mnb

MNB: 40 ezren vettek már fel fogyasztóbarát személyi hitelt

2022. június 28. 09:40 | Portfolio

MNB: 40 ezren vettek már fel fogyasztóbarát személyi hitelt

Immár közel 40 ezer ügyfél kötött fogyasztóbarát személyi hitelszerződést (MSZH), az új értékesítések volumenének negyede ehhez a konstrukcióhoz kötődik. Az MSZH hiteldíja átlagosan 1,3 százalékponttal alacsonyabb az egyéb piaci termékeknél, s az ügyfelek hosszabb futamidőre, nagyobb kölcsönösszeggel veszik igénybe. A jegybanki vizsgálatok szerint a fogyasztóbarát személyi hitelek döntő részét szabályosan, a pályázati kiírásnak megfelelően kínálják a bankok - közölte a felügyelet.

„Brutális szembeszélben a forint” – Mi történt megint a magyar devizával?

2022. június 27. 16:30 | Beke Károly

„Brutális szembeszélben a forint” – Mi történt megint a magyar devizával?

A romló pénzügyi egyensúly és az uniós viták miatt „brutális szembeszélbe” került a forint, és egyelőre nem is látszik, hogy ez megfordulna – fogalmazott a Portfolio kérdésére egy devizakereskedő hétfő délelőtt. A forint új történelmi mélypontra esett az euróval szemben, az utóbbi hetekben pedig csúnyán elszakadt a régiós versenytársaktól is.

70 millióra büntette az MNB a Bankmentort

2022. június 27. 09:58 | Portfolio

70 millióra büntette az MNB a Bankmentort

Az MNB 70 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Bankmentor Kft.-vel szemben és azonnali hatállyal megtiltotta az engedély nélküli pénzügyi közvetítői tevékenység folytatását számára. A társaság huzamosabb időn át, több ezer lakossági ügyféllel szerződve végzett jegybanki engedély nélkül pénzügyi alkuszi és jelzáloghitel közvetítői tevékenységet - közölte a felügyelet.

A kamatdöntés mellett sem fogunk unatkozni, csütörtökön csak kapkodjuk majd a fejünket

2022. június 27. 06:25 | Portfolio

A kamatdöntés mellett sem fogunk unatkozni, csütörtökön csak kapkodjuk majd a fejünket

Az MNB szokásos kamatdöntése mellett is maradnak izgalmak a hétre, képet kapunk például a magyar államadósság aktuális állapotáról, sok helyen pedig már a júniusi inflációs adat érkezik. Az utóbbi hetek piaci mozgásait, recessziós félelmeit elnézve pedig könnyen lehet érezhető piaci hatásuk is ezeknek az adatoknak.

Lassan a 10 százalékos kamat sem elképzelhetetlen – A 400 forintos euró miatt is főhet a feje az MNB-nek

2022. június 27. 06:15 | Beke Károly

Lassan a 10 százalékos kamat sem elképzelhetetlen – A 400 forintos euró miatt is főhet a feje az MNB-nek

Jelentősen emelkedtek az elemzők kamatvárakozásai egy hónap alatt, az év végére már megjelentek a 9 százalék feletti előrejelzések – derül ki a Portfolio szokásos körkérdéséből. Kedden a Monetáris Tanácsnak az inflációs pályát is értékelnie kell, ebből a szempontból pedig a kormány különadói és a 400 forintos euróárfolyam további kockázatot jelentenek. Éppen ezért a kamatemelés mértéke is kérdéses lehet, van olyan szakember, aki szerint a gyenge forint miatt vissza kell térnie a 100 bázispontos tempóhoz a jegybanknak.

Távozik Domokos László ÁSZ-elnök, megvan az utódja

2022. június 25. 08:43 | Portfolio

Távozik Domokos László ÁSZ-elnök, megvan az utódja

Július 4-én lejár 12 éves megbízatása Domokos Lászlónak, és úgy tűnik, a kormány új embert talált az Állami Számvevőszék élére. Windisch László volt MNB-alelnök, a KSH kommunikációért felelős elnökhelyettese lehet az utód, a jelölőbizottság szerda délelőtt fog ülésezni - tájékoztatta a Világgazdaságot Bánki Erik a bizottság elnöke.

Itt az MNB döntése: most nem emelkedik tovább a kamat!

2022. június 23. 09:00 | Portfolio

Itt az MNB döntése: most nem emelkedik tovább a kamat!

A múlt hetivel megegyező 7,25%-os kamat mellett hirdette meg egyhetes betéti tenderét az MNB, vagyis a jegybank nem emeli tovább az irányadó rátát. Erre legközelebb a jövő héten kerülhet sor a Monetáris Tanács keddi döntése után.

Az MNB megbírságolta az Allianzot

2022. június 20. 10:07 | Portfolio

Az MNB megbírságolta az Allianzot

Az MNB 61 millió forint bírságot szabott ki az Allianz Hungária Biztosítóra az adatfeldolgozási, nyilvántartási és ellenőrzési rendszer, az ügyfelek tájékoztatása, illetve a panaszkezelés során felmerült hiányosságok miatt. A biztosító többször nem tájékoztatta ügyfeleit, illetve a kötvény- és kárnyilvántartót egyebek közt a szerződések létrejöttéről, díjhátralékáról vagy megszűnéséről.

Megszólalt az MNB  a rendkívüli kamatemelés után: magasabb lesz az infláció, de a kamatpálya is

2022. június 16. 11:18 | Portfolio

Megszólalt az MNB a rendkívüli kamatemelés után: magasabb lesz az infláció, de a kamatpálya is

Ma rendkívüli, 50 bázispontos kamatemelést hajtott végre a Magyar Nemzeti Bank, ennek kapcsán pedig Virág Barnabás alelnök és Kuti Zsolt ügyvezető igazgató tartott háttérbeszélgetést. A tájékoztatón elhangzott:
- A jegybank június végén emeli az inflációs prognózisát.
- A rendkívüli kamatemelés magasabb kamatpályát jelent.
- Ősszel érhet csúcsra az infláció, és legalább őszig tart a jegybank "kiszámítható és folyamatos" szigorító politikája. 
- A jegybank új tenderrel is igyekszik a swap-piacon érvényesíteni a kamatemelést, ezzel is elejét véve a negyedév végi, rendszeresen megjelenő forintgyengülést.
- A tegnap jelentős kamatemelést végrehajtó Fed kamatpolitikája az egyik olyan fontos tényező, amit az MNB figyelembe vesz a döntéseinél.
- A 400-as euró kapcsán Virág Barnabás elmondta, hogy a jegybank döntéseit nem egy gazdasági paraméter napi állapota befolyásolja, de a piaci trendek veszélyeztették az inflációs folyamatokat, ezért is volt szükség a mai szigorításra.
- Az idén az átlagos GDP-növekedés még elérheti az 5%-ot is, de 2023 "karakteresen más év lehet".

Itt a rendkívüli kamatemelés az MNB-től!

2022. június 16. 09:02 | Portfolio

Itt a rendkívüli kamatemelés az MNB-től!

Ma 50 bázispontos kamatemelést hajtott végre az MNB az irányadó eszközében, az egyhetes betéten - derült ki a jegybank által ma közzétett tender-adatokból. Az emelés rendkívülinek mondható, hiszen bár a jegybanknak minden héten van lehetősége módosítani az irányadó rátán, egy ideje kitartott azon gyakorlata mellett, hogy csak a Monetáris Tanács alapkamatról határozó, hó végi ülése kapcsán változtatott a valódi irányadó eszközén.

Új listát készít az MNB a magyar tőzsdei cégekről

2022. június 15. 07:38 | MTI

Új listát készít az MNB a magyar tőzsdei cégekről

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az átláthatóság és a befektetők védelme érdekében mostantól minden évben közzéteszi azon tőzsdei cégek listáját, amelyek éves jelentése olyan beszámolót tartalmaz, amelyet könyvvizsgálójuk minősített véleménnyel látott el. Idén eddig három ilyen kibocsátó van - nyilatkozta Barnóczki Péter jegybanki igazgató az MTI-nek.

Hullámvasúton a forint, 403-nál is járt az euró

2022. június 14. 19:41 | Portfolio

Hullámvasúton a forint, 403-nál is járt az euró

Csak a nap első felében tartott ki a forint erősödése, kora estére ismét új történelmi mélypontra esett a magyar deviza, 403 forintba kerül egy euró. Közben most már világszerte a Fed-re irányul a befektetők figyelme, hiszen ma kezdődik a kétnapos kamatdöntő ülés, amelynek nyomán holnap este ismerjük meg, hogy az amerikai jegybank akár 75 bázispontos kamatemelést is végrehajt-e, tovább sokkolva a befektetőket.

Sorsdöntő lépésre készül a kormány, lakáshitelesek százezrei figyelik lélegzet-visszafojtva, mi jön most

2022. június 14. 11:30 | Palkó István

Sorsdöntő lépésre készül a kormány, lakáshitelesek százezrei figyelik lélegzet-visszafojtva, mi jön most

Jelen állás szerint június 30-áig tart a kamatstop, amely 330 ezer jelzáloghiteles háztartást védett az első félévben. Kivezetésével átlagosan ötödével ugranának meg a törlesztőrészletek, ha viszont fennmarad, idén akár 100 milliárd forintjába is kerülhet a bankoknak. Bonyolítja a helyzetet, hogy időközben a fix kamatozású hiteleket is fenyegeti a kamatkockázat: 133 ezer ilyen adósnak is kamatperiódust vált a hitele valamikor 2021 és 2023 közepe között. A kormány akár napokon belül dönthet a kamatstop sorsáról, többféle javaslatot fontolóra vehet.

Állták az orosz-ukrán háború ütéseit a magyar biztosítók és a pénztárak, de gyülekeznek a felhők

2022. június 14. 10:39 | Portfolio

Állták az orosz-ukrán háború ütéseit a magyar biztosítók és a pénztárak, de gyülekeznek a felhők

A járvány hatásai ellenére is nőtt az intézményi befektetői szektor – derült ki az MNB mai sajtóeseményén. Ezt segítette, hogy a háztartások vagyona is jelentősen gyarapodott ebben az időszakban. Ezzel együtt már a tavalyi év során jelentkező és 2022 első negyedévében erősödő volatilitási kockázatokkal és eszközleértékelődéssel kellett szembesülniük a biztosítóknak, pénztáraknak és a tőkepiacnak, de meg tudták őrizni stabilitásukat.

Elemzők: azonnali kamatemelés kell a forint védelmében

2022. június 13. 16:42 | Portfolio

Elemzők: azonnali kamatemelés kell a forint védelmében

Azonnali jelentős kamatemelés és az Európai Unióval való megegyezés bejelentése – ez fordíthatná vissza a forint gyengülését a Portfolionak nyilatkozó elemzők szerint. Hétfőn története során először gyengült 400 fölé a magyar deviza az euróval szemben, ennek pedig további súlyos következményei lehetnek, ha nem sikerül stabilizálni a magyar devizát.

Minden összeesküdött a forint ellen? Mi lökte sosem látott mélységbe a magyar devizát?

2022. június 13. 15:06 | Beke Károly

Minden összeesküdött a forint ellen? Mi lökte sosem látott mélységbe a magyar devizát?

Átlépte az euró-forint jegyzés a lélektani 400-as szintet, ezzel korábban sosem látott mélységbe esett a magyar deviza. Ennek hátterében továbbra is hangulati és fundamentális tényezők együttesen állnak, nagyon úgy tűnik, hogy most minden összeesküdött a forint ellen. De mit tehet ebben a helyzetben a jegybank és a kormány? Érdemes egyáltalán beavatkozniuk a piacon?

Jelentős összegre bírságolt az MNB egy magánszemélyt bennfentes kereskedelem miatt

2022. június 13. 09:55 | Portfolio

Jelentős összegre bírságolt az MNB egy magánszemélyt bennfentes kereskedelem miatt

Az MNB 58 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre a bennfentes kereskedelmet tiltó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt. A természetes személy bennfentes információ – a Delta Systems Kft. Est Media általi megvásárlása – ismeretében Est Media részvényeket vásárolt, éppen a Delta-tranzakció bejelentése előtt egy nappal, a többi befektetőhöz képest tisztességtelen előnyhöz jutva.

Matolcsy György aláírta: belenyúl az MNB  a jelzáloghitelek szabályaiba

2022. június 13. 08:51 | Portfolio

Matolcsy György aláírta: belenyúl az MNB a jelzáloghitelek szabályaiba

2023. október 1-jével 30%-ra emelkedik az eddigi 25%-ról a Jelzáloghitel-finanszírozás megfelelési mutató (JMM) értéke Magyarországon, vagyis jelzáloghiteleiket ilyen arányban jelzáloglevéllel kell refinanszírozniuk a bankoknak. Az erről szóló friss rendelet a zöld jelzáloglevél fogalmát is meghatározza.

Kifulladt a forint erősödése, megint a történelmi mélypont felé szédeleg

2022. június 10. 17:51 | Portfolio

Kifulladt a forint erősödése, megint a történelmi mélypont felé szédeleg

Mind az euróval, mind a dollárral szemben a történelmi mélypontjához közel álldogált már péntek reggel is a forint, aztán ismét elkezdett esni a borongós nemzetközi befektetői hangulatban, illetve a negatív magyar reálkamat és az EU-s viták mellett. Közben a cseh korona stagnál, a lengyel zloty erősödik, ez is mutatja, hogy elsősorban magyarspecifikus okai vannak a mai gyengülésnek, és ez összefügghet a pénteki kormányzati nyilatkozatokkal, amelyek nem éppen piacbarát üzeneteket tartalmaztak. Érdemes kiemelni, hogy az elmúlt hetekben egy egyre látványosabb forintgyengülési trendvonal tolta egyre gyengébb és gyengébb szintekre. Az euróval szemben úgy tűnik, hogy a 400-as kerek szint, az eddigi történelmi forintmélypont, áttörésére készül az árfolyam.

Részletes keresés