nyugdíjas

Fogadalmat tett a kormány a nyugdíjasoknak

Nem csökken a nyugdíjak értéke, amíg polgári kormány van Magyarországon, az idősek továbbra is számíthatnak a Fidesz-KDNP-re, amely szavakban és tettekben is megbecsüli őket - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Dolgozó nyugdíjasok: idén 45 milliárd forintot kapnak az államtól

Az idéntől járulékmentes a nyugdíj mellett szerzett munkajövedelem, így csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót kell megfizetni közteherként - mondta Tállai András a Magyar Időknek. Az államtitkár szerint jelenleg 75 ezer nyugdíjasnak van munkaviszonya, ez az szám idén akár további 70 ezerrel emelkedhet.

Friss adatok bizonyítják: tavaly is jól jártak a nyugdíjasok

Friss adatok bizonyítják: tavaly is jól jártak a nyugdíjasok

2018-ban is az inflációt meghaladó mértékű nyugdíjemelésben részesültek a nyugdíjasok, ami azt jelenti, hogy javult a nyugdíjak reálértéke. Persze ez nem vigasztalja az időskorúakat, akik irigykedve nézik a dinamikus béremelkedést és akik a hivatalosnál nagyobb drágulást érzékelnek.

Egy adat, ami alapján a magyar nyugdíjasok helyzete szinte a legjobb egész Európában

Egy adat, ami alapján a magyar nyugdíjasok helyzete szinte a legjobb egész Európában

Sorozatban a negyedik éve emelkedik a szegénységi kockázatnak kitett nyugdíjasok aránya az Európai Unióban - derül ki az Eurostat keddi közléséből. Az uniós statisztika szerint viszont Magyarország ebben nem áll rosszul, azonban az elmúlt években látványosan romlott a magyar mutató. Most már közel minden tizedik magyar nyugdíjast veszélyeztet a szegénység.

Fontos információ a nyugdíjak késéséről!

Fontos információ a nyugdíjak késéséről!

Szombaton még több olvasónk is arra panaszkodott, hogy nem kapta meg a januári járandóságát, pedig a Magyar Államkincstár azt közölte, rendben elutalásra kerültek az összegek. A Portfolio utánajárt, hogy sok esetben csak arról van szó: a nyugdíjasok hiába várják az értesítő sms-t, az nem érkezik meg, pedig a számlára megérkezett az összeg, sok esetben.

Ismét megszólalt az államkincstár a nyugdíjak késéséről

Ismét megszólalt az államkincstár a nyugdíjak késéséről

A Magyar Államkincstár szombat déli közleménye alapján minden járandóság elutalása megtörtént pénteken. Más kérdés, hogy minden nyugdíjas számlájára határidőben megérkezett-e az összeg. Kíváncsian várjuk olvasóink legfrissebb tapasztalatait erre az email címre. Közben a beérkezett olvasói levelek alapján már új tanácsokkal tudunk szolgálni cikkünkben!

Besokalltak a nyugdíjasok - Orbán Viktorhoz fordultak

A nyugdíjasok szervezeteivel folytatott érdekegyeztetés megkezdésére és a jövő évi 2,7 százalékos nyugdíjemelés újragondolására kéri a Nyugdíjasok Országos Képviselete (NYOK) a miniszterelnököt - írja a Népszava.

Megérkezett az adat, aminek biztosan nem örülnek a magyar nyugdíjasok

Megérkezett az adat, aminek biztosan nem örülnek a magyar nyugdíjasok

Magyarországon 2018 januárjában 2,6 millió fő, minden negyedik lakos részesült nyugdíjban és egyéb ellátásban. Az ellátottak száma 1,6%-kal csökkent egy év alatt - derül ki a KSH legfrissebb, nyugdíjakról szóló kiadványából. Azt is megtudtuk, hogy az egy főre jutó átlagos öregségi nyugdíj összege 2018 januárjában 129 637 forint volt, ez egy év alatt közel 5%-ot növekedett. Hogy ez mekkora a magyarországi keresetekhez képest? Egyre kevesebb, aminek biztosan nem örülnek a nyugdíjasok, viszont a nyugdíjrendszerért felelős döntéshozók annál inkább.

Bejelentették: korábban érkezik a nyugdíj decemberben

Bejelentették: korábban érkezik a nyugdíj decemberben

Hétfőn megérkeznek az átutalással folyósított decemberi nyugdíjak a bankszámlákra, és a posta szintén megkezdi a kézbesítést - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.

Meglepő adatok: a gyerekkor nagyban meghatározza, milyenek lesznek a nyugdíjas évek

Jövőbeni anyagi helyzetünkre nagy hatással van az, mit láttunk otthon, a szüleinktől: kétszer annyi embernek van nyugdíjcélú megtakarítása azok között, akik a szüleiktől is ezt látták. Még jobb lenne a helyzet, ha az iskolákban is több szó esne az öngondoskodás fontosságáról: Ausztriában például a fiatalok az iskolapadból kilépve azonnal takarékoskodni kezdenek.

Megkezdték az extra a nyugdíjak kiosztását

A Magyar Posta megkezdte a nyugdíjprémiumok kézbesítését csütörtökön a 2,5 millió nyugdíjasnak - jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője közös sajtótájékoztatón, Budapesten.

Örülhetnek a nyugdíjasok: már úton van a prémium

Örülhetnek a nyugdíjasok: már úton van a prémium

Megkezdődött az idei nyugdíjprémiumok kifizetése, így aki bankszámlára kapja azt, annak hétfőn már megérkezik az összeg a számlájára - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

Ázsia hozhatja a követkető nagy durranást az alapkezelőknek

Egy friss tanulmány szerint az ázsiai és csendes-óceáni térségben működő alapkezelők bevétele a mostani 66 milliárd dollárról a következő öt évben 112 milliárdra ugorhat a Kínában beinduló reformok, az öregedő társadalom és a feltörekvő piacokon tapasztalható vagyonnövekedés miatt - írja a Financial Times.

Hihetetlen, de igaz: a magyar nyugdíjasokat kényeztetik el leginkább

Jó pár éve folyik a vita - változó intenzitással - a politikai körökben arról, maradjon-e a magyar nyugdíjasoknak ingyenes közlekedést biztosító kedvezmény vagy valamilyen úton megreformálják. Az ötletet még Horn Gyula vezette be 1997-ben, amikor bejelentette, hogy ingyen utazhatnak a vonaton a 65 év felettiek. Mindeddig senki nem akart vagy mert hozzányúlni a magyar nyugdíjasoknak szóló kedvezményhez, amihez hasonló egyik szomszédunkban sincsen.

Sorra mennek csődbe a nyugdíjasok Amerikában

Háromszor annyi 65 és 74 év közötti amerikai jelent csődöt ma, mint 1991-ben, miközben a 24-35 év közötti fiatalok körében ugyanezen időszak alatt harmadára esett vissza a csődbejelentők száma - írja a Világgazdaság a Consumer Bankruptcy Project legfrissebb tanulmányára hivatkozva.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.