Deviza

2015. április 22. 16:30 | Portfolio

ING: évek múlva is 300 forint alatt lesz az euró

Az ING Bank legfrissebb előrejelzései meglehetősen érdekes képet vetítenek előre a forint kapcsán. Szerintük idén 295 körül zárhatja az évet a forint az euróval szemben, sőt 2017-ben is még 292 körül alakul majd a kurzus.

2015. április 21. 16:39 | Portfolio

Most sem tudott elbánni a forinttal az MNB

A jegybank újabb kamatvágása sem okozott forintgyengülést, noha ez alkalommal már legalább nem erősítette tovább a magyar fizetőeszközt. Az euróval szembeni jegyzések így bőven 300 alatt tanyáznak most is, miután tegnap a régióval közösen jelentősen erősödni tudtunk.

2015. április 21. 11:36 | Portfolio

Másfél százalékon toporog a hozamgörbénk rövid vége

Áprilisban nagyjából 10 bázispontot süllyedt a hozamgörbénk rövid vége, de a kamatdöntés napján már nem estek tovább a hozamok a 3 hónapos kincstárjegyek esetében. Az Államadósság Kezelő Központ az elmúlt hetekhez hasonló kereslet közepette pedig most is csak 50 milliárd forintnyi forrást vont be.

2015. április 20. 17:37 | Portfolio

Hétfőn megtépték a forintot

Határozott erősödés látszott hétfőn a forint piacán, aminek köszönhetően 300 alá kerültünk az euróval szemben. Emellett a tőkepiaci hangulat is remekül alakult, mivel a görögökkel kapcsolatos aggodalmak enyhültek a hétvégi IMF-közgyűlést követően. A vezető európai részvényindexek újra erőre kaptak és ez láthatóan a régiós devizákat - köztük a forintot - is erősíteni kezdte. A lengyel zloty például 3,5 éves csúcsra ment a hirtelen erősödés következtében.

2015. április 20. 16:05 | Portfolio

Felkészültebben ér majd minket a Fed csapása

Valószínű, hogy még idén kamatot emel a Fed, ugyanakkor ez nem jelent majd egy gyors szigorítási ciklust - véli a New York-i Fed régiós elnöke, William Dudley. Számunkra nézve különösen az érdekes a véleményéből, hogy szerinte mindez a feltörekvő piacokat továbbra is komoly kihívás elé állítja majd, de szerencsére mostanra felkészültebbnek tűnünk egy ilyen sokkra.

2015. április 17. 17:25 | Portfolio

Megállt a forintesés, de nincs nyugalom

Fontos technikai szintek sorába ütközött 302 körül az euróval szemben a forint, amelyek együttesen azt eredményezték, hogy ma délelőtt erről a szintről látványosan lepattant az euró jegyzése, azaz elkezdett visszaerősödni a forint. Ez azonban nem volt jelentős, mivel közben jórészt a hatalmas görög bizonytalanság miatt csúnyán elromlott a hangulat a nyugati piacokon. A hetet 300 feletti euróval zártuk, két olyan hét után, amikor ezen szint alatt tért pihenőre a magyar fizetőeszköz.

2015. április 16. 21:48 | Portfolio

Újra 300 fölött az euró!

Csütörtökön újra 300 fölé került az euróárfolyamunk, tehát a tegnapi forintgyengülés immár folytatódni látszik. Általános nyomás egyébként nem látszik a feltörekvő piaci devizákon (néhány kivételtől eltekintve, mint a például a líra).

2015. április 16. 11:52 | Portfolio

Technikai hiba volt az adósságkezelőnél, de nincs baj

Technikai probléma miatt csúszott az adósságkezelő a mai kötvényaukciós eredményeinek a kihirdetésével, de komolyabb baj nem történt. A kereslet kielégítőnek bizonyult és a tervezett 45 milliárd helyett 49,5 milliárd forintnyi forrást vont be az Államadósság Kezelő Központ.

2015. április 16. 11:00 | Portfolio

Gyengélkedik a drága letelepedési kötvényünk

Az Államadósság Kezelő Központ adatai szerint márciusban csak 7,7 millió euró folyt be a letelepedési kötvények értékesítéséből, ami az előző havinak kevesebb, mint a fele. A következő hónaptól feltehetően már csak a megemelt névértékű papírokat értékesíti az adósságkezelőnk, aki egyébként továbbra is nagyon optimista a kilátások kapcsán. A probléma csak az, hogy a jelenlegi törvényi konstrukció mellett, az állam folyamatosan veszít az ügyletekkel.

2015. április 15. 21:20 | Portfolio

300 forintos szintnél toporog az euró

Még az EKB kora délután nyilvánosságra hozott - semmi meglepőt nem tartalmazó - kamatdöntési bejelentése előtt kezdett intenzíven gyengülni a forint, majd a délutáni sajtótájékoztatón elhangzott üzenetek mellett folytatódott az esés más régiós devizákkal együtt 296 alattról 300-ig. Közben Mario Draghi EKB-elnök azt jelezte, hogy nem fogják vissza a havi pénznyomtatás ütemét a javuló makroadatok (és a tájékoztatón történt incidens) mellett sem. A török líra megállíthatatlanul zuhan tovább és ez a magyar brókerbotránnyal, illetve az autóhitelesek megmentésével kapcsolatos újabb fejlemények mellett a forintot szintén gyengíthette. Késő este a dollár/forint kurzus 281 körül jár, míg a svájci frank kurzusa 291 közelébe kapaszkodott.

2015. április 15. 08:12 | Portfolio

Szépen tartja magát a forint

Szerdán lényegében ott jár a forint az euróval szemben, ahová múlt pénteken jutott. Tegnap bár új csúcsot is láthattunk, az erősödő irány nem volt tartós és egyelőre ma reggel sem látszik határozott irány kibontakozni.

2015. április 14. 17:50 | Portfolio

Lefordult a csúcsról a forint, esett a dollár

A napközben elért csaknem másfél éves csúcsról délutánra kissé gyengült a forint az euróval szemben, így 297 körül láttuk kora este a jegyzéseket. A délutáni vártnál gyengébb amerikai kiskereskedelemi forgalmi adat jókora dolláresést okozott amiatt, hogy a Fedtől néhány hónap múlva várt kamatemelési ciklus esetleg későbbre tolódhat. Közben térségünkben a török líra ma új történelmi mélypontra zuhant a vezető devizákkal szemben, de ez láthatóan elszigetelt, azaz nem igazán hat a többi régiós fizetőeszközre.

2015. április 14. 11:41 | Portfolio

Felélénkült a kereslet a mai aukción

Január óta nem látott mértékben akartak vásárolni a befektetők 3 hónapos diszkontkincstárjegyeket, de az Államadósság Kezelő Központ ma is csak a terveinek megfelelő mennyiségű forrást vont be.

2015. április 13. 18:02 | Portfolio

Csúcsközelben ragadt a forint, fontos jelzés a japánoktól

A reggeli 297 körüli stabil kezdés után kis erősödést láttunk délután a forinttól az euróval szemben, így megközelítették a jegyzések a 295,3 körüli szintet, ami másfél éves csúcsot jelent. Közben a dollár újból kiváló erőnek örvend, közel járt a bő 12 éves csúcsát az euróval szemben. A japán kormány egyik befolyásos tagja mindezek mellett úgy fogalmazott, hogy a jelenleginél sokkal erősebb jen lenne megfelelő, ez pedig hirtelen jelentős piaci reakciót váltott ki. A forintalapú magyar államkötvények másodpiacán ma mérsékelt hozamemelkedés következett be.

2015. április 13. 13:34 | Portfolio

Újra bivalyerős a dollár - Ez még csak a kezdet

Az euróval szemben újra 12 éves csúcsa közelébe izmosodott a dollár ma és a főbb külkereskedelmi partnerekkel szembeni együttes teljesítményt tükröző dollárindex is bő évtizedes új rekord küszöbét mutatja. Az újból feltámadt "dollár-bika" persze nem véletlen amellett sem, hogy meglepően gyengére sikerültek a márciusi átfogó amerikai munkaerőpiaci adatok. Összességében ugyanis úgy tűnik, hogy nagyon erős lábakon áll az amerikai gazdaság és az inflációs, illetve munkaerőpiaci folyamatok is rövidesen szükségessé tehetik a kamatemelési folyamat megkezdését, illetve a rendszerbe pumpált elképesztő többlet likviditás fokozatos "visszaszívását". Előbbit a Morgan Stanley friss nagyelemzése csak decemberre, utóbbit pedig a jelzálogkötvények kapcsán két lépésben jövőre várja a befektetési bank, amely nagyrészt az olajárak fokozatos emelkedésére épít anyagában. Mindezek tükrében jövő év végéig bő 15%-os általános dollárerősödésre számít, azaz úgy tűnik, hogy az eddig látott dollár-erő még csak a kezdet.

2015. április 11. 07:30 | András Bence

Te is vennél nulla hozamú déli kötvényeket?

Kész őrület, hogy milyen ütemben süllyednek az eurózónás hozamok: mostanra már széles körben látni negatív számokat, de ez még nem minden! Az igazán megdöbbentő ugyanis az, hogy ezzel egy időben a sérülékeny perifériával szemben is rendkívül elnéző lett a piac. Mi lesz, ha ismét rádöbbennek a befektetők, hogy például a spanyoloktól azért el kéne várni némi kockázati prémiumot?

2015. április 10. 22:05 | Portfolio

Másfél éves csúcsközelben a forint!

Dőlnek a rekordok a nyugati részvénypiacokon, miközben az euró tovább süllyed a dollárral szemben, mindez pedig oda vezetett délutánra, hogy a forint visszakapaszodott a szerdán már tesztelt közel másfél éves csúcsáig az euróval szemben. Ha elesne a 296-os szint, akkor akár hullámszerű további erősödés is jöhet jövő héten.

2015. április 10. 09:58 | Portfolio

300 alatt várakozik az euró

Bár a főbb nyugati részvénypiacokon kifejezetten jó a hangulat és közben az euró esik a dollárral szemben, mindez nem hatott érdemben eddig a forint euróval szembeni árfolyamára: az tegnap este óta 298,5 körül ragadt az euróval szemben. Ma lényeges makroadat sem itthon, sem külföldön nem "zavarja meg" a kereskedést.

2015. április 09. 16:51 | Portfolio

Nap végére leeresztett a forint

Csütörtökön a forint enyhe, de folyamatos gyengülést követően visszakerült a tegnap reggeli szintjére az euróval szemben. Ez ugyanakkor még mindig közel olyan erős árfolyam, amit utoljára csak tavaly januárban láthattunk. A forintot többnyire nemzetközi folyamatok mozgatták, a középtávú kérdés pedig az, hogy a kamatcsökkentési ciklus milyen hatást lesz képes kifejteni.