Tőzsde

2015. október 29. 08:34 | Portfolio

Itt vannak a legfontosabb hírek ma reggel

Rendkívül eseménydús a csütörtök reggel amellett, hogy tegnap este ülésezett a Fed, számos gyorsjelentés érkezett, illetve kiderült, hogy kiszáll az állam az OTP-ből.

2015. október 29. 08:30 | Portfolio

Elszabadult a Richter - Közel a csúcs

Az elmúlt hetekben látványos emelkedést figyelhettünk meg a Richter részvényeinél, melyek így közel kerültek már mindenkori csúcsukhoz. Az 5000 forintos lélektani szint egyelőre még a papírok előtt tornyosul, azonban fundamentális oldalról több tényező is van, mely a további emelkedést támogathatja. Ezek között pedig csak egyik a több mint 10 évig fejlesztett Cariprazine, mely hamarosan debütálhat az Egyesült Államokban.

2015. október 29. 08:19 | Portfolio

Rekordveszteség a Deutsche Banknál - Nem fizetnek osztalékot

Akár két évig nem fizet osztalékot a Deutsche Bank, most a tőkemutatók emelése és a korábbi botrányok miatti bírságok kifizetése a fő cél. A bank eredménye az előzetes közlésnek megfelelően 6 milliárd eurós rekordveszteség lett az idei harmadik negyedévben, ezt a terhet pedig a vezér szavai szerint az "alkalmazottaknak is viselniük kell".

2015. október 28. 21:31 | Portfolio

Bekavart a Fed, de végül pluszban zárt Amerika

Kisebb pluszban jártak a vezető amerikai indexek a Fed magyar idő szerint 7 órakor várható kamatdöntése előtt, a Fed döntése után azonban esni kezdtek az indexek. Zárásra azonban visszatért a jókedv a tőzsdékre, 1 százalék körüli emelkedéssel zártak az indexek.

2015. október 28. 17:21 | Portfolio

Ralizott az olaj, de ez sem segített a Molon

Annak ellenére, hogy ma ülésezik az amerikai jegybank, a délutáni kereskedésben sokat javult a részvénypiacokon a hangulat. Ez azonban nem segít a hazai tőzsdén, a BUX ugyanis esett, melyben a Mol játszotta a főszerepet. Az olajcég annak ellenére gyengült, hogy az olaj 4-5 százalékot drágult.

2015. október 28. 16:26 | Portfolio

Feldarabolná a világ egyik legnagyobb biztosítóját a guru

Carl Icahn befektetési guru bejelentette, hogy hatalmas részesedése van az amerikai biztosítóóriásban, az AIG-ben, ami szerinte túl nagy ahhoz, hogy sikeresen működjön. Mint kifejtette, legalább három részre kellene szakadnia az AIG-nek ahhoz, hogy sikeresen működjön - írja a CNBC.

2015. október 28. 16:00 | Portfolio

Csak az a fránya visszahívás ne lett volna

A Fiat Chrysler csalódást okozott a befektetőinek a harmadik negyedéves beszámolójával. A várt nyereség helyett veszteségről adott hírt, amit az Egyesült Államokban végrehajtott visszahívási akciója miatt szenvedett el. A cég menedzsmentje ugyanakkor elmondta, hogy az eladásaik és az árbevételük nőni fog 2015-ben, de a befektetőket ez nem vigasztalja, esik az árfolyam.

2015. október 28. 13:58 | Nagy Viktor

Akkor lesz itthon jó világ, ha tőzsdére megy a CBA

A BÉT megvásárlása, állami vállalatok tőzsdei bevezetése, kis- és középvállalkozások tőzsdére lépésének támogatása - ezt tervezi az MNB. A befektetési szolgáltatók alapvetően üdvözlik a terveket, hiszen szükség lenne arra, hogy életet leheljenek az elmúlt években tetszhalott állapotba került magyar tőzsdébe, de szkeptikusan állnak a jegybank ötleteihez, mivel azok önmagukban nem elégségesek, a hazai gazdaságpolitikának is kiszámíthatóbbá kellene válnia. Brókercégeket, alapkezelőket kérdeztünk anonim módon arról, mit szólnak a jegybank terveihez.

2015. október 28. 11:56 | Portfolio

Megint készülődik egy nagy felvásárlás

Nagy felvásárlás készülődik a gyógyszerszektorban. A Walgreens 17 milliárd dollárért megvenné szektortársát, a Rite Aid nevű céget. A hírre tegnap több mint 40%-ot ugrottak a Rite Aid részvényei, ma azonban már 7%-os mínuszban az árfolyam a nyitás előtti kereskedésben.

2015. október 28. 10:10 | Portfolio

A Volkswagennél 15 éve nem történt ilyen

A Volkswagen közzétette harmadik negyedéves számait, ami már tartalmazta a kirobbant emissziós botrány hatását. Az értékesítési számokban még nem látszik a vásárlók reakciója, az üzemi és nettó eredménysoron viszont komoly veszteség keletkezet, mivel a cégcsoport kénytelen volt 6,7 milliárd eurót elkülöníteni a visszahívási akciójuk során felmerülő költségeik fedezésére. Az árfolyam mégis emelkedik, ami részben azzal magyarázható, hogy nőtt a cégcsoport gyorsan pénzé tehető eszközeinek az értéke, illetve a menedzsment igyekezet pozitív jövőképet felvázolni.

2015. október 28. 10:07 | Portfolio

Kivonul az HSBC az adóparadicsomból

Eladja az HSBC a bermudai privátbanki operációját, miután pár hónapja azzal vádolták a hatóságok, hogy segít a svájci gazdag ügyfeleinek az adóelkerülésben. Az adóparadicsomból való kivonulás a legújabb lépés a banktól a működés kockázatosságának csökkentése és átláthatósága felé - írja a Financial Times.

2015. október 28. 09:29 | Portfolio

Közel 200 millió előfizetője van a Telenornak

Már 196 millió előfizetéssel rendelkezik a Telenor-csoport, a növekedés elsősorban Bangladesben, Indiában és Mianmarban volt látványos az elmúlt hónapokban, ezekben az országokban az elmúlt egy évben 24 millióval bővült a Telenor előfizetői tábora. A vállalat 2013 év vége után ismét veszteséges lett, ezt viszont egy nagyobb leírás okozta, amire már számítottak a befektetők.

2015. október 28. 08:52 | Portfolio

Kételkednek a részvényesek az UniCredit vezetésében

Már csak a végső simításokat végzi az UniCredit azon az új stratégiai terven, amelyet következő hónapban mutatnak be a részvényeseknek. A tulajdonosok közül azonban egyre többen kételkednek a bank vezére, Federico Ghizzoni vezetési képességeiben - számol be a Reuters.

2015. október 28. 08:40 | Portfolio

152 milliárd dolláron ül az Apple

Jól ment az Apple szekere az idei harmadik negyedévben, a technológiai óriás profitja 31 százalékkal emelkedett éves alapon, amivel az elemzőket is kissé meglepte. Az iPhone még mindig jól fogy, elsősorban a kínai eladásoknak köszönhetően. A cég részvényeinek árfolyama közel 3 százalékot emelkedett a zárás utáni kereskedésben a jelentést követő percekben.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

  • a harmadik negyedév utolsó napjaiban kezdődött meg az iPhone 6S és az iPhone 6S Plus értékesítése
  • az időszakban 48 millió darab iPhone-t adott el az Apple, ami 22%-os növekedés az előző év azonos időszakához képest
  • Tim Cook szerint a negyedik negyedévben még mindig emelkedhetnek az iPhone-eladások év/év alapon
  • a növekedést elsősorban a kínai eladások húzták, ahol duplázódott az Apple bevétele
  • eredményszinten 30% feletti növekedésről számolt be a cég
  • a folyó negyedévre az elemzői konszenzusnak megfelelő prognózisokat fogalmazott meg a menedzsment
  • az igazgatóság jóváhagyta a negyedéves részvényenkénti 52 centes osztalékot, amit november 12-én fizet ki
  • a nettó készpénzállomány 152 milliárd dollárt tett ki szeptember végén.

2015. október 28. 08:23 | Portfolio

Itt vannak a legfontosabb hírek ma reggel

Kivárás a Fed szerdai kamatdöntése előtt, a vártnál erősebb Apple-gyorsjelentés, elhalasztott kibocsátás a Deezertől. Bőven van min csemegézni a befektetőknek ma reggel.

2015. október 28. 07:52 | Portfolio

Tőzsdén a Duna House részvényei

Felvették a BÉT terméklistájára a Duna House részvényeit, a kereskedés csak később indul el.

2015. október 27. 21:28 | Portfolio

Zuhan a Twitter a gyorsjelentés után

Közzétette negyedéves számait a Twitter, ezzel azonban nem igazán sikerült elnyerni a befektetők bizalmát. 11,5 százalékot esett az árfolyam a zárás utáni kereskedésben.

Holdblog

Vidéken még maradt valaki?

E heti vendégünk Móricz Dani és Cser Tamás. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcas

Jalsovszky

Apró süti - nagy bírság

Szeptember elején egy precedens értékű határozatot hozott meg a francia adatvédelmi hatóság: a Shein írországi leányvállalatát büntette meg a sütikre és a felhasználói hozzájárulásra v