Tőzsde

Töretlen a növekedés a Masterplastnál

2019. november 14. 08:12 | Portfolio

Töretlen a növekedés a Masterplastnál

Kedvező iparági környezetben tevékenykedhetett a Masterplast a harmadik negyedévben. Az építőipar még mindig jól teljesít, bár a cég legnagyobb súlyú piacán, Magyarországon mérsékeltebb volt a növekedés. A cégcsoport kétszámjegyű növekedést könyvelt el mind a bevétel, mind az EBITDA szintjén az egy évvel korábbi szinthez képest, az adózott eredmény pedig 80 százalékkal ugrott meg a pénzügyi eredmény soron elért nyereségnek köszönhetően. Az első kilenc hónapot követően már túllépte az éves eredménycélját a vállalat és az év hátralévő részére is magas árbevétellel és erős gyártási kibocsátással számol a társaság.

2019. november 13. 22:03 | Portfolio

Alig mozdultak az amerikai indexek

Mérsékelt elmozdulást mutattak az amerikai vezető tőzsdeindexek azután, hogy Jerome Powell Fed-elnök a jegybank várható monetáris politikájáról beszélt, de így is új csúcsra kerültek.

Figyelmeztető jelek a Rábánál

2019. november 13. 18:48 | Portfolio

Figyelmeztető jelek a Rábánál

A piaci környezet bizonytalanságáról ír a menedzsment a Rába harmadik negyedéves beszámolójában, és ez a bizonytalanság már látszik is a Rába számain: a negyedévben nagyjából stagnált a bevétel, de a gépgyártó már üzemi eredmény szinten is veszteséges lett, az adózott eredmény sor pedig már 429 millió forint veszteséget mutat, ennél nagyobb veszteségre utoljára 5 éve volt példa. Drasztikus visszaesés látszik az európai piacon, a mezőgazdasági szegmens gyenge, további nehézség, hogy a Honvédelmi Minisztériummal 2018-ban megkötött új keretszerződés 2019-re esedékes megrendelései nem realizálódtak, 2019-ben ebből értékesítési árbevétel nem várható. Ha ez nem elég, továbbra is nyomás alatt tartja az eredményt a bérek és az energiaárak emelkedése.

Nagyot esett a Mol

2019. november 13. 17:43 | Portfolio

Nagyot esett a Mol

Lejjebb kerültek szerdán az irányadó európai részvényindexek, a magyar tőzsde is eséssel zárta a szerdai kereskedést, a hazai blue chipek közül a Mol teljesített a leggyengébben.

2019. november 13. 14:00 | Portfolio

Saját részvényeket vásárolt a Richter

A Richter bejelentette, hogy 2019. november 12-én 34 000 darab saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén 5 671 forint/darab átlagáron.

Egyetlen ábra arról, milyen pusztítók a városi terepjárók

2019. november 13. 12:41 | Portfolio

Egyetlen ábra arról, milyen pusztítók a városi terepjárók

Arról, hogy mennyire népszerűek a városi terepjárók, és hogy ezek az autók a méretüknél, súlyuknál és nagyobb légellenállásuknál fogva többet fogyasztanak, mint a hagyományos középkategóriás autók, már többször írtunk, a Nemzetközi Energia Ügynökség azonban konkrét számokkal szemlélteti, hogy mit is jelentenek károsanyag-kibocsátás szempontjából az SUV-ok, és hogy milyen árat kell fizetnünk a kényelmesebb ki- és beszállásért, a magasabb üléspozícióért.

Nagyot emelkedett a Mol és a Richter

2019. november 12. 17:11 | Portfolio

Nagyot emelkedett a Mol és a Richter

Az irányadó európai részvényindexek felfelé kapaszkodtak a keddi kereskedés második felében, a vállalati gyorsjelentések mellett a befektetők Donald Trump beszédére vártak a nap folyamán. A magyar tőzsde a kezdeti iránykeresés után erősödni kezdett, a BUX végül 1,1 százalékos emelkedéssel zárt, míg a hazai blue chipek közül a Mol és a Richter teljesített a legjobban.

2019. november 12. 16:24 | Portfolio

Elhalasztották az ítélethirdetést a Graphisoft Park perében

A Graphisoft Park tavaly közigazgatási pert indított a Pest Megyei Kormányhivatal ellen, miután az a Graphisoft Park északi fejlesztési terület kármentesítésére korábban előírt határidő meghosszabbításáról tájékoztatta a céget. Az ügyben az idén áprilisi és májusi és szeptemberi tárgyalások után a bíróság az eljárást november 12-én berekesztette, ugyanakkor az ítélethirdetést 2019. december 12-re halasztotta.

Csalók vadásznak az adataidra a Tesco nevében

2019. november 12. 16:17 | Portfolio

Csalók vadásznak az adataidra a Tesco nevében

Csalók élnek vissza a Tesco nevével, nyereményjátékot hirdetve, amiben 85 ezer forintos kupont ígérnek. A Tesco már megtette a szükséges intézkedéseket – közölte a cég.

Amint lehetett, elkezdte eladni Uber-részvényeit az egyik alapító

2019. november 12. 14:25 | Portfolio

Amint lehetett, elkezdte eladni Uber-részvényeit az egyik alapító

Mintegy félmilliárd dollárnyi Uber-részvényt adott el múlt héten a cég egyik alapítója, Travis Kalanick azt követően, hogy lejárt a tőzsdei kibocsátást követő 180 napos eladási tilalom a bennfentesekre. Ez nem segített az egyébként is nyomás alatt lévő árfolyamon, tovább estek múlt héten a papírok.

Rekordok az OTP-nél, mégis esik az árfolyam

2019. november 12. 14:19 | Nagy Viktor

Rekordok az OTP-nél, mégis esik az árfolyam

Kifejezetten erős volt a harmadik negyedév az OTP-nél, a múlt hét pénteken megjelent gyorsjelentés közzététele óta azonban esik az árfolyam. Ebben leginkább technikai hatások játszanak szerepet.

2019. november 12. 13:55 | Portfolio

Saját részvényeket vett a Richter

A Richter bejelentette, hogy 2019. november 11-én 8 500 darab saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén 5 564 forint/darab átlagáron.

Meddig száguld a tőzsde?  Hosszú távú tőzsdei befektetés - Online előadás

2019. november 12. 13:00 | Portfolio

Meddig száguld a tőzsde? Hosszú távú tőzsdei befektetés - Online előadás

Rengeteg elemző válságot, visszaesést jósol 2020-ra, miközben a piacok rendületlenül emelkednek.  Soron következő online előadásunkon azt járjuk körbe, hogy meddig tarthat a tőzsdei szárnyalás, illetve számíthatsz-e tényleg giga zakóra? Átbeszéljük azt is, hogy kezdő befektetőként mely tőzsdei termékeket lesz célszerű favorizálni 2020-ban.

Olyan változások jönnek január elsejétől, amelyek a tőkepiac minden szereplőjét érintik

2019. november 12. 11:02 | Portfolio

Olyan változások jönnek január elsejétől, amelyek a tőkepiac minden szereplőjét érintik

A nyár folyamán egy új törvény került elfogadásra, ami a hosszú távú részvényesi szerepvállalásról szól. Ez 2020-tól új szabályok bevezetését eredményezi ami a tőkepiac minden szereplőjét érinti majd január elsejétől, a kibocsátókat, az intézményi befektetőket, az alapkezelőket is – világított rá a Kapolyi Ügyvédi Iroda ma reggeli eseményén.

Jó hírek a Vodafone-tól

2019. november 12. 09:52 | Portfolio

Jó hírek a Vodafone-tól

A szeptember végével véget ért pénzügyi első félév jól alakult a Vodafone-nál, a bevételek és az EBITDA is emelkedett, a menedzsment megemelte az idei várakozását, emiatt emelkedik az árfolyam.