Bombát robbantott az EU a legnagyobb magyar nyugdíjbizniszben
Három oldalon a lényeg
2018. január 1-jétől a Packaged Retail Investment and Insurance-Based Products (PRIIPS) EU-s szabályozás alapján a magyar biztosítóknak is közzé kell tenniük az úgynevezett Kiemelt Információs Dokumentumot (KID), ami röviden, három oldalban összefoglalja többek a unit-linked és vegyes megtakarítási célú biztosítások- fontosabb céljait (eszközalapok esetén a befektetési eszközöket),
- kockázati szintjét (egy 1-től 7-ig tartó skálán),
- költségeit, illetve ezek hozamra gyakorolt hatását,
- illetve példaszámításokat állít az ügyfélnek, arra, hogy egyösszegű biztosítások esetén 3 millió forint befektetése, rendszeres biztosítások esetén pedig évi 300 ezer forint befektetése esetén négy különféle piaci forgatókönyv mellett milyen kivehető összegre számíthat 1, 10 és 20 év (utóbbi az ajánlott időtáv) eltelte esetén.
A tájékoztatók, melyeket szerződéskötés előtt kell átnyújtani az ügyfélnek (de online is megtalálhatók), többnyire a termékek egészére adaptálva és unit-linked biztosítások esetén eszközalapokra lebontva is elérhetők.
A KID-ek jelentősen leegyszerűsítik az életbiztosítások értelmezését laikusoknak is, valamint összehasonlíthatóvá teszik a konkurens biztosítási termékeket egymással. A szektorok közti transzparencia azonban nem javul, hiszen más terméktípusok esetén nem elérhető hasonló dokumentum (a befektetési alapokat kivéve, a KIID azonban nem összehasonlítható a KID-del). A teljes piacnak csak 2020-tól kell összeállítania a tájékoztatókat.
A szabályozás közvetlenül a termékek összetételén nem változtatott.
Nézzük a részleteket!
Összeszedtük a 2016-ban legnagyobb nyolc nyugdíjbiztosítási díjbevételt elérő biztosító nyugdíjcélú, rendszeres díjas unit-linked húzótermékeinek a KID-jeit az internetről és végeztünk egy rövid összehasonlítást az ezekben elérhető paraméterekről.Az alábbi táblázatban a kockázati besorolásokat gyűjtöttük össze, az alkalmazott hétfokú skála alapján. Látható, hogy a unit-linked nyugdíjtermékek többnyire alacsony, illetve közepes kockázati besorolású eszközalapokba fektetnek, a választottak közül csak két terméknél érhető el ötös kockázati besorolású alap (vagyis közepesen magas - ilyek például a kínai és távol-keleti részvényekbe fektető alap, a nyersanyagalapok, a BRIC részvényalapok, az indiai alap, orosz illetve a latin-amerikai alapok), míg hatos, hetes már egyáltalán nem elérhető.
Ezek a besorolások akkor állnak csak, ha 20 évig megtartja az ember a terméket.

Érdemes megjegyezni, hogy ezek a számítások nem mutatják meg, hogy a saját szerződésünk költségei pontosan mekkora összeget jelentenek majd, az átláthatóság javításában és a termék más termékekkel való összehasonlításban viszont segítenek.
Előfordulhat, hogy a költségek meghaladják a befizetett tőkét bizonyos termékeknél: ez akkor lehetséges, ha például rendkívül kedvező piaci körülmények közt kimagasló hozamot ér el egy életbiztosítási termék. Például a MetLife termékénél szélsőségesen jó esetben a KID szerint 147,5 millió forintos lejárati értéket is el lehet érni, ebben az esetben 10,9 millió forint lesz a költség (a realitása ennek persze erősen a nullához közelít, a számításban egy időszakosan kiemelkedően teljesítő, rövid track recorddal rendelkező magyar részvényalapot vettek alapul).

Az RIY-mutató számítási módszertana hasonlít a magyar Teljes Költségmutatóhoz (TKM), a kettő között azonban van néhány fontosabb különbség:
- az RIY a múltbéli hozamok jövőbeliségét feltételezi, míg a TKM egy, az MNB által előre meghatározott fix hozamszinttel számol,
- a TKM lejárati tartamokkal számol, míg az RIY visszavásárlással, az ajánlott (jelen esetben 20 éves) időtartam kivételével. A feltüntetett időtartamok is eltérők: a TKM 10, 15 és 20 éves időtávokkal számol, míg az RIY 1, 10 és 20 éves időtávokkal.
Az MNB, illetve a MABISZ oldalain a TKM-értékek továbbra is megtalálhatók.
Az alábbi táblázatban csak a 20 éves RIY és TKM értékeket szerepeltettük. Érdemes megjegyezni, hogy az RIY 1 éves értéke az általunk vizsgált termékek esetén 51,6 és 120,09% között mozog - utóbbi azt jelenti, hogy nemcsak a tőkét, hanem az idő közben felhalmozott hozamot is elbukhatja a befektető a képlet alapján.

A számítás múltbéli hozamokon alapszik (néhol kifejezetten rövid időtartamot figyelembe véve), tehát semmilyen garancia nincs arra, hogy egy ügyfél valóban ezekre a hozamokra számíthat.
Az alábbi táblázaton a húzótermékek várható, éves átlagos hozamait összegeztük tíz évre, kedvezőtlen (vagyis közepesen rossz) és mérsékelt (vagyis közepesen jó) forgatókönyv esetén. Ezen kívül létezik egy stressz- (vagyis kifejezetten rossz), illetve egy kedvező (vagyis kifejezetten jó) forgatókönyv is, a valóságban utóbbi kettőnek a megvalósulási esélye viszonylag alacsony.
Érdemes végül megjegyezni, hogy nem minden termék esetében egységes az interneten elérhető KID-ek részletessége; bár a jellemző gyakorlat az, hogy mind az eszközalapokra lebontott, mind a termékek egészére kiszámított tájékoztató elérhető, azonban van, ahol csak az egyik vagy másik lelhető csak fel.



- a szolgáltató pontos neve és címe,
- a megcélzott lakossági befektető típusa,
- a biztosítási szolgáltatás és költségei,
- hogy hol tehet panaszt az ügyfél,
- hogy mi történik, ha a biztosító nem tud fizetni,
- illetve hogy milyen esetben szűnik meg a szerződés.
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Találd meg a neked való befektetési alapot!
A hagyományos diplomácia csődjét jelentheti, ha nem sikerül megegyezni Trumppal
Megvan, miért nem sikerülhetett Svájcnak dűlőre jutnia Trumppal.
Földindulás a béreknél a németeknél, már az Európai Központi Bank adott ki figyelmeztetést
Ellentmondásos a helyzet alakult ki az EU legnagyobb gazdaságában.
Máig kísért a második világháború: paradox helyzetbe került a két távol-keleti hatalom kapcsolata
Nem találják a megfelelő megoldást.
Orbán Viktor összehívta a kormány tagjait, hamarosan jöhet a bejelentés a döntésekről
Az ünnep miatt szokatlan időpontban ült össze a kabinet.
Bejelentkezett a NATO egyik legerősebb hatalma: készek katonákat küldeni Ukrajnába
Fegyverrel őriznék a békét.
Ukrajna hatalmas rizikót vállalt be és ennek nagyon súlyos következményei lehetnek
Útra indultak az elitdandárok.
Otthon Start: duplájára nőhet az elsőlakás-vásárlók száma a kormány szerint
A meginduló költségvetési bevételek pedig fedezhetik a program költségeit.
Fogadkoznak az oroszok, bemondták a dátumot, mikor indulhat Paks II. építése
A Roszatom vezérigazgatója elárulta az új céldátumot.
Tartozik-e nekünk az állam, ha van pénzünk?
Egy modern bankjegy tulajdonosa nem követelhet semmi "értékesebbet" az államtól a pénzéért cserébe. Miért sorolják a készpénzt mégis az államadóssághoz a statisztikák? És számít-e ez
Ha az ételpazarlás ország lenne...
Rengeteg erőforrást használunk fel olyan ételek előállítására, szállítására, feldolgozására és csomagolására, amelyekre végül nincs szükségünk. Az el sem fogyasztott ételhulladékok

Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Minierdők a város szívében
A Mijavaki-módszerrel telepített minierdők kis területen is hatékonyan növelik a biodiverzitást és mérséklik a városi hőszigethatást.
Merre mozdulhat az arany ára?
Az arany árfolyamát azonban nem csupán a monetáris politika alakítja. A világpolitikai kockázatok, az ellátási láncok geopolitikai átrendeződése és az inflációs bizonytalanság mind hozzáj
SPB: Alacsony kereslet és növekvő költségek veszélyeztethetik az amerikai vállalatok nyereségességét
Emelkedésnek indult a román CPI az energia ársapkák kivezetésének köszönhetően. A piac összességében pozitívan reagált a költségvetés rendbetételére irányuló kormányzati erőfeszít
Mi a baj dollárral?
Cudar év van eddig a dollár mögött: a világ első számú devizája nagyon gyengült Donald Trump protekcionalista politikája mellett. De mi várhat még a zöldhasúra,... The post Mi a baj dollárr

Ingatlanvásárlás 3%-os hitellel - érdemes alaposan átgondolni
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Ingatlanvásárlás 3%-os hitellel - érdemes alaposan átgondolni Mindenki jól jár a 3%-os hitellel? - Nem biztos. Sokan úgy gondolják, hogy a 3%-os kamat

Nem volt elég a tavalyi helikopterezés, idén hajóra váltottak (x)
A 2025-ös FIDE Iskolák Világbajnoksága és a Smart Moves Summit az Egyesült Államokban ért véget (x)
Magyarország csapata az 55 versenyző közül a 23. helyet szerezte meg

Trump találkozói közelebb hozták a békét?
Milyen garanciák lehetnek kielégítőek Zelenszkijnek és Putyinnak egyaránt?
A magyar milliomosok titkai: így lehetsz te is tagja a klubnak
Ismét elkészült a Portfolio Prémium Banki Felmérése.
Döbbenetes új csúcsokon a világ tőzsdéi – Mi jöhet most?
Meddig tarthat a lendület?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.