M&A

2013. szeptember 20. 08:28 | Portfolio

Ide tényleg csak a kiváltságosok juthatnak be

Magyarországon az utóbbi években nagy fejlődésen ment keresztül a startup piac, azonban még nagyon sokat kell fejlődni ahhoz, hogy például Amerikát utolérjük. Egy friss elemzés szerint az amerikai modellben sem tud mindenki érvényesülni, egy kezdő vállalkozónál a tehetség önmagában nem elegendő, a sikerhez még nagyon sok tényező szükséges. A Reuters gyűjtése szerint a kockázati tőke befektetők a Szilícium-völgyben olyan cégekbe vásároltak be, amelyeknek az alapítója vagy neves egyetemre járt, vagy híres technológiai cégnél dolgozott vagy megfelelő kapcsolatokkal rendelkezett. Egy "külsős" számára az érvényesülés nagyon nehéz, bár vannak kezdeményezések, amelyek a helyzeten próbálnak javítani. Például több inkubátorház is van, amely a kevésbé ismert vállalkozókat hozná össze.

2013. szeptember 18. 11:19 | Portfolio

Budapestre jönnének a régiós startupok

Sokat fejlődött a magyar startup ökoszisztéma Magyarországon, a Jeremie-programok és egy új pályázati lehetőség hatására a régióban egyedüli módon tud növekedni a szektor. A technológiai inkubátorházak felállítására, új ötletek felkutatására és kezdő vállalkozások támogatására kiírt pályázatra a DBH Investment is jelentkezett, a régióban több irodával is jelenlévő társaság szerint komoly az érdeklődés a régiós startup világból is. A külföldi nyitás azért is fontos, mert ma már nemcsak országokkal, hanem régiókkal is versenyzünk, a magyar cégek számára pedig a kitörési lehetőség az országhatáron túl van. A DBH nagyon hisz a kezdeményezésben, ezért az inkubátorház felállítására az elnyerhető összegen felül több százmillió forintos saját forrást is mellé tesznek - mondta el Erdei Sándor, a DBH Investment elnök-vezérigazgatója.

2013. szeptember 17. 08:56 | Portfolio

Szegedi orvosi centrumba fektet be az SZTA

A hazai és a nemzetközi tendenciák szerint is erősödik a kereslet a magán-egészségügyi szolgáltatók iránt. A magas minőséget nyújtó, jó infrastruktúrájú orvosi centrumok sikeresen megállják a helyüket a versenyben a hazai régiós központokban is. Az egészségügyi ellátásban piaci alapon működő szegedi szolgáltatóba fektetett tőkét a Széchenyi Tőkebefektetési Alap - áll a társaság közleményében.

2013. szeptember 09. 11:09 | Portfolio

Pang a biztosítási piac

A globális M&A piaci aktivitás a biztosítási szektorban 29%-kal esett vissza 2013 júniusára az egy évvel ezelőtti helyzethez képest, a legnagyobb visszaesést Amerikában láthattuk. A Clyde ügyvédi iroda szerint az akvizíciós környezet kihívásokkal teli, a biztosítók inkább részvény-visszavásárlásra fordítják a felesleges tőkéjüket, mintsem akvizíciókra. Az M&A piaci a fordulat még ebben a szegmensben várat magára, a négyéves mélypont mellett vannak olyan jelek, amelyek fordulattal kecsegtetnek - írja a Bloomberg.

2013. szeptember 06. 11:07 | Portfolio

Nem sürgős a TV2 eladása a tulajdonosoknak

Az utóbbi években már többször is felmerült, hogy a TV2 tulajdonosa, a ProSiebenSat.1 eladja a magyar kereskedelmi csatornát. A tulajdonos német cég globális stratégiájának része volt korábban, hogy megválik a magyar és a román leánytól, azonban Simon Zsolt vezérigazgató szerint stratégiaváltás történt az utóbbi hónapokban, így a TV2 eladásának folyamata is lelassult. Annyi bizonyos, hogy már nem sürgeti az idő a magántőke tulajdonosokat, hogy eladják a magyar céget, bőven elképzelhető, hogy ha számukra pénzügyileg jobban megéri, akkor az eladási folyamatot is felfüggesztik. Pedig piaci információk szerint két potenciális vevő is lenne a TV2-re - írja a Népszabadság.

2013. szeptember 06. 08:40 | Portfolio

A vezér távozása után itt az első KKR tranzakció

A KKR magántőke óriásnál májusban nagy változás történt, a technológiai befektetéseket kiválasztó csoport vezetője elhagyta a céget. Az új vezetés alatt most tudták bejelenteni az első befektetést, 1,1 milliárd dollárért vásárolják meg a Mitchell Internationalt. Az volt tulajdonos Aurora még 2007-ben szállt be 500 millió dollárral, vagyis 6 év alatt sikerült megduplázni a befektetésüket. A KKR is nagy tervekkel vágott neki, a jelenlegi 300-400 millió dolláros árbevételt éveken belül a nemzetközi terjeszkedéssel duplázni akarják - írja a Bloomberg.

2013. szeptember 04. 16:49 | MTI

Egyetértés alakult ki a technológiai start-up pályázatról

A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) szerint egyetértés alakult ki közte és a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) között a Kutatási és Technológiai Alap finanszírozásával megvalósuló "Technológiai start-up ökoszisztéma építés" című pályázattal kapcsolatban - közölte a szövetség szerdán az MTI-vel.

2013. szeptember 02. 18:43 | Portfolio

Bejelentették a Vodafone gigaüzletét

A Verizon megerősítette, hogy megállapodást kötöttek a Vodafone-nal, melynek értelmében 130 milliárd dollárért megvásárolja a Vodafone részesedését a közös vállalatukban, a Verizon Wireless-ben. A tranzakció mérete igen jelentős, az ügylet méretét tekintve minden idők harmadik legnagyobb M&A tranzakciója - írja a MarketWatch.

2013. augusztus 26. 10:35 | Portfolio

5 éves mélyponton a vállalati kötvénykibocsátások

Ebben a hónapban 5 éve nem látott alacsony szintre csökkent a vállalati szektorban a kötvénykibocsátások értéke, az emelkedő állampapírpiaci hozamok láttán ugyanis a forrásbevonási tervek háttérbe szorulnak - írja a Financial Times.

2013. augusztus 26. 09:34 | Portfolio

Gigaméretű felvásárlás a gyógyszerszektorban

Óriási tranzakció készülődik a gyógyszerszektorban, ugyanis a világ legnagyobb biotechnológiai cége, az Amgen több mint 10 milliárd dollárért tervezi felvásárolni az Onyx Pharmaceuticals-t, mellyel célja, hogy az iparág egyik leggyorsabban fejlődő szegmensébe, a rákgyógyszerek piacára lépjen.

2013. augusztus 24. 11:00 | Portfolio

Indiai reménységbe fektet a Baring

Bő két éven belül az indiai IT-szektorban újabb középvállalat tulajdonosai döntöttek a kiszállás mellett, most az outsourcinggal foglalkozó Hexaware került eladósorba. A jelenleg tőzsdén forgó cég alapítói és pénzügyi befektetője 41,8%-os részesedést ad el, a vásárló Baring Private Equity Asia-nak viszont később nyilvánosan vételi ajánlatot kell tennie további 26%-os pakettre. Összességében 420 millió dollárt fizethetnek ki a 68%-os pakettért, a nyilvános ajánlat a pénteki záráshoz képest 12,5%-os prémiumnak felel meg, míg az árazást illetően az adásvétel 8,5-ös EBITDA mellett valósulhat meg - írja a Reuters.

2013. augusztus 23. 09:23 | Portfolio

Bóvli kötvényekkel támadnak az európai vállalatok

A gyengébb adósminősítéssel rendelkező európai vállalatok tömegesen veszik célba Amerikát, hogy kötvénykibocsátással forrást vonjanak be, kihasználva likviditásbőséget és a magasabb hozammal kecsegtető értékpapírok iránti befektetői érdeklődést - írja a Financial Times.

2013. augusztus 14. 12:47 | Portfolio

A Primatum Fund eladta egyik magyar érdekeltségét

A Théma Nyomda 2009-ben alakult, egy év sem kellett és egy luxemburgi bejegyzésű kockázati tőkebefektető fektetett 340 millió forintot a cégbe. A friss hírek szerint a Primatum Fund eddig tartotta a 49%-os részesedését, a vásárló Vitézy Tamás üzletember, aki a tranzakcióval már 100%-os tulajdonos. A vételárat nem hozta nyilvánosságra a cég, azonban a luxemburgi alap kiszállása a korábbi megállapodásnak megfelelően történt.

2013. augusztus 14. 10:01 | Portfolio

Nem kell senkinek a BlackBerry?

A problémákkal küszködő okostelefon-gyártó, a BlackBerry a napokban bejelentette, hogy vizsgálja a stratégiai lehetőségeit, készen áll akár a cég eladására is. A hírre napok óta emelkedik az árfolyam. A Bloomberg viszont úgy tudja, hogy ezek a tervek nem újkeletűek a cégnél, már közel egy éve próbál meg vevőt találni a kanadai mobilgyártó - eddig sikertelenül.

2013. augusztus 13. 16:48 | Portfolio

Éledezik az M&A piac

Azt követően, hogy rég nem látott szintekre esett 2013 első félévében az M&A-piac a javulás jelei kezdenek körvonalazódni. A várakozások szerint az idei év második felében növekedés várható, amihez nagyban hozzájárul a telekommunikációs szektorban tapasztalható befektetői aktivitás is - írja a CNNMoney.

2013. augusztus 13. 10:31 | Portfolio

Óriásit nyert a TV2 tulajdonosával a magántőke társaság

Az SVG Capital közzétette az első féléves jelentését, a várakozások meghaladó számok publikálását követően a cég papírjai 4,7%-ot emelkedtek. Az alternatív vagyonkezelő, amely más magántőke társaságok alapjaiba vásárol be, a nettó eszközértékét fél év alatt 23%-kal tudta növelni. Közvetetten olyan cégeket találunk a portfóliójában, mint a Hugo Boss, az iglo Group vagy éppen a a TV2 tulajdonos ProSiebenSat. Utóbbi kitettségük fél év alatt közel a duplájára emelkedett, de a legnagyobb részesedéssel bíró Hugo Boss pakett is 15%-kal emelkedett - írja a Financial Times.

2013. augusztus 12. 19:19 | MTI

Elkelt a görög lottócég harmada

Több hónapos bizonytalanság után sikerült értékesíteni a görög szerencsejáték-társaság (OPAP) kisebbségi tulajdonrészét a görög privatizációs hivatal hétfői bejelentése szerint.

2013. augusztus 10. 13:00 | Portfolio

Tömegével viszik tőzsdére a cégeket

Az elsődleges tőzsdei kibocsátások piaca 2006 óta nem volt ilyen felkapott, a részvénypiaci emelkedések meghozták a befektetők kedvét, különösen igaz ez a magántőke társaságokra. A legnagyobb szereplők, így a Blackstone, az Apollo, a TPG és a Warburg Pincus is úgy gondolja, hogy érdemes még most eladni a részesedést, hiszen a feltételek nagyon kedvezőek. A MarketWatch írása szerint ezt kétféleképpen is lehet értelmezni, egyrészt azt is lehet mondani, hogy tényleg ennyire jó a helyzet, másrészt viszont akár aggódhatunk is, a magántőke társaságok lépése akár a részvénypiac túlfűtöttségének az egyik jele is lehet.

2013. augusztus 08. 10:24 | Portfolio

Kiszáll egyik befektetéséből az Enterprise Investors

Az Enterprise Investors (EI) magántőkealapja, a Polish Enterprise Fund V (PEF V) értékesíti tulajdonrészét a műszaki cikkeket forgalmazó szlovákiai Nay a.s. áruházláncban. Az alap 48%-os tulajdonrészét a többségi tulajdonos vásárolja meg. A megállapodás lezárásához szükség van a szlovák versenyhivatal jóváhagyására - áll a társaság közleményében.

2013. augusztus 05. 08:41 | Portfolio

Egyre többen látnak jó sztorit a Bitcoinban

Egy svájci magántőke-befektetési alap, a Phoenix Fund 200 millió dollárt fektet egy Bitcoin-bányász cégbe - írja az ivcpost.com. A lépés azt jelzi, hogy a befektetők egy része továbbra is nagy lehetőségeket lát a virtuális pénzben.

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd