
A 2021–2027-es uniós költségvetési ciklusban Magyarország számára összesen 32,1 milliárd eurónyi támogatás áll rendelkezésre a kohéziós és helyreállítási alapokból. Ebből azonban az elmúlt években jelentős összegeket befagyasztott az Európai Bizottság, részben a jogállamisági eljárás, részben a horizontális feljogosító feltételek nem teljesítése miatt. A teljes keret több mint kétharmadát – 21,7 milliárd eurónyi felzárkóztatási és 10,4 milliárd eurónyi helyreállítási forrást – kezdetben teljes egészében blokkolták.
A befagyasztott összegek egy részéhez ugyan Magyarország már hozzáférést kapott – 2023 végén 10,2 milliárd eurónyi kohéziós forrást sikerült feloldani az igazságügyi reform révén, majd 2024 tavaszán további 2 milliárd eurót a pedagógiai bérfejlesztések teljesítésével –, de így is több mint 19 milliárd euró (több ezermilliárd forint) sorsa bizonytalan maradt.
Ráadásul az összeg már mostanra is nagyjából 1,5 milliárd euróval (605 milliárd forinttal) véglegesen csökkent. Egyrészről tavaly év végén az n+2 szabály értelmében 1,1 milliárd eurót (mintegy 440 millárd forintot) már elvont Brüsszel, mert a jogállamisági eljárás által befagyasztott forrásokat nem sikerült a megfelelő reformokkal kiváltani. A szabály azért érvényesül, mert az új költségvetési szabályok szerint a befagyasztott tételeket ki kell szabadítani, vagy a zárolást követő második év végén teljesen elvonják.

Másrészről a magyar menekültügyi rendszer ügyében az Európai Unió Bírósága által hozott 200 millió eurós egyszeri és napi 1 millió eurós halmozódó, kamatokkal terhelt bírságok miatt az Európai Bizottság már több mint 450 millió eurót zárolt. Ezt a grafikonon külön azért nem jelöltük, mert bármilyen Magyarországnak járó forráson behajthatja az Európai Bizottság, így a kohéziós és az agrártámogatási keret is csökkenhetett miatta.
Miközben a magyar kormány és az Európai BIzottság között a jogviták, szakmai egyeztetések nagyjából másfél éve teljesen befagytak, egy újabb kockázati tényező került előtérbe: az EU úgynevezett „n+3” szabálya.
Ez előírja, hogy az adott évben Magyarország számára jóváhagyott uniós kötelezettségvállalásokat – tehát a lekötött forrásokat – legkésőbb három éven belül pénzügyileg is el kell számolni. Ha ez nem történik meg, a le nem hívott forrásrészek automatikusan elvesznek, vagyis visszakerülnek az uniós költségvetésbe.
Ez a szabály tehát azt jelenti, hogy például a 2022-ben lekötött összegeket legkésőbb 2025. december 31-ig el kell költeni és el kell számolni. A probléma abból fakad, hogy az elmúlt évek politikai vitái, intézményi késlekedései és reformfeltételei miatt az összegyűlt források jelentős része még mindig nincs olyan állapotban, hogy időben projektet tudnának mögé rendelni vagy tényleges kifizetéseket tudnának végrehajtani.
Ráadásul az operatív programok végrehajtása is lassan indult, és a késlekedések miatt felhalmozódott összegek felhasználása most koncentrált nyomást gyakorol a magyar közigazgatásra.
Ez a helyzet különösen veszélyes, mert a fel nem használt összegek nem csupán későbbre tolódnak, hanem végleg elúszhatnak. Több százmilliárd forintnyi (valamivel több mint 1 milliárd eurónyi) uniós támogatás sorsa függ attól, hogy a következő hónapokban sikerül-e a magyar államigazgatásnak felgyorsítani a forráslehívást, lezárni a felfüggesztett programokat, és határidőn belül elszámolni a rendelkezésre álló pénzekkel. A tét tehát nem csupán a forrásokhoz való hozzáférés, hanem azok végleges elvesztésének kockázata is.
Ráadásul az évek alatt ez is halmozódhat, mint az n+2 szabály esetében, így több ezermilliárd forintos kockázatot jelentve a következő időszakban.
Pályázati dömping kell
Amint arról a Portfolio múlt heti webináriumán is beszéltünk Papadimitropulosz Alexszel, a Caprica Consulting ügyvezető igazgatójával, a leginkább a vállalkozások fejlesztésére fordítható GINOP Plusz operatív programoknál látszódnak elmaradások a hivatalos statisztikák szerint.

A GINOP Plusz 2 prioritási tengely a leginkább veszélyeztetett, ahol jelenleg körülbelül 770 milliárd forintnyi teljes forráskeret áll rendelkezésre, ebből azonban még csak mintegy 236 milliárd forint értékben írtak ki pályázatokat. Ennek alapján a mostani kiírási ütem „egyenesen vezethetne” a forrásvesztéshez, de várhatóan a következő hónapokban megindul a pályázatok gyors ütemű kiírása, a meglévők értékelése ahogy azt a pályázati szakértő is várja.
A következő hónapokban több tíz- vagy akár százmilliárdos nagyságrendű pályázati kiírásokra lehet számítani, mert ha ezek nem történnek meg legkésőbb 2025 őszéig, akkor a még bent álló, ki nem írt források egy része végleg elvész.
Az irányító hatóságok már most is láthatóan kényszerpályán mozognak: a támogatások gyors kiírására és leegyszerűsített pályázati feltételekre van szükség ahhoz, hogy időben és érdemben meginduljon a források lekötése. Papadimitropulosz Alex előadásában külön megjegyezte, hogy a közigazgatási bírálati folyamatok átfutási ideje jellemzően 4–6 hónap, ezért október–novemberig minden érdemi kiírást le kell zárni ahhoz, hogy a támogatási döntések legkésőbb 2026 elején megszülethessenek.
Normál esetben a tagállamok kérvényezhetik az Európai Bizottságnál, hogy tárgyaljanak a kötelezettségvállalási időszakok átütemezéséről, azonban egyelőre nem történtek lépések. A feszült viszony az uniós végrehajtó testület és a magyar kormány között is inkább arra utal, hogy pályázati dömping jöhet. Emellett szól a 2026-os választások közelsége is: a történelmi példák szerint is a voksolások előtt sorra jelennek meg a kiírások. Ennek nem feltétlen a kampányidőszak a magyarázata, hanem az új kormány felállása miatt általában félévig lassan halad a pályázatok feldolgozása és tendereztetése is.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Bűnözők kezébe került több tízezer útlevél és személyi igazolvány másolata
Például bankszámlák nyitására vagy hitelfelvételekre használhatják ezeket.
Olajtól az áramig: a nagy árupiaci játékosok új aranybányája Európában
Egyre többen szállnak be.
A nap kérdése: meglesz-e az új kétéves csúcsa a forintnak?
A dollárral szemben mutatkozhat erre esély.
Jöhet az új gyorsforgalmi út Magyarországon, döntött a minisztérium
Megkezdődik a tervezési folyamat.
Fellebbent a fátyol a csúcstalálkozó helyszínéről: itt tárgyal egymással Trump és Putyin
Magyarország is szóba került.
Ukrán hírszerzés: Putyin még folytatná a háborút, de már nem sokáig
Pontos dátumot mondtak be.
Hozamot, de másképp? Certifikátok a portfólióban
2025 augusztusában a nemzetközi pénzpiacokat továbbra is fokozott volatilitás, a geopolitikai feszültségek és az inflációs várakozások körüli bizonytalanság jellemzi. Az európai és amerik
Keddi agymenés
A Magyar Nemzet nevű kiadvány a nemzeti identitásra és a magyar gazdaságra nézve is veszélyt jelent. Avagy kis párbeszéd a ChatGPT és köztem.
Van ingyen ebéd? - Pénzügyi optimalizáció a 3%-os Otthon Start Program tükrében
A 3%-os kamatozású Otthon Start Program ismét teret enged a kreatív pénzügyi tervezésnek.  A gondolat lényege, hogy a lehető legtöbb olcsó hitelből vásárlunk ingatlant, miközben... The

Helyszíni ellenőrzés? Nehogy rajtakapjanak felkészületlenül!
Avagy: Hogyan biztosíthatod, hogy az ellenőrzés ne rémálom, hanem sikertörténet legyen?

Egyszerűsített foglalkoztatás 2025: változások és legfontosabb tudnivalók
Az egyszerűsített foglalkoztatás (EFO) továbbra is népszerű forma a szezonális és alkalmi munkavégzések során, különösen a mezőgazdaságban, a turizmusban vagy például a filmipari statiszt

Mi is az az ökorasszizmus?
Tanulmányok szerint a marginalizált közösségek aránytalanul viselik a szennyezés egészségügyi terheit.
Mennyibe kerül nekünk az Otthon Start 3%-os hitel?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Mennyibe kerül nekünk az Otthon Start 3%-os hitel? A 3%-os kamatozású Otthon Start Program sokak számára vonzó lehetőség az otthonteremtésre, de felm
Top 10 osztalék részvény - 2025. augusztus
Augusztus negyedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző


Nagyra nőtt a fontos eszköz - Újabb robbanás vagy összeomlás jön?
A bitcoinon túl is lehet élet?
Így befolyásolják a profik az élelmiszerárakat: kiderült, mi zajlik a háttérben
Az árupiac a nagy játékosok terepe.
344 milliárd dolláron ülnek – Mire készülnek Buffették?
Nem vették meg az április esést, nagy dobásra készülhetnek a Berkshire-nél.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.