Kovács-Dobák Géza

Kovács-Dobák Géza

Makrogazdasági elemző

Kovács-Dobák Géza 2017-ben szerezte alapszakos diplomáját a Budapesti Corvinus Egyetemen nemzetközi gazdálkodás szakon. 2019-ben nemzetközi közgazdasági szakon végzett a Groningeni Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem dupladiploma képzésén. Szakterülete a pénzügyi közgazdaságtan, azon belül is a nemzetközi monetáris politika. 2019 augusztusában csatlakozott a Portfoliohoz, mint makrogazdasági elemző. Előtte a Mandiner – Makronómnál volt külgazdasági tudósító egy évig. Egyetemi évei alatt a Corvinus egyetemi lapjánál, a Közgazdásznál írt négy évig a gazdaság és külpolitika rovatba. A közgazdasági újságírás mellett dolgozott a General Electricnél 2015-16 között. 2017-ben az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság foglalkoztatta, majd azt követően 2017-18 között az Magyar ENSZ Ifjúsági Tagozatának megfeleltethető Nemzetközi Diplomáciai Társaság (IDSA) elnöke volt.

https://www.facebook.com/gezakovacsdobak/

Kapcsolatfelvétel
Cikkeinek a száma: 40

Szoros versenyben vezet Tarlós Karácsony előtt

A Publicus Intézet kedden közölte az új közvélemény-kutatását a főpolgármester-jelöltek támogatottságáról, amiben csupán 3 százalékpont különbség van a  jelenlegi főpolgármester Tarlós István és az ellenzéki kihívó Karácsony Gergely között. A felmérése eredménye hasonló, mint a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása, ami szintén kis különbséggel Tarlóst mérte erősebbnek a két vezető jelölt közül. A két másik jelölt közül Puzsér Róbert támogatottsága nagyon alacsony, Berki Krisztiáné alig kimutatható.

Küszöbön az újabb háború: Trump célba veheti Európát

Az Amerikai Egyesült Államok zöld utat kapott, hogy több milliárd eurónyi büntető vámokat vethessen ki az Európai Unióra – írja a Politico. Az ok, amiért engedélyt kapott, az Airbus repülőgépgyártó éveken át tartó illegális szubvenciója. Az eredmény egy évtizedek óta tartó vitarendezési mechanizmus ítélete, ami most szivárgott ki. Az Airbus az A350 és az A380 gépüknél illegálisan használt fel egy "indítási segélynek" titulált EU-s szubvenciót. Az USA valószínűleg 5-10 milliárd dollár közötti büntető vámot fog kivetni, ahogy azt előzetesen jelezte.

Magyarország készül a rendezetlen brit kilépésre

Magyarország érdeke, hogy az Egyesült Királyság rendezett és szabályozott keretek között lépjen ki az Európai Unióból, ugyanakkor a megállapodás nélküli forgatókönyvre is fel kell készülni – hangsúlyozta Varga Mihály az euróövezeti országok pénzügyminisztereinek (Eurogroup) kibővített tanácskozásán Helsinkiben a Pénzügyminisztérium közleménye szerint. A tárcavezető kiemelte: a brexit következtében szükségessé váló hazai jogszabály-módosításokat és szakpolitikai intézkedéseket a kormány már előkészítette.

A forintot sorra veri a régió (is)

A forintot sorra veri a régió (is)

Történelmi csúcson járnak a közép-európai régió devizái a forinttal szemben.  Az euróval szembeni történelmi mélypontja után a lengyel zloty, a horvát kuna és a cseh korona is sosem látott magasságokba erősödött a forinthoz képest. Ez főként a forint gyenge teljesítményének és az MNB ezzel kapcsolatos toleranciájának köszönhető, emellett a régiós piacokról érkező bíztató hírek is biztosították a kuna, a korona és a zloty relatív felülteljesítését.

Tovább nő az amerikai foglalkoztatottság

Tovább nő az amerikai foglalkoztatottság

Kijöttek az amerikai augusztusi mezogazdaságon kívüli foglalkoztatottak adatai. A nyár utolsó hónapjában is nott a foglalkoztatás, de lassult az üteme. Az adatokkal nem jutott elorébb az amerikai jegybank a kamatdöntés szempontjából. Nincs új a nap alatt.

Az EU-s gazdaság továbbra is stagnál, Magyarország hasít

Kijött az Eurostat felülvizsgált negyedéves GDP növekedési adata. Magyarország még mindig éllovas, habár a máltai és ír adat várat magára. Az Eurostat az eurózóna és az EU 28 tagállamának az elõzõ év hasonló idõszakához képest mért adatait csupán minimálisan változtatta meg.

Körmére nézne az euróbevezetésre áhítozó országoknak az EKB új elnöke

Az Európai Parlament gazdasági bizottsága szerdán hallgatta meg Cristine Lagarde-ot, az Európai Központi Bank elnökjelöltjét. Az IMF volt elnöke, volt francia pénzügyminiszter EP-s jóváhagyása borítékolható, és a ma este 6-kor lévő szavazás már inkább csak formalitás kérdése. Érdemes ezért inkább arra ránézni, hogy milyen tervei lehetnek Lagarde-nak az EKB elnöki posztján.

A 20 leggazdagabb ázsiai család - A legtöbb magyar valószínűleg soha nem hallott róluk

A Reliance, a Samsung és a Suntory cégek mögötti dinasztiák a régió leggazdagabbjai között vannak. A hongkongi családok a lista 30%-át teszik ki - írja a Bloomberg. Mukesh Ambani apja, aki 100 dollárral kezdte építeni az üzleti birodalmát, mindig azt mondta neki, hogy ő már nem fogja tudni, hogy milyen is valójában szegénynek lenni. Az Ambani család napjainkban a világ legdrágább privát rezidenciáját üzemelteti Mumbaiban. Jelenleg a család vagyon 50 milliárd dollárra tehető.

Csődbe ment Argentína

A Standard & Poor's szerda este leértékelte a rövid, illetve a hosszú lejáratú argentin állampapírokat, a rövid lejáratút az SD, a hosszútávút a CCC- kategóriába. A hitelminősítő cég elsősorban arra reagált, hogy az argentin kormány bejelentette: egyoldalúan meghosszabbítja a helyi devizában mért kötvénylejáratok futamidejét.

Hamisítás az aranypiacon

Csendes botrány járja át az aranypiacokat - jelenti a Reuters. Csalók hamis rúdarannyal hígítják a tiszta arany piacot. Most viszont nem arról van szó, hogy a fém eredetisége kérdéses. A mostani botrány lényege, hogy a rúdaranyat hamisan, jó hírű finomítók jelével címkézik fel, ezzel bizonyítva az arany származásának hitelességét. Ezek a rudak viszont valójában drogbárók és hadurak. esetleg diktatúrák pénzmosását, illetve pénzszerzését szolgálja.

Öt lépés, ahogy csökkentheted a céged ökológiai lábnyomát

Az ökológiai lábnyom csökkentésének trendje megállíthatatlan és áthatja az egész társadalmat és gazdaságot.

Amennyiben szeretnénk megfelelni nem csak a környezetnek, de az egyre növekvő szabályzói, dolgozói és fogyasztói igényeknek, miszerint csökkentsük a károsanyag-kibocsátásunkat, akkor a cégeknek is együtt kell működnie ezzel a nemes céllal. Nehéz kitalálni, hogy vajon hol is kezdje az ember, így a Bloomberg összeszedett 5 tippet arra, hogy hogyan csökkentse a cége környezeti és ökológiai lábnyomát csökkenteni.

Itt a friss jóslat: évekig eltarhat a kereskedelmi háború

Itt a friss jóslat: évekig eltarhat a kereskedelmi háború

Nem valószínű áttörés az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokban a 2020-as amerikai elnökválasztások lefolyása előtt - írják a Fitch Solutions elemzői. Az elemzőcég ezt a véleményét Kína megítélésének romlására alapozza, és arra, hogy politikailag Trumpnak jobban megéri keménynek mutatkozni a kampány során, mint egy gyenge megállapodást elérni.

Donald Trump, a kiválasztott megnyeri a kereskedelmi háborút - ha tudja

A kínai kereskedelmi miniszter szerdán sajtótájékoztatón közölte, hogy ha nem oldják meg a kereskedelmi háborújukat Amerikával, akkor az akár világméretű recessziót okozhat. Hozzátette viszont, hogy a konfliktusok az USA-val kereskedelmi téren normálisnak mondhatók, hiszen hatalmas a bilaterális kereskedelmi volumene van a két országnak. Eközben Donald Trump amerikai elnök tegnap újra elismerte, hogy rövid távon fájhat az amerikai gazdaságnak a vámháború, de szükséges, és amúgy is nyernek, hiszen ő a kiválasztott. Mindeközben az IMF kiadott egy riportot, miszerint az USA vám- és árfolyampolitikája nem fog működni, de mindkét félnek kell tennie a konfliktus megoldásáért.

Trump újra nekiment a Fed-elnöknek

Szerda reggel az Amerikai Egyesült Államok elnöke egy újabb Twitter-hadjárattal kezdte a napot. Újonnan szokásává vált, hogy Jerome Powellt, a Fed elnökét, hibáztassa az amerikai gazdaság esetleges lassulása miatt. Trump úgy látja, hogy a gazdaság teljesen egészséges és jól működik. Az "egyetlen probléma" a Federal Reserve, ami vissza akarja fogni az amerikai gazdasági növekedését.

Johnson európai Brexit turnéba kezdett

Johnsonnak már nem csak a Brexit tárgyalások sikeressége miatt kell aggódnia, hanem azért is, hogy egyáltalán megéri-e az októberi határidőt mint miniszterelnök, vagy sem. Ugyanis az utóbbi időben felreppent a hír, hogy bizalmatlansági indítványon keresztül megbuktatnák a frissen hivatalba lépett miniszterelnököt, és egységkormány jönne létre. Egy új közvélemény kutatás szerint viszont a lakosság nem örülne az egységkormány gondolatának.

Nagyot szakítottak a font shortolásával

Lezárta a hároméves fogadást a font ellen a BlueBay Alapkezelő, ami során a font volatilitása és nagy esése miatt az alapkezelő pozitívan zárta az ügyletet - írja a Bloomberg. Az ügylet lezárását indokolja a Brexit határidő közeledte és a lehetséges brit előrehozott választások.

A Magyar Posta történetének harmadik legnagyobb értékű beruházására készül

A Magyar Posta több tíz milliárd forintos beruházásra készül a csomagfeldolgozás területén - írja a Világgazdaság. Menyhárt Zoltán, a projekt igazgatója, azt nyilatkozta, hogy 2022 nyarára várható a beruházás befejezése, ami a legmodernebb logisztikai infrastruktúra lehet majd a benchmark posta szolgáltatókhoz képest. Ez a posta 150 éves történetének harmadik legnagyobb értékű beruházásával kecsegtet.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.