adósság

Rengeteg pénze van Magyarországnak, csak nem biztos, hogy jól költi el

Élénkülhet a magyar gazdaság növekedése 2017-ben, amit a költségvetési lazítás is támogathat - olvasható a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) hétfőn megjelent előrejelzésében. A nemzetközi szervezet közgazdászai elismerik, hogy komoly mozgástér van a magyar büdzsében, viszont szerintük más irányba kellene elindulni, mint amit a kormány tervez.

Kis szerencsével a nagy mutatvány is összejöhet Orbánéknak az adósságfronton

Egyre inkább úgy tűnik, hogy csak a kormányon múlik, mennyivel akarja idén csökkenteni a GDP-arányos adósságrátát. A kötelező feladatot gyakorlatilag már szeptember végére kipipálták, és nincs megállás, a negyedik negyedévben tovább csökkenhet az adósságrátánk. Sőt, akár Orbán Viktor legmerészebb álma is teljesülhet idén, hogy az adósság összegszerűen, forintban kifejezve is csökkenjen, amire csak a legritkább esetekben volt eddig példa.

Nyerésre áll idei háborújában Orbán

A tavaly év végi 74,7 százalékról szeptemberre 74,2 százalékra csökkent a bruttó adósságunk a GDP arányában - derül ki az MNB csütörtökön közölt statisztikájából. Ezzel gyakorlatilag kipipálhatja a kormány az idei adósságcélt, ha a negyedik negyedévben minimális adósságcsökkentést végre tud hajtani, akkor gond nélkül teljesül az uniós szabály is. Márpedig azt már tudjuk, hogy az aszfaltügy elszámolása miatt jelentős uniós milliárdok folynak be a negyedik negyedévben, így kezdhetik behűteni a pezsgőt a kormánynál.

Itt az év vége, megint kisegítik a kórházakat

Az egészségügyben egyelőre nem vezetik be az úgynevezett kancellári rendszert, a területért felelős államtitkár hétfőn újságíróknak azt mondta, az erről szóló döntést elhalasztják 2018 áprilisa utánra.

Visszatáncolt a nagy bejelentéstől az ÁKK

Az eredeti tervekkel szemben nem csütörtökön, hanem pénteken tart sajtótájékoztatót az Államadósság kezelő Központ, és az esemény témája is megváltozott - derül ki a ma megkapott módosított meghívóból. A visszalépés oka egyelőre nem ismert, de sok kérdésre választ kaphatunk péntek délelőtt.

Csütörtök délelőtt kiderülhet, mit kezdenek a magyar adóssággal

"Új korszak az adósságkezelésben" címmel tart sajtótájékoztatót csütörtök délelőtt kilenckor Barcza György, az ÁKK vezérigazgatója - olvasható egy ma kiküldött meghívóból. Hetek óta pletykálnak arról, hogy komoly forradalomra készül a kormány az adósságkezelésben, a jelek szerint erre hamar megszületett a megoldás.

Elárasztja a világot a kínai adósság

2015-ben a fejlődő országok dollárban kifejezett adósságállománya 12%-kal nőtt, ami ugyan nem kiugróan magas az elmúlt másfél évtized átlagához képest, az adósság szerkezetében azonban jól megfigyelhető, trendszerű változás zajlik az utóbbi években - olvasható ki a Bank of America Merrill Lynch elemzéséből. A változás lényege, hogy arányaiban egyre nagyobb állományt birtokolnak a külföldi szereplők, vagyis a külső adósság évről-évre magasabb. Kína mind az adósságállomány, mind a növekedési ütem alapján kitűnik a fejlődő országok sorából.

Orbán Viktor döntheti el, mekkora győzelmet akar aratni

Az utóbbi években megszokottnál is jobban áll az adósság elleni harcban idén a magyar kormány. Korábban is használt modellünk szerint gyakorlatilag a kérdés csak az, mennyire akarja a kormány leszorítani az adósságot. Akár az is lehet, hogy a 2018-as választások miatt most a lehetségesnél kisebb csökkentést hajtanak végre, hogy aztán nagyobb mozgástér maradjon a következő két évre.

Adósságcsapda felé sodródnak a világ vállalatai?

A válságot követően a világ nagy jegybankjai a kamatok csökkentésével és a pénzkínálat növelésével igyekeztek enyhíteni a hitelezés visszaesése, valamint a deflációs félelmek okozta károkat. Az alacsony hozam- és kamatkörnyezetben a vállalatfinanszírozási szerkezet egyre inkább az eladósodottság felé tolódott el. A gazdasági szereplők túlzott kockázatvállalása hosszú távon azonban akár újabb problémák melegágyává is válhat. Az alábbi cikkben ennek jeleit járjuk körbe a globális kötvény- és részvénypiacok tendenciáit vizsgálva.

Fél év alatt majdnem megnyerte idei csatáját Orbán

Az első negyedéves 77,2 százalékról 75,5 százalékra csökkent az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága a GDP arányában - olvasható az MNB által szerdán közölt adatokban. A pénzügyi számlák szerint a lakosság finanszírozási képessége enyhén javult az első negyedévhez képest, az államháztartás pedig alig egy százalékos GDP-arányos hiányt hozott össze az utolsó egy évben.

Mi lesz, ha Kína tényleg összeomlik egyik pillanatról a másikra?

Kínában látszólag minden rendben van, kezelhető szinten az államadósság, a költségvetési deficit pedig még Európában sem számítana rossznak. Persze. A hivatalos adatok szerint. Ezzel szemben a nem hivatalos adatok szerint már 10-15 százalékos deficittel, kétszer nagyobb államadóssággal kellene számolni, az árnyékbankrendszer hatalmas kockázatokat rejt és még a biztosítóknál sincs minden rendben. Most akkor kell aggódni?

Szépen megszedte magát, aki Magyarországra fogadott

Több mint öt éve követhetjük nyomon a Franklin Templeton magyar befektetéseinek alakulását, bár az utóbbi időben jelentősen megcsappant a cég kötvényállománya. A második negyedév végére kevesebb mint 50 millió dollár maradt az egykor még 12 milliárd feletti magyar portfólióból, vagyis már nem túlzás kijelenteni, hogy ha nem is végleg, de egy jó időre búcsút inthetünk annak, akit sokan a megmentőnknek tartottak az utóbbi években. Ez a mentőakció egyébként kifejezetten jól jövedelmezett az amerikai alapkezelőnek, számításaink szerint a kockázatos magyar befektetések jócskán az átlag feletti éves hozamot produkálhattak a cégnek, ezzel pedig hozzájárultak az alapjaik kimagasló teljesítményéhez.

Óriásit blöffölt Varga, vagy tényleg küszöbön a magyar euró?

Az utóbbi években nem volt igazi társadalmi vita Magyarországon az euró esetleges bevezetéséről, kormányzati politikusok azonban időről időre előállnak ezzel kapcsolatos nyilatkozatokkal. Most éppen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszélt arról, hogy optimális esetben akár az évtized végére eurózóna-tagok lehetünk. A csatlakozási feltételeket illetően valóban jobban állunk, mint az utóbbi években, azonban bőven van még tennivaló, az idő pedig sürget, ha valóban 2020-ban be akarunk lépni. Így valószínűleg a miniszter által említett határidő csak álom marad, viszont ez nem zárja ki azt, hogy még közelebb kerüljünk a közös pénz bevezetéséhez.

Újabb csatát nyert meg a kormány a legfontosabb háborúban

Évek óta a kormány egyik legfontosabb háborúját az államadósság ellen vívja többnyire szoros győzelmeket aratva, hiszen csak minimálisan tud csökkenni a GDP-arányos adósságráta. Az viszont dicséretes, hogy az adósságon belül egyre kisebb a deviza részaránya, ennek köszönhetően csökkent jelentősen az ország sérülékenysége, amit tavasszal a három nagy hitelminősítő közül elsőként a Fitch is felminősítéssel jutalmazott.

A siralmas növekedési adat tett keresztbe az adósságcsökkentésnek

Az előzetes becslésben szereplő 76,9 százalékkal szemben 77,2 százalék volt az államháztartás bruttó konszolidált, névértéken számított adóssága a GDP arányában - derül ki az MNB csütörtök reggel közölt adataiból. Az ok elsősorban a kiábrándító növekedési adatnak köszönhető, az adósság összegét csak minimálisan változtatták.

Hiába a nagy barátkozás, bőven kaptak kritikát Orbánék

A kormány már előre igyekezett felkészíteni a közvéleményt arra, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országjelentésében megdicséri majd Magyarországot. A pénteken publikált dokumentum azonban nem csak a pozitívumokra hívja fel a figyelmet, hanem kemény kritikát is megfogalmaz a kormány és a jegybank néhány intézkedésével kapcsolatban. Nem tetszik a szervezet közgazdászainak például a közműszektor egyre erőteljesebb államosítása, de azt sem tartják jó iránynak, hogy az MNB megvásárolta a Budapesti Értéktőzsde többségi tulajdonrészét, szerintük az állami tulajdon csak átmenetileg tartható fenn.

Túl nagyot álmodhattak Orbánék

A múlt héten publikált friss konvergenciaprogramból kiderül, hogy a kormány már 2020-ra 65 százalék alá csökkentené a GDP-arányos adósságrátát, amihez főleg az eddigi eszközökre építenének. Az IMF szakértői azonban ennél sokkal pesszimistábbak, szerintük a következő öt évben is éppen csak sikerül majd 70 százalék alá csökkenteni az adósságrátát.

Felpörögtek a kilakoltatások

Március elején lejárt a kilakoltatási moratórium, az elmúlt két hónapban több mint félezer kilakoltatás történt - írja a Magyar Nemzet szombati számában a Magyar Bírósági Végrehajtó Kar tájékoztatása alapján.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nem mese ez: rengeteg pénz hullik a magyarokra pillanatokon belül
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.