Deviza

2014. augusztus 15. 17:30 | Portfolio

A forintot is megütötték az ukrán hírre

A továbbra is nagyfokú orosz-ukrán feszültség, illetve az európai konjunktúra-kilátásokkal kapcsolatos bizonytalanság mellett ma délelőtt, illetve délután is gyengült kissé a forint. Utóbbi azon ijesztő hírre következett be, hogy az orosz és az ukrán haderő heves összecsapásba keveredett egymással. A nyugati tőzsdék összeomlás-szerű reakciókat mutattak a záráshoz közeledve és nem is tudtak belőle igazán felállni. Nap végére az euró jegyzése 312-ről 314-ig emelkedett vissza.

2014. augusztus 15. 09:52 | Weinhardt Attila

MNB: Nem a mi váltásunk küldte mélybe a forintot

"Eddig nem tapasztaltunk az MNB-kötvény betétesítése miatt jelentős forráskivonást a külföldi szereplők részéről, így azt mondhatjuk, hogy eddig a külföldiek alkalmazkodási folyamatának vélhetően nem volt érdemi árfolyam-befolyásoló hatása sem" - hangsúlyozta a Portfolionak adott interjúban Hoffmann Mihály, tisztázva így a témával kapcsolatos piaci félreértéseket. A Magyar Nemzeti Bank igazgatója, a Jegybanki eszköztár, devizatartalék és kockázatkezelési igazgatóság vezetője az augusztus elsejétől kötvény helyett betétté alakított irányadó eszköz kapcsán egyértelműsítette: önmagában ettől a lépéstől nem volt várható, hogy beesik a kéthetes eszközben tartott pénzállomány. Hozzátette: az áprilisban év végéig előrevetített 600-1000 milliárd forintos "kilökődés" az eszközből szépen fokozatosan megvalósul, hiszen most, a korrigált számok alapján, már mintegy 400 milliárd forintnál járunk. Az irányadó eszköz változásának áprilisi bejelentése óta az adataik szerint a magyar bankok mintegy 320 milliárd forinttal növelték az állampapír kitettségüket, és a külföldiek is inkább a magyar eszközöket választották.

Összhangban azzal, amit a minapi piaci körképünkben mi is jeleztünk, a jegybanki szakértő is megerősítette: úgy tűnik, hogy a befektetési alapok valóban későn kezdtek reagálni a szabályozói változásra, és az ő általuk a diszkontkincstárjegyek iránt (is) támasztott kereslet nyomta jóval az alapkamat alá a rövid hozamokat. A jegybanki szakértők is úgy vélik, hogy "egy átmeneti időszakot követően normalizálódhat a helyzet".

2014. augusztus 14. 17:22 | Portfolio

Lefordult a kéthetes csúcsról a forint

Hétfőtől ma délelőttig csak minimálisan mozdult a forint az euróval szemben a 314-es szinthez képest, és az állóvízen még a vártnál jobb magyar GDP-adat sem tudott kezdetben változtatni. Aztán ahogy délelőtt javulni kezdett a külpiaci hangulat, úgy a forint is elkezdett erősödni, de a hullámszerű mozgás délután alakult ki a vártnál gyengébb amerikai makroadatra. A forinterősödésben a magyar kötvények újból növekvő vonzereje és így az intenzív hozamesés, illetve egy technikai szint elesése is szerepet játszhatott. Az euróval szemben átmenetileg 311,5-ig, azaz kéthetes csúcsra ugrott a forint, de késő délután kifulladt a lendülete és 312,5-ig visszagyengült.

2014. augusztus 14. 16:59 | Portfolio

Jókora hozamcsökkenést okoztak a GDP-adatok

A vártnál gyengébb nyugat-európai GDP-adatok növelik az esélyét a tartósan rendkívül laza, illetve esetleg tovább lazuló európai központi banki monetáris politikának (valamint a kiterjedt eszközvásárlásoknak), így ennek hatására ma történelmi mélypontra esett a francia 10 éves államkötvény hozam és vele párhuzamosan nagyon közel járunk ahhoz, hogy ezt a német hozam esetében is elmondhassuk. Ebben a környezetben, illetve a remek magyar GDP-adat fényében a magyar kötvényhozamok is intenzíven süllyedtek ma.

2014. augusztus 14. 12:38 | Portfolio

EURUSD feltámadás?

Több száz pont zuhanás és három hónapos hanyatlás jellemezte az EURUSD-t. A változás jelei azonban megjelentek, ami akár emelkedést is hozhat: napok óta tartó lassú árfolyammozgás, és a napos grafikonon rendkívül túladott árfolyammozgás jellemzi a devizapárt. Ez fordulót vetíthet előre, amit Turbo Trader indikátorunk is megerősít!

2014. augusztus 14. 11:50 | Portfolio

Ma is extrém olcsón kapott pénzt a magyar állam

Bár nem volt nagy tolongás egyik mai állampapír aukción sem, de a 12 hónapos diszkontkincstárjegy kibocsátásnál mégis újabb történelmi mélypontra bukott az aukciós átlaghozam. Ez tehát azt jelenti, hogy az állam a keddi 3 hónapos után a mai 12 hónapos kibocsátásnál is minden idők legalacsonyabb hozama mellett tudott forráshoz jutni. Jóval olcsóbban, mint az aktuális jegybanki alapkamat. A 3 hónapos aukció eredménye:

2014. augusztus 13. 17:05 | Portfolio

Beragadt a forint

Bár ma határozottan javult a nemzetközi és vele együtt a magyar részvénypiaci hangulat, de mindez se a forint, se a másodlagos állampapírpiacon nem éreztette hatásait. Az euró jegyzése ugyanis egész nap lényegében meg sem mozdult.

2014. augusztus 13. 08:45 | Portfolio

Kivárnak a forintbefektetők

Péntek óta nem beszélhetünk jelentős forintmozgásról, hiszen az euróval szembeni jegyzések a 313-315 közötti szűk tartományba ragadtak. Mindez amellett következett be, hogy a nemzetközi részvénypiacokon a geopolitikai feszültségek továbbra is intenzíven mozgatják az árfolyamokat. A forintpiaci stabilitás az augusztus eleji "vihar" után a magyar állampapírpiacra visszatért viszonylagos stabilitással is összefügghet.

2014. augusztus 12. 16:57 | Portfolio

Visszajött nap végére a forint

A hétfői nyugodt nap után kedden stabilan 313-313,5 körül kezdett a forint az euróval szemben, majd az orosz humanitárius segély körüli nemzetközi huzavona, az újabb orosz hadgyakorlat és a váratlanul rossz német ZEW-index rontani kezdte a hangulatot. Ez, illetve az extrém mélységbe süllyedt magyar rövid pénzpiaci hozamkörnyezet együtt magával húzta a forintot is. Kora délután már csaknem 315 forintot kértek egy euróért, de innen a délután második felében újra fordítani tudott a forint 314-ig. A magyar inflációs adat nem okozott érdemi piaci reakciókat, hiszen a várttól csak minimálisan tért el.

2014. augusztus 12. 15:45 | Portfolio

Dollár a pácban!?

Remekül teljesített az USD az elmúlt hónapokban, azonban a zöldhasú tündöklése megtorpanhat hamarosan. Nincs mese, USD gyengülés a valószínűbb forgatókönyv, mert bejelzett a Turbo Trader indikátorunk.

2014. augusztus 12. 11:48 | Portfolio

Soha nem jutott még ilyen olcsón pénzhez Magyarország!

Még az elmúlt hetekre jellemzőnél is sokkal alacsonyabb kamat mellett tudott ma bevonni forrást a 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukción az Államadósság Kezelő Központ. Az aukciós átlaghozam ugyanis mindössze 1,47%-os (!) lett a 2,1%-os jegybanki alapkamat mellett.

2014. augusztus 12. 10:35 | Portfolio

Állami pénztartalékok: elindult a meredek csökkenés

Júliusban közel 148 milliárd forinttal 2115 milliárd forintra mérséklődtek a magyar állam likvid pénztartalékai, azaz a jegybanknál tartott betétállománya - közölte az előzetes adatot ma a Magyar Nemzeti Bank. A kismértékű csökkenés annak ellenére következett be, hogy a hónap során a magyar állam egy nagy törlesztést hajtott végre. Ha viszont előretekintünk, akkor arra számíthatunk, hogy a pénztartalékok meredeken csökkenni fognak az év végéig. Ez egyébként a gazdaságpolitika jól felfogott érdeke is.

2014. augusztus 11. 21:45 | Portfolio

Jót tesz a forintnak a külföldi hangulatjavulás

Bár a hétvége távolról sem nyugodtan telt a geopolitikai válsággócokban, mégis határozottan javult hétfőn a nemzetközi befektetői hangulat, ami a forintnak is segített. Délelőtt még a török elnökválasztás utáni piaci nyugtalanság a lírán keresztül a magyar fizetőeszközt is gyengítette, de ez délutánra visszafordult. Az euró jegyzése így egész nap 314 alatt maradt.

2014. augusztus 11. 17:18 | Portfolio

Új sláger Magyarországon, elképesztő ütemben veszi a lakosság

A júniusi brutális ütemű vásárlás után (163 milliárd forint) júliusban is a korábbiakhoz képest igen intenzíven vették a háztartások a nekik szánt állampapírokat. Az Államadósság Kezelő Központ ma közzétett adatai szerint a hetedik hónapban 80 milliárddal 2211 milliárd forintra ugrott a lakossági állampapír állomány. Ez úgy jött össze, hogy a korábbi slágerterméknek számító Kamatozó Kincstárjegyből nettó 64 milliárddal csökkentette kitettségét a lakosság, míg az új slágernek számító Bónusz Kötvényből 105 milliárd forintnyit vásárolt, igaz elképzelhető, hogy az intenzív állománynövekedésben nagy szerepe volt annak a technikai hibának, hogy intézményi szereplők is hozzájutottak a másodpiacon. A friss lakossági állampapír állományi adattal már kb. a teljes magyar államadósság 9%-a lehet a lakosság kezében.

2014. augusztus 07. 10:18 | Portfolio

330 forintig is elszaladhat az euró árfolyama Heim szerint

330 forintos euró sem kizárt, a bankok akár 1700 milliárd forintos veszteséget is elszenvedhetnek, de az állam is beszállhat a terhek viselésébe - nyilatkozta a Figyelőnek Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke.

2014. augusztus 06. 21:50 | Portfolio

Hátraarcot fújtak a forintnak

A reggel elért 316-ról még tovább gyengült a forint és így új mélypontra került az euróval szemben, érintve a 317-es szintet is. A dolog nem meglepő annak tükrében, hogy külföldön sem igazán javul a részvénypiaci hangulat, a magyar devizahiteles mentőcsomag körüli híráramlás pedig naponta szolgáltat új (és a bankrendszer számára negatív) fejleményeket, ráadásul a forint mélybe vágott kamata tartósan fáj. Az orosz ellenszankciók, illetve az esetleges ukrajnai lerohanás forgatókönyve is nyugtalaníthatja a befektetőket. Estére azért kissé erősödni tudott a forint.

Fontosabb részletek

  • A tegnapi 0,7 százalékos gyengülést követően eddig ~0,3 százalékkal gyengült tovább a forint az euróval szemben
  • A kötvénypiaci hangulat nagyon feszült, ~20 bázispontos hozamemelkedést lehetett látni reggel
  • Egyre hangsúlyosabb szempont lehet az egyre feszültebb orosz-ukrán konfliktus
  • A dollár további erősödése pedig nem állt meg, ami az amerikai befektetők számára még kevésbé teszi vonzóvá a feltörekvő piaci devizákat
  • A devizahiteles csomag újabb részletei egyre vadabb képet vetítenek előre a magyar bankrendszer veszteségei kapcsán
  • Ráadásul a közelgő forintosításhoz hiába használják majd az MNB devizatartalékait, egyes szereplők - ahogy a végtörlesztésénél - úgy megelőző jelleggel most is igénybe vehetik a forint spot piacát, tovább fokozva az arra nehezedő nyomást.

2014. augusztus 06. 16:24 | Portfolio

Régen láttunk már ilyet a magyar kötvénypiacon

Másfél hét alatt 80-95 bázispontos hozamugrás következett be a forintalapú 5-15 éves magyar államkötvények körében, ami heves mozgásnak számít és hasonló periódusra idén január óta nem volt példa. Előtte pedig egészen a tavaly június nagy állampapírpiaci "riadalomig" kell visszanéznünk az idősorokat.

2014. augusztus 06. 15:50 | András Bence

Esik a forint - Mikor avatkozhat be az MNB?

Két és féléves mélypontjára zuhant a forint tegnap. Hol van hát ilyenkor a Magyar Nemzeti Bank, a pénzügyi stabilitás őrzője? - Teszik fel egyre többen a kérdést, azt remélve, hogy a jegybank majd beavatkozik. Csakhogy a kérdés egyáltalán nem ilyen egyszerű, ezért most körüljárjuk, hogy a jegybank milyen viszonyban is van az árfolyammal és milyen esetekben avatkozhat be annak szabad piaci alakulásába.

2014. augusztus 06. 13:11 | Portfolio

Ez a három legfőbb oka a régiós devizák zuhanásának

A sorozatban jó amerikai makroadatok dollárt erősítő hatása, az orosz-ukrán válság durvulása és a romló kockázati étvágy miatt eső részvénypiacok az a három fő tényező, amely most elsődlegesen nyomasztja a feltörekvő piaci devizákat, azon belül is különösen a kelet-közép-európai devizákat - írja kora délutáni piaci hírlevelében a Morgan Stanley stratégiai csapata.

2014. augusztus 05. 16:49 | Portfolio

Meddig zuhanhat a forint? - Technikai elemzés

Azzal, hogy áttört a 315,5-ös rendkívül fontos technikai szint a forint euróval szembeni árfolyamában, újabb technikai szinteket kell keresnünk, hogy választ tudjunk adni arra a kérdésre: meddig zuhanhat a forint.