A gyermek életkorától függetlenül élethosszig tart majd a két- és háromgyerekes anyák szja-mentessége, amely a munkabérre vonatkozik majd - tisztázta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter. Úgy tűnik tehát, az osztalékbevétel és az árfolyamnyereség nem lesz adómentes ettől az intézkedéstől.
Magyarországon a 2 évnél fiatalabb gyermeket nevelő nők foglalkoztatási aránya alig harmada az OECD-átlagának. Azok a nők pedig, akik 2-3 gyermeket nevelnek, csak nagyon nehezen tudnak visszatérni a munkaerőpiacra. Számos dologra lenne szükség ahhoz, hogy a kisgyermekes anyukák teljes állásban tudjanak dolgozni, hogy megkapják az szja-mentességet.
2024-ben a SZÉP-kártya feltöltések összértéke meghaladta a 454,4 milliárd forintot, a kártyatulajdonosok pedig összesen 432 milliárd forintot használtak fel a kártyáikról. Idén januárban a feltöltések összértéke meghaladta a 16 milliárd forintot, ami 2024 azonos időszakában feltöltött összegnél közel 36%-kal volt több - közölte az NGM.
A Nemzetgazdasági Minisztérium megkezdte a jövő évi költségvetési törvényjavaslat előkészítését, hogy a 2026-ban érvényes adószabályokról, költségvetési támogatási programokról az Országgyűlés még a tavaszi ülésszakon dönteni tudjon. A tárca közleménye szerint a jövő évi büdzsét 3,5%-os hiánnyal tervezik. Mivel eddig 2,9%-os hiánycélról lehetett tudni, ez hiánycélemelést jelent.
Közzétette a Nemzetgazdasági Minisztérium a hétvégén bejelentett adócsökkentési program költségvetési hatásait. A táblázatból kiderül, hogy jövőre az újonnan bevezetett szja-mentességek költségvetési hatása 380 milliárd forint lesz.
Az Index birtokába jutott egy kormányzati számítás, amely a miniszterelnök által bejelentett adókedvezmények költésgvetési hatásait elemzi. Csak a kétgyerekes édesanyákat érintő szja-mentesség 600-700 milliárd forintos kiadást jelent. A háromgyerekes anyák szja-mentessége 2026-ra további 200 milliárd forint mínuszt jelent a költségvetésnek.
Már hallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A műsor első részében Orbán Viktor hatalmas vállalásáról volt szó: idén októbertől kiterjeszti a kormány a 3 gyermekes anyákra is az örök életre szóló szja-mentességet, majd 2026 januárjától kezdődően lépcsőzetesen a 2 gyermekes dolgozó édesanyák is megkapják ezt a jelentős kedvezményt. A témában itt volt velünk Csiki Gergely, a Portfolio lapigazgatója. A műsor második felében arról volt szó, hogy a vasárnap megtartott német parlamenti választások tükrében mi várhat a német gazdaságra és a német tőkepiacra a következő időszakban. A témában itt vendégünk volt Tunkli Dániel, az Accorde Alapkezelő befektetési igazgatója.
Hétfőn 13 órától Orbán Viktor miniszterelnök felszólalásával kezdődött az Országgyűlés tavaszi ülésszaka. A miniszterelnök két nappal az évértékelője után szólal fel, ahol számos bejelentést tett. Többek között elmondta, hogy lép életbe a kétgyerekes anyák szja-mentessége.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Pénz7 hétfői ünnepélyes rendezvényen elmondott beszédében jelentette be: a 2 gyermekes anyáknak szóló szja-mentesség bevezetése 2026-ban indul és 4 év alatt épül be teljesen az adórendszerbe. Kiderült továbbá, hogy 600 ezer 2 gyermekes édesanya lehet ezzel érintett.
Hatalmas vállalást tett Orbán Viktor a szokásos februári évértékelőjén. 5 év várakozás után - először ugyanis 2020 januárjában beszélt erről a lehetőségről - idén októbertől kiterjeszti a kormány a 3 gyermekes anyákra is az örök életre szóló szja-mentességet, majd 2026 januárjától kezdődően - igaz lépcsőzetesen - a 2 gyermekes dolgozó édesanyák is megkapják ezt a jelentős kedvezményt. A radikális adóügyi intézkedések sorának itt még nincs vége: az új inflációs helyzet miatt a kormány már hajlandó hozzányúlni az általános forgalmi adóból származó bevételekhez, igaz csak célzottan és korlátozottan. A kabinet jól láthatóan a megszokott gazdaságpolitikai keretrendszerben gondolkodik, a gyermekes családok és a nyugdíjasok vannak a kedvezmények fókuszában, és a lépésekkel elsősorban a rövid távú kihívásokra reagál, és természetesen a gazdaságpolitikájával is ráfordul a 2026-os parlamenti választásokra. Adószakértő segítségével átfogóan értékeljük az eddig ismert részleteket.
A nyugdíjasokra is kiterjeszti a kormány a vidéki otthonfelújítási programot, ennek keretében két év alatt 90 milliárd forintot juttatna azoknak a vidéki nyugdíjasoknak, akik 5000 főnél kisebb településen élnek - jelentette be Orbán Viktor két és fél hete. Most a jogszabálytervezetből az is kiderült, hogy eközben szigorítanak a program igénybevételének a feltételein is, így nem kizárólag a nyugdíjasokat érintik a változások.
Már 400 ezernél is több gyermeknek takarékoskodik Babakötvényben a családja. Tavaly több mint 2,7 ezer fiatal vehette fel a neki szánt megtakarítást. Az átlagos kifizetések mértéke meghaladja az 1,5 millió forintot - közölte a Grantis.
Legújabb Facebook-videójában beszélt a nemzetgazdasági miniszter a munkáshitel, a vidéki otthonfelújítási támogatás és a lakásfelújítási célú SZÉP-kártya-költések friss számairól. Mindhármat január 1-jével vezette be a kormány.
Közel egy hónap alatt több mint 9000 igénylés érkezett a munkáshitelre, több mint 2600 esetben pedig már folyósították is – közölte Varga-Bajusz Veronika államtitkár.
Február 18-19-én Balatonfüreden tartja kihelyezett frakcióülését a Fidesz-KDNP, ahol a miniszterelnök zárt körben ad politikai helyzetértékelést a kormánypárti képviselőknek - írja az atv.
Kínában tavaly egyötödével kevesebb ember kötött házasságot az előző évhez képest - derült ki a polgári ügyek minisztériuma által közzétett adatokból hétfőn. A romló trend mögött az áll, hogy a 2023-ban rekordmagas ifjúsági munkanélküliség alakult ki, miközben az ingatlanszektor válsága is sújtja az országot, valamint a magas gyermekgondozási és oktatási költségek okozta terhek is problémát jelentenek.
A bölcsődei támogatásban érintett családok hamarosan több tízezer forint támogatást kapnak a számlájukra: a Magyar Államkincstár elhárította azt az informatikai hibát, amely eddig hátráltatta a kifizetéseket. A kérelmek feldolgozása felgyorsult, és február 15-ig további több ezer szülő megkapja az első támogatási összeget.
Múlt hét végén elindult egy átfogó elektromos autó támogatási program Lengyelországban, a NaszEauto-nak nevezett program keretében összesen 1,6 milliárd zloty (~155 milliárd forint) támogatást nyújtanak az autóvásárlóknak, írja a Reuters.