Bank

Mindent elsöpört az ETF-láz - honnan jönnek a káprázatos hozamok?

2006 az ETF-ek éve volt, ezt az elmúlt év piaci adatainak ismeretében most már bizonyosan kijelenthetjük. A piac soha nem látott ütemben bővült, a hagyományos konstrukciók mellett tömegesen jelentek meg innovatív termékek, a tőkepiacok korábban elérhetetlennek hitt szegleteit nyitva meg minden befektető előtt. A hozamverseny első helyezettje több mint 87 %-os eredményt ért el, és 35 % alatt nem lehetett a legjobbak közé kerülni 2006-ban, és 2007-ben sem kell ennél rosszabbra számítanunk

IEB: Mi lesz a rendkívüli közgyűlésen?

Pénteken este napvilágra kerültek az IEB január 16-ánm tartandó rendkívüli közgyűlésének előterjesztései. Nincs nagy durranás. Az Intesa SanPaolo fúzió csak az összevont felügyeletnél kerül említésre.

Növekvő megtakarítások az OTP Banknál

Az OTP Banknál elhelyezett megtakarítások a 2006-os év utolsó két hónapjában is jelentős mértékben bővültek: sikeresnek bizonyultak a betétakciók, a nyugdíj-előtakarékossági számlák (NYESZ) esetében pedig december végére az ügyfélszám átlépte az 5200-at. A legnagyobb hazai hitelintézet az idén is ösztönözni kívánja a megtakarításokat, folytatja betétakcióit, illetve a NYESZ-nél mérsékelte az év végén lezárult akció előtti számlavezetési díjat.

Válságba kerülhetnek-e a hedge fundok?

Érdekes hírekkel szolgál a feltörekvő piacok számára a Credit Suisse/Tremont legfrisseb tanulmánya. Az elemzés a feltörekvő piaci hedge fundok közelmúltbeli teljesítményét veszi górcső alá, összehasonlítva a nagy port kavart 2006 májusi tőkepiaci korrekciót a kilencvenes évek végének ázsiai pénzügyi válságát kísérő folyamatokkal. A trendek kedvezőek, és komoly különbségeket mutatnak a válság körülményeihez képest mind tőkebeáramlás, mind pedig hozamok tekintetében.

Egekben az árfolyamok - meddig repül a REIT rakéta?

Újabb 12 hónap telt el, és az amerikai REIT-ek, azaz a real estate investment trustok sikere továbbra is töretlen volt, annak ellenére, hogy 2006 elején már számos szakértő a szegmens hanyatlását jósolta. Az újabb kiemelkedő év során a REIT-ek értékeltsége az amerikai részvénypiac legmagasabb szintjeire emelkedett, ami figyelmeztető jel lehet 2007-re nézve. Mindennek ellenére vannak, akik még mindig töretlenül bíznak a szegmens erejében.

Mégis lesz munkáltatói adómegállapítás

Először törvénybe iktatta, majd mégis visszavonta a kormány a munkáltatói adómegállapítás megszüntetéséről szóló jogszabályt sőt, még bírságra is számíthatnak a hibázó cégek - írja a Világgazdaság.

A befektetők érdeke sérti az alapkezelőkét?

Ki kell mutatniuk a mögöttes alapok költségeit is a költségterhelésükben az alapok alapjainak a SEC legutóbbi szabályozási módosítása szerint. Az intézkedés célja, hogy átláthatóbbá tegye a válogatott portfoliókra alapuló alapokat, de egyelőre a kisebb alapkezelők panaszáradata az egyedüli eredmény: az intézkedés ellehetetleníti őket, mert nem házon belüli termékekbe fektetnek, így nincs lehetőségük a keresztfinanszírozásra.

Több pénz munkaerőképzésre

A munkaügyi tárca számításai szerint akár 200-500 millió forinttal is többet költhetnek a mikro- és a kisvállalkozások saját dolgozóik képzésére a januártól életbe lépett jogszabályváltozás miatt - írja mai számában a Világgazdaság. A szakképzési hozzájárulás a cégek által kifizetett éves bruttó munkabér másfél százaléka, amelyből 0,5 százalékot, azaz a fizetendő járulék egyharmadát saját munkavállalóik képzésére fordíthatják. Ám mostantól a mikro- és kisvállalkozások számára (a hazai munkaadók 80 százaléka ebbe a körbe tartozik) ez az arány hatvan százalékra emelkedik.

Rekord mennyiségű tőke hagyta el Amerikát

Egészen biztossá vált, hogy a feltörekvő piaci alapok újabb rekordévet zártak, miután 2006 során mintegy 22.4 milliárd dollár áramlott ezekbe az alapokba, derül ki az Emerging Portfolio Fund Research legfrissebb adataiból, ugyanakkor a Kínával kapcsolatos alapok 11.2 milliárd dollárt, azaz a teljes feltörekvő piaci tőkebeáramlás felét vonzották a tavalyi év során.

Részvényalapok 2007-ben: fordul a kocka

Kétszámjegyű hozamokat könyvelhettek el az amerikai részvényalapok befektetői szinte minden kategóriában 2006-ban. Az év közepén ugyan nem tűnt ennyire fényesnek a helyzet, de a második féléves rali megtette a hatását. A szakértők szerint a növekedés tovább folytatódhat, de egészen más módon és területeken, mint 2006-ban, így előtérbe kerülhetnek a tavaly még kicsit gyengélkedő növekedési alapok is.

Kibukott a probléma: rekordot döntött tavaly a felszámolások száma és aránya is

Több, mint 10 százalékkal 9200-ra emelkedett a felszámolás alá kerülő cégek száma 2006-ban Magyarországon - derül ki az Opten Kft. adataiból. Ez nemcsak abszolút értelemben rekord, de a működő vállalkozások arányában is az eddigi legmagasabb, holott a megelőző években lassú mérséklődés mutatkozott.

Rosszul zárult egy jó év

Mérsékelt csökkenés jellemezte a pénteki kereskedési napot az USA részvénypiacain. Egy jó év kismértékű csökkenéssel zárult. 2006 egészében a Dow 16, az S&P500 14, a Nasdaq 10%-ot ment fel. A Dow legnagyobb nyertese a GM lett.

Az akciós kamat a múlté - Beszélgetés Tátrai Bernadettel (Erste Bank)

A többcsatornás ügyfélszerzést és a tanácsadás erősödő szerepét hangsúlyozza Tátrai Bernadett, az Erste Bank lakossági üzletágért felelős igazgatósági tagja. A szakember szerint rövid távú stratégiára vallanak a most ismét divatba jövő akciós kamatok, az Erste Bank inkább a hosszú távú ügyfélkapcsolat és a többtermékes kapcsolat híve. A bank nem tart az újrainduló fióknyitás hullámtól, a jövő év végére 200-205-re bővülő fiókhálózat és a 320 postahely segítségével elég erősnek érzi a fizikai értékesítési csatornáit. Tátrai Bernadett szerint 2007-ben a hiteloldalon továbbra is kétszámjegyű növekedés lesz, míg a forrásoldalt jövőre is a befektetési jegyek fogják duzzasztani.

OTP: felfokozott szerb álmok

Az OTP Bank tegnap esti bejelentése szerint a vezető magyar hitelintézet a 2006. december 27-én zárult nyilvános vételi ajánlat során a szerbiai Kulska banka törzsrészvényei 89.006%-át megszerezte.

Közjegyzői okiratba foglalták a Banca Intesa és a Sanpaolo IMI összeolvadását

A CIB Bank anyavállalata, a Banca Intesa, valamint az IEB anyacége, a Sanpaolo IMI 2006. december 28-án közös sajtóközleményben tudatta, hogy Ettore Morone közjegyző a mai napon Torinóban közjegyzői okiratba foglalta a Banca Intesa és a Sanpaolo IMI utóbbi beolvadása útján megvalósuló fúzióját. Az okiratot holnap, azaz december 29-én reggel nyújtják be a Torinói és a Milánói Cégbírósághoz, ahol a cégbejegyzés még aznap megtörténik. A fúzió jogi értelemben 2007. január elsejétől válik hatályossá.

Mi jöhet még? - újabb érdekességek a piacon

Az ETF szegmens fejlődése szinte megállíthatatlannak tűnik, amit a vagyon kiemelkedő ütemű bővülése mellett az egyre újabb fajta termékek megjelenése is jól mutat. Az új ETF-ek között nagy számban találhatók olyanok, amelyek szakítanak a klasszikus indexkövető alapok hagyományaival, és új, minden eddigitől eltérő módszerek alapján összeállított indexekre épülnek. Az innováció legutóbbi termékei is ilyen érdekes utakon járnak: az egyik a társaságokon belül felhalmozott tudás alapján választja ki a befektetési célpontokat, míg a másik a vállalati sajátrészvény-vásárlások pozitív hatásait igyekszik kiaknázni.

OTP: megtörtént a hatalomátvétel Montenegróban

Az OTP Bank Nyrt. montenegrói leányvállalata, a Crnogorska komercijalna banka AD (CKB) 2006. december 21-én rendkívüli közgyűlést tartott. A tulajdonosváltáshoz kapcsolódóan az eseményen sor került az alapszabály módosítására. A tulajdonosi fórum az eddigi vezérigazgatót, Milka Ljumovicot megerősítette pozíciójában és igazgatósági tagságában, az öttagú új igazgatóság tagjai közé pedig az OTP Bank képviseletében további négy személy delegálásáról határozott. Az OTP Bankot képviselő személyek vonatkozásában a szükséges hatósági engedélyek beszerzését a Bank elindította. Az új igazgatóság mandátuma négy évre szól.

OTP nem a CEC-re - bye-bye Románia

Az OTP Bank Nyrt. nem adott be javított kötelező érvényű ajánlatot a tegnapi határidőre a romániai Casa de Economii si Consemnatiuni C.E.C.-S.A. (CEC) többségi, 69.9%-os részvénycsomagjának megvásárlására.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.