Keresett kifejezés: 187 | Találatok száma: 4711 Új keresés

Joe Biden nagyon bekeményített Vlagyimir Putyinnal – Meddig feszítheti még a húrt?

2021. február 24. 17:00 | Huszák Dániel

Joe Biden nagyon bekeményített Vlagyimir Putyinnal – Meddig feszítheti még a húrt?

Joe Biden bő egy hónapja tartó elnöksége alatt látványosan feltekerte az Oroszországot célzó katonai, gazdasági és verbális nyomásgyakorlást, olyannyira, hogy vannak, akik már attól félnek, háborús cselekményre is sor kerülhet a két ország közt. Fontos tudni, hogy ilyen drasztikus akció egyik félnek sem áll érdekében, mindössze politikai kardcsörtetésről van szó, mellyel Joe Biden egyszerre üzen az orosz hackerektől rettegő szavazóbázisának és a nemzetközi közösségnek is. Vlagyimir Putyin pedig az orosz választópolgárok és a szövetséges országok szemében próbál kemény, határozott vezetőként tetszelegni, aki nem retten meg a NATO nyomásgyakorlásától. Az eddigi "drámai összecsapásoknak" nagyobb volt a füstje, mint a lángja és bár várhatóan hűvös és konfrontatív lesz az orosz-amerikai viszony a következő négy évben, nincs reális esély a nyílt katonai összecsapásra.

Péterffy Tamás: Veszélyesen közel kerültünk a rendszer teljes összeomlásához

2021. február 18. 10:02 | Portfolio

Péterffy Tamás: Veszélyesen közel kerültünk a rendszer teljes összeomlásához

Ma tartják azt a kongresszusi meghallgatást, amelyen többek között a Robinhood vezetője, Vlad Tenev fog beszélni arról, hogy mi állt a döntés hátterében, mikor korlátozták a kereskedést az olyan mém-részvényekben, mint a GameStop, vagy az AMC. Nem csak a Robinhood, de más brókerek is hasonló korlátozásokat eszközöltek, többek között az Interactive Brokers is, amelynek elnöke, Péterffy Tamás egy interjúban beszélt a január végi helyzetről.

Már a nyaraláson töröd a fejed? Itt vannak Európa legjobb vonatútjai!

2021. február 13. 16:05 | Portfolio

Már a nyaraláson töröd a fejed? Itt vannak Európa legjobb vonatútjai!

Bár most még a legtöbb országba az utazási korlátozások miatt nem vagy csak nehezen lehet eljutni, a vakcinázottság növekedésével lehet bízni abban, hogy nyárra helyreáll valamelyest az élet. Bizonyára sokan szeretnék bepótolni az utóbbi évben elmaradt nyaralásukat, és a jó hír az, hogy erre nem csak repülős utazási lehetőségeket találni.

Együtt az összes vélemény a hazai lakásárakról – Mi várható a következő években?

2021. február 13. 12:40 | Futó Péter

Együtt az összes vélemény a hazai lakásárakról – Mi várható a következő években?

A lakásárak alakulása így vagy úgy, de szinte mindenkit érint. Tulajdonosként, mint az egyik legfőbb vagyontárgyunk értéke, befektetőként, mint az árváltozásból és a bérbeadásból elérhető hozam, bérlőként pedig az árakkal szorosan összefüggő bérleti díjak alakulása lehet érdekes, mint a fix havi kiadásainkat meghatározó tényező. Éppen ezért összegyűjtöttük egyrészt, hogy mi történt tavaly, másrészt, hogy a piac legfontosabb szereplőinek véleménye alapján milyen irányba fognak a jövőben menni a lakásárak.

Itt a világ egyik legnagyobb tőzsdei manipulátora, már szavak nélkül is pénzhegyeket mozgat meg

2021. február 13. 06:10 | Portfolio

Itt a világ egyik legnagyobb tőzsdei manipulátora, már szavak nélkül is pénzhegyeket mozgat meg

A világ technológiai fejlődésével együtt a közösségi média a mindennapok részévé vált, a különböző közösségi médiumok már olyan megkerülhetetlen tényezők, amelyek az élet szinte minden területén jelen vannak, beleértve a befektetéseket is. Nem véletlen, hogy megtörténhetett a Redditen látott tőzsdei lázadás, ahol a kisbefektetők egymást hergelve pumpálták fel a masszívan shortolt részvények árfolyamát, térdre kényszerítve ezzel több Wall Street-i hedge fundot. Akik véleményvezérek és hangjuk van a közösségi médiában, azok mostanra már könnyedén tudják befolyásolni a piacokat is, de van egy ember, aki mind fölött áll, akitől egy szó is elég, hogy tőzsdei felfordulást okozzon, és aki mindezt valószínűleg csak a saját szórakoztatására teszi, de már a piacfelügyeletnek is szemet szúrt: Elon Musk.

Ha szegény településen élsz, rövidebb életre számíthatsz

2021. február 11. 15:59 | Prinz Dániel

Ha szegény településen élsz, rövidebb életre számíthatsz

Mennyit számít ha szegényebb településen élsz? Magyarországon a 2010-es években jelentősen nőttek a jövedelmi egyenlőtlenségek. Arról azonban viszonylag kevés tudásunk van, hogy a jövedelmi egyenlőtlenségek hogyan függenek olyan fontos dolgokkal, mint az egészségi állapotunk vagy az egészségügyi rendszerhez való hozzáférésünk. Ennek oka, hogy sokáig nem álltak rendelkezésre megbízható adatok, amik az egészségi állapotot és az egészségügyi rendszer használatát összekötötték volna a jövedelmekkel.

Csak a halál biztos? - Munkahelyi balesetek Magyarországon

2021. február 04. 12:00 | Köllő János

Csak a halál biztos? - Munkahelyi balesetek Magyarországon

Az Európai Bizottság becslése szerint minden három és fél percben meghal valaki az EU-ban a munkájával összefüggő okok miatt, és évente több mint három millió ember szenved munka közben súlyos sérülést. Magyarországon 2017-ben százezer foglalkoztatottra két halálos és 640 súlyos, négy napnál hosszabb távolléttel járó baleset jutott.

Orbán Viktor bemondta az újranyitás várható napját

2021. február 04. 11:58 | Portfolio

Orbán Viktor bemondta az újranyitás várható napját

Orbán Viktor a kamara csütörtöki rendezvényén beszélt az újranyitás lehetőségéről és arról, hogy ezt megelőzi egy online nemzeti konzultáció ebben a témában, amit február közepén indít el a kormány.

A koronavírus évében is növekedni tudott az AutoWallis

2021. február 01. 12:38 | Portfolio

A koronavírus évében is növekedni tudott az AutoWallis

A koronavírus miatti korlátozások ellenére, részben a tavaly végrehajtott hat tranzakciónak köszönhetően a piaci átlagot meghaladó növekedést ért el az AutoWallis az autóértékesítés terén 2020-ban. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat 39 százalékkal több gépjárművet értékesített 2020-ban, mint az azt megelőző évben, míg a szolgáltatások terén a szerviztevékenység 33 százalékkal bővült.

Nagyon meglepő dolgok derültek ki az AstraZeneca uniós vakcinaszállításáról - Ütik az asztalt a németek

2021. január 27. 09:35 | Portfolio

Nagyon meglepő dolgok derültek ki az AstraZeneca uniós vakcinaszállításáról - Ütik az asztalt a németek

Mi nem vállaltunk szerződéses kötelezettséget az EU felé a vakcina szállításokra, csak azt vállaltuk írásban, hogy "megteszünk minden tőlünk telhetőt" és azután tudjuk felpörgetni a havi 17 milliós adagról a szállításokat az EU felé, miután a brit átoltottság már kellően magas – gyakorlatilag ezt mondta egy nagyon hosszú interjúban kedden délután a La Repubblica olasz lapnak az AstraZeneca vezérigazgatója. Az Európai Bizottság szóvivője azonban azt mondta a Politico-nak, hogy igenis be kell tartania a cégnek a korábban vállalt szállítási terveit és erről is beszélnek majd újra a mai egyeztetésen a cég képviselőjével. A cég egyébként várhatóan pénteken megkaphatja az Európai Gyógyszer Ügynökségtől az uniós engedélyt.

Az elektromos autók után megérkezett a hidrogén őrület – Már most is lufi lehet?

2021. január 24. 07:02 | Portfolio

Az elektromos autók után megérkezett a hidrogén őrület – Már most is lufi lehet?

Az elektromosautó-gyártók után úgy tűnik, megérkezett az újabb piaci őrület is, amely a hidrogénnel kapcsolatos cégeket érinti. Sokan nagy jövőt jósolnak ennek az energiahordozónak, amelynek rendkívül széles körű a felhasználási lehetősége az üzemanyagoktól az elektromos berendezésekig. Ehhez pedig megfelelő a politikai támogatottság is, mivel szerepe lehet a klímasemlegesség eléréseben, ugyanakkor egyelőre elég költséges alternatíva. A befektetőket azonban ez egyáltalán nem zavarja, ugyanis zsákolják a hidrogénes cégek részvényeit.

Vitézy Dávid: a Blaha Lujza téren lenne a helye a villamosok végállomásának

2021. január 23. 16:32 | Portfolio

Vitézy Dávid: a Blaha Lujza téren lenne a helye a villamosok végállomásának

Társadalmi vitát és a tender visszavonását javasolja Vitézy Dávid a Blaha Lujza tér új terveinek megjelenése után. Közösségi oldalán úgy fogalmazott, hogy egy ekkora tömegközlekedési csomópontban nem lehet elég csak a térkövezés, hanem a tömegközlekedés színvonalát is javítani kellene a projektben.

Vörös besorolást kapott Magyarország a keleti szomszédtól

2021. január 23. 13:21 | MTI

Vörös besorolást kapott Magyarország a keleti szomszédtól

Ukrajnában továbbra sem lassul a koronavírus-fertőzés terjedése, szombatra is csaknem ötezer új beteget jegyeztek fel, csupán 420-szal kevesebbet a megelőző napinál. Magyarországot közben ismét a vörös zónába sorolta Ukrajna.

Szlovéniában is megjelent a mutáns koronavírus

2021. január 19. 15:35 | MTI

Szlovéniában is megjelent a mutáns koronavírus

A Nagy-Britanniában decemberben azonosított új koronavírustörzs, vagy annak egy újabb mutációja jelenhetett meg Szlovéniában, a hivatalos bejelentések szerint ugyanis egy korábban Angliából hazatérő szlovén állampolgárnál kedden ilyen fertőzést azonosítottak.

Holdblog

Pénzgyáros AI

Az AI az új vasút - írtuk nemrég egy posztunkban. Beruházási oldalról tényleg lehet így tekinteni, de vagyongyarapítási oldalról inkább a kriptóra hasonlít: egyetlen szektor ilyen... Th

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd