kitörés

Döntött a jegybank - Kitörésre készül a forint

2024. február 27. 15:11 | Kaszab Balázs

Döntött a jegybank - Kitörésre készül a forint

Némi meglepetésre az eddigi 75 helyett 100 bázispontos kamatcsökkentést hajtott végre az MNB Monetáris Tanács kedd délután. Ezt követően pedig hamar áttörte a 390-es szintet az euróval szemben a magyar deviza. A technikai képet figyelembe véve elmondható, hogy már napok óta érett egy nagyobb elmozdulás, a kamatdöntés hatására pedig most ez meg is történt.

Veszélyesen intenzív geomágneses vihar éri el a Földet

2024. február 23. 09:27 | Portfolio

Veszélyesen intenzív geomágneses vihar éri el a Földet

Szerda és csütörtök között a Nap három erős X-osztályú napkitörést szabadított el, ami a jelenlegi 11 éves napciklus legerősebb aktivitását jelenti. Az első két kitörés X1,9-es és X1,6-os erősségű volt, amelyet a legfélelmetesebb X6,3-as kitörés követett. Ezek a koronakilökődések megzavarják a rövidhullámú rádiós kommunikációt a Földön, mindhárom kitörés rádiókimaradásokat okozott, különösen a Csendes- és az Indiai-óceán felett. Még további napkitörések érik el a Földet a következő napokban – számolt be a Washington Post.

Elérkezett az idő a nagy fordulatra a Molnál?

2024. február 06. 13:30 | Mohos Kristóf, Kaszab Balázs

Elérkezett az idő a nagy fordulatra a Molnál?

Sokáig nem volt különösebben érdekes a Mol-sztori, már ami a részvénypiaci helyzetet illeti: rendkívül szűk sávban oldalazott az árfolyam január végéig, ekkor azonban történt valami, ami egészen átírta a helyzetet. Látványosan kitört a tétova toporgásból az olajcég részvénye, már csak az a kérdés, hogy innen mégis merre tovább? Indulhat a rakéta, vagy betonfalba ütközik az árfolyam? Többek között ennek járunk utána elemzésünkben, de azt is megnézzük, hogy a jelenlegi szinteken olcsó-e a Mol részvénye.

Most érdemes figyelni -  A Cybertruck után is tartogat még izgalmakat a Tesla!

2023. december 13. 14:00 | Portfolio

Most érdemes figyelni - A Cybertruck után is tartogat még izgalmakat a Tesla!

Alapvetően igencsak izgalmas éve van a Teslának: az év első felében közel háromszorosára emelkedett a részvény. Az elmúlt hónapokban azonban érkeztek elkeserítő negyedéves számok, leminősítések, legutóbb pedig a Cybertruck vártnál jóval magasabb árazása is elbizonytalanította a piaci szereplőket. Ez a bizonytalanság az alapvetően egyre csak javuló piaci hangulat mellett az árfolyamban is tükröződik: a novemberi felpattanást követően pedig fontos válaszút elé érkezett a Tesla: érik egy nagyobb elmozdulás a részvényben, mi pedig megnéztük, hogy mi várható a következő hetekben.

Öveket becsatolni – Most mehet igazán nagyot a Wizz Air!

2023. december 06. 11:30 | Kaszab Balázs

Öveket becsatolni – Most mehet igazán nagyot a Wizz Air!

Igencsak rázós éve van a Wizz Airnek: májusban még a szárnyaló papírról, októberben pedig már a romló fundamentumok miatt lefeleződött árfolyamról írtunk. Az elmúlt hetekben nagyot ralizott a papír, de néhány napja fontos szinten akadt el az emelkedés. Az igazi fordulat úgy tűnik most jöhet, megnéztük, hogy meddig emelkedhetnek a Wizz Air részvényei.

Kilőtt a Wizz Air - Máris itt az idő beszállni?

2023. november 03. 11:26 | Kaszab Balázs

Kilőtt a Wizz Air - Máris itt az idő beszállni?

Az elmúlt szűk fél évben lefeleződött a Wizz Air árfolyama, miután az erős verseny mellett a geopolitikai feszültségek, az elszálló energiaárak, valamint a fogyasztói hangulat romlása is alaposan keresztbe tett a légitársaságoknak. Az elmúlt napokban azonban kezdett életjeleket mutatni a papír, a tegnapi és a mai emelkedést összevetve pedig már közel 15 százalékot ralizott az árfolyam. Megnéztük, hogy a nagy elmozdulás után hogyan is néz ki most a technikai kép.

Kitört a Mol - Érdemes még felkapaszkodni a rakétára?

2023. szeptember 20. 16:24 | Kaszab Balázs, Mohos Kristóf

Kitört a Mol - Érdemes még felkapaszkodni a rakétára?

Az év közepén igencsak megmozgatta a piaci szereplőket a Mol rekordosztaléka, a szelvényvágást követően azonban komoly lejtmenet következett, a csalódást keltő második negyedéves számok hatására pedig a befektetők elfordultak a részvénytől, ami ennek hatására igencsak lemaradt a hazai blue chipekhez képest. Az utóbbi napokban azonban a Mol a magyar tőzsdével és a többi blue chippel ellentétben ellenállóbbnak mutatkozott az igencsak hektikus nemzetközi piaci mozgásokkal szemben, ma pedig kitörtek a vállalat részvényei a másfél hónapja tartó oldalazó trendből. Az események hatására megnéztük, hogy hogyan alakult a Mol részvényeinek árazása a csalódást keltő eredményeket követően, és hogy érdemes-e még beszállni?

Jó hírek érkeztek a Richtertől - Most érdemes beszállni?

2023. április 04. 16:04 | Portfolio

Jó hírek érkeztek a Richtertől - Most érdemes beszállni?

Az elmúlt hónapokban meglehetősen nagy nyomás alatt voltak a Richter részvényei, miután a tavaly decemberben kivetett különadó igencsak rányomta a bélyegét a vállalat tavalyi negyedik negyedéves eredményeire, és elemzői leminősítések is érkeztek. A gyógyszergyártó azonban ma bejelentette, hogy a következő 12 hónapban akár 40 milliárd forint értékben is vásárolhatnak saját részvényeket, a bejelentést követően erőteljes emelkedésben vannak a Richter részvényei, a csökkenő trend áttörésével pedig akár ismét a korábbi csúcsszintek közelébe emelkedhet az árfolyam.

Áttörte a falat a bitcoin - Érdemes beszállni?

2023. március 17. 13:45 | Portfolio

Áttörte a falat a bitcoin - Érdemes beszállni?

Az elmúlt napok tőzsdei hangulatromlásakor alaposan rácáfolt kritikusaira a bitcoin, miután már több mint 35 százalékot ralizott az árfolyam. A lélektanilag is fontos 25 000 dolláros szint áttörésével pedig nem csak, hogy nyolc hónapos csúcsra ért a jegyzés, de új terület is nyílt a további emelkedés előtt. De minek is köszönhető a mostani emelkedés, és meddig tarthat a lendület?

Egyre kevésbé aggasztó a madárinfluenza Magyarországon

2023. február 02. 09:51 | MTI

Egyre kevésbé aggasztó a madárinfluenza Magyarországon

Javult a járványügyi helyzet a madárinfluenzával érintett területeken, ezért február 1-jétől enyhítések léptek életbe Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés vármegye korlátozás alatt nem álló területein a vizes élőhelyek, állandó vizes terület közelében található állattartó telepekre vonatkozó betelepítési szabályokban - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.

Részletes keresés