Donald Trump amerikai elnököt lenyűgözte az orosz bombázóflottát megbénító Pókháló-hadművelet, de ennek ellenére tart tőle, hogy a háború most eszkalálódni fog – tudta meg az Axios az elnökhöz közelálló forrásokból.
Az amerikai különmegbízott figyelmeztetett, hogy az ukrán dróncsapások az orosz stratégiai légierő bázisai ellen veszélyeztethetik Oroszország nukleáris arzenáljának kulcsfontosságú elemeit, ami eszkalációs kockázatot jelent - írja a Kyiv Post.
Egyszerre három iráni forrás is azt állítja, hogy a teheráni vezetés nem rendelkezik egyértelmű alternatív tervvel arra az esetre, ha az atomtárgyalások kudarcba fulladnának az Egyesült Államokkal - számolt be a Japan Times.
Az orosz állami TASZSZ számolt be Konsztantyin Koszacsov, az orosz Szövetségi Tanács alelnöke szerint két tárgyalócsoport alakul az ukrajnai békekötés kérdésében.
Pakisztán előbb közölte, hogy szombatra összehívta a nukleáris arzenálját felügyelő legfelsőbb testület ülését, majd nem sokkal később cáfolták a hírt - írta a Reuters.
Egyelőre úgy tűnik, folyamatosan eszkalálódik a konfliktus India és Pakisztán között: tegnap hajnalban India újabb támadást indított szomszédja ellen, estefelé pedig a hindu állam katonai bázisait érte dróncsapás. Mindkét fél ujjal mutogat a másikra: eszkalációt, megtorlást, atomháborús veszélyt emlegetnek. A forródrótok égnek, a háború még mindig elkerülhető, de minden egyes incidens után egyre csökken a békés rendezés esélye.
Úgy néz ki, India újabb támadást indított Pakisztán ellen: ezúttal Lahore térségéből jelentettek robbanásokat, drónokat. A támadást India elismerte, ráadásul nagyon úgy néz ki, most a pakisztáni hadsereget támadták.
Véres terrortámadás történt április 22-én, kedden az észak-indiai Kasmírban, a turisták körében kifejezetten népszerűnek számító Pahalgamnál. A lövöldözésben összesen 26 embert öltek meg, többen megsebesültek. A helyszínen szinte azonnal megjelentek India legelitebb egységei, ami mutatta, hogy a világ legnépesebb országa nagyon komolyan kezeli a helyzetet. Azóta beindult egy veszélyes üzengetés a szomszédos Pakisztánnal, ami ismét a mélybe lökheti a hosszú és véres történelemmel bíró kapcsolatokat.
Azerbajdzsán vezetője fasisztának nevezte Örményország vezetését, Jereván szerint Baku ezzel katonai agressziót akar kiprovokálni - írja a Politico.
Az Egyesült Államok döntése, miszerint engedélyezi Ukrajnának az amerikai fegyverek mélyebbre lövését Oroszország területén, nem növelte a nukleáris támadás kockázatát - állítja öt, az amerikai hírszerzést jól ismerő forrás. A Reuters által megkérdezett szakértők szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök egyre harciasabb kijelentései ellenére sem valószínű, hogy atomfegyvert vetne be. Ugyanakkor Oroszország várhatóan kiterjeszti az európai célpontok elleni szabotázskampányát, hogy növelje a nyomást a Nyugatra az Ukrajnának nyújtott támogatás miatt.
Néhány NATO-tagállam lényegében belépett az ukrajnai háborúba, emiatt pedig bármilyen eszkalációs forgatókönyv elképzelhető – idézi Dmitrij Medvegyevet, az orosz nemzetbiztonsági tanács alelnökét a TASZSZ hírügynökség.
Hiába zajlott le már több, mint két hete az amerikai elnökválasztás, a "Trump trade" továbbra is dübörög, sőt, a januári beiktatást követően akár még markánsabb kilengések is jöhetnek. A 100 ezer dolláros álomszint körül táncol a bitcoin, de nem csak a kriptotér lett nagyon izgalmas, a befektetők gőzerővel keresik, hogy melyik szektorok profitálhatnak a republikánus elnök második ciklusából. Egy ilyen történelmi jelentőségű választást követően, ebben a turbulens és bizonytalan geopolitikai környezetben adódik a kérdés: mi az, amit még nem áraztak be a piacok? Melyik szektor, mely vállalatok nyerhetnek még nagyot Donald Trump elnökségével hosszabb távon? Ezzel kapcsolatban mutatunk most egy izgalmas lehetőséget, amiben egyébként nem csak Donald Trump miatt lehet most nagy fantázia.
Az ukrán elnök határozott nemzetközi fellépést sürget az Oroszország által indított hiperszonikus ballisztikus rakétatámadás miatt. Volodimir Zelenszkij szerint a Dnyipro városát ért csapás egyértelmű eszkalációt jelent a háborúban, és arra figyelmeztet, hogy a világ határozott válaszának elmaradása veszélyes üzenet lenne.
Bár a reggeli hírek arról szóltak, hogy Oroszország egy interkontinentális ballisztikus rakétát (ICBM) lőtt ki Ukrajnára, Vlagyimir Putyin orosz elnök ma este a nyilvánosság elé állt és elmondta: egy új közepes hatótávolságú hiperszonikus ballisztikus rakétát használtak, amely Oresnyik néven fut. Itt van minden, amit tudni kell a kialakult helyzetről.
Oroszország továbbra is el akarja kerülni a nukleáris konfliktust, de csak reménykedni tud abban, hogy a Nyugat is hasonlóan érez – mondta mai sajtótájékoztatóján Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Az iráni hadsereg közlése szerint két iráni katona életét vesztette a szombat hajnalban történt izraeli megtorló támadásban – írja a CNN.
Majdnem megszökött az országból.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Az inflációs adat után nagy erősödést követett a gyengülés.
Több mint 100-an vesztették életüket.
Kijev lépett is emiatt.
Ezen a frontvonalon még nem használták.
Sötét felhők a költségvetés felett.
Az éghajlatváltozás lehet az, ami átbillenti a növekedést a recesszióba.
Szinte bárhol és szinte bárki igénybe veheti majd.