demográfia

Megállt a gyerekvállalási kedv növekedése - 40 ezerrel kevesebben lettünk

Az előzetes adatok szerint 2017-ben a születések száma 1,6%-kal elmaradt a 2016. évitől, a halálozásoké pedig - az év eleji jelentős, a tetőző influenzajárvánnyal is összefüggő halálozási növekmény miatt - 3,7%-kal meghaladta azt. Ennek következtében a természetes fogyás 40 100 fő volt, 6110-zel több, mint egy évvel korábban.

Érdekes dolgot mutattak ki a gazdag nyugdíjasokról

Érdekes dolgot mutattak ki a gazdag nyugdíjasokról

Logikus és természetes azt feltételezni, hogy azok az időskorúak élnek tovább, akik az aktív éveik alapján jobban kerestek és emiatt magasabb összegű ellátást kapnak nyugdíjasként, ebből pedig magasabb színvonalon élhetnek. A Statisztikai Szemlében most megjelent "Öregségi nyugdíjasok halandósága 2015-ben" című írás ezt mutatja be számokkal alátámasztva.

Egyre gyászosabban alakulnak a születési adatok

Novemberben mindössze 7271 gyermek született Magyarországon, 5,6%-kal kevesebb, mint egy éve. Ezzel folytatódott az idei csökkenő trend, hozzájárulva a népességfogyás tavalyi gyorsulásához. 2017 első 11 hónapjában csaknem 36 ezer volt a népesség természetes fogyása, 6 ezerrel több, mint 2016 ugyanezen időszakában.

Nagy a baj: Magyarország megállíthatatlanul öregszik

Nagy a baj: Magyarország megállíthatatlanul öregszik

A magyar népesség korösszetétele fokozatosan romlik - derült ki a 2016-os mikrocenzusból. Amíg 1990-ben száz gyermekkorúra 65 időskorú jutott, addig 2016-ban 128. A népesedési folyamatok következménye, hogy a munkaerőpiacon megjelenő fiatal korcsoportok létszáma csökken és a gazdaságilag aktív népesség összetétele egyre inkább az idősebb korcsoportok felé tolódik el. Ugyanakkor a gazdaságilag aktív népesség aránya a teljes népességen belül 45-ről 48%-ra emelkedett, amely a rendszerváltás óta a legmagasabb szint.

Eltűnhet a növekedés Magyarországon

Nem csak a teljes népesség, hanem a munkaképes korú lakosság létszáma is gyorsan fog csökkenni a következő években Magyarországon - vetíti előre az Európai Bizottság legfrissebb demográfiai jelentése (Ageing Report, 2018). A népesedési folyamatoknak fájó gazdasági következményei lesznek: az előrejelzés szerint a következő 50 évben a potenciális GDP-növekedésünk 1,5% alá süllyed.

Kiábrándítóak a születési adatok

2017 szeptemberében a születések száma 5,4, a halálozásoké pedig 4,1%-kal kevesebb volt, mint az előző év azonos hónapjában. A természetes fogyás 1399 fő volt, 59-cel több az egy évvel korábbinál. 2017 első kilenc hónapjában a születések száma 1,2%-kal elmaradt az előző évitől, a halálozásoké pedig - az év eleji jelentős halálozási növekmény miatt - 5,9%-kal emelkedett. Ennek következtében a természetes fogyás 30 494 fő volt, 6303-mal több, mint az előző év azonos időszakában.

Gyászos a magyar demográfiai kép

Gyászos a magyar demográfiai kép

2017 augusztusában a születések száma 4,8%-kal kevesebb, a halálozásoké pedig 1,5%-kal több volt, mint az előző év azonos hónapjában. A természetes fogyás 1940 fő volt, 556-tal több az egy évvel korábbinál. 2017 első nyolc hónapjában a születések száma 0,6%-kal elmaradt az előző évitől, a halálozásoké pedig - az év eleji jelentős halálozási növekmény miatt - 6,9%-kal emelkedett. Ennek következtében a természetes fogyás 28 963 fő volt, 6112-vel több, mint az előző év azonos időszakában - jelentette a KSH.

Még mindig kevés gyerek születik

Júliusban a születések száma ugyan valamivel magasabb volt, mint egy évvel korábban, ám a trendet figyelve így sem számít magas értéknek. Ennek is köszönhetően 2017 első hét hónapjában a születések száma 0,1%-kal elmaradt az előző évitől, a halálozásoké pedig - az év eleji jelentős halálozási növekmény miatt - 6,8%-kal emelkedett. Ennek következtében a természetes fogyás 26 527 fő volt, 5060-nal több, mint az előző év azonos időszakában.

A nap ábrája: meddig élünk mi magyarok

Az Eurostat ma adta ki a Regionális évkönyvét, benne rengeteg érdekes információval. Most egy térképet ragadunk ki belőle, ami a születéskor várható élettartamot mutatja régiónként.

Megmutatjuk, miért tragédia a kivándorlás Magyarországnak

A kivándorlás legfájdalmasabb következménye, hogy éppen az a korosztály megy el Magyarországról, mely egyrészt adót és járulékot fizet, másrészt gyermekeket vállal, így hozzájárulhat a demográfiai helyzet javulásához. Az elvándorlás összetétele alapján a folyamat nem csak Magyarország jelenét, hanem jövőjét is komolyan veszélyezteti. Ráadásul a külföldre vándorlók több szakmában is komoly munkaerőhiányt okoznak itthon, például az idegenforgalomban és a kereskedelemben alig találni megfelelő munkaerőt. Cikksorozatunk második részében elsősorban a demográfiai kérdést járjuk körbe.

Családügyi kabinetet alakított a kormány

Családügyi kabinetet alapított a kormány - szúrta ki a Magyar Nemzet. A Magyar Közlöny megfogalmazása szerint a kabinet feladata a kormányzati lépések "népesedés- és családpolitikai szempontból való vizsgálata és véleményezése" lesz.

Csak fél év, és egy Komlóval kevesebben lettek a magyarok

2017 júniusában 7328 gyermek született, 2,6%-kal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A 9225 halálozás 5,4%-os csökkenést jelent, a természetes fogyás 1897 fő volt, 326-tal kevesebb az egy évvel korábbinál. 2017 I. félévében 43 870 gyermek született, 0,2%-kal több, mint az előző év azonos időszakában. A 69 062 halálozás - az év eleji jelentős halálozási növekmény miatt - 8,5%-kal haladta meg a 2016. január-júniusi időszak haláleseteinek számát. A természetes fogyás 25 192 fő volt, 5289-cel több az egy évvel korábbinál.

Enyhítené a munkaerőhiányt, ha kisebb lenne az állam

A munkaerőhiány demográfiai okokra is visszavezethető, mert folyamatosan csökken a munkaképes korú népesség és az utóbbi években megnőtt a munkavállalás céljából átmenetileg külföldre költözők aránya, ezzel párhuzamosan pedig nő a gazdaság, így bővül a kereslet is - mondta Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke hétfőn az M1-en.

A nap ábrája ez a vörös térkép

Az időskorúaknak a munkaképes korúakhoz viszonyított aránya egy fontos demográfiai mutató, ami kifejezi, hogy milyen erőfeszítésébe kerül egy társadalomnak gondoskodni a rászorulóiról. Minél magasabb ez az mutató, arányaiban annál több idősről kell a munkaképes korúaknak gondoskodni. A látványos térképre nézve megérthetjük, hogy ez a demográfiai probléma (egyelőre) a fejlett világot sújtja.

Nemcsak a falvak ürülnek ki, hanem a legtöbb vidéki nagyvárosunk is

Nemcsak a falvak ürülnek ki, hanem a legtöbb vidéki nagyvárosunk is

Nemcsak a vidéki kistelepülések ürülnek ki a belföldi elvándorlás és a természetes fogyás miatt, hanem a legtöbb magyar nagyváros is. 2005 és 2016 között Salgótarján népessége közel 20 százalékkal csökkent, de Miskolc lakossága is olyan gyorsasággal fogy, hogy már kevesebben lakják, mint Szegedet. Eközben Győr és Sopron népessége szépen bővül, gyorsabban, mint a fővárosé.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.