Tőzsde

Három nagy szereplő verseng az UniCredit leányáért

Három nagy szereplő is verseng az UniCredit alapkezelői üzletágáért, a Pioneerért. Egyes források szerint a végső ár elérheti a nettó 3 milliárd eurót is. A Reutersnek két forrás azt nyilatkozta, várakozásaik szerint november végén teszi közzé új stratégiai tervét az UniCredit, miután a legutóbbi, tavaly novemberi stratégia kudarcot vallott. Ez egybecseng az olasz bank azon szándékával, hogy novemberig lezárja a Pioneer eladását.

Már lehetetlen felügyelni a túl nagyra nőtt bankokat

A Wells Fargo botránya és a vezérigazgató, John Stumpf vallomása is azt mutatja, hogy a bankok már túl nagyok ahhoz, hogy megfelelően felügyelni, vagy menedzselni lehessen ezeket egy amerikai szenátor szerint.

Tényleg félni kell a kamatemeléstől? Egy frászt!

Hónapok óta mást sem lehet hallani, mint azt, hogy az amerikai kamatemelés hogyan tesz majd be a részvényeknek, meg a nyersanyagoknak, és ideje a befektetőknek fedezékbe vonulni. A múltbeli tapasztalatok szerencsére nem azt mutatják, hogy pánikolnunk kellene.

A végén csaptak oda az amerikai indexeknek

Alapvetően optimista hangulatban zajlik a keddi kereskedés az Egyesült Államokban. A befektetők leginkább a szerdai jegybanki bejelentéseket várják.

Nagyot esett az OTP

Alapvetően jó hangulatban nyitottak Európában a piacok, azonban nagyobb mozgásokat nem láthatunk. A befektetők kivárnak az amerikai és a japán jegybank kamatdöntése előtt.

Folyamatosan osztják a pofont a brit fontnak - Videó technikai elemzés

Napok óta heves gyengülést mutat a brit font árfolyama, pedig érdemi új információ nem látott napvilágot a Brexit kapcsán. Úgy tűnik, mintha tisztán technikai alapú lenne az árfolyammozgás, fenntartva a nagyobb volatilitást és sokakat beültetve a libikókába. Videós elemzésünkből kiderül, mit várunk a font piacán.

Hajókat ad vissza a csődbe menekült szállítmányozó cég

A túlélésért küzd a múlt hónapban csődvédelemhez folyamodott tengeri szállítmányozási cég, a Hanjin Shipping. Most a reorganizációs intézkedések keretein belül hajókat ad vissza tulajdonosainak azzal a céllal, hogy a flottaméretét csökkentse. Ez ésszerű döntésnek tűnik annak fényében, hogy a túlzott kapacitások okozzák elsősorban a szektor problémáit. Az árfolyam egyelőre tovább zuhan, ma reggel újabb 10 százalékot.

Csomagol a Deutsche Bank

Több milliárd dollárnyi vállalati hitelét értékpapírosítaná a Deutsche Bank - értesült a Reuters. A társaság működését minden idők egyik legnagyobb amerikai bankbírságának kilátásba helyezése árnyékolja be.

Figyelmeztet a bankvezér: baj lesz, ha maradnak a negatív kamatok

A Credit Suisse Universal Bank feje szerint a svájci központi bank negatív kamatpolitikája a svájci bankok instabilitásához vezethet. A negatív kamatok miatt ugyanis nagyobb lehetőséget kapnak a piacon való megjelenésre és az ügyfelek átcsábítására a külföldi bankok - írja a Reuters.

Nincs irány az amerikai tőzsdéken

Jó hangulatban indult a hét az amerikai tőzsdéken a Fed szerdai kamatdöntése előtt, bár a kezdeti lendület napközben alábbhagyott és hol mínuszba, hol pluszba fordultak az irányadó részvényindexek a kereskedés során.

Nekimennek az Amazonnak

"Az Amazon uralmának vége" - ezzel a felkiáltással üzent hadat versenytársának az Oracle milliárdos alapítója és vezetője, Larry Ellison a cég éves fejlesztői konferenciáján. A vezető kijelölte a cég számára az új irányt, ami nem más, mint a cloud-szolgáltatások. Ez pedig azt jelenti, hogy komoly versenytársa lesz a piac jelenleg domináns szereplőjének, az Amazonnak.

Jól indult a hét a tőzsdéken

Emelkednek a mai kereskedésben a fontosabb európai részvényindexek. A héten kulcsfontosságú jegybanki kamatdöntő ülésekre kerül sor. A magyar tőzsdén a nagy sztori a múlt pénteki felminősítés, erre ugranak ma a részvényárfolyamok.

Mi lesz a forinttal? - Videó technikai elemzés

Rakétaként lőttek ki reggel a részvények a Budapesti Értéktőzsdén, erősödik a forint Magyarország felminősítése kapcsán. A felminősítés ugyan nem meglepetés, azonban érkezését piaci szereplők csak novemberre várták, ezért a nagy öröm. Meddig erősödhet a forint? Hol áll meg az OTP szárnyalása? Videónkból megtudja a részleteket.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.