg a fényt az alagút végén - jelezte Dávid Tamás, utalva arra, hogy az innovatív készítményeket terhelő hazai adóterhek kimagaslóak.
Az OpenAI azt tervezi, hogy csütörtökön benyújtja a szükséges intézkedéseket az olasz hatóságoknak annak érdekében, hogy orvosolják azokat az aggályokat, amelyek a ChatGPT múlt heti betiltásához vezettek az országban - közölte a Reuters az olasz adatvédelmi hatóság alapján.
Elon Musk, a világ egyik leggazdagabb embere, a Tesla vezérigazgatója pár napja több vezető üzletemberrel és tudóssal panaszt nyújtott be az OpenAI-jal szemben, melynek egyébként társalapítója volt még 2015-ben. Ezúttal egy rendkívül kifejező Twitter-üzenetben osztotta meg a világgal, mit is gondol a mesterséges intelligenciáról, illetve arról, milyen nagy veszélyt jelent a társadalomra nézve.
Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke találkozott a technológiai tanácsadóival, hogy megvitassák, milyen kockázatokat rejthet a mesterséges intelligencia az emberek, a társadalom és a nemzetbiztonság számára – számolt be róla a Cybernews.
Egy fiatal csigahal, amely 8 336 méteres mélységben, közvetlenül a tengerfenék felett cirkál, lett a valaha legmélyebben filmre vett hal. A Csendes-óceán északi részének mélységében végzett szondázás során tudósok készítették a felvételeket - számolt be a CNN.
A leendő magyar űrhajós mintegy 31 napon át hajtja végre azt a 8 tudományos kísérletet, amelyet magyar egyetemekkel közösen választottak ki a programra, és 12 magyar fejlesztésű műszert visz majd magával az állomásra - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfőn.
A legmagasabb rangú magyar kitüntetést, a Szent István-rendet vehette át Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke pénteken Budapesten, a Sándor-palotában Novák Katalin köztársasági elnöktől.
Rekordsebességgel húzódnak vissza Ausztria gleccserei az Osztrák Hegymászó Szövetség (ÖAV) által pénteken közzétett adatok szerint.
Beszédelemzésen alapuló, a depresszió felismerését segítő nyelvfüggetlen szoftvert fejlesztenek közösen a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Semmelweis Egyetem szakemberei. A technológia elsősorban az alapellátásban segíthetné a világszerte milliókat érintő mentális betegség szűrését, időt és pénzt spórolva az egészségügynek. Az alkalmazás már elkészült, de élesítéséhez további tesztekre van szükség.
Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of global talents, particularly...
A világ egyik leggazdagabb embere, akinek nem fontos a pénz. Azt csinálta, amit szeret, és mindig nagyon jó volt benne...
2025 márciusától új kötelezettség vonatkozik a közvetett vámjogi képviselőkre: rendszeres partnerellenőrzést...
Nyugdíjba vonul az év végén minden idők legismertebb befektetője. Warren Buffett a HOLD-nak is nagy példaképe, sokszor...
Ugyan a top helyekre már bőven odaférnek ázsiai városok, de azért a legfontosabb pénzügyi központok még mindig...
A Bankmonitor legújabb videójában a szülők pénzügyi döntései volt a téma. A pénzügyi szakértők és gyakorló...
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
A jelenlegi adatok szerint sereghajtók vagyunk az EU-ban.