Megkezdi magyarországi kivonulását a Commerzbank
Ahogyan arról a Portfolio már beszámolt korábban, a Commerzbank megkezdi magyar érdekeltségének eladását. A Bloomberg információi szerint a magyar üzletérsz mintegy 100 millió eurót érhet.
Ahogyan arról a Portfolio már beszámolt korábban, a Commerzbank megkezdi magyar érdekeltségének eladását. A Bloomberg információi szerint a magyar üzletérsz mintegy 100 millió eurót érhet.
Április 1-jén OTP részvényeket értékesített Vági Márton Gellért, összesen 13,56 millió forint értékben.
Egyértelműen rányomja a bélyegét a befektetési piacokra az emelkedő hozamkörnyezet, a befektetők a fogyasztás felfutására számítanak, így az inflációs várakozások is megugrottak. Ilyen környezetben is vannak olyan magyar alapok, amelyek kifejezetten jól teljesítenek, nem meglepő módon elsősorban a részvény- és nyersanyagpiacon befektetők. A legnagyobb alapok között továbbra is OTP Supra lóg ki negatív értelemben a sorból, az alapnak még nem sikerült kimásznia a tavaly induló rossz szériából.
2021. január 1-jétől 2026. december 31-éig 5 százalék a vásárolt vagy kivitelezővel építtetett új lakóingatlanok áfája. Ezt a lépést régóta szorgalmazták a beruházók, ugyanakkor a forgalmi adó csökkenése több kérdést is felvet. Természetesen olvasóink véleményére is kíváncsiak vagyunk!
Egyre több robotot, pontosabban robotizációs szoftvert alkalmaznak a pénzintézetek Magyarországon is. Az OTP Bank például robotok segítségével oldotta meg tavaly a hitelmoratórium ügyintézését: ezekkel a programokkal azon túl, hogy az ügyintézést gyorsították, megkönnyítették az ügyfelek dolgát, jelentős segítséget tudtak adni a bank munkatársainak is, akik így több kapacitás tudtak fordítani az egyedi, speciális esetek feldolgozására.
A román cégbíróság bejegyezte a román OTP Bank Romania SA leánybanknál történt tőkeemelést – tette közzé az OTP.
Márciusban is jól teljesített a BÉT: immár harmadik hónapja van csúcsközelben a BUX. Az index a hónap során 1,2 százalékkal 44 326 pontra emelkedett. A hazai tőzsdén is a világban érezhető kedvező tőzsdei hangulat uralkodik, az amerikai indexek után immár a főbb európai piacok is új történelmi csúcsokra emelkedtek. A vezető részvények közül a Richter van mindenkori csúcsa közelében, a legnagyobb forgalmat az OTP tudhatta magáénak. A brókercégek közül a Wood bonyolította a legnagyobb forgalmat, a második helyre ezúttal a Concorde került, őt követi az Erste.
Új vezető tisztségviselők érkeztek a Diófa Alapkezelőhöz: új vezérigazgatót, általános vezérigazgató-helyettest, elnököt neveztek ki - derül ki a társaság közleményéből. Az Indotek Group az elmúlt időszakban lezárult akvizíció után jelentős magyarországi piaci részesedést és régiós jelenlétet szán a Diófa Alapkezelőnek.
Megjelent a hitelintézetek digitális transzformációjáról szóló új MNB ajánlás, melynek célja a hazai bankok digitalizációjának felgyorsítása, versenyképességének növelése. Az ajánlás április 15-ével lép hatályba, az MNB egy átfogó stratégia és ütemterv kidolgozását és benyújtását várja el a hitelintézetektől 2021. október 31-ig. Az ajánlás nyomán a hazai bankok felsővezetésében is változás jön: dedikált digitalizációért és digitális transzformációért felelős, igazgatósági vezetőket nevezhetnek ki.
Közel háromszor több pénz jut a következő időszakban a magyar mezőgazdaság és vidék fejlesztésére, a támogatási összegek ilyen mértékű emelkedése pedig a korábbinál jóval nagyobb mozgásteret biztosít az agrárvállalkozások számára – mondta a Portfolionak Harnóczi György, az OTP Agrár főosztályvezetője. Hozzátette, a nagy összegű forrás által az agrárium fejlődése dinamizálható lesz, ami különösen fontos az olyan nagy tőkelekötésű ágazatokban, mint az állattenyésztés és a kertészet. A szakemberrel emellett arról is beszélgettünk, hogyan alkalmazkodik az OTP Agrár ehhez a „megerősített” vidékfejlesztési programhoz, mik a várakozásaik, illetve mit látnak, a zöldítés tekintetében milyen kihívások várhatók a következő években.
Az MVM Energetika Zrt. 100 milliárd forint keretösszegű hitel-megállapodást írt alá egy három hazai bankból álló konzorciummal - tájékoztatta erről a vállalat az MTI-t kedden.
Biztos lábakon állnak a magyar-üzbég kapcsolatok, jó lendületet vett a két ország együttműködése - mondta Orbán Viktor miniszterelnök keddi taskenti sajtónyilatkozatában. Közben a két kormány számos üzleti együttműködési megállapodást is aláírt.
Orbán Viktor legutóbbi Facebook bejegyzése után még nem volt egyértelmű, de Szijjártó Péter nyilatkozatából már kiderült, hogy az OTP tényleg beléphet az üzbég bankpiacra, a magyar bank részt vehet az üzbég bankrendszer privatizációjában, vagyis reális az esélye annak, hogy most először Európán kívül terjeszkedjen a magyar bankcsoport.
Kilenc megállapodást írt alá az üzbég és a magyar kormány kedden Taskentben, és ezek alapján magyar vállalatok kapják meg a lehetőséget arra, hogy stratégiai ágazatokat átalakítsanak, illetve modernizáljanak itt Üzbegisztánban - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek adott nyilatkozatában.
Az OTP új elemzéssel jelentkezett, amiben több mint 15 százalékkal megemelte a PannErgy 12-havi célárát, az ajánlás pedig továbbra is vétel.
Orbán Viktor hivatalos látogatáson van Üzbegisztánban, ezzel kapcsolatban beszélt a miniszterelnök az OTP-ről is. Az nem titok, hogy a magyar bank az elmúlt évek akvizíciós körútja után tovább terjeszkedne, hiszen ezzel kapcsolatban Csányi Sándor nemrég elmondta, hogy több országban is tárgyalnak, a mostani miniszterelnöki kijelentés akár egy újabb felvásárlás előszele lehet. Ha nem csak egy "szokásos" hivatalos útról, hanem annál többről van szó, és az OTP tényleg megjelenne az üzbég bankpiacon, akkor azzal története során először Európán kívül is megvetné a lábát a magyar bank.
Update: Közben Szijjártó Péter is nyilatkozott a témában, a külügyminiszter azt mondta, hogy az OTP részt vehet az üzbég bankrendszer privatizációjában, a magyar bank egyeztetései az üzbég bankpiacra való belépésről előrehaladott fázisban vannak.
Ázsiában ma mérsékeltebb elmozdulásokat láttunk, az európai tőzsdéken pedig túlnyomó részben pozitív hangulat uralkodott hétfőn, a magyar tőzsde is pluszban zárt. A tengerentúli tőzsdéken ezzel szemben eséssel indult a mai kereskedés, miután a befektetők mérlegelik az Archegos-ügy utóhatásait, amely többek szerint további hullámokat generálhat a piacon. Ezt a negatív hangulatot valamelyest sikerült lerázniuk magukról a részvénypiacoknak, de így is csak a Dow tudta kisebb erősödéssel indítani a hetet.
Március 26-án OTP részvényeket értékesített Wolf László, összesen 40,8 millió forint értékben.
Csökkent a lakossági készpénzfelvétel a magyarországi pénzintézeteknél a járvány újabb, idei hullámában, sokkal inkább a digitális felületek használata emelkedett, miközben tavaly ilyenkor kiugró volt a készpénzfelvétel - ez derült ki a bankok adataiból, amit az MTI érdeklődésére közöltek.
Ázsiában pénteken kifejezetten jó volt a hangulat a tőzsdéken, és Európában is jelentősen emelkedtek a vezető indexek, amely részben a gazdaság talpra állával kapcsolatos befektetői optimizmusnak volt köszönhető. A tengerentúlon mérsékelt erősödés látszik, a Nasdaq azonban ma is alulteljesítő a másik két vezető amerikai indexhez képest.
Ijesztő folyamatok indultak be.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
600 ezren használták drogvásárlásra.
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Eljött a kicsik ideje.
Évről évre újabb meglepetések érik a gazdákat a földeken, egyre kisebb a mozgástér.