Idén is folytatódik a nyugdíjasok lecsúszása, semmit nem éreznek a bérnövekedésből

Idén is folytatódik a nyugdíjasok lecsúszása, semmit nem éreznek a bérnövekedésből

244 ezer forintra nőtt az átlagnyugdíj, ez 5,1%-kal magasabb az előző év azonos havi adatánál – derül ki a KSH publikációjából. Közben a bérek jóval nagyobb növekedést mutattak az év első hónapjaiban, de ebből a nyugdíjasok nem részesülnek, így borítékolható, hogy az idősek relatív anyagi leszakadása idén is folytatódni fog.

A kormány szerint sikeresek az intézkedések a kiskereskedelemben

A kormány szerint sikeresek az intézkedések a kiskereskedelemben

Az élelmiszerek ára átlagosan közel 20%-kal, a háztartási vegyipari cikkek ára átlagosan több mint 25%-kal lett kevesebb az árrésstopnak köszönhetően. Erről Fogyasztóvédelmi Tanács új elnöke, Gerlaki Bence – az NGM adóügyekért, fogyasztóvédelemért és kereskedelemért felelős államtitkára beszélt a tanács keddi ülésén.

Megvan, mikor kapják a nyugdíjasok a 30 ezer forintos élelmiszer-utalványokat

Megvan, mikor kapják a nyugdíjasok a 30 ezer forintos élelmiszer-utalványokat

Mégsem nyáron, hanem ősszel kezdi kézbesíteni a Posta a nyugdíjasoknak járó 30 ezer forintos élelmiszer-utalványokat, holott tegnap a kormány bejelentette, hogy július 29-től érkeznek majd az utalványok. Korábban következetesen az őszi időszakot kommunikálta a kormány, a tegnapi bejelentés eltért ettől, de a helyesbítésből kiderült, hogy végül mégis őszig kell várni az utalványokra.

Vészjósló hír jött a nyugdíjasoknak, nem lesz elég a nyugdíjkorrekció?

Vészjósló hír jött a nyugdíjasoknak, nem lesz elég a nyugdíjkorrekció?

Idén 4,9%-os inflációra számít az Egyensúly Intézet, derül ki a szervezet friss gazdasági előrejelzéséből. A kutatóintézet szerint még 2026-ban is a jegybanki célsáv fölött, 4,6%-on alakulhat az átlagos fogyasztói áremelkedés. Ha a kormány várakozásánál és a piaci elemzői konszenzusnál egyaránt pesszimistább előrejelzés beigazolódik, akkor a nyugdíjasoknak idén novemberben 1,7%-os emelést kellene kapniuk egész évre visszamenőleg.

Újfajta csalási séma terjed Magyarországon

Újfajta csalási séma terjed Magyarországon

A napokban ismeretlen tettesek a Gondosóra és a Yettel Magyarország nevével visszaélve megtévesztő e-mail üzeneteket küldtek ki, amelyekben elmaradt befizetésekre hivatkozva próbálták rávenni a címzetteket nem létező tartozásaik befizetésére - közölte a társaság.

Fájdalmas adatok: minél régebben ment valaki nyugdíjba, annál szegényebb

Fájdalmas adatok: minél régebben ment valaki nyugdíjba, annál szegényebb

Nyugdíjkorrekciós törvényt sürget a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) Nyugdíjas Tagozata. Írásuk szerint tartósan méltó nyugdíjakra, korszerű nyugdíjrendszerre és megfelelő egészségügyi ellátásra szorul a hazai nyugdíjas társadalom. A szervezet nyugdíjkorrekciós törvény kidolgozását és a vegyes indexálás visszaállítását követeli.

Váratlanul fújt visszavonulót a kormány – Mire számíthatnak most a nyugdíjasok?

Váratlanul fújt visszavonulót a kormány – Mire számíthatnak most a nyugdíjasok?

Úgy tűnik, hogy a kormány visszakozik a korábban beharangozott nyugdíjas áfa-visszatérítésből és utalványokkal támogatja 2,4 millió nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember élelmiszer-vásárlását. A döntés váratlan, volt aki már készült a technikai átállásra, a kisebb boltok azonban örülhetnek, hogy mentesülnek az intézkedésből fakadó teher alól. Az államkassza pedig megmenekülhet egy több száz milliárdos tehertől.

Változnak az özvegyi nyugdíj feltételei? Ennek sokan nem fognak örülni

Változnak az özvegyi nyugdíj feltételei? Ennek sokan nem fognak örülni

Változás jöhet az özvegyi nyugdíj szabályaiban, a részleteket a május 13-án benyújtott, "Magyarország 2026. évi központi költségvetésének megalapozásáról" szóló javaslatcsomag tartalmazza. A törvényjavaslat elfogadása esetén a legfőbb szigorítás az lehet, hogy a jövőben nem lesznek jogosultak az özvegyi nyugdíjra azok a személyek, akik úgy éltek együtt valakivel, hogy közben ők maguk vagy az élettársuk még házassági kapcsolatban voltak egy harmadik személlyel.

10 pontos nyugdíjreform-tervezet érkezett, van benne nagy meglepetés is

10 pontos nyugdíjreform-tervezet érkezett, van benne nagy meglepetés is

Össztüzet zúdítanak a nyugdíjasok a törvényalkotókra: a napokban a NYUSZET (Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa) nyílt levélben követelt előrehozott nyugdíjkorrekciót, a Magyar Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas tagozata pedig a teljes nyugdíjrendszer korszerűsítését sürgeti – írja a MASZSZ közleménye. A szervezet 10 pontba foglalta a javaslatait arra vonatkozóan, hogy miként kellene megreformálni a magyar nyugdíjrendszert. A javaslatcsomag többek között a vegyes indexálás visszavezetését, a rugalmas nyugdíjkorhatárt, valamint a kötelező munkáltatói kiegészítő nyugdíjbiztosítást is szorgalmazza.

Hungarikumok a magyar nyugdíjrendszerben

Hungarikumok a magyar nyugdíjrendszerben

A magyar nyugdíjrendszernek nyolc olyan speciális jellemzője is van, amelyek eséllyel pályázhatnának a hungarikum címre a legunikálisabb magyaros megoldások témakörében. A nettó magyar nyugdíjszámítás, a nők kedvezményes teljes nyugdíja - amely miatt de facto kettős magyar nyugdíjkorhatár is kialakult -, a korkedvezmény eltörlése és a rokkantsági nyugdíj megszüntetése, a nyugdíjskála pénzügyi perverzitása, a járulékplafon és a nyugdíjplafon egyidejű hiánya, a minimálnyugdíj bebetonozása, az egészségügyben alkalmazott nyugdíjpótló jövedelemkiegészítés, és a foglalkoztatói nyugdíjpillér hiánya tartozhat e különleges, nem minden esetben pozitív hatású hungarikumok közé. Kétrészes cikkem első részében az első négy hungarikumot mutatom be.

Hatalmas csalódás több millió magyarnak: hivatalosan is elmaradt a nyugdíjreform

Hatalmas csalódás több millió magyarnak: hivatalosan is elmaradt a nyugdíjreform

Lejárt a magyar nyugdíjreform végrehajtására kijelölt határidő – nyugdíjreformnak viszont se híre, se hamva. Ezzel hivatalosan is kijelenthető, hogy a 2022-ben vállalt mérföldkő nem teljesült, a magyar nyugdíjrendszer pedig minden problémája ellenére változatlan formában működik tovább a jövőben is. Bemutatjuk, hogyan került napirendre a magyar nyugdíjreform kérdése, és a vállalás elsikkadása mit eredményez a mai aktív korúak és a nyugdíjasok számára.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.