válság

Mikor jön a következő világválság? - Videó

Warren Buffett befektetési guru szerint a válságok olyan irányból érkeznek, ahonnan előre nem várják őket. Ha tudod, hogy mi okozhat válságot, akkor a szereplők meghozzák a szükséges lépéseket, így a nagy összeomlás elmarad, de legalábbis mérséklődik.

Újabb válság a láthatáron - Óriási bajba kerülhet Törökország, ha átlépi a vörös vonalat

Recep Tayyip Erdogan török államfő a vasárnapi helyhatósági választások előtt ismét csúcsra járatja külföldellenes retorikáját, így próbálva kompenzálni pártszövetségének csökkenő népszerűségét. A török gazdaság recesszióba süllyedt, a munkanélküliség gyorsan nő, az inflációt továbbra sem sikerül megzabolázni, emiatt pedig az emberek egyre elégedetlenebbek a hatalmon lévő politikai vezetéssel. Erdogan tavaly is hasonló kommunikációs eszközökhöz nyúlt a líraválság közepette, kevés sikerrel, most azonban, ha nem jól keveri a kártyákat, újabb válsághelyzetbe manőverezheti az országot. Az Egyesült Államok gyakorlatilag ultimátumot adott Törökországnak egy orosz fegyverbeszerzési ügyben: ha Erdoganék átlépik ezt a vörös vonalat, akkor felkészülhetnek az amerikai szankciókra, ami nagyon komoly következményekkel járhat mind politikailag, mind gazdaságilag.

Itt a lassulás - ideje menekülni a tőkepiacokról?

Gazdasági lassulás üthet be a világban a következő években, melyet megnövekedett tőkepiaci volatilitás követhet, a makrogazdasági szakemberek, akik a Portfolio Investment, Wealth and Savings 2019 konferenciáján előadtak, nem gondolják viszont, hogy durva recesszióba fordul majd a világ.

Kovács Árpád: visszatérhet a válság

Még 2020-ra is nyugodt időszakot vár a világgazdaságban Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke, aki szerint 2021-22-re már erősödhetnek a kockázatok, és bizonyos mértékben visszatérhet a válság.

Most tényleg megrendül Európa? - Egyre aggasztóbbak a számok

Most tényleg megrendül Európa? - Egyre aggasztóbbak a számok

Egyre inkább megvalósulni látszanak azok a kockázatok, amelyek korábban csak veszélyként leselkedtek a világgazdaság növekedésére nézve. A nagy elemzőházak és az intézmények sorra rontják a globális növekedési előrejelzéseiket és Európa is egyre rosszabb bőrben van. Egyre több európai gazdaság kerül közel a stagnáláshoz, és már több helyen a recesszió sem kizárt.

Jön az újabb ingatlanválság? - Tömegével szállnak ki a kisbefektetők a Brexit miatt

Napi szintű jelentést kér a brit pénzügyi felügyelet az ingatlanalapoktól, miután a megállapodás nélküli Brexit miatt aggódó kisbefektetők többszáz millió fontnyi befektetési jegyet váltottak vissza a közelmúltban. Ilyen nagy összegű tőkekivonások legutoljára a Brexit-népszavazást követően voltak.

Megvan, mi okozhatja a következő válságot a Fitch szerint

Megvan, mi okozhatja a következő válságot a Fitch szerint

Aggasztó ütemben nő a vállalati kötvényekre fókuszáló alapok vagyona, a Fitch szerint ha így megy tovább, könnyen lehet, hogy a vállalati kötvények hozzák majd el a következő válságot - írja a Financial Times.

Figyelmeztet a világhírű professzor: közelebb van a katasztrófa, mint gondolnánk

Már egy évtized eltelt a 2008-as globális pénzügyi válság óta és a törvényhozók nem győzik bizonygatni, hogy a rendszer sokkal biztonságosabb manapság, mint akkor volt. Azok a nagybankok, amelyek akkor az összeomlás középpontjában voltak, jelentősen visszafogták mára a kockázatos ügyleteiket és mindenki, a befektetőktől kezdve a lakosságon keresztül a jegybankárokig folyamatosan éberen figyeli a fejleményeket. A szabályozók keményen dolgoztak azon, hogy nagyobb legyen a transzparencia és az elszámoltathatóság a bankrendszerben. De tényleg biztonságban vagyunk? - Teszi fel a kérdést Kenneth Rogoff, a Harvard Egyetem professzora.

A 2008-as válság óta nem történt ilyen Szlovéniában

A szlovén költségvetés 537 millió eurós többlettel zárta a múlt évet, ami a hazai össztermék (GDP) 1,2 százalékának felel meg - közölte csütörtökön a szlovén pénzügyminisztérium. Az előző, 2017-es évet 0,8 százalékos hiánnyal zárta Szlovénia.

Minden eddiginél előbb fogja látni Soros György, mikor jön a következő válság

Minden eddiginél előbb fogja látni Soros György, mikor jön a következő válság

A dv01 nevű fintech startup - amelynek egyik befektetője a Soros György érdekeltségébe Quantum Strategic Partners - 15 millió dollárt gyűjtött friss tőkebevonási körében, a hitelezési adatokat elemző cég már 80-120 millió dollárt érhet - írja a Business Insider. A fintech startup épp egy olyan területen aktív, amely nagyon jól jöhet egy következő válság idején, vagy ha úgy tetszik, éppen az elkerülését segítheti.

Durva figyelmeztetés érkezett a rejtőzködő befektetési gurutól

Durva figyelmeztetés érkezett a rejtőzködő befektetési gurutól

Seth A. Klarman, az ismert értékalapú befektető legfrissebb figyelmeztetései a davosi Világgazdasági Fórum szereplőinek figyelmét is felkeltették, miután Klarman az emelkedő államadósság, a növekvő társadalmi feszültségek és a közelgő gazdasági válság jelentette veszélyekre hívta fel a piaci szereplők figyelmét.

A gazdasági összeomlás után újabb katasztrófa fenyegeti Európa fekete bárányát

Alig sikerült kiszabadulnia a nemzetközi hitelcsomag béklyójából, Görögországnak máris újabb krízissel kell szembenéznie: kilenc év alatt 355 ezerrel csökkent az ország népessége, amelyben a születésszám durva visszaesése, illetve az elvándorlás is szerepet játszott - hívja fel a figyelmet friss tanulmányában Giorgos Rachiotis egyetemi professzor. A University of Thessaly szakértője szerint egyértelmű kapcsolat van a súlyos gazdasági válság és a kialakulóban lévő népesedési válság között. A számok valóban őt igazolják.

CIB: a félelem éve volt 2018

A tőkepiaci könyvekben biztosan fekete évként fogják elkönyvelni 2018-at - hangzott el a CIB Alapkezelő mai sajtótájékoztatóján. A tőkepiacokon, amennyiben a dollárban mért negatív hozamú eszközök arányát vizsgáljuk 1901 óta, akkor 2018 volt a legrosszabb év, míg 2017 a legjobb. A tavalyi gyenge tőkepiaci év ellenére az alapkezelő szakemberei bíznak abban, hogy idén tovább emelkedhetnek a részvénypiacok, azon belül is elsősorban az amerikai.

Nincs küszöbön egy újabb recesszió, a tőzsdei pánik túlzás volt

Jamie Dimon, a JP Morgan vezérigazgatója szerint a piaci szereplők túlreagálták az amerikai gazdaság lassulását övező kockázatokat: nincs küszöbön egy újabb amerikai recesszió, emiatt pedig a részvénypiacok decemberi zuhanása túlzás volt - állítja.

Egyre biztosabb: összeomlás vár Angliára

A legfrissebb felmérés szerint a brit nagyvállalati szektor vezetőinek jelentős többsége igen borúlátó módon ítéli meg a gazdaság kilátásait a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) utáni időszakra. A lakosság aggódik, az elemzők a világgazdasági válságnál is nagyobb recessziót jósolnak, ha nem lesz megállapodás.

Nem várt helyről érkezett vészjósló kijelentés: újabb gazdasági válság fenyeget

Janet Yellen, a Federal Reserve előző elnöke szerint ugyan jobb helyzetben van most az amerikai pénzügyi rendszer, mint a 2008-as válság előtt, azonban így is vannak még "gigantikus lyukak" a rendszerben, emiatt pedig egy újabb gazdasági válság kialakulásától tart - mondta el a City University of New York-on tartott előadásában.

Szokatlan módon készülnek a válságra a gazdagok

Szokatlan módon készülnek a válságra a gazdagok

Nagyobb összegű hiteleket kezdtek el felhalmozni az amerikai gazdagok, hogy egy esetleges válság esetén legyen mihez hozzányúlni és ne kelljen kényszerből pénzzé tenniük a befektetéseiket - írja a Wells Fargo vagyonkezelői üzletágának vezetőjére hivatkozva a Bloomberg.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.