Példátlan ingyenhitel Magyarországon - Mit kell tudni róla?
Példátlanul kedvező lehetőség indult el
A Portfolio részletesen megvizsgálta a minap országszerte elindult GINOP-8.3.1-16 kódszámú, 44 milliárd forintos keretösszegű, a "Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése" című Uniós Hitelprogramot és ezzel együtt összehasonlította azt a Magyar Nemzeti Bank által idén elérhető Növekedési Hitelprogram (NHP) harmadik szakaszának lehetőségével (a június 4-től hatályos terméktájékoztató alapján).Cikkünk megjelenése után az MNB jelzései alapján pontosítottuk az alábbi táblázatban az NHP részletszabályait és a szövegben is jelezzük: a jegybank felől a harmadik szakaszban nincs elvárás a minimális vállalati múltat illetően, azaz azt is ugyanúgy felvehetik induló cégek, mint a GINOP hitelét.
Vizsgálatunk nyomán az egyik legfontosabb eredmény az, hogy az 1-600 millió forintot kérő hitelfelvevő vállalkozással kapcsolatban semmilyen időkorlátozást nem emel a GINOP pályázat. Valóban kérheti akár induló vállalkozás is az ingyenhitelt, igaz legfeljebb 150 millió forintos keretösszeggel és végig figyelnie kell arra, hogy megfeleljen az uniós kkv-minősítésnek - ezt már az MFB Bank erősítette meg a Portfolio megkeresésére. Egyébként a kamatmentes uniós hitel iránti kérelem már beadható országszerte a 26 MFB Pont egyikén.
Mielőtt azonban bárki a kérelem kitöltésével kezdené a folyamatot, mindenképpen személyesen tájékozódjon a Hitelprogram részleteiről, a szükséges dokumentumokról az MFB Pontokban
- emelték ki.Hol érhetők el az MFB Pontok? Az MFB Bank által télen kiírt közbeszerzés eredményeként a Takarékbank Zrt., a B3 TAKARÉK Szövetkezet, a Budapest Bank Zrt. és az FHB Zrt. alkotta konzorcium kapott arra lehetőséget, hogy saját fiókhálózatukban, az MFB Pontok arculatával közvetítsék a 2014-2020-as ciklusban az uniós hitel- és vissza nem térítendő forrással kombinált hiteltermékeket. Ennek keretében országszerte összesen 442 MFB Pont létesül az év végéig, de döntés született arról is, hogy egy második közbeszerzést is kiír az MFB Bank, amelynek nyomán további MFB Pontok lesznek elérhetők országszerte.
A két termék között lényeges különbség az is: míg az NHP keretében legfeljebb 2,5%-os kamattal tudják igénybe venni beruházási hitelt a cégek, addig az uniós hitel valóban 0%-os kamat mellett érhető el a kamattámogatás miatt, és akár 15 éves futamidőre is felvehető legfeljebb 24 hónapos türelmi idő mellett. Az uniós ingyenhitelnél számos fedezet bevonható, illetve alapesetben 10%-os önrész is elegendő a beruházás kivitelezéséhez.A vizsgált kondíciók, elsősorban a kamat mértéke, alapján összességében elmondható, hogy a GINOP friss konstrukciójához hasonlóan kedvező hitellehetőségre még nem volt példa Magyarországon, de a szakaszos utófinanszírozású konstrukció miatt inkább beruházási hitelre kell gondolni, nem pedig olyan uniós pályázatra, amelyen előre odaadják a teljes hitelkeretet, vagy annak 50%-át előlegként.
Az is lényeges, hogy az ingyenhitel szakaszos folyósítása csak a kölcsönszerződésben meghatározott tartalommal és a vállalkozói/kivitelezői/adásvételi szerződés szerinti ütemezésben történhet meg. További lényeges szempontokat az alábbi táblázatban foglaltunk össze.
Megszólalt a Revolut a magyarországi kriptós tiltásról
Folyamatban van az európai kriptós engedély megszerzése.
Támadásba lendülne az ukrán hadsereg, hatalmas katlan kezd kialakulni a Donbaszban – Ukrajnai háborús híreink szerdán
Cikkünk folyamatosan frissül.
Európa vezető hatalma bekeményít: már csak egyetlen út maradt Putyinnal szemben
Kifogytak az eszközök.
Bombameglepetés: bíróságon nyert a Katargate korrupciós ügy főszereplője
Újabb fejlemény a milliárdos korrupciós ügyben.
A humán tőke reneszánsza: hogyan írja át az AI a HR prioritásait?
A munkahelyi helyzet fokozódik, a munkavállalók biztonság iránti vágya nő.
Évi 4 százalék kockázatmentes hozam megy a kukába a Trump-kockázat miatt
A dollár trendszerű erősödésének vége, év eleje óta a világ egyik leggyengébben teljesítő fizetőeszköze a zöldhasú. Névrokonán, a hongkongi dolláron át mutatjuk be, hogyan dobnak...
Th
Miért bukik el a legtöbb felújítási pályázat? - 3 gyakori ok
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Miért bukik el a legtöbb felújítási pályázat? - 3 gyakori ok Az utóbbi évek egyik legszélesebb körben elérhető felújítási pályázata mégis eg
GINOP Plusz-1.2.4-25: Felfüggesztés és keretemelés
A GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás, amely a leghátrányosabb helyzetű régiókban és a Szabad Vállalkozási Zónákban működő mikro- és kisvállalkozások támogatását célozza, 2025.
GINOP pályázat: Felfüggesztés és keretemelés
A GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás, amely a leghátrányosabb helyzetű régiókban és a Szabad Vállalkozási Zónákban működő mikro- és kisvállalkozások támogatását célozza, 2025.
Jogszerű lesz-e, ha tényleg teljesen automatizáltan bírságolják meg a Pride résztvevőit?
A június 28-án lezajlott rendezvény kapcsán már számos jogi kérdés felmerült, így - többek között - az arcfelismerő technológia alkalmazásával összefüggésben (lásd erről a korábbi po
A hosszú spanyol éjszaka tanulságai - eljött az aksik ideje
Néha 5-6 éves megtérülési időről is lehet hallani az akkumulátoros energiatárolók piacán, a következő 5 évben megnégyszereződhet a tárolók összkapacitása. Viszont olyan elánnal növeks
Értékpapír és állampapír öröklése
A pénzügyi tudatosság nem áll meg a befektetéseknél - az öröklés kérdésköre legalább ennyire fontos. Különösen igaz ez a bank- és értékpapírszámlákon elhelyezett pénzeszközök, ért
Németország hűti legjobban a világot
Évi 201 ezer tonna fagyi külföldre - ezzel Németország messze a világ legnagyobb exportőre volt 2023-ban, a fagyi őshazájának tartott Olaszország a kanyarban sincs. Persze...
The post Németorsz

Több ezer cég váltott digitális bankolásra a BinX-szel (x)

- Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
- Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
- Bármelyik pillanatban elsöprő támadást indíthat a nagyhatalom – Nyakunkon az újabb pusztító háború?
- Mit hozhat a lakáspiacon az első vásárlók 3%-os lakáshitele?
- Azt mondtuk, hogy ez lehet a következő aranyláz – Be is jött
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
Egyre magasabbak az árak Magyarországon - Mégis, mi történik?
Friss adatok érkeztek.
Nagy árat fizetünk a kiköltekezésért: már látszik a csúnya elcsúszás
Sötét felhők a költségvetés felett.
El kell fogadni: ez már nem az a klíma, amire a világunk épült
Az éghajlatváltozás lehet az, ami átbillenti a növekedést a recesszióba.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.