Deviza

2014. október 03. 16:53 | Portfolio

12 éves mélypont felé halad a forint!

A vártnál sokkal jobb átfogó amerikai munkaerőpiaci jelentés nagyfokú dollárerősödést váltott ki a főbb devizakeresztekben, és a Fed nagyobb esélyű jövő nyári kamatemelése miatt például a forint délután gyengülési nyomás alá került. Az euróval szemben bő kéthavi csúcsról fordult le a magyar fizetőeszköz, közben viszont a szárnyaló dollárral szemben 2,5 éves mélypontra bukott. Nem sok kell azonban ahhoz, hogy 12 éves (!) mélypontról beszéljünk.

2014. október 03. 12:02 | Portfolio

Újra próbálkozik a forint

Erősödéssel kezdett a forint az euróval szemben, de egyelőre még távol van attól, hogy újabb jelentős csúcsról beszélhessünk - noha az elmúlt két hónapban nem volt még ennyire erős. A mostani erősödésben elképzelhető, hogy szerepet játszottak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szavai is, aki kijelentette, hogy erősebb forintot szeretne év végén látni.

2014. október 03. 09:43 | Portfolio

Megkérdeztük Vargát a forint árfolyamáról

Semmi titkos nincs annak a hátterében, amit ma reggel mondtam, hiszen az Eurostat szabályai szerint az év végi euró/forint árfolyam alapján kell átszámítani a devizában lévő adósságelemeket forintra, így "egyáltalán nem mindegy, hogy a forint árfolyam hogyan alakul" - reagált a Portfolio kérésére Varga Mihály azzal kapcsolatban, hogy fejtse ki bővebben a ma reggeli rádióinterjúban elmondottakat.

2014. október 03. 08:17 | Portfolio

Varga: kedvező forintárfolyamra van szükségünk

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter úgy kommentálta a csökkenő államadóssághoz szükséges feltételeket, hogy szerinte kedvező árfolyamra is szükség van, ugyanis azon nagyon sok múlik. Szavait akár úgy is lehet értelmezni, mintha ezt célnak fogalmazta volna meg.

2014. október 02. 16:27 | Portfolio

Meg sem rezdül a forint

Annak ellenére, hogy egyre több aggály merül fel a feltörekvő piacokkal kapcsolatban, a forint az elmúlt egy hónapban erősödni tudott az euróval szemben - noha a dollárhoz képest már nem. Tegnap kéthavi forintcsúcsot láttunk az eurójegyzésekben, de további momentum egyelőre nem látszik. Az Európai Központi Bank ma délutáni döntése sem az eurót, sem a forintot nem mozgatta meg igazán.

2014. október 02. 12:00 | Portfolio

Ma újra ráharaptak a magyar kötvényekre a befektetők

A mai kötvényaukció rendkívül jól sikerült, lényegében azt mondhatjuk, hogy május óta nem volt ekkora érdeklődés a magyar államkötvények iránt. Az Államadósság Kezelő Központ a stratégiájának megfelelően egyáltalán nem fogta vissza a kötvénykibocsátást, sőt ma úgy döntött inkább minden lejárat esetében maximális ráemelést hajt végre. Ennek eredményeképpen pedig 82,5 milliárd forintot gyűjtött magához a délelőtt folyamán.

2014. október 02. 05:40 | András Bence

Hamarosan borulhat a bili, és hazánk sem marad szárazon

Ön mit szólna ahhoz, ha a kecsegtető hozamokat ígérő befektetésein azért bukna folyamatosan, mert a célország szerencsétlen devizája nem bírja a strapát? Nos, pontosan ezzel a dilemmával szembesülnek a feltörekvő piacokon kereskedők, a helyzet pedig egyre kényelmetlenebb. Emiatt nem kizárt, hogy a kamatkülönbségek alapján (carry trade) kereskedőknél, hamarosan betelik a pohár és visszaviszik a pénzüket az egyre jobban festő Egyesült Államokba. Ha így lesz, azt az eladói hullámot a forintalapú eszközök sem úszhatják meg. Sőt, már most úgy tűnik, hogy a leggyengébben teljesítő feltörekvő piaci devizák között van hazánk fizetőeszköze: év elejéhez képest ugyanis 14 százalékot gyengült a dollárral szemben.

2014. október 01. 17:02 | Portfolio

Kéthavi csúcsra erősödött a forint

A forint újra kéthavi csúcsra került az euróval szemben, ugyanis egy hónap alatt 1,5 százalékot tudott erősödni. Az euróval szembeni kurzus az elmúlt napokban egyébként igen szűk sávban - 310 és 312 között - mozgott, amiből most úgy látszik végre ki tudott törni. A dollárral szemben viszont még mindig nagyon gyenge a hazai fizetőeszközünk, havi alapon több mint 2,5 százalékot vesztett az értékéből.

2014. október 01. 15:19 | Portfolio

Borbély: nem fogjuk vissza a kötvénykibocsátást

Nem kell visszafogniuk a forintalapú államkötvények kibocsájtását az adósságkezelőnk vezérigazgató-helyettese szerint, mert így is csökkenhet az adósságráta. A forint erősödése ezt könnyítheti, de már önmagában az is elég, hogy a diszkontkincstárjegyekből kevesebbet adnak el. Az ÁKK második embere ismét megerősítette, hogy jövőre nem lesz devizakötvény-kibocsátás, a lejáró papírokat pedig forintalapon finanszírozzák majd.

2014. október 01. 12:00 | Portfolio

Rengeteget visszavásároltunk ma a saját államadósságunkból

Az Államadósság Kezelő Központ az év végéhez közeledve elfogadóbbá vált, ami az állampapírok visszavásárlását illeti. A mai aukcióján ugyanis a korábbi hónapokkal ellentétben minden felajánlott állampapírt visszavett. Az összeg 37,4 milliárd forint volt, ami május óta nem látott mennyiség.

2014. szeptember 30. 21:37 | Portfolio

A csődben csücsülő Argentína újabb trükkel állt elő

Újabb trükkökkel állt elő Argentína, hogy kikerülje az őt csődbe taszító bírósági végzést, és fizessen az átstrukturált kötvényei után. Az amerikai bíróság ezt természetesen illegálisnak tekinti és felmerült, hogy további büntetésekkel sújtanák az argentin felet, amiért nem engedelmeskedik az ítéletnek.

2014. szeptember 30. 21:12 | Portfolio

Megtorpant az új csúcs küszöbén a forint

Teljesen ellentétesen mozgott ma a forint napon belül a nemzetközi részvénypiaci hangulat változásával, mert a délelőtti romlásra erősödni tudott, a délutáni hirtelen javulásra pedig gyengült. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a többhavi csúcstól újra távolodott a forint az euróval szemben. A dollárral szembeni tegnapi 2,5 éves mélypontról is kissé szépített a magyar fizetőeszköz.

2014. szeptember 30. 11:00 | Portfolio

Süllyed az infláció - Ütik az eurót

Az euróznás fogyasztói árindex pusztán 0,3 százalékos éves dinamikát mutatott szeptemberben, ami 0,1 százalékpontos csökkenést jelent az előző hónaphoz képest. A piac noha számított a romló inflációs mutatóra, mégis eladói nyomás alakult ki az eurókeresztekben.

2014. szeptember 29. 21:57 | Portfolio

Furcsa erősödést mutatott ma a forint

Az Európai Központi Bank felőli, a hétvégén érkezett üzenetek is fokozták az euróra nehezedő gyengülési nyomást hétfőn, így az újabb 2 éves mélypontra bukott a dollárral szemben. A további lazítással kapcsolatos ígéretek azonban nem tudták ellensúlyozni azt amit többek között a hangkongi nagyfokú tüntetések általános hangulatrontó hatásként okoztak a piacokon. A részvénypiacok esése és a régiós devizák gyengülése mellett azonban a forint ma egész jól szerepelt, sőt kissé erősödni is tudott az euróval szemben 312-ig. A dollár ereje miatt azonban vele szemben a forint továbbra is 2,5 éves mélypont közelében jár.

2014. szeptember 28. 22:30 | Portfolio

Argentína úgy van csődben, hogy bizonyos kötvényei után már fizet

A bíró, aki csődbe taszította Argentínát most úgy határozott, hogy az argentin törvények alá tartozó kötvényekre lehet kifizetések tenni, ami jelen esetben a Citigroup kínos helyzetén segített. A bank így 5 millió dollárnyi kamatfizetést tehet meg egy szeptember 30-i határidőre, míg a New York-i törvények alá sorolt kötvények kapcsán továbbra sincs előrelépés.

2014. szeptember 28. 18:45 | Portfolio

Ettől bizony nem lett könnyebb az öreg kontinensen

Néhány hónapja még az eurózónás gazdasági viták kulcstémája volt az euró "túlértékelt" állapota, most viszont, hogy igen sokat gyengült, úgy tűnik mégsem javult igazán a helyzet. Ennek az egyik igen egyszerű oka az, hogy az euró leginkább csak a dollárral szemben gyengült látványosan, kereskedelmi súlyozással valójában már sokkal kevésbé. Ebből pedig az következik, hogy az eurózónás jegybankon a látszat ellenére egyáltalán nem csökkent a nyomás, hogy további lépéseket hajtson végre.

2014. szeptember 26. 14:20 | Weinhardt Attila

Államcsőd felé sodródnak a szomszédban

Az orosz-ukrán válság mindkét érintett országot megviseli, de a "rövidebbet" egyértelműen Ukrajna húzza, amely lényegében államcsőd felé halad - mutatott rá a Portfolio-nak adott interjúban Nicholas Spiro. A Spiro Sovereign Strategy alapítója, aki többek között rendszeresen megfordul a CNBC londoni stúdiójában is, úgy látja, hogy az európai növekedés megállása egy újabb pénzügyi válságnak ágyazhat meg, és az eddig meglepően jól teljesítő magyar gazdaság is meg fogja érezni a romló külső környezetet. A stratéga szerint a lengyel szint alá vágott magyar alapkamat és a külföldi hátterű bankok ellen vívott magyar háború óvatossá teszi a befektetőket Magyarországgal szemben és arra számít, hogy az MNB gyengébb forinttal kapcsolatos toleránsabb magatartása és a Fed felőli lépések miatt is tartósan gyenge maradhat a forint.

2014. szeptember 26. 11:46 | Portfolio

Putyin most éppen így rúg bele jó alaposan az ukránokba

Az oroszok decemberben még 3 milliárd dollárért vásároltak ukrán kötvényeket, hogy segítsék az akkor még oroszbarát Janukovics országát. Azóta viszont drasztikus változás állt be a két ország viszonya között, és az orosz fél a vásárlás egyik feltételére hivatkozva vissza akarja kérni a kötvények teljes összegét. Az ukránok pedig úgy tűnik, hogy illegálisnak akarják beállítani már a szóban forgó kötvények kibocsátását is, noha eddig rendesen fizették azok kamatait. A kötvénypiac ettől igencsak ideges lett, ugyanis könnyen elképzelhető, hogy az ügyből csődesemények sora következik majd.

2014. szeptember 26. 09:38 | Portfolio

A forint ezen a falon már nem jutott át

A forint az elmúlt napokban elvált a feltörekvő piaci devziáktól és erősödébe kezdett. Ez az irány viszont úgy tűnik, nem volt túlságosan hosszúéletű, sem a 100 napos mozgóátlagot sem a hosszútávú gyengülő trendet nem tudta áttörni a forint az euróval szemben. Sőt, a reggel folyamán már az újabb gyengülés jelei látszanak.