Bank

Megvan a magyar bank titkos vevője?

A Magyar Nemzet úgy értesült, újabb jelentős befektetéssel bővítené palettáját a többek között padlógyártással, ingatlanszolgáltatásokkal és gépjármű-kereskedelemmel foglalkozó Wallis csoport. A kiszemelt a napilap információi szerint a WestLB hazai leánybankja, melynek eladását pár hete jelentette be a német pénzintézet. A Magyar Nemzetnek azonban cáfolta a Wallis, hogy bankot készülne vásárolni.

Magyar bankok: az MNB javaslata a devizahitelezés végét jelenti

Nem született tegnap megállapodás a bankok, lízingcégek és az MNB között annak a magatartási kódexnek a részleteiről, amelynek elkészítéséről múlt pénteken egyezett meg Bajnai Gordon miniszterelnök az érintettekkel. A bankok túlzónak érzik az MNB javaslatát, amely szerintük leállítaná a hazai lakossági és devizahitelezést.

Gerendaiék 5% felett járnak az econetben

Tovább mozgolódtak a bennfentesek az econet.hu-ban, így a Gerendai Károly, Takács Gábor Miklós és a Szigerta Invest Kft együttes befolyása 5% fölé emelkedett a társaságban.

Nem szed kamatot a bank - Szeretik is az emberek

Bebizonyította a válság, hogy gyenge lábakon áll a kapitalizmus, s a nyugati típusú bankrendszer sebezhető, így a helyét egyre nagyobb mértékben az iszlám bankolás veheti át - hangoztatja egyre több szakértő az iszlám világban. Az egyik legnagyobb iszlám bank a Kuwait Finance House (KFH), melynek legújabb sikereiről már-már ódákat zengenek.

OTP: megint a legjobb

Idén is az OTP Bankot választotta a legjobb magyar banknak a londoni Euromoney gazdasági magazin, amely minden évben globális pénzintézeti rangsort állít össze - írja az MTI.

Itt van az áfa elásva! - Új korszakot nyitott az Erste

Erste Lakáslízing Zrt. néven új cég kezdte meg működését július 15-én, az idén 200-300 ügyfélre és 2-3 milliárd forint kihelyezésre számítanak - jelentette be Várkonyi Csaba vezérigazgató kedden sajtótájékoztatón Budapesten az MTI tudósítása szerint.

Kiszolgáltatottak a feltörekvő piacok is, csak másképp

Egyes feltörekvő piacok erősen függnek a helyi nyugdíjalapoktól, amik a forráshiányos környezetben a legfőbb vásárlói az államkötvényeknek, a jövőben pedig több jel is arra enged következtetni, hogy a kockázatosabb eszközök részaránya fog emelkedni a portfoliókon belül. Legfőbb ok a váltás mellett a drasztikusan zuhanó jegybanki alapkamatok lehetnek, hiszen mindenhol próbálják a halottaiból feltámasztani a gazdaságokat. A befektetési korlátozások viszont akadályt jelenthetnek, miközben politikai oldalról is nagy lehet a nyomás a helyi kötvényvásárlása mellett.

Ez ám a jó hír: az RBS szerint az OTP a nyerő

Első a nagyok között: miközben az Erste csoport részvényeit tartásra, a Raiffeisen International papírjait pedig eladásra ajánlják a Royal Bank of Scotland elemzői, az OTP-t 4,000 forintos célárfolyam mellett vételre lőtték be legújabb jelentésükben. Szerintük az OTP profitabilitása és sokktűrő képessége indokolja, hogy jó véleményünk legyen a bankról.

Hatalmas bukók lappanganak a kockázati tőke társaságoknál

Brutális leírásokat hajtott végre 2008 végén a Blackstone nevű kockázati és magántőke társaság a befektetésein: a tőkepiaci buborék csúcsán vásárolt Hilton paketten 50%-ot buktak, de akad olyan megvásárolt hitelportfólió, aminek az értékét nullára voltak kénytelenek leírni.

Mi folyik itt? - Terebélyesedik a bankbotrány

Ügyészségi vizsgálat indul azzal kapcsolatban, sértettek-e személyiségi jogokat és magántitkot a Deutsche Banknál annak a kémbotránynak a tárgyában, amely néhány héttel ezelőtt pattant ki a német pénzintézetnél.

Hangok az árnyékból: a bankok jövője múlik rajtuk

Messze még a vége: a brit bankfelügyeleti rendszer jövője korántsem úgy fest, ahogy azt a kormányzó Munkáspárt elképzeli a választások felé közeledve. A konzervatívok megszüntetnék ugyanis a Pénzügyi Szolgáltatások Hatóságát (FSA), feladatainak egy részét a Bank of Englandhez delegálva, másik részét pedig egy új fogyasztóvédelmi hatóságra bízva.

Damoklész kardja lesz a csőd a bank feje fölött

Nem fogja megoldani a CIT Group problémáit a kötvényesek által beígért 3 milliárd dollár, a bank jövő évben lejáró adóssága ugyanis több mint háromszorosa ennek - állítják szakértők, akik rámutatnak: ideiglenes megoldás született.

econet: Balázs Csaba bevásárolt határidőn

Balázs Csaba határidős részvény ügyletekkel 22.2%-ra növelte tulajdonrészét az econet.hu-ban, szavazati joga az alapszabály értelmében 20%.

Tömegesen hagyják ott kenyéradójukat az alulfizetett bankárok

A súlyos veszteségek után állami kézbe került Royal Bank of Scotland nagy árat fizetett a szigorú bérpolitikájáért, az alkalmazottak ugyanis sorra hagyják ott a céget. A fejvadászcégek szerint a versenytársak nem fukarkodnak, akár egy éves fizetést is hajlandóak feláldozni egy kereskedő átcsábításáért. A hírek szerint eddig legalább 700 kereskedő hagyta ott a céget, a múlt héten ismertetett tervek szerint valószínűleg a folyamat a jövőben folytatódni fog.

Váratlan pofon a magyar bankszektornak: S&P

Felülvizsgálta, majd 6-osról 7-esre rontotta a magyar bankszektor ún. országkockázati megítélését a Standard & Poor’s - közölte ma a hitelminősítő. A BICRA (Banking Industry Country Risk Assessment) mutató nem mér mást, mint az országok pénzügyi rendszerének egészét érintő általános, nemzetgazdasági szintű kockázati tényezőket egy 1-től 10-ig terjedő skálán. A mostani leminősítés következménye lehet egyes bankok hitelminősítésének további romlása - állapítja meg a közlemény.

Megszólalt a Moody's: lesújtó a vélemény

Nem tetszik a Moody’s-nak a német "rossz bank" törvény, az ugyanis kis lépésként és inkább hátráltató tényezőként értékelhető a hitelminősítő szerint. Ennél lényegesen többre van szükség a német bankok szolvenciagondjainak megoldásához - véli a társaság hétfői közleménye. A törvénynek mindenesetre nem lesz nagy hatása a bankok hitelminősítésére - írja a Dow Jones.

Óriási hiányosságokat talált a Deloitte a bankok kockázatkezelésében

A Deloitte kétévente készített globális felmérésének legfrissebb eredményei szerint bár egyes jó irányba mutató intézkedéseket már végrehajtottak, a bankoknak és pénzintézeteknek mégis bőven akad még teendőjük a kockázatkezelés terén. Különös figyelmet igényel a kockázatkezelési feladatok jobb összehangolása a javadalmazási célokkal, az integrált kockázatkezelési folyamatok és rendszerek kialakítása, valamint a modellek érvényességét vizsgáló elemzések fejlesztése - foglalja össze a felmérés következtetéseit a Deloitte sajtóközleménye.

Viccnek is rossz: bankállamosítás Németországban?

Nem kényszeríti a német kormány a bankokat, hogy tőkét emeljenek - közölte ma a pénzügyminisztérium a Süddeutsche Zeitung egyik cikkére válaszolva, amely még a részleges bankállamosítás tervével is megvádolta a német kormányt.

Egyoldalú szerződésmódosítások: mit mond a PSZÁF elnöke?

A törvénymódosítás illetve a megalkotandó magatartási kódex célja, hogy megakadályozzuk a bankok indokolatlan egyoldalú szerződésmódosításait - mondta Farkas Ádám, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke hétfőn az MTI-nek.

Három nagybank öröme: jön a tőkegejzír

2 milliárd dollárnak megfelelő összeggel feltőkésíti bankjait Izland, és részesedést biztosít a hitelezők számára két nagybankban is a három közül - jelentette be a szigetország pénzügyminisztériuma.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kényszerszövetségesével bukhat Magyarország, Ursula von der Leyen megtalálta a kiskaput
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.