tőzsde

2018. október 30. 08:40 | Portfolio

Bár az autógyártókat még az ág is húzza, a Volkswagent ez sem tudta megállítani (2.)

A Volkswagen közzétett harmadik negyedéves beszámolóját, amelyből kiderült, hogy a német autógyártó a globális kereskedelmi háború fokozódása, a kínai eladások lassulása, a szigorodó WLTP-menetciklusra történő átállás nehézségei és a dízelbotrány utóhatásai ellenére is képes volt a legfontosabb eredménysorokon felülmúlni az egy évvel korábbi teljesítményét.

2018. október 30. 08:22 | Portfolio

Soha ennyi pénzt ennyi idő alatt nem vesztett még milliárdos

Két nap leforgása alatt több mint 19 milliárd dollárt vesztett vagyonából az Amazon árfolyamának esése miatt Jeff Bezos, ezzel a Bloomberg Billionaires Index szerint ő az első milliárdos, aki ennyi idő alatt ilyen sok pénzt veszítsen.

2018. október 29. 21:17 | Portfolio

Elromlott a tőzsdei hangulat, 245 pontot esett a Dow

Sokan már örülni kezdtek a jó részvénypiaci hangulatnak, és úgy gondolhatták, vége az ősz legrosszabb szakaszának, de aztán esésbe váltottak ma is az amerikai részvényindexek, és napon belül 900 pontot (!) is esett a Dow, végül pénteki záróértékéhez képest -245 ponton állt meg. A háttérben ezúttal is elsősorban az amerikai-kínai kereskedelmi háború áll.

2018. október 29. 17:15 | Portfolio

Emelkedéssel zárta a hét első napját a magyar tőzsde

Bár az Ázsiában uralkodó borús hangulat közepette felemásan teljesítettek a tőzsdék, az irányadó európai részvényindexek hétfőn felpattantak, különösen jól teljesített az olasz részvényindex, miután az S&P nem minősítette le az olasz államadósságot. Mindemellett a német tőzsde is nagyot emelkedett, az autógyártók részvényei azután emelkedtek nagyot, hogy Kína az autóvásárlásokat terhelő adó megfelezését lebegtette meg. A hétfői kereskedés pozitív hangulatában a magyar tőzsde is emelkedett, bár a piaczárásra alábbhagyott a BUX lendülete, a magyar tőzsde végül mérsékelt erősödéssel zárta a hét első napját.

2018. október 29. 16:45 | Portfolio

A Megakrán közgyűlése jóváhagyta az alaptőkeemelést

A Megakrán ma bejelentette, hogy a társaság hétfői, rendkívüli közgyűlésén a vállalat részvényei egyhangúlag jóváhagyták a Megakrán alaptőkéjének új részvények zártkörű forgalomba hozatalával, pénzbeli vagyoni hozzájárulás rendelkezésre bocsátásával történő megemelését.

Gigantikus felvásárlást jelentett be az IBM

2018. október 29. 12:22 | Portfolio

Gigantikus felvásárlást jelentett be az IBM

Története legnagyobb felvásárlását jelentette be a hétvégén az IBM: 34 milliárd dollárért veszi meg a Red Hat nevű amerikai szoftvercéget, hogy a magasabb profit marzzsal kecsegtető üzletágak felé terjeszkedjen. Az IBM részvényenként 190 dollárt fizet készpénzben a vállalatért, ami hatalmas, 63 százalékos prémiumot jelent a pénteki záróértékhez képest.

2018. október 29. 09:39 | Portfolio

Saját részvényeket vásárolt a Plotinus

A Plotinus bejelentette, hogy a vállalat korábban meghirdetett részvényvisszavásárlási programjával összhangban 290 darab részvényt vásárolt 6000 forintos árfolyamon, a Budapesti Értéktőzsdén.

2018. október 29. 08:46 | Portfolio

Leszidta igazgatóit a Deutsche Bank vezetője

Leszidta top menedzsereit Christian Sewing, a Deutsche Bank vezére, szerinte ugyanis gyenge érv a Commerzbankkal való összeolvadásról felröppenő híreket kifogásként használni a bank gyenge teljesítményére - írja a Financial Times.

2018. október 28. 17:06 | Portfolio

Kiemelt támaszok alá került a Mol, életjelet adott a Magyar Telekom

Heves kilengések jegyében telt az elmúlt időszak a részvénypiacokon, nagyot esett a magyar tőzsde az ünnepet követő, csonka kereskedési héten, a hazai blue chipek grafikonjai is mozgalmas folytatást vetítenek előre. Megnéztük, hogy a hazai nagypapírok technikai képe alapján mire érdemes figyelni az előttünk álló hét folyamán.

Csúnya eséssel zárták a hetet az amerikai tőzsdék

2018. október 26. 22:11 | Portfolio

Csúnya eséssel zárták a hetet az amerikai tőzsdék

Tovább estek az amerikai részvényindexek a pénteki nyitást követően, aztán különösebb hír nélkül, feltehetően technikai elemzési okok miatt volt egy felpattanás, de a záráshoz közeledve újra az eladók uralták a terepet, így 1,2-2,1%-os eséssel fejezték be a pénteket az indexek. Ez a hét 3-4%-os mínuszokkal zárult tehát, a havi teljesítmény pedig 6,5-10%-os zuhanást jelez eddig, így közel tíz éve nem volt ilyen rossz hónapja az amerikai börzéknek.

Esik Amerika, zuhannak a techcégek

2018. október 26. 17:35 | Portfolio

Esik Amerika, zuhannak a techcégek

Bár a szerdai esés után tegnap felpattantak az amerikai tőzsdék, a csütörtöki piaczárás után beérkező Alphabet és Amazon gyorsjelentéseit kifejezetten rosszul fogadták a piaci szereplők, a hangulatot az ázsiai kereskedésben tovább rontották az USA és Kína kereskedelmi konfliktusával kapcsolatos aggodalmak is. Az európai tőzsdék is nagyot estek pénteken, míg a negatív részvénypiaci hangulatban a magyar tőzsde is nagyot esett, a hazai blue chipek közül az OTP teljesített a leggyengébben. Az amerikai tőzsdék is esnek pénteken, különösen rosszul teljesít a technológiai szektor, a felemás gyorsjelentésük után a befektetők büntetik az Amazon és az Alphabet részvényeit is.

2018. október 26. 13:09 | Portfolio

Hatalmas zuhanás vár a techcégekre

Az amerikai tőzsdék szerdai zuhanása, majd csütörtöki felpattanása után a tegnapi piaczárás után ismét elromlott a részvénypiaci hangulat, miután az Alphabet és az Amazon felemás gyorsjelentései ismét óvatosságra intették a piaci szereplőket. Az amerikai határidős részvényindexek jelentős esést vetítenek előre a pénteki piacnyitásra.

Két éve nem volt ilyen a Google-nél

2018. október 26. 10:42 | Portfolio

Két éve nem volt ilyen a Google-nél

A várakozásoktól elmaradó bevételről számolt be a Google anyavállalata, az Alphabet a harmadik negyedéves gyorsjelentésében, amire két éve nem volt példa a Reuters adatai szerint. További rossz hír, hogy a profit marzsok csökkennek, amit nem fogadtak jól a befektetők, a részvények árfolyama 4 százalékot esett az amerikai zárás utáni kereskedésben.

Nagyon távol már az 1000 milliárdos álom - Ma lenyomhatják az Amazont

2018. október 26. 10:00 | Portfolio

Nagyon távol már az 1000 milliárdos álom - Ma lenyomhatják az Amazont

Rekordprofitról számolt be az Amazon a harmadik negyedévre a gyorsjelentésében, a befeketők mégsem boldogok, miután a menedzsment a várakozásoknál gyengébb karácsonyi szezont jósol. Ha a nyitásban is annyit esik az Amazon árfolyama, mint a tegnapi zárás utáni kereskedésben, akkor az Amazont lekörözi a Microsoft, és így csak a harmadik legnagyobb amerikai cég lesz az amerikai tőzsdén. Pedig nemrég még az 1000 milliárd dolláros piaci kapitalizációt közelítette az Amazon.

2018. október 26. 09:52 | Portfolio

Rendkívüli közgyűlést tart a Plotinus

2018. november 26-án, 11:00 órakor rendkívüli közgyűlést tart a Plotinus, amelynek helyszíne 1088 Budapest, Vas utca 16., V16 Irodaház. Határozatképtelenség esetén a megismételt közgyűlés azonos helyszínen és azonos napirenddel, 2018. december 10-én, 11:00-kor kerül megtartásra.

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd