Globális aukciós piac: Kína volt a tavalyi év nagy vesztese
Az artprice most megjelent éves jelentése, amit a műtárgy.com szemlézett, minden eddiginél pontosabb képet ad a globális aukciós piac tavalyi évéről.
Az artprice most megjelent éves jelentése, amit a műtárgy.com szemlézett, minden eddiginél pontosabb képet ad a globális aukciós piac tavalyi évéről.
Három magyar államkötvényből tartott csütörtökön aukciót az Államadósság Kezelő Központ, és bár nem volt kiugró a vételi érdeklődés, de ezzel együtt is a meghirdetettnél többet sikerült eladnia, igaz az elmúlt hetek nyomán magasabb hozamszintek mellett. Az 55 milliárd forintnyi meghirdetett mennyiség helyett végül 86,5 milliárd forintnyit értékesített az ÁKK, 6,76-7,09% közötti átlaghozamok mellett.
Az aukciósházak számára az igazi nagy fogást a jelentős magángyűjtemények jelentik, hiszen nem egyesével kell összeszedniük a kvalitásos tételeket, hanem kiváló provenienciájú alkotások egész sora hullik egyszerre az ölükbe. Hogy hogyan alakul egy-egy év az aukciós piacon, nagyban függ attól is, hány és milyen értékű kollekció kerül kalapács alá – írja a műtárgy.com.
Aukciókat tartott ma az Államadósságkezelő Központ, 3 állampapírt kínált eladásra a befektetőknek. A hosszú kötvények mind magasabb hozam mellett keltek el, de a kibocsátó lényegesen megemelte a kibocsátott mennyiséget.
2025. március 21-én egy egyedülálló művészeti árverésre kerül sor az Aix-en-Provence-i Vasarely Alapítvány támogatására. Az esemény célja, hogy a befolyt összegből támogassa az alapítvány működését, valamint a Vasarely-életmű megőrzését és kiállítását - írja a műtárgy.com.
A műtárgyak világáról és a műkereskedelemről szó híradásokban meglepően gyakran olvashatunk jogi útra terelt, vagyonokat érő művek körül kialakult, sokszor évekig húzódó konfliktusokról. A műtárgy.com bemutat néhányat napjaink legnagyobb visszhangot kapott művészeti témájú perei közül.
Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Egy New York-i árverésen 11,3 millió dollárért (majdnem 4,4 milliárd forint) kelt el pénteken egy Antonio Stradivari legendás olasz hegedűkészítő által 1714-ben készített hangszer.
A cél ugyanaz: felkészülés az olaj utáni időszakra és az ország megkopott nemzetközi reputációjának javítása. És hasonlóak az eszközök is: e célok megvalósítása gigantikus mennyiségű pénzt emészt fel – olvasható a műtárgy.com összefoglalójában.
A 12 hónapos diszkontkincstárjegyre nagyon visszafogott volt a befektetői érdeklődés, de így is ráemelt az Államadósság Kezelő Központ az eladott mennyiségnél a meghirdetetthez képest, amivel párhuzamosan az átlaghozam 6% közelébe ugrott. A 3 és 7 éves államkötvényekért viszont tolongtak a befektetők, sokkal többet vettek volna, mint a meghirdetett mennyiség, így itt jócskán megemelte az értékesített volument az ÁKK, és ezzel párhuzamosan az átlaghozam esett a 3 éves fix kamatozású papírnál.
Élénk kereslet mellett zajlott az év első jelzáloglevél-kibocsátása kedden, az MBH Jelzálogbank eredetileg 6 milliárd forint értékben meghirdetett aukcióján csaknem 9,83 milliárd forintos igény mutatkozott a befektetők részéről, amelyből a hitelintézet végül mintegy 8,75 milliárd forintot fogadott el - közölte a jelzálogbank.
Legnagyobb vetélytársához, a Christie’s-hez hasonlóan a Sotheby’s is gyengélkedett tavaly, de az idei kilátásokat már derűlátóbban ítélik meg – írja a műtárgy.com.
Aukciókat tartott ma az Államadósságkezelő Központ, 3 állampapírt kínált eladásra a befektetőknek.
Ma három állampapír aukcióját tartotta az Államadósság Kezelő Központ, amelyek közül a 12 hónapos diszkontkincstárjegy aukció besült, mert a meghirdetettnél kevesebb vételi ajánlat érkezett a befektetőktől. A két kötvényt viszont intenzív túljegyzés mellett gond nélkül elvitték az érdeklődők, sőt az egyikből terv feletti értékesítés történt, ami majdnem ellensúlyozta a DKJ-nál történt terv alatti értékesítést. Figyelemre méltó, hogy a DKJ-aukción milyen jelentős hozamemelkedés történt az előző kibocsátáshoz képest.
2024 nem volt sikertörténet a művészeti aukciók globális piacán, de az év végére jó esetben véget ért a lejtmenet. A műtárgy.com összefoglalójából kiderül, mit jelentett ez konkrétan a két nagy nemzetközi aukciósház csatájából többnyire győztesen kikerülő Christie’s esetében.
A brit államkötvények hozamai több mint két évtizedes csúcsra emelkedtek kedden, közvetlenül egy jelentős aukció előtt. A pénzügyi piacok feszülten figyelik az eseményeket, amelyek tükrözik a globális gazdasági bizonytalanságot és a brit monetáris politika lehetséges alakulását – számolt be a Reuters.
A globális műtárgypiacon elmaradt az év végén itthon tapasztalt fellendülés. A csúcsárak, a piac egészének állapotát tükrözve, alacsonyabbak voltak, mint a legutóbbi években – derül ki a műtárgy.com összefoglalójából.
Az Euronext, Európa egyik vezető tőzsdéje, kedden bejelentette, hogy technikai nehézségekbe ütközött bizonyos azonnali piaci eszközök záróárainak kiszámításakor.
A hazai művészeti aukciókon, mint előző heti írásunkból kiderült, idén az elmúlt két évinél magasabb árak születtek. Ugyanakkor, mint a műtárgy.com friss összefoglalójából kiderül, a legkeresettebb élő művészek aukciós csúcsárai néhány művész esetében visszaestek.
Idén, főként a sikeres évvégi hajrának köszönhetően, a tavalyinál jóval magasabb áron keltek el a csúcsművek a hazai aukciós piacon. A műtárgy.com összefoglalója.
Új tájékoztatást küldött az ügyfeleknek a neobank.
Több százezer háztartás maradt áram nélkül.
Sötét felhők a költségvetés felett.
Az éghajlatváltozás lehet az, ami átbillenti a növekedést a recesszióba.
Szinte bárhol és szinte bárki igénybe veheti majd.