Tőzsde

Csak átmenetileg ijedtek meg a befektetők a Fedtől

Nagyobb gyengülésbe váltott a Wall Street a Fed döntése után Janet Yellen sajtótájékoztatója előtt. A zárásra azonban érezhetően javult a hangulat, így a Dow és az S&P is új csúcsra mentek.

Egyesülne a legnagyobb olasz bank az egyik legnagyobb német bankkal

Az olasz UniCredit érdeklődését fejezte ki a német kormánynak a második legnagyobb német bankkal, a Commerzbankkal való egyesüléssel kapcsolatosan a Reuters ügyhöz közelálló forrásai szerint, akik hozzátették, hogy a terv csak középtávon valósulhat meg.

Hét izgalmas befektetési sztori, amely valóra válthatja Matolcsy álmát

Szerdán került megrendezésre a Budapesti Értéktőzsde szervezésében a BÉT50 - Középvállalatok csúcstalálkozója konferencia, ahol Matolcsy György beszélt arról, hogy több nagyvállalatot szeretne a magyar tőzsdén látni. Összegyűjtöttük a potenciális tőzsdére lépőket, akiket már egy ideje várnak a BÉT-re a piaci szereplők.

A hazai középvállalatok adják a magyar gazdaság gerincét

A hazai középvállalatok előtt álló kihívásokról, a tőzsdére készülő vállalatok rendelkezésére álló finanszírozási, támogatási lehetőségekről, és az előttük álló jó példákról szólt ma a BÉT konferenciája.

Néhány ember kezében összpontosul a teljes bitcoinpiac

Az utóbbi hetekben zajlik az élet a kriptopénzek világában, Kína az ICO-k betiltása után az összes bitcoin tőzsdét is bezáratta, majd több szakember is páros lábbal szállt bele a szuperpénzbe. Most a HowMuch.net csapata kicsit más megvilágításba helyezve járta körbe a bitcoin témát, arra kerestek választ, hogy hány embernek van bitcoinja, illetve azok milyen arányban oszlanak el az egyes bitcoin tárcák között.

Matolcsy üzent a huhogóknak

Ma kerül megrendezésre a Budapesti Értéktőzsde szervezésében a BÉT50 - Középvállalatok csúcstalálkozója konferencia, ahol 9 órától Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke tartott beszédet.

Kiszivárogtak a képek: így fog kinézni a Google új telefonja

Már csak pár hét van hátra a Google új telefonja bemutatójáig, így természetesen szivárognak az információk a készülékkel kapcsolatban, a DroidLife blog pedig friss képeket is közölt az új Pixel-telefonokról.

Rekordmagasan zárt a Dow

Donald Trump elnök ma ENSZ közgyűlése előtt beszélt, a Fed kamatdöntő ülést tart, meglepetés azonban egyik eseménytől sem várható, ezért az Egyesült Államok fő részvényindexei mind szolid emelkedéssel zárták a mai kereskedést.

Nagyot esett az OTP

Európában némi megtorpanás látszik a tőzsdéken, a vezető részvényindexek mérsékelten esteka nap folyamán. Bezzeg a magyar tőzsde még felülteljesítőként nyitott, azonban a délelőtt folyamán elfogyott a lendület, zárásra már a BUX 0,5 százalékos mínuszban állt, ami főként az OTP gyenge teljesítményének volt betudható.

Jön az egyéves mobilos hűségidő

Október 24-én lép életbe az a törvényi szabályozás, aminek értelmében 24 hónapról 12 hónapra csökken a hűségidő azoknál a lakossági mobilelőfizetéseknél, amelyekhez nem kapcsolódik készülékvásárlás. A szabályozás változása kapcsán tartott háttérbeszélgetésen Révész Balázs, a Vodafone mobil szegmens marketing igazgatója és Csikai Attila, a Vodafone jogi igazgatója beszélt az átállás részleteiről, és mobilpiaci tendenciákról.

Lehet, hogy a te gépeden is egy titkos vírus termeli a pénzt valakinek

Míg azzal semmi baj nincs, hogy a torrent oldalak már évek óta a Bitcoint használják, mint a hozzájárulás egy formáját, addig egy kriptobányász programot hozzáadni az oldalhoz, mely a felhasználók számítógép kapacitását használja fel az már teljesen más tészta.

Tudod, hogy mennyit keres az Apple egy iPhone-on?

Mindenki számára közismert, hogy hatalmas profittal adja el az iPhone-okat az Apple, de egy kínai weboldal számításai egészen megdöbbentőek. A múlt héten bemutatott iPhone X-et például a gyártási költségekhez képest több mint duplaáron értékesíti az Apple.

Új rekordokkal indítja a hetet Amerika

Napon belül nem mutattak érdemi elmozdulást az amerikai részvényindexek, a mérsékelt emelkedés mégis elég volt ahhoz, hogy új rekorddal zárjon Amerika. Mindeközben az olyan internetes cégek papírjai, mint a Facebook, az Apple vagy az Amazon papírjai mínuszba fordultak, az EU éppen ma hirdetett keményebb fellépést az amerikai internetes cégekkel szemben.

A Richter volt a nap nyertese

Jellemzően jó a hangulat a világ tőzsdéin, Európában 0,2 és 0,5 százalék közötti pluszban állnak a vezető részvényindexek, míg a tengerentúlon a geopolitikai feszültségek csökkenésével szintén mérsékelten emelkednek a tőzsdék. A magyar piac a Richter vezetésével 0,2 százalékot erősödött.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Drámai időjárás-előrejelzés érkezett: ekkor robbanhat be a pokolian forró nyár Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.