Megalakult az ÉVOSZ Mélyépítési Tagozata - Ők lettek az elnökség tagjai

Megalakult az ÉVOSZ Mélyépítési Tagozata - Ők lettek az elnökség tagjai

Az építőiparon belül meghatározó jelentőséggel bír az egyéb építmények építését magában foglaló mélyépítés, nevezetesen az út, autópálya, a vasút, a híd, alagút, a közműépítés, valamint az egyéb máshova nem sorolható építés. 2023 első félévében az egyéb építmények építése ágazatban a folyó áron számított termelési érték az építőipar egészén belül 20,87 %-os részarányt képviselt, miközben volumene 9,8 %-os csökkenést mutatott. A piaci helyzet is indokolja tehát a vállalkozások összefogását és a szakmacsoport egységes érdekképviseletét, így Megalakult az ÉVOSZ Mélyépítési Tagozata.

Elmondta a cégvezető, miért sokkal jobbak az utak Ausztriában

Elmondta a cégvezető, miért sokkal jobbak az utak Ausztriában

Az építőipar aktuális folyamatairól beszélt az Indexnek Szíjj László, a Duna Group alapító-tulajdonosa. Az interjúban többek között az építőipari foglalkoztatásról, a mélyépítés digitális forradalmáról, az ukrajnai háború utáni újjáépítésről és a hazai úthálózat minőségéről is elmondta véleményét a vállalkozó.

Letaszították Budapestet a trónról - Itt indul most a legtöbb építkezés

Letaszították Budapestet a trónról - Itt indul most a legtöbb építkezés

Javulást hozott a hazai építőipar Aktivitás-Kezdés mutatójában az év második három hónapja a megelőző negyedévekhez képest. Április és június között összesen 754 milliárd forint értékben indultak el kivitelezések – derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből. Az előbb említett érték jelentős, több mint 30 százalékos növekedést jelentett az első negyedévhez képest, de 2022 második féléves számaihoz hasonlítva is bővülés volt megfigyelhető. A növekedés az előző negyedévhez képest még változatlan árak mellett is tetten érhető volt. Eközben az Aktivitás-Kezdés továbbra is elmaradt a 2021-et és 2022 első felét jellemző negyedéves számoktól, melynél az Észak-Alföld régió megelőzte Budapestet.

Ennyibe fog kerülni Ukrajna újjáépítése - Friss építőipari előrejelzés érkezett a kelet-európai országokra

Ennyibe fog kerülni Ukrajna újjáépítése - Friss építőipari előrejelzés érkezett a kelet-európai országokra

Megjelent az EECFA (Eastern European Construction Forecasting Association) idén nyári építési piaci előrejelzése 2025-ig. Délkelet-Európában az előrejelzés vegyes. Az idei évben az EECFA öt úgynevezett kis országának építési piacának (Románia kivételével) növekedésre számíthat. Jövőre valószínűleg Szerbia is csatlakozik majd és negatív tartományba fordul, míg 2025-ben Horvátország lehet az egyetlen ország, amely – bár szerény – csökkenést könyvelhet majd el. A kelet-európai régióban a 2025-ig tartó építési előrejelzés Törökország és Ukrajna esetében pozitív, míg Oroszországban végig borúlátó. Törökországban a februári földrengések utáni újjáépítés a fő mozgatórugó, míg Ukrajnában sok múlik azon, hogy milyen gyorsan és milyen hamar sikerül a megrongálódott állományt helyreállítani. Az EECFA a háború kezdete óta most először kísérelt meg előrejelzést készíteni az ukrán piacra. Az egyesület 8 kelet-európai ország építési piacára készít előrejelzést.

Drámai visszaesésnek lehetünk tanúi az építőiparban

Drámai visszaesésnek lehetünk tanúi az építőiparban

Nagyon alacsony Aktivitás-Kezdés jellemezte a hazai építőipart 2023 első negyedévében, mindössze 374 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezések. Az EBI Építésaktivitási Jelentés negyedéves számaiból kiderül, hogy ilyen alacsony összegű építkezésindításra 2016 óta nem került sor, ha pedig inflációtól tisztítva nézzük, akkor utoljára 2012-ben voltak ennél alacsonyabbak a számok.

Ennyit drágulhat idén az építőipar - Elárulta várakozásait a szakértő

Ennyit drágulhat idén az építőipar - Elárulta várakozásait a szakértő

Bár a nemrég megjelent novemberi adatok alapján megugrott az építőipar teljesítménye - az ágazat kibocsátási volumene 6,8 százalékkal haladta meg az előző havi szintet - az idei kilátások ezzel együtt sem fényesek. Hogy milyen tényezők, gazdasági folyamatok szólnak az építőipari termelés esetleges további emelkedése vagy csökkenése mellett, várhatóan milyen hatással lesz ez a kivitelezési költségek alakulására, és hogy mi most a legfőbb kihívás az iparág szereplői számára, arról Koji Lászlót, az ÉVOSZ elnökét kérdeztük.

Szétszakadt az építőipar, őrült egy év elé nézünk

Szétszakadt az építőipar, őrült egy év elé nézünk

Erőteljesen visszaesett az Aktivitás-Kezdés a hazai építőiparban 2022 harmadik negyedévében. Július és szeptember között kevesebb mint 480 milliárd forint értékben indultak el kivitelezések, ami 2020. Q3 óta a legalacsonyabb összeget jelentette - derül ki a legfrissebb EBI Építésaktivitási Jelentésből. Míg azonban a projektek kezdése jelentős visszaesést mutat, addig a folyamatban lévő projektek lezárása, vagyis az Aktivitás-Befejezés rekord szintre emelkedhet az előttünk álló évben.

Rekord szintről lassít az építőipar - Nagyot zuhantak a lakásépítések

Rekord szintről lassít az építőipar - Nagyot zuhantak a lakásépítések

Az első negyedéves kiugróan magas Aktivitás-Kezdést mérséklődés követte a második negyedévben a hazai építőiparban. Április és június között körülbelül 800 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezések – derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből. A csökkenés elsősorban a lakásépítések visszaesésének köszönhető.

Két óriásprojektnek köszönhetően hatalmas rekord született az építőiparban

Két óriásprojektnek köszönhetően hatalmas rekord született az építőiparban

Kiugróan magas Aktivitás-Kezdés mutatóval indult az idei év a hazai építőiparban. 2022 első három hónapjában közel 1300 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezések – derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből. Az első negyedéves Aktivitás-Kezdés új rekordnak számít, soha ilyen magas összegben nem indultak el építkezések egy negyedév alatt. Az eddig csúcsnak számító 2021 második negyedévi szintet közel 37 százalékkal szárnyalta túl az összeg. Az ugrásszerű növekedés azonban elsősorban két nagy projekt elindulására vezethető vissza, a Budapest-Belgrád vasúti korridor Soroksár - Kelebia szakaszának és az M44-es Kecskemét és Szentkirály közötti szakaszának munkálataira.

Innovációval csökkentenék az építőipar környezetterhelését

Innovációval csökkentenék az építőipar környezetterhelését

Bár a mélyépítés, mint az építőipar egyik speciális területe, jelentős környezetterheléssel jár, mindez nem jelenti azt, hogy nem művelhető fenntartható módon. A környezeti hatások pontos felmérése, a tudatos tervezés révén elérhető takarékosság és a fenntarthatóság fókuszú innováció együttesen eredményezheti új, nemzetközi szintű sztenderdek megjelenését az ágazatban.

Hol erősödött és hol gyengült az építőipar Magyarországon?

Hol erősödött és hol gyengült az építőipar Magyarországon?

Nemrég írtunka arról, hogy az erős második negyedév után jelentősen mérséklődött az építőiparban megkezdett kivitelezési munkák értéke az év harmadik negyedévében Magyarországon. Az EBI Építésaktivitási Jelentés alapján megnéztük, hogy mit jelentett ez az ország egyes területei között, vagyis melyik országrészben mérséklődött és hol bővült a hazai építőipar.

Befagy a gazdaság egyik legfontosabb motorja? - Ijesztő számok érkeztek

Befagy a gazdaság egyik legfontosabb motorja? - Ijesztő számok érkeztek

A második negyedévet jellemző számottevő növekedés után jelentősen mérséklődött az építőiparban megkezdett kivitelezési munkák értéke július és szeptember között Magyarországon, bár összességében még így is magas maradt az év első három negyedévét jellemző Aktivitás-Kezdés mutató a kiugróan jó második negyedévnek köszönhetően - derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.

Mélyépítéssel a kiszámíthatóság és a fenntarthatóság felé

Mélyépítéssel a kiszámíthatóság és a fenntarthatóság felé

Mint azt mindenki tudja: az idő, pénz - az építőiparban a határidők tartásánál ez pedig hatványozottan igaz. Az a szereplő, aki le tudja rövidíteni a munkálatok időtartamát jelentős versenyelőnyre tehet szert. Szepesházi Attila, a HBM Soletanche Bachy műszaki vezetője a Property Investment Forum 2021 konferencián tartott előadása szerint az építőiparban már az épületek alapozása során hónapokkal meg lehet rövidíteni egy építkezést, ha már rögtön az elején bevonják a mélyépítőket a projektbe.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.