tudomány

Nagyon rossz trend, hogy a fiatalok az új dohánytermékeket nagy arányban próbálják ki

Nagyon rossz trend, hogy a fiatalok az új dohánytermékeket nagy arányban próbálják ki

Magyarországon a túlsúlyos betegek, a dohányosok aránya nemzetközi összevetésben is magas. Ezen kockázati tényezők, valamint a nem kezelt magas vérnyomás, cukorbetegség fennállása súlyosabb állapotot eredményezhet a fertőző betegség esetén - nyilatkozta a Portfolio-nak adott interjújában Bogos Krisztina, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgatója. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a dohányzás egy krónikus betegség, ebből nem lehet az egyik pillanatról a másikra meggyógyulni, és nem is szabad azt a látszatot keltenie senkinek, hogy erre a betegségre létezik csodaszer. A főigazgatóval a Dohányzás Elleni Világnap alkalmából arról is beszélgettünk, hogy mit okoz a dohányzás az ország számára és milyen új trendek figyelhetőek meg Magyarországon. Kiemelte: az új típusú dohánytermékek fenntartják a függőséget a nikotintartalmuk miatt, ezért a leszokásban nem segítenek.

Újabb Holdra szállás készül

Újabb Holdra szállás készül

Kína 2030-ig űrhajóst tervez eljuttatni a Holdra, az ország nemrég megindította űrhajós legénységgel végrehajtani tervezett Hold-kutató programjának Holdra szállást előkészítő fázisát - jelentette be Lin Hszi-csiang, a kínai űrhivatal (CMSA) igazgatóhelyettese.

Rengeteg pénzt kereshetünk vele, de a lemaradóknak óriási bukást hoz a mesterséges intelligencia

Rengeteg pénzt kereshetünk vele, de a lemaradóknak óriási bukást hoz a mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia térnyerése nagyon úgy tűnik, hogy egyelőre nem sodorja veszélybe a munkahelyeket, nem okoz tömeges munkanélküliséget, de az kétségtelen, hogy szépen lassan minden dolgozó életére hatással lesz, ahogy beépül a munkafolyamatokba. Akik megfelelően alkalmazzák, sok pénzt kereshetnek vele, a lemaradók viszont idővel gondba kerülhetnek.

A számok nem hazudnak: kiderült az igazság a koronavírus elleni vakcinákról

A számok nem hazudnak: kiderült az igazság a koronavírus elleni vakcinákról

Egy hónap elteltével a vakcinák átlagos hatékonysága 53%-ra, hat hónap után 14%-ra, kilenc hónap elteltével pedig mindössze 9%-ra csökkent a tünetes koronavírus-fertőzéssel szemben – derítették ki kutatók 40 tanulmány adatait összesítve. A most is dominánsnak számító omikron variánssal szemben különösen gyorsan elillant az oltottak védettsége.

Új létesítmény nyílt - itt képzik a jövő olajipari szakembereit

Új létesítmény nyílt - itt képzik a jövő olajipari szakembereit

A Mol Dunai Finomítójában hivatalosan is megnyílt a vegyipari Tanműhely, ahol a duális képzésben résztvevő fiatalok elsajátíthatják a vegyipari szakma gyakorlati alapjait, a valóságossal megegyező elven működő berendezéseken és irányítástechnikai rendszerekkel dolgozhatnak. Számos oktatási helyszín található még a finomító területén, a diákok kémiai, csőszerelési, munkavédelmi és a meghibásodásokkal kapcsolatos ismereteket is szerezhetnek. A vállalat így reagál a hazai ipart érintő hunkaerőhiányra, és biztosítja a jólképzett munkaerő utánpótlását, de a törekvések a régió népességmegtartó erejének növelését is segíti. A Mol oktatási stratégiájának megfelelően a jövőben még tovább fogja bővíteni az elérhető szakképzések körét, és még több intézménnyel lép majd partnerségre.

Felejtsd el az edzőtermet és a fogyókúrát, itt a gyógyszer, amitől egy csapásra lefogysz

Felejtsd el az edzőtermet és a fogyókúrát, itt a gyógyszer, amitől egy csapásra lefogysz

Csodagyógyszerként emlegetnek világszerte egy elhízás elleni készítményt, a klinikai vizsgálatok szerint már egyetlen adag 15%-os testsúlyvesztést eredményez. Mindez szép és jó, csakhogy a gyártó is elismeri: ha valaki leáll a gyógyszerrel, hamar visszaszedi a leadott felesleget, sőt, akár még többet is. Úgy tűnik, nemcsak egy egész életre függővé tesz, de meg is kérik az árát.

Háború indult egészségügyi adataink megszerzéséért

Háború indult egészségügyi adataink megszerzéséért

Az elmúlt években megnövekedett a kibertámadások száma a magyar egészségügyben, még zsarolóvírus-támadás is előfordult - mondta az InfoRádiónak a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ stratégiai igazgatóhelyettese. Palicz Tamás kiemelte: múlt héten együttműködési megállapodást kötöttek a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetével, hogy csökkenjen a veszély.

A világ egyik nagy problémájára fejleszt megoldást egy magyar konzorcium

A világ egyik nagy problémájára fejleszt megoldást egy magyar konzorcium

A Sole-Mizo Zrt., a Medifood Hungary Innovation Kft. és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem konzorciuma a Széchenyi Terv Plusz program keretében 996,44 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatást nyert tejfehérje-alapú élelmiszer fejlesztésére - közölte a Sole-Mizo Zrt. pénteken.

Közös egészségügyi munkacsoportot indít EU és az Egyesült Államok

Közös egészségügyi munkacsoportot indít EU és az Egyesült Államok

Az Európai Unió és az Egyesült Államok közös egészségügyi munkacsoportot hozott létre, amelynek célja a partnerség kiterjesztése és az együttműködés erősítése a rákos megbetegedések kezelése, a globális egészségügyi veszélyek, valamint az egészségügyi ellátást biztostó infrastruktúra terén - jelentette be Sztella Kiriakídisz, az egészségügyért felelős európai uniós biztos szerdai brüsszeli sajtótájékoztatóján.

Hamarosan az űrbe juttatja a SpaceX a magyar egyetemek műholdját, megszólalt az egyik résztvevő

Hamarosan az űrbe juttatja a SpaceX a magyar egyetemek műholdját, megszólalt az egyik résztvevő

A Szegedi Tudományegyetemen korábban is voltak űrkutatáshoz kapcsolódó projektek – például mikrogravitációban végzett kísérletek, illetve űr-orvoslással is foglalkozott az orvosi kar – most pedig az informatika területén, egy műholdon az űrbe juttatott eszköz fejlesztésében vettek részt az SZTE – és más magyar egyetemek – kutatói a BME projektjéhez kapcsolódva – számolt be közleményében az SZTE. A magyar egyetemek kísérleteit tartalmazó műholdat a SpaceX fogja az űrbe juttatni, várhatóan júniusban.

Hatalmas újítások jöhetnek a magyar egészségügyben

A lakosság által használható EgészségAblak mobilalkalmazás az induló funkciók (digitális Covid igazolvány, kiváltható receptek) után hamarosan újabb megoldásokkal bővül. Mint például a leletek lekérdezhetősége, a foglalt időpontok megjelenítése, valamint az időpontfoglalás online lehetősége - jelentette ki az IME Adatvezérelt egészség és kiberbiztonság konferencián tartott előadásában Tolnay Roland, az ESZFK Egészséginformatikai Szolgáltató és Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Nincs komoly átalakulás hullámverések nélkül - Mérlegen a Corvinus Egyetem modellváltása

Nincs komoly átalakulás hullámverések nélkül - Mérlegen a Corvinus Egyetem modellváltása

A Budapesti Corvinus Egyetem célja, hogy tömegképzés helyett a legkiválóbb, legtehetségesebb diákokat oktassa, és a jövőbeni regionális gazdasági-társadalmi elitet képző felsőoktatási intézménnyé váljon - jelentette ki a Portfolio-nak adott interjújában Anthony Radev, az egyetem elnöke. A modellváltás elmúlt négy évét értékelve a szakember kitért arra, hogy a nagy strukturális változások időszaka lezárult az egyetemnél, ennek során bevezettek egy más modellt, amit szükség esetén tudnak korrigálni és jelenleg is zajlik a következő hároméves stratégia megalkotása, a kollégák bevonásával. Az egyetem elnökét kérdeztük az átalakítást ért kritikákról, az Alkalmazotti Tanács elégedettségi felméréséről, a munkavállalók fluktuációjáról és jövedelmi helyzetük változásáról, de szóba került a sajtóban korábban kiszivárgott információ, miszerint etikai eljárás indult a Corvinuson, mivel az egyik hallgatóval kivételeztek egy vizsgán. Anthony Radev beszélt arról is, hogy a modellváltás lehetőséget teremtett arra, hogy még több önálló bevételeket szerezzen az egyetem, és ezen gőzerővel dolgoznak, melynek hatására 2030-ra a 40 milliárd forintos költségvetés elérése sem kizárt, a jelenlegi 27-28 milliárd forintról.

Nagyot lép a Novartis Magyarországon

Nagyot lép a Novartis Magyarországon

Új fejezetet nyit magyarországi tevékenységében a svájci gyógyszeróriás, a Novartis. A hazai klinikai kutatások meghatározó szereplője, egyik legjelentősebb befektetője arról döntött, hogy Magyarország vegye át a klinikai kutatások irányítását a világ mintegy tucatnyi országában. A bejelentésről szóló pénteki eseményen Szijjártó Péter külügyminiszter is részt vett a kormány képviseletében.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
MNB Intézet

Science Under Strain

Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of global talents, particularly...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.