Milliárdos életbiztosítási befektetések hevernek felfüggesztve Magyarországon az orosz-ukrán háború miatt

Milliárdos életbiztosítási befektetések hevernek felfüggesztve Magyarországon az orosz-ukrán háború miatt

Több mint 13 milliárd forintnyi magyar unit-linked biztosítást érint az orosz-ukrán háború, ugyanis a hazai biztosítók eszközalapjaiból is jó párat fel kellett függeszteni az orosz kitettségek miatt. Vannak olyan eszközalapok, amelyek továbbra is kereskedhetőek, és vannak, amelyeknél nem tudni, mikor áll helyre a forgalmazás. Alábbi cikkünkben összegyűjtöttük, mely biztosítói eszközalapokat érinti a felfüggesztés, és megnéztük, milyen lehetőségeket ad ilyen helyzetekre a törvény az ügyfeleknek.

MNB: jó bőrben vannak a magyar biztosítók

MNB: jó bőrben vannak a magyar biztosítók

Teljesítheti idén a magyar biztosítási szektor az MNB korábbi 5 éves kivetítésében szereplő fő számot, miután a díjbevétele várhatóan meghaladja az 1300 milliárd forintot. Érdemben javultak a unit-linked termékek megmaradási számai (átlagosan 7,12 évesek voltak a tavaly megszűnt szerződések), a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások (MFO) azonban nagyon lassan indulnak be, még csak ötezres darabszám környékén jár a piac - mondta ma az MNB igazgatója.

49,5 millió forintos bírságot kapott a Groupama Biztosító az MNB-től

49,5 millió forintos bírságot kapott a Groupama Biztosító az MNB-től

Az MNB összesen 49,5 millió forint bírságot szabott ki a Groupama Biztosítóra, egyebek közt kgfb állománykezelést, az IT-biztonságot, a javadalmazási politikát, kockázatkezelési rendszert, illetve az ügyféltájékoztatást és a panaszkezelést érintő jogsértések miatt. A feltárt szabálytalanságok alapvetően nem befolyásolják a biztosító megbízható működését - derül ki az MNB közleményéből.

60 millió forintos bírságot kap az Aegon Biztosító az MNB-től

60 millió forintos bírságot kap az Aegon Biztosító az MNB-től

Az MNB összesen 60 millió forint bírságot szabott ki az Aegon Biztosítóra, többek közt a befektetési életbiztosítási és kgfb állománykezelést, kiszervezési tevékenységet, az IT-biztonságot, az ügyféltájékoztatást, panaszkezelést, illetve (több üzletágban) az ügyfélszerződések egyes tartalmi elemeit érintő jogsértések miatt. A biztosító a vizsgálat során több hiányosságot orvosolt, pénzügyi mutatói, profitabilitása, tőkemegfelelése továbbra is megbízható képet mutatnak - derül ki az MNB közleményéből.

Rekordokat döntöttek a magyar életbiztosítások a víruskrízis alatt, de felütötte a fejét néhány aggasztó furcsaság

Rekordokat döntöttek a magyar életbiztosítások a víruskrízis alatt, de felütötte a fejét néhány aggasztó furcsaság

Bár sokan az életbiztosítási piac visszaesésétől tartottak a koronavírus-krízis miatt, ez úgy tűnik, nemhogy elmaradt, de 2020 második negyedévében rekordmagasra ugrott az életbiztosítások új értékesítése Magyarországon. Az online eladás is felzárkózott az offline mellé, és úgy tudjuk, sok kockázati terméket kereső ügyfelet pedig sikerült átforgatni nagyobb jutalékterhelésű megtakarítási életbiztosításokba. A megugrott értékesítéssel együtt számos érdekes anomália is felütötte a fejét: jelentős összegek vándoroltak például ázsiai részvényalapokba, ami - ahogy az előző válságból is megtanultuk - nem feltétlenül a legprudensebb választás egy lakossági öngondoskodó ügyfél számára.

Milliárdos veszteségek és trükközés az alapokkal? Érdekes jelenség a magyar biztosítóknál

Milliárdos veszteségek és trükközés az alapokkal? Érdekes jelenség a magyar biztosítóknál

Bár az idei év eseményei a biztosítói eszközalapokat és a befektetési alapokat egyaránt megviselték, néhány szereplő kifejezetten gyengén teljesített a tőzsdei összeomlás viharában. A MoneyMoon legfrissebb adataiból kiderül, hogy akadtak olyan biztosítói eszközalapok, melyek a bikapiacon is gyengélkedtek, de a mostani összeomlásban még inkább leértékelődtek. Néhány portfólió az aktív kezelés ellenére konstans alulteljesítő, sőt, egyes eszközalapoknál az aktív elnevezés és a többletdíjak levonása ellenére semmilyen aktív vagyonkezelés nem történik. A MoneyMoon arra is rávilágít, hogy egyes esetekben a rosszul működő stop-loss / start-buy mechanizmusok tízmilliárdos veszteségeket okoznak a unit-linked biztosításokba fektető ügyfeleknek.

Nagyot buktak azok is, akiknek életbiztosításban hever a pénzük. Van remény?

Nagyot buktak azok is, akiknek életbiztosításban hever a pénzük. Van remény?

Bár tavaly szép teljesítményt tudtak felmutatni, a 2020-as tőkepiaci vihar a biztosítói eszközalapokat is megtépázta, a portfóliók jelentős többsége komoly mínuszt mutat az év eleje óta. A MoneyMoon exkluzív adataiból kiderül az is, hogy sok biztosítónál tapasztalható az esések hatására a kockázati kitettség csökkenése, viszont a késve aktiválódó stop-loss megbízások miatt néhol komoly veszteségeket szenvedtek az ügyfelek. A szakértők azt javasolják, hogy az elméleti veszteségek miatt nem érdemes ugrálni az eszközalapok közt, hiszen rendszeres befizetések mellett akár még az előnyünkre is fordíthatjuk a volatilitást.

Szlovák biztosítóval szemben lépett az MNB

Szlovák biztosítóval szemben lépett az MNB

Az MNB ideiglenesen felfüggesztette a szlovákiai NOVIS Biztosító SENSUM befektetési életbiztosításának magyarországi forgalmazását. A jegybank vizsgálatának eddigi adatai szerint a biztosító nem a jogszabályban előírt számítási módszertannak megfelelően határozta meg a Teljes Költség Mutató értékét, valamint a termék egyes mögöttes eszközalapjainak várható teljesítményét – áll a jegybank közleményében.

Nem kapkodnak a magyar biztosítók az alternatív eszközökért

Nem kapkodnak a magyar biztosítók az alternatív eszközökért

Nem túl aktívak a Magyarországon működő biztosítók az alternatív befektetési szektorban, pedig számos olyan eszköz található ezen a területen, amely egy hosszú távú biztosítási portfólióba komoly hozamtermelési és diverzifikációs lehetőséget kínál. Ennek az oka elsősorban az, hogy a biztosítói tőke számottevő részének likvidnek kell maradnia, illetve az ügyfelek is a kockázatkerülő befektetéseket keresik, de hosszú távon lehet, hogy több biztosító is kiszélesíti az alternatív palettáját – derült ki mindez a Biggeorge Alapkezelő mai háttérbeszélgetésén, melyen az alapkezelő szakemberei mellett Oszkó Péter kockázati tőkebefektető és Móricz Dániel, a HOLD Alapkezelő befektetési vezetője is részt vettek.

Lecsapnál a 130 ezer forintos állami ingyenpénzre? Csak nehogy sírás legyen a vége!

Akár 20 évnyi takarékoskodás után is mínuszban jöhetünk ki, ha mellényúlunk, amikor az évi 130 ezer forintos állami támogatással kecsegtető nyugdíjbiztosítások közül válogatunk, hiszen a költségek egy alacsonyabb kockázatú termék hozamát simán fölemészthetik. Ha viszont hajlandók vagyunk kockáztatni, akár 10% fölötti hozamot is elérhetünk egy befektetési egységekhez kötött nyugdíjbiztosítással. Megnéztük, hogy teljesítenek a biztosítók húzótermékei.

Döntött a kormány: átláthatóbbak lesznek az életbiztosítások

A unit-linked, vagyis a befektetési egységhez kötött életbiztosításokkal kapcsolatos pénzügyminisztériumi rendelet jelent meg a minap a Magyar Közlönyben. Ennek értelmében július 1-jétől új előírások vonatkoznak a biztosítók tájékoztatási kötelezettségére e megtakarítási célú biztosítások esetében.

27 millió forintot csalt el egy magyar biztosítási ügynök, letartóztatták

27 millió forintot csalt el egy magyar biztosítási ügynök, letartóztatták

Több mint 90 ügyféllel kötött valótlan tartalmú életbiztosítási szerződéseket egy biztosításközvetítő, aki csupán a jutalék megszerzésének érdekében járt el. Miután 27 millió forintot zsebre tett, Nagy-Britanniába menekült, a brit hatóságok tegnap adták át a nőt a magyar rendőröknek - írja a Police.hu.

Elárulta az MNB, hogy néznek majd ki a magyar megtakarítások 10 év múlva

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tíz éves stratégiai tervet rakott össze, melyben többek közt olyan számokat vázolnak fel, mint hogy ideális esetben 80%-ra növekedne az életbiztosítási és nyugdíjpénztári szerződések arányszáma az aktív dolgozók körében, GDP-arányosan pedig 10% fölé menne az életbiztosítási díjtartalékok és nyugdíjpénztári fedezeti tartalékok aránya. A megtakarítási termékek TKM értékei tartósan 0,5 és 5,75% közt maradnának, valamint előretörnének a kisebb biztosítási szereplők, akik a nagy biztosítók jelenlegi, 60%-os piaci részesedését leszoríthatják 55%-rav- hangzott el az MNB mai sajtótájékoztatóján.

Támad a Bitcoin-titok: elfelejthetünk mindent, amit a biztosításokról gondolunk

Vannak biztosítások, amelyeknél még mindig hetekbe és papírok tucatjába telik, mire a biztosító kifizeti a kárt, hamarosan viszont akár pár percen belül a számlánkon lehet a térítési összeg anélkül, hogy az ujjunkat meg kellene mozgatnunk hozzá. Azoknak viszont, akik korábban biztosításokkal akartak trükközni (bizonyos adatok szerint ez a kárigények mintegy 10%-át érinti), sokkal nehezebb dolguk lesz. Megnéztük, miben forradalmasíthatja a biztosítási szektort a blockchain-technológia.

Bombát robbantott az EU a legnagyobb magyar nyugdíjbizniszben

Bombát robbantott az EU a legnagyobb magyar nyugdíjbizniszben

Egy új EU-s szabályozásnak köszönhetően gyakorlatilag megszűnt az az útvesztő, amit egykor a megtakarítási célú életbiztosítások szerződési feltételeinek és költségstruktúrájának értelmezése jelentett sok ügyfél és értékesítő számára; január 1-jétől három oldalban összefoglalva még a laikusok is megérhetik, mit vesznek meg, ha egy megtakarítási célú életbiztosítást kötnek. Bár a rendszer nem tökéletes, a TKM-hez hasonló áttörést jelent a piacon a KID-ek megjelenése. Megnéztük, mit tartalmaznak ezek a dokumentumok és mennyiben jelentenek valódi összehasonlítási alapot a nyugdíjbiztosítások között, ezek ugyanis az utóbbi időben a legjobban fogyó nyugdíjcélú megtakarításnak számítottak.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.